A selyemlepke


A selyemlepke (Bombyx mori) a rovarok (Insecta) osztályának a lepkék (Lepidoptera) rendjébe, ezen belül a selyemlepkefélék (Bombycidae) családjába tartozó faj.

Japánban és Kínában tenyésztik a legnagyobb számban, de a volt Szovjetunió területén, Indiában, Pakisztánban,Törökországban, Franciaországban és Olaszországban is vannak selyemlepkét tenyésztő farmok. A selyemlepke vadon élő őse már nem található meg a szabad természetben. Évszázadok óta hatalmas állományait tenyésztik selymük mennyisége és minősége miatt.

A kifejlett selyemlepkéknek két pár szárnya van. Szárnyfesztávolságuk 10 centiméter. A hernyó hossza 8 - 9 centiméter. A háziasított Bombyx mori ennél sokkal kisebb. Szárnyfesztávolsága 3 - 4 centiméter, színe fehér, vagy drappos, nagyon halvány vonalakkal mintázva, hernyója 7 - 8 centiméter, s változatos mintázatú a fajtavariánstól függően.

A hernyónak rágó-szájszerve van, a kifejlett lepke szájszerve azonban csökevényes.

   



A selyemlepke ma már csak háziasított fajként létezik. Tápláléka az eperfa levele.

A kifejlett állat 3 - 5 napig, a hernyók pedig 4 - 6 hétig élnek.

A lepkéknek a gubóból való kibújást követően rögtön párosodniuk kell. A nőstény erős szagjelekkel csalogatja a hímet, amely legyezőszerűen megnagyobbodott fésűs csápjával érzékeli az üzenetet.

A nőstény egy levélen helyezi el maximum 500 petéjét, ezt követően hamarosan elpusztul.

   

A lárvák kibújáskor feketék és szőrösek, kelésük időpontja a környezet hőmérsékletétől függ. A hernyó fejlődése során többször is vedlik, végül fehér színű és csupasz testű lesz.

   

Hat hétig táplálkozik, majd a növény szárán selyemgubót sző maga köré, amelyben bebábozódik.

   

   

A bebábozódás és a lepke előbújása között 2 - 3 hét telik el.

   

Kínában, egy legenda őrzi a selyem felfedezését, mely szerint a Sárga Császár és lánya Xiling-Shi teáztak egy fa alatt, amikor egy selyemgubó beleesett a teájába. Amikor kivette a teából egy selyemszál az ujja köré tekeredett, melyet a gubóról legombolyított. Amikor a selyem elfogyott egy bábot talált, s rájött, hogy a selyemszál készítője egy hernyó, a selyemhernyó. A selyemhernyó-tenyésztés és a hernyóselyem feldolgozás Kínában több, mint 4500 éves múlttal rendelkezik.

A kínaiak, a világ első selyemhernyó-tenyésztő népe, az ókorban valutának használták a selyemgubókat. Csak az államnak volt joga a selyemgubóval és a selyemmel külföldre kereskedni. A kínai császárok selyemgubókban hajtották be az adót a gazdáktól, ugyanakkor szigorúan megtiltották a gubókivitelt. Halálbüntetéssel sújtották azt, aki ki akarta csempészni a hernyóselyem titkát az országból.

Hosszú karavánok szállították a selymet Belső-Ázsia égbenyúló hegyein és irdatlan pusztaságain át Indiába, majd nyugatra Perzsiába, Szíriába. A több, mint 8000 kilométer hosszú útvonal lehetővé tette, hogy a selymen kívül olyan luxuscikkek is eljussanak a világ egyik pontjáról a másikig, mint a szatén, a pézsma, a rubin, a gyémánt, az igazgyöngy vagy a rebarbara, a fahéj és a szegfűszeg.

Habár a Selyemút több ezer kilométeren ívelt át, kevés kereskedő járta végig az egész útvonalat. Jellemzőbb volt, hogy az árucikkek számos közvetítőn keresztül utaztak és a tényleges kereskedelem az útvonal fontos oázisvárosainak nyüzsgő piacain bonyolódott. Így került a selyem a Földközi tenger mellékére és Európába.

I.e 200 körül kínai telepesek vitték Koreába a selyemkészítés titkát, ahonnan később Japánba is átterjedt. Ezután már nem lehetett megállítani a terjedését. A Kelet-Római Birodalomban Justicianus császár (527-565) korában terjedt el a selyemhernyó-tenyésztés, miután 552-ben két hittérítő szerzetes bambuszbotokban Bizáncba csempészett néhány selyemhernyópetét.

A bizánci és mór selyemszövők révén Itáliában is ismertté vált a selyemkészítés technikája. A 13. századra Firenze és környéke az európai selyemgyártás fontos központja volt. Franciaországban is itáliai mesterek honosították meg. A lyoni selyemgyárak hagyományos kínai és perzsa díszítőmintákkal készült kelméi hamarosan meghódították nemcsak az európai királyi udvarokat, hanem a világpiacot is. A 15. században kialakultak az európai selyemgyártás míves, önálló jegyei, amelyek később a reneszánsz olasz, a barokk és rokokó francia selymeinek jellegzetes művészi díszítéseiben utolérték az eredeti keleti mintákat.

   

   

A selyemhernyó tenyésztése kemény, időigényes munka. Legnagyobb fáradság a hernyók etetése eperfalombbal. Amikor még éppen csak, hogy kikeltek a petéből, keveset esznek. De aztán rohamosan nőnek és nemsokára falánkságuk nem ismer határt. A tenyésztő alig győzi hordani a levelet a lustán rágcsáló hernyónépségnek. Naponta legalább 8 - 10-szer kell etetni, ha igazán szépen fejlődött gubókat akarunk. Növekedésük olyan gyors, hogy időnként a szó szoros értelmében ki kell bújniuk a bőrükből, mert szűkké vált számukra és újjal, kényelmesebbel cserélik fel. Ez a vedlés, a tenyésztés folyamán négyszer ismétlődik. Az utolsó vedlést követően hihetetlen mennyiségű levelet pusztít a hernyó, mert az állat most már "selyemre eszik" most fejlődnek a selyemmirigyei.

   

   

Mint előzőekben már említettük a selyemszál a begubózó selyemhernyó váladékából képződik, alkotóeleme két fehérje, a fibroin, amit a szericin tart össze. A selyemhernyó fejlődésének egy bizonyos szakaszában ebből a mirigyváladékából gubót készít maga köré és ebben bábbá változik.

   

A tenyésztők a selyemgubókat nagybani piacon is értékesítik, általában szabályos árveréseket tartanak, hogy a vásárlók a készletet megszerezzék.

   

15 - 16 nap alatt ebből a bábból alakul át lepkévé, amely fehérjebontó enzimet termel, ezzel a gubófalat meglazítja és a keletkezett lyukon kibújik.

Amíg a gubó ép, a gubót alkotó selyemszálat le lehet fejteni. Ennek érdekében a begubózást követő 8 - 10. napon a bábot forró levegővel elpusztítják, majd a gubót 90 Celsius fokos vízben áztatják, ahol a szericinréteg megpuhul és így a selyemgubóból 400 - 600 méter hosszú selyemszál fejthető le. 1 kilogramm gubóból - ami kb. 3000 darabnak felel meg - nagyjából 250 gramm szálat nyernek.Egy-egy gubószál nem lenne elég erős, ezért 3 - 8 szálat egy fonallá egyesítenek.

   

   

1 kilogramm gubóból 8 - 10 óra alatt nagyjából 250 gramm fonál fejthető le.

A lefejtett selyemszálról szappanoldatban leoldják a szericinréteget ez a hámtalanítás. Ez tömegveszteséggel jár, amit a selyem nehezítésével (fémsós kezelésével) pótolnak.

A világ selyemtermelése évente megközelítőleg 145 ezer tonna. Előállításának munkaigényes volta miatt drága luxuscikknek számít.

      

      

Régebben - a szintetikus szálasanyagok megjelenése előtt - jelentős műszaki felhasználása is volt, elektromos szigetelő bevonatok, malomipari szitaszövetek előállítására használták, és az első világháború idején az ejtőernyőket, a fekete lőporral működő fegyverek korában a golyóálló mellények egy részét is selyemből készítették.

A hernyóselyem fontos alkalmazási területei közé tartoznak az ágyneműk is, reneszánszát éli ágyneműben paplantöltetként, plédként és huzatként egyaránt. Paplantöltetek a fonalkészítésre nem alkalmas, fellazított gubók kellő méretre történő szétterítésével és több réteg egymásra fektetésével készülnek. Selyemszövetekre képzőművészeti alkotásokat is festenek. Számos lakás falait és ablakait díszítik selyemből készült faliszőnyegek és függönyök. A híres perzsaszőnyegek készítéséhez is felhasználnak selyemszálakat.

   

A hagyományos kínai orvoslás területén a negyedik vagy ötödik lárvastádiumban a fehér muszkardin gombás fertőzésben elpusztult lárvák porított és oldott maradékát puffadások eloszlatására és görcsök oldására alkalmazzák.

Mint sok más rovarfajt, egyes kultúrákban a selyemhernyó bábjait is fogyasztják. Indiában főve vagy sütve, sóval, paprikával vagy gyógynövényekkel ízesítve. Koreában a beondegi néven ismert főtt változata kedvelt. Kínában az utcai árusoknál is kapható a sült selyemhernyó báb, míg Japánban főtt édes-savanyú mártással és szójaszósszal kínálják a tsukudanit. Vietnámban con nhong néven található az étlapon.

      

      

   


JÓ ÉTVÁGYAT!

Botanika Vissza a kezdőlapra                Botanika Vissza a LEPKÉK menübe