Tengeri teknősök


A tengeri teknősök (Cheloniidae) a hüllők (Reptilia) osztályába és a teknősök (Testudines) rendjébe tartozó család. A családba 6 nem és 7 faj tartozik.

Tengerekben élnek, néha a parttól több száz mérföldnyire. Kitűnően úsznak és búvárkodnak, a szárazföldre csupán akkor mennek, mikor puhahéjú tojásaikat lerakják. Nyakukat és fejüket csak kevéssé, végtagjaikat pedig egyáltalában nem tudják visszahúzni. Páncéljukat szarulemezek borítják, melyen a hát- és hasteknő közé egy sor pajzs iktatódott.

Minden faj rákokkal, csigákkal, kagylókkal és egyéb alsóbbrendű tengeri állatokkal táplálkozik.

A tengeri teknős anatómiája


Chelonia nem

Közönséges levesteknős (Chelonia mydas)

Mint a neve is mutatja, voltak akik levest főznek a teknősök húsából, ami egyéb környezeti ártalmakkal egyetemben hozzájárult ahhoz, hogy a faj erősen veszélyeztetett legyen.

Trópusi, szubtrópusi tengerekben, és a mérsékelt égöv melegebb vizeiben honos. A közönséges levesteknős legfontosabb telepei és fészkelőhelyei a Costa Rica-i Tortuguero, a Karib-tengeri Aves-sziget és az Atlanti-óceán középső részén fekvő Ascension-sziget. A törvény által előírt óvintézkedések ellenére a levesteknősök vadászata tovább folyik. Eredeti elterjedési területük legnagyobb részéről mára eltűntek.

Mérete az 1 - 1,5 métert, súlya a 200 kilogrammot is elérheti. A közönséges levesteknősnek vastag, nehéz csontos páncélja van, amelyet tányérhoz hasonló pikkelyek borítanak. Felnőtt állatoknál a pikkely rendszerint olajzöld vagy sötétbarna és sárga márványozású, illetve foltos. Lábai erőteljes uszonnyá fejlődtek, ezek segítségével jut előre a vízben.

   

Feje túl nagy ahhoz, hogy páncélja alá tudja húzni. A közönséges levesteknős a fölösleges sós vizet egy speciális mirigy segítségével választja ki, amely a szeme közelében található.

   

Gyakran sütkérezik a napon, de ezektől az alkalmaktól eltekintve teljesen vízhez kötött életet él. A tojások lerakásának idejét kivéve magányos lény. Tápláléka rákok és halak, amíg az állatok fiatalok. A felnőttek kizárólag növényi táplálékot fogyasztanak.

Az állat több ezer kilométeres utat tesz meg a fészkelő helyek felkereséséhez. Az ivarérettséget 10 - 15 éves korban éri el. A párzási időszak októbertől februárig tart. Néhány hét alatt több fészekaljat hoz létre a nőstény. Tojásait a vízparti homokba rakja, egy fészekaljban körülbelül 100 pingponglabda nagyságú tojás található.

A tojásból való kifejlődéshez 2 - 3 hónap kell. A tojásból kibújó teknősök neme attól függ, milyen hőmérsékletű a homok amíg fejődnek. 30 Celsius foknál 1:1 a nemek közötti arány, 28 Celsius foknál kizárólag hímek, 32 Celsius foknál pedig kizárólag nőstények jönnek a világra. Száz tojásból legfeljebb egy - két fiatal teknős éli túl az első esztendőt. A kisteknősök előbújásának nagy része éjszaka történik. Ekkor a holdfény vezeti őket a tengerhez, és ilyenkor kevesebb a ragadozó.

   

A tengeri teknősök immunisak a halálos mérgű medúzákkal szemben és ezért gyakran fogyasztják azokat. Ezzel sok kedvelt trópusi tengerpart biztonságosabbá tételében hasznos szerepet töltenek be. A közönséges levesteknős 40 - 50 évig él.

Eretmochelys nem

Közönséges cserepesteknős (Eretmochelys imbricata)

Megjelenése nagyon hasonló a többi tengeri teknőséhez. Lapított, testét teknőspáncél védi, a mellső végtagja viszonylag nagy, egyaránt segít az úszásban és a szárazon haladásban. A többi tengeri teknőstől azért különböztethető meg könnyen, mert a felső állkapcsa horgas. A fejéről készült közeli képen jól megfigyelhető jellegzetes fejformája, és a horgas végződésű felső állkapcsa.

   

Páncéljának színezete kissé változhat, mivel alkalmazkodik környezetéhez és a víz hőmérsékletéhez. Közeli rokonaival megegyezően a hátpáncél lemezei cserépszerűen egymáshoz illeszkednek. A mellső úszóján két karom van. Mellső végtagjai jóval hosszabbak, mint a hátulsók, és csak korlátozottan tudja teknőjébe húzni. Bár e teknős életének jelentős részét a nyílt óceánban tölti, előfordul a sekély lagúnákban és a korallzátonyok környékén is.

   

A modern halászat, a megváltozott környezet, a környezetszennyezés nagy veszélyt jelent számukra és ezek miatt mára már a kihalás szélére kerültek. Értékes páncéljából különböző használati tárgyakat, például edényeket, szemüvegkeretet, gombot,gitárpengetőt készítenek.

Húsának fogyasztása nem javasolt, mert toxikus anyagokat tartalmazhat. Kifejlett egyedei akár egyméteres nagyságúra is megnőnek, és súlyuk eléri a 80 kilogrammot.

Mindenevő, de táplálékának jelentős részét szivacsok alkotják. Ez az egyetlen szivacsevő hüllőfaj. Étrendjébe tartoznak az algák, a csalánozók, a bordásmedúzák, a medúzák és a tengeri rózsák. Fogyaszt továbbá veszélyes mérgező medúzákat is, mint a portugál gálya (Physalia physalis). Ilyen veszélyes csalánozók fogyasztásakor védekezésként becsukja a szemét, ugyanis a teknős lemezekkel fedett bőrét a portugál gálya fogófonalaiban lévő csalánsejtek nem tudják megsérteni.

Felnőtt példányai általában a trópusi korallzátonyok környékét kedvelik. A nap folyamán jóllakottan szívesen pihennek meg barlangokban vagy a zátonyok környékén található hűvös szegélyeken. Vándorló faj, nagy távolságokat tesz meg élete során a nyílt óceánon át a lagúnákig és a mangrove mocsarakig.

   

Kétévente párosodnak, általában félreeső lagúnákban és elhagyott szigeteken, majd a tengerparton fészkelnek. Mindig azokra a helyekre térnek vissza fészket rakni, ahol maguk is a világra jöttek. A megtermékenyített nőstények az éjszaka leple alatt felvonszolják nehéz testüket a tengerpartra. Olyan területet választanak ki, melyet meg tudnak tisztítani a törmelékektől, a kavicsoktól, majd gödröt ásnak a hátsó végtagjaik segítségével. A teknősmama ezután lerakja a gödörbe fészekaljnyi tojását, és befedi homokkal. A fészekrakás befejezését követően a nőstény visszatér a tengerbe, és többet nem foglalkozik az utódok gondozásával.

A bébi teknősök általában 25 gramm alatti súllyal kelnek ki a lerakásuk éjszakáját követő két hónap múlva. Ezek az előbújt, szív alakú, sötét színű, 2,5 centiméter nagyságú porontyok ösztöneik alapján bekúsznak a tengerbe. Kikelésükkor valószínűleg a Hold okozta árapály mozgását követik, ugyanis ha a sötétség leple alatt merülnek be a tengervízbe, akkor a ragadozó madaraktól biztonságban vannak.

Caretta nem

Ál-cserepesteknős (Caretta caretta)

Trópusi, szubtrópusi tengerekben, és a mérsékelt égöv melegebb vizeiben honos. A Földközi-tengerben, az Adriában is él.

   

Zakynthos egyik jelképe az álcserepes teknős (Caretta caretta), amely a sziget partjain rakja le tojásait. A sziget 6 különálló partszakaszán, nagyjából 4 kilométer hosszú területen 1200 - 1800 teknősfészek található. A nőstények július és augusztus között, éjszaka rakják le 100 - 120 lágyhéjú tojásukat, 40 - 50 centiméter mélyen a homokban. A kis teknősök 2 hónap múlva kelnek ki, és azonnal elindulnak a tenger felé. 20 - 30 évvel később visszatérnek, hogy ők is lerakják tojásaikat.

   

   

A teknősök költőhelyein fokozott korlátozások vannak érvényben, ezekre táblák is figyelmeztetik a turistákat. A felnőtt kort csupán minden ezredik kikelt példány éri meg.

A kifejlett teknős 1,2 - 1,5 méteres és akár 100 - 140 kilogramm súlyú is lehet.


Lepidochelys nem

Atlanti fattyúteknős (Lepidochelys kempii)

Az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó tengerparti területén honos. Testhossza 1 méter, testtömege 45 kilogramm. Élőhelye az iszapos vagy homokos fenék, ahol bő zsákmány található. Az étrendjük főleg úszó rákokból, halakból, medúzákból, és különböző puhatestűekből áll.

   

A tengerparti homokba rakja tojásait.Tojásrakó helyeik, ahová mindig visszajárnak: Mexikói-öböl és az amerikai atlanti part, a floridai New England. A nőstény májustól - júliusig rakja le 100 - 120 tojásból álló fészkét, amelyből 50 - 60 napot követően kelnek ki az utódok. A kikelő fiókáknak gyorsan el kell jutni az óceán vizébe, mivel a ragadozó madarak csemegének tekintik őket.

   


Olajzöld fattyúteknős (Lepidochelys olivacea)

Az olajzöld fattyúteknőst tartják a leggyakoribbnak a tengeri teknősök között. Megtalálható a trópusi és meleg vizekben, a Csendes-óceánban, és az Indiai-óceánban. A parti vizekben közel 80 országban van jelen. A páncél hossza átlagosan 60 - 70 centiméter. Súlya ritkán éri el az 50 kilogrammot.

      

1991-ben, az Indiai - óceán partjain egy hét alatt több mint 600.000 teknős fészekrakását figyelték meg. Bár ezek a teknősök is ragaszkodnak a fészkelő helyükhöz, azonban ez nem kizárólagos, nem olyan erős, mint többi társuk esetében. Egy - egy fészekbe 50 - 150 tojást rak le a nőstény, melyek 45 - 50 napot követően kelnek ki. Hideg időjárás esetén ez az idő akár 70 nap is lehet.

   

A fiókák kikelési tömege általában 12 és 20 gramm közötti. A kikelő fiókák nemi arányát a környezet hőmérséklete hasonlóan határozza meg, mint a közönséges levesteknősnél.

   

   

Az olajzöld fattyúteknős döntően húsevő. Zsákmánya gerinctelenekből, medúzákból, halakból, zsákállatokból, tengeri sünökből, kagylókból, csigákból, rákokból, langusztákból, és férgekből áll. Ellenségei, a mosómedve, prérifarkasok, elvadult kutyák és disznók, oposszum, kajmánok, rákok, és a kígyók.


Natator nem

Ausztrál levesteknős (Natator depressa)

Honos Ausztrália és Pápua Új-Guinea északi partjain, fészket csak Ausztrália északi és nyugati partjain raknak. Megtalálhatók öblökben, sekély vizekben, korallzátonyoknál, folyótorkolatokban és lagúnákban. A felnőttek páncéljának hossza átlagosan 90 centiméter.


   

Párzást követően - mely a tengerben megy végbe - a nőstények kéthetenként készítenek egy fészket. Egy szaporodási ciklusban általában 2 - 4 fészek készül, melyekbe 50 - 70 tojás kerül. A frissen kikelt teknősfiókák számára a szárazföldi út az óceánig igen veszélyes, mivel az éhes ragadozó madarak könnyű zsákmánynak tekintik őket. A tenger sem teljesen biztonságos, hiszen a ragadozó halak, cápák is kedvenc csemegéjüknek tartják a kis állatokat.

   

   

Étrendjüket tengeri gerinctelenek, puhatestűek, medúzák, rákok és halak alkotják. Alkalmanként lágykorallokat, tengeri uborkákat is fogyaszt.


Dermochelyidae nem

Kérgesteknős (Dermochelys coriacea)

Kemény páncéllal nem rendelkezik. A bak- és a ráktérítők közötti tengerekben él, de a mérsékelt égöv vizeibe is elkalandozik. A szárazföldön nehezen mozog, a vízben kecsesen úszik. Akár 1300 méter mélységbe is képes lemerülni. Általában 5 - 10 percet tartózkodik a víz alatt egy lélegzetvétellel, de megfigyeltek már 50 - 70 perces folyamatos víz alatti tartózkodást is.

 

Elsősorban medúzákat, esetleg fejlábúakat és zsákállatokat eszik. Fogai nincsenek, a száj belső részét és a torkot hátrafelé hajló tüskék borítják, melyek a zsákmány megragadásában és a nyelés elősegítésében játszanak szerepet, de rágásra nem alkalmasak..

Legnagyobb a jelenleg élő teknősök között, testhossza elérheti a 200 centimétert, súlya akár 680 kilogramm is lehet. Állkapcsa szegélyei élesek, nem fogazottak. Mellső végtagjai kétszer hosszabbak, mint a hátulsók. Kitárt szélességük 2,5 - 2,8 méter. Hátpáncélja teljesen elcsontosodott, enyhén boltozatos, elől meglehetősen lekerekített, hátul farkszerűen kihegyesedő. A fiatal egyedek fejét, nyakát és lábait apró pajzsok fedik, melyek lassanként eltűnnek, az idősebb állatok bőre sima lesz s csak a fejen vannak még apró pajzsok. Színük sötétbarna, világos vagy sárga foltokkal.

 

A kérges teknősök násza a tengerben zajlik. A nőstények csupán a tojásrakás idejére jönnek a szárazföldre, míg a hímek soha nem hagyják el a vizet. Tojásrakásra 2 - 3 évente kerül sor. Mivel héjazatuk viszonylag lágy, a sérülések elkerülése miatt, laza, puha homokos partot keresnek a tojásrakásra. Egy fészekalj 90 - 110 tojást tartalmaz, melynek 80 - 85 százaléka életképes. A kis teknősök 20 - 25 nap után kelnek ki, nemüket - hasonlóan a többi teknőshöz - a hőmérséklet határozza meg.

 

A tengeri teknősök kedvenc csemegéje, s egyben fő tápláléka a medúza. Ezzel hasznot is hajt, hiszen az üdülőhelyeken alkalmanként felbukkanó medúzatömeg elriasztja a vendégeket, nem beszélve arról, hogy néhány fajuk mérge az emberre is életveszélyes.

A teknősök számára az egyik legnagyobb veszélyt éppen a medúzákkal történő táplálkozás okozza.

A világ tengereiben - a környezetszennyezés miatt - milliószámra lebegnek a műanyag zacskók, zsákok és egyéb csomagoló anyagok.

A teknősök képtelenek arra, hogy ezeket a táplálékul szolgáló medúzáktól megkülönböztessék, s egy ilyen emészthetetlen, le nem bomló "medúzautánzat" a pusztulásukat okozza.


Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a HÜLLŐK menűbe