#

Cinegefélék


A cinegefélék (Paridae) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó családja. Magyarországon élő fajaikat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1984-ben "Az év madaraivá" választotta. A népes családba 56 faj tartozik, melyből csupán a hazánkban fellelhető fajok ismertetésére szorítkozunk.

A cinegefélék előfordulása

Átlagos testtömegük 10 - 18 gramm, testhosszuk 11 - 14 centiméter, szárnyfesztávolságuk pedig 18 - 21 centiméter.

Elsősorban ízeltlábúakat fogyasztanak, étrendjükben hernyók, lószúnyogok, pókok, bogarak, poloskák szerepelnek, szívesen irtják a lárvákat, hernyókat. Hasznos rovarpusztítók. A téli időszakban magvakkal, bogyókkal egészítik ki étrendjüket és nagy szükség esetén kóborolhatnak. Sűrűn felkeresik a madáretetőket, akár más madárfajok társaságában is.

   

   

   

Az ivarérettséget egyéves korban éri el. A költési időszak április-július között van. Két faj kivételétől eltekintve évente kétszer költ. A fészkét növényi részekkel és tollakkal béleli ki, ide kerülnek a tojások. A 7 - 14 csupasz és vak fióka 12 - 16 nap múltán kel ki.

   

A fiókák, melyeket mindkét szülő etet lárvákkal, bábokkal, 18 - 22 napos korukra tollasodnak meg annyira, hogy kirepülhetnek a fészekből.

      

   

Magyarországon előforduló cinegefélék

Barátcinege (Poecile palustris)

Barkóscinege (Panurus biarmicus)

Búbos cinege (Lophophanes cristatus)

Fenyvescinege (Periparus ater)

Kék cinege (Cyanistes caeruleus)

Kormosfejű cinege (Poecile montanus)

Lazúrcinege (Parus cyanus vagy Cyanistes cyanus)

Őszapó (Aegithalos caudatus)

Széncinege (Parus major)


Barátcinege (Poecile palustris)

Az Ibériai-félsziget és Skandinávia nagy része, Írország és Skócia kivételével az egész kontinensen elterjedt. Anatólia fekete-tengeri partvidékén is előfordul. Leginkább bükk- és tölgyerdőkben találkozhatunk vele.

A barátcinege meglehetősen egyszerű kinézetű madár, főleg a közismert szén- és kékcinkével összehasonlítva. Háta, farka és szárnyai sötétebb, hasa és begye világosabb barna, fehér arcfoltját pedig tarkóig nyúló, fekete sapkája és torokcsíkja fogja közre.

   

Hangadása változatos, legjellemzőbb hangjai a "pitcsú" vagy "hars-cséé" hívások, illetve a negatív hatást jelző "csikka-bí-bí-bí". Bükkösök és tölgyesek faodvaiban fészkel, olykor mesterséges fészekodúkat is elfoglal. A választott hely körül kis "saját udvart" tart fenn, amit védelmez a fészekfoglaló betolakodóktól. Évente csak egyszer költ.

   

A Kárpát-medencében gyakori, rendszeres fészkelő. Magyarországon az állomány a Dunántúli- és Északi-középhegységben, illetve a Mecsekben a legsűrűbb, az Alföld délkeleti részén viszont egyáltalán nem élnek barátcinegék.


Barkóscinege (Panurus biarmicus)

Európában ritka és rendszertelenül költő madár. Németország északkeleti részében, Hollandiában, valamint Ausztriában is megtalálható. A legnagyobb egyedszámban Közép-Ázsiától Mandzsúriáig fordul elő. A barkóscinege szorosan kötődik a nádasokhoz.

A hím hátoldala és farka sárgásbarna, feje világosszürke, barkója és alsó farokfedői feketék. Szeme élénk borostyánsárga. A fiatalokhoz hasonlóan a tojónak sincsen barkója, és világosabb árnyalatú, mint a hím.

   

   

A madár társas, és tartós párkapcsolatban él. Évente kétszer-háromszor költ. A fészek jól el van rejtve a nádas között. Magyarországon, a Fertő tó nádrengetegében nagyobb számban fészkel.


Búbos cinege (Lophophanes cristatus)

A Földközi-tenger keleti medencéjén, illetve a Brit-szigeteken (kivéve a Skót-felföldet) kívül a kontinens egész területén találkozhatunk vele, elsősorban a hegyvidékeken és fenyőerdőkben. A túlzottan hideg vidékeket (Skandinávia északi része) is elkerüli. Kevéssé alkalmazkodott az emberek közelségéhez.

Háta barna, hasa némileg világosabb, a begy felé egészen kifehéredik. A fekete szem-, torok- és nyakszalagok ennél a fajnál is jelen vannak, bár a szem feletti, csúcsával a tarkó felé mutató V-t formázó sáv nem olvad a nyakszalagba. Az arcrész fehéres halványbarna, míg a fej tetejét díszítő bóbita feketébe hajló sötétbarna, de világos peremű kis tollakból áll.

   

   

Énekhangja lágy, de pergő trilla, de a cinegék jellemző "tszí-tszí-tszí" hívását is hallatja. A búbos cinege öreg fenyvesekben és fenyőkkel elegyes lomberdőkben költ. Fészkéül különféle, sokszor maga vájta odvak szolgálnak, amiket mohával tölt fel és tollakkal bélel ki. Fészke környékét védi a betolakodókkal szemben. Magyarországon ritka, de rendszeres fészkelő az Alpokalján és kisebb egyedszámban az Északi-középhegységben.


Fenyvescinege (Periparus ater)

Európa nagy részén megtalálható Skandinávia északi részét kivéve, illetve a Kárpát-medencében is ritka. Mint neve is mutatja, elsősorban fenyőerdőkhöz, főleg lucosokhoz kötődik. A fenyvescinege alfajai meglehetősen változatosan néznek ki, van köztük sárgás és fehér alapszínű, barna, olajzöld és szürke hátú. Európában legelterjedtebb a Parus ater ater alfaj, mely szürke és fehér, a fiókák még sárgásak. Mindig jellemző azonban az arcfolttal megegyező színű tarkófolt, amit a fekete sapka keretez, illetve a széles, fekete toroksáv.

   

   

A fenyvescinege elsősorban fenyvesekben vagy kevert erdőkben fészkel a fák odvaiban, illetve a cinegékre nem jellemző módon olykor sziklarepedésekben vagy az avar mélyedéseiben. A csésze alakú fészek állati szőrből készül, a szülők növényi részekkel teszik kényelmesebbé. Magyarországi állománya az Alpokalján, a Zalai-dombságban és az Északi-középhegységben a legsűrűbb.


Kék cinege (Cyanistes caeruleus)

Az egész kontinens területén találkozhatunk vele, de Észak-Afrika mediterrán területein és a Közel-Kelet kevésbé száraz vidékein is megél. Egyedül a különösen hideg övezeteket kerüli, de az ember közelségéhez jól alkalmazkodott.

A színpompás kis madár nevét kék fejtetőjéről és kékes szárny- és farokvégéről kapta. Csőre, torka, valamint fehér arcfoltjait közrefogó szem- és nyakszalagja fekete, hasa sárga, háta és szárnyai zöldes színűek. A nemek egyformák. A faj igen hasznos kis rovarpusztító.

      

Énekhangja vidám trilla, egyébként sokféle hangadása közül a legismertebb a "tszí-tszí-tszí-tszit".

A kék cinege szaporodása különféle természetes és mesterséges erdőkhöz kötődik, mivel fészkét faodvakban rendezi be. Gyakori vendég a kihelyezett fészekodvakban, melyekben gyökerekből és fűszálakból építi fel fiókái jövendő lakhelyét, amit mohával és szőrszálakkal puhán kibélel.

Hazánkban gyakori, állománya az Északi-középhegységben, a Bakonyban, a Mecsekben és a Dél-Dunántúlon a legsűrűbb.


Kormosfejű cinege (Poecile montanus)

Elterjedésének nyugati határa Franciaországban és Nagy-Britanniában húzódik, délen az Appenninekben, a Balkánon és a Kárpátokban találkozhatunk vele. Ázsiában az oroszországi tajga lakója, elterjedési területe így kelet és észak felé tágabb a barátcinegéénél.

Barnás színű, a háta sötétebb, hasa világosabb, szürkés. Feje tetején fekete sapka és torkán ugyanilyen színű sáv látható, amelyek világos arcfoltjait keretezik. A barátcinegétől nagyobb feje és a szárnyon látható matt terület különbözteti meg, illetve torokfoltja is nagyobb valamivel rokonáénál.

   

   

Énekhangja ritkán hallható, dallamos, egyébként sokféle hangadása közül a legismertebb a "cí-dé-dé-dé" hívódallam. A barátcinege "pitcsú" kiáltását sosem hallatja.

A kormosfejű cinege szaporodása különféle tűlevelű és bükkerdőkhöz kötődik, mivel fészkét itt saját maga vájta faodvakban rendezi be. A fészket a vájás közben keletkezett fahulladékkal és levéltörmelékekkel béleli ki, környékét védelmezi az esetleges beköltözőktől. Magyarországon ritka, de rendszeresen fészkel. Az állomány az Északi-középhegység és a Kisalföld vidékén él.


Lazúrcinege (Cyanistes cyanus vagy Parus cyanus)

Az Amur-vidéktől nyugat felé, Közép-Ázsia, Oroszország és Kelet-Európa dús aljnövényzetű lombhullató erdeinek, folyó menti fűzeseinek és bozótosainak gyakori fészkelője. Nem vándormadár, költőterületén állandó. Franciaországig és Hollandiáig is elkóborolhat.

Testmérete megegyezik a kék cinegéével, ám farka valamivel hosszabb hazai rokonánál. A lazúrcinege a többi cinegefajénál sokkal világosabb, kék-fehér tollazata más fajokéval összetéveszthetetlen. Sapkája és egész alsó fele tiszta fehér. Gallérvonalban és a szemén keresztül keskeny sötétkék sáv húzódik a tarkóig. Hátoldala szürkéskék, sötétkék szárnyán széles, fehér sáv található. Melle közepén feltűnő sötétkék folt díszeleg. Szeme koromfekete, lábai szürkéskékek. Mindkét nem egyforma. A fiatal egyedek sapkája, szárnya és hátoldala is szürkésebb, mint a felnőtt példányoké.

   

Rendkívül élénk madár, környezetének egyetlen változása sem kerülheti el a figyelmét. Élelem utáni keresgélés közben akrobatikus mozdulatok egész tárházával - sokszor fejjel lefelé ügyeskedve - kápráztatja el az őt figyelőt. Ha megzavarják, fészkét agresszíven csivitelve védi.

A párzási időszakban, de már a párválasztás után a hím az első tojások lerakásáig rendszeresen eteti párját. Hívóhangjai a kék cinegééhez hasonlítanak.

   


Európai őszapó (Aegithalus caudatus)

Törzse rövid és zömök, meglehetősen apró. Mindössze 14 centiméter hosszú. Igen rövid, kúpos csőre elöl kihegyesedik. Lába gyenge. Hosszú, erősen lépcsőzetes farka, enyhén villás. Középhosszú szárnyában az első evezőtoll majdnem feleakkora, mint a második, a negyedik, ötödik és hatodik a leghosszabb. Az ivarok színezete hasonló, a fiataloké némileg eltér a felnőttekétől. Némelyiknek a fején fekete sáv húzódik, de van teljesen fehér is, ez független a nemtől. Előfordulhat, hogy hosszú faroktolluk görbült. Ez csak a tojóknál látható. Az odúban való tartózkodásuk az oka, hiszen hosszú farkuk nem fér el, így egy kissé meghajlik.

   

Áttelelő madár, egész évben itt marad. A fenyveseket, bozótos ligeteket kedveli, télen gyakran meg lehet figyelni a madáretetőkön. Ilyenkor cinege csoportokhoz csatlakozik. Etetőkről etetőkre jár, így vészeli át a telet.

Sűrű erdőkben, eldugott helyen, dús növényzetű területeken fészkel. Évente egyszer költ. Bokrokban építi meg gömb alakú fészkét, gondos mester módjára. Pókfonálból, hernyók fonadékából készíti el otthonát, melyeket zuzmókkal, mohákkal rögzít. A bejárat egy apró nyílás, melyet levelekkel eltakar, így a lehető legjobban beleolvad környezetébe.

Az egyes párocskák úgy alszanak, hogy szorosan egymáshoz bújnak, és az egyik a másik felé rakja a szárnyát, szinte teljesen betakarva. Végtelenül gyöngédek egymáshoz, ami csak fokozza a rokonszenvet.

   



Széncinege (Parus major)

Egész Európa területén találkozhatunk vele, de a mediterrán Észak-Afrikában és a Közel-Kelet kevésbé száraz vidékein is megél. Ázsiában Oroszországtól Japánig és Kínától Indiáig hatalmas területen honos. Egyedül a különösen hideg és a sivatagos övezeteket kerüli.

Színpompás kis madár, csőre, feje teteje és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, és egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe. A torok feketéje a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik, a lábak között a hímek esetében jelentősen kiszélesedik. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok némileg sötétebb. A szárnyakon fehér sáv fut végig.

   

Megismerhetjük a "nyitnikék" és "tí-cső" kiáltásairól, díszes tollazatáról ezt a mindenevő madarat. A széncinege erdőkben, parkokban, kertekben fészkel különféle faodvakban, de előszeretettel veszi igénybe a mesterséges fészekodúkat is. A mélyedésben igen puha, kényelmes fészeképítményt hoz létre gyökerekből, fűszálakból és mohából, amit szőrszálakból készített bélés tesz teljessé. Fészke körüli területét énekelve védi a betolakodókkal szemben.

   

Étlapjukon főleg rovarok, különféle ízeltlábúak, pókok, szöcskék, poloskák és hernyók szerepelnek. Azonban időnként képesek hibernáló denevéreket, más, kisebb énekesmadarakat is (zsezsék, sármányok, verebek) elejteni, sőt, elhullott patás állatok maradványait is előszeretettel fogyasztják. A nagyobb vagy keményebb falatokat karmos lábukkal a fákhoz szorítják, erős, hegyes csőrükkel feldarabolják (akár a fákból is kiszedik a hernyókat, petéket).

   

Az egész Kárpát-medencében gyakori. Magyarországon az állomány az Északi-középhegységben és a Dél-Dunántúlon a legsűrűbb, és az Alföld délkeleti részén a legritkásabb. Az emberi közelséghez alkalmazkodott faj, 2011-ben az év madarának választották. Állandó madarunk, így segíthetünk neki madáretető kirakásával.

 

Tudj meg többet a madarak téli etetéséről! Elérheted a "TERMÉSZETVÉDELEM" menüből, vagy gyorsabb ha ide klikkelsz:

Madarak téli etetése

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a MADARAK menűbe