A búvárpók


A buvárpók vagy vízipók (Argyroneta aquatica) a pókszabásúak (Arachnida) osztályának a pókok (Araneae) rendjéhez, ezen belül a főpókok (Araneomorphae) alrendjéhez és a búvárpókok (Cybaeidae) családhoz tartozó Argyroneta nem egyetlen faja.

A vízipók elterjedési területe Európa, Angliától Szibériáig. A vizek szennyeződése következtében száma egyre fogy.

Fejtora sötétbarna, potroha szürke színű. Fejtorjának elülső része domború, első lábain nagyobb fésűskarmai vannak.

A fejtorának alsó részét és a potrohát ezüstösen csillogó levegőréteg borítja. A hím 10 - 15 milliméteres testhosszúságával lényegesen nagyobb termetű, mint a nőstény, amely csak 8 - 9 milliméter.

A vízipók az egyetlen pókfaj, amely egész életében víz alatt él, növényekkel sűrűn benőtt, különböző méretű állóvizek lakója. Leggyakrabban lápos tavakban, vizesárkokban, alkalomadtán halastavakban található. A rencefélék alkotta sűrűségeket nagyon szereti.

Levegővel töltött tágas harangot létesít a víz alatt. Vízszintes hálószövedéket készít a vízinövények között, és vezetőfonalat is sző a víz felszínéig.

   

Nincs kopoltyúja, ugyanolyan légzőszerve van, mint a szárazföldi pókoknak. A levegő szállítását különlegesen oldja meg. Speciális, finom, nemezszerű kettős szőrzete van a potrohon, amelyek megtartják a levegőt a pók teste körül, és lehetővé teszik, hogy a víz felszínéről levegőbuborékokat vigyen a víz alá. A vízinövények között - a felszíntől 15 - 20 centiméterre - hálót sző, és ebbe a testén hord le elegendő levegőt, így készíti el búvárharang otthonát.

Ehhez a buborékhoz később a növények és a gázok kiválása a vízből is hozzáad némi levegőt. Így jön létre a vízi buborék - lakás.

Lábain szőrszálakat találunk, melyek az érzékelésen kívül az úszását is elősegítik. Ha levegőt szállít a lakásába úszása elég nehézkes, mert a légbuborék folyamatosan igyekszik a felszínre emelni, ezért többnyire a növényzetbe kapaszkodva merül le.

   

A vedlés vagy szárazföldön, vagy egy külön víz alatti buborékban történik.

A párázás - késő tavasszal, vagy kora nyáron - a víz alatti palotában megy végbe. Ilyenkor a hímek egy kicsi szövedéket fonnak, és ebben viszik oda a nőstények ivarszervéhez spermájukat.

   

   

Ha szükséges, akkor friss levegőt szállít a fejlődő embriók számára. Az utódok a negyedik vedlésük után hagyják el anyjuk otthonát és kezdenek önálló életet.

A hímek és nőstények általában békességben élnek egymás közelében, sőt harangjaikat szálakkal is összekötik, hogy ezeken, mint egy folyosón, átjárhassanak egymáshoz.

Szinte egész életüket a víz alatt töltik, csak a hideg idő eljöttével másznak ki belőle, hogy elhagyott csigaházakban vészeljék át a telet.




Botanika Vissza a kezdőlapra                  Botanika Vissza a PÓKSZABÁSÚAK menűbe