A kókuszdió


A kókuszpálma (Cocos nucifera) az egyszikűek (Liliopsida) osztályába, a pálmavirágúak (Arecales) rendjébe és a pálmafélék (Arecaceae) családjába tartozó faj.

Egyenes, vagy ívesen meghajló törzse gyakran a 25 - 30 méteres magasságot is eléri. Színe világosszürke színű, alapjánál megvastagodó. Gyökérzete nem hatol mélyre, de a földfelszín feletti járulékos gyökerei kitámasztják a törzset, így jól ellen tud állni az erős viharoknak is. Levelei elérhetik az 5 - 6 méter hosszúságot, a levélgerinc erőteljes, a levélszárnyak keskeny-lándzsásak, akár 1 méter hosszúak.

   

Valószínűleg az Indiai-óceán szigeteiről vagy az Ázsia és Ausztrália közt elterülő szigetcsoportról terjedhetett el. Sok helyen előfordul, mivel a lehullott magok hosszú hónapokig megőrizhetik csírázóképességüket és a tengeren úszva az anyanövénytől akár 4000 kilométerre is kezdhetik a csírázásukat.

   

   

A virágzatok a levélhónaljakban erednek, felállók. Világossárga buroklevelek borítják be az 1,2-1,8 méter hosszú, narancs vagy szalmaszínű virágzatot, amely seprűszerűen számos csüngő füzérré ágazik el, s amely tövén termős, a csúcsán porzós virágokat hordoz. A jól kifejlett kókuszpálmák évente 12-15 virágzatot fejlesztenek.

   

Termése csüngő, gyengén tompa élű, elliptikus vagy tojás alakú csontár, amely akár 30 x 18 centiméter nagyságú, 1 - 2,5 kilogrammos lehet. Az úgynevezett dió a termés gömbölyded kőmagja, amely érett állapotban kemény, fás-rostos, barna héjú, és 20 centiméter nagyságú. A kereskedelemből mi ezt a rostos kőmagot ismerjük.

   

A dió alapján 3 kör alakú csírapórust látunk, amelyekből csak az egyik marad olyan vékony falú, hogy a csíranövény átszakíthatja. A maghéj a nagyon kis csirakezdeményt zárja körül, és egy nagy üreget képez, amelyet egészen az érésig speciális tápfolyadék, a kókuszvíz tölt ki, amely kellemes, édeskés ízű. A kókuszvízből zsiradékok épülnek be az érés idején kialakuló táplálószövetbe, amely végül egy több mint 1 centiméter vastag, fehér, dióbélszerű réteget képez a héj belső falán. Ez a termés ehető része, a kókuszbél. Száraz állapotban 60 - 70% zsiradékot tartalmaz kezdetben lágy, és a betakarítás és száradás után szilárdul meg, amikor a kókuszvíz lassan eltűnik. Visszamarad a levegővel töltött üreg, amely a diónak kitűnő úszóképességet kölcsönöz.

A "diót" vastag, erősen rostos terméshús és egy bőrnemű, sima, kissé fényes, először zöld, érett állapotban sárgás vagy narancssárga kéreg veszi körül. A kérget és a rostos köpenyt rendszerint eltávolítják, mielőtt a kókusz a piacra kerülne.

A kókuszdiók a virágok megtermékenyülése után 9 - 12 hónap alatt érnek be.

 

   

A kókuszdiót borító durva rostszálakat kefesörték, tömítőanyagok, valamint - textilipari eljárásokkal - kötelek, zsinórok, szőnyegek, lábtörlők, matracok készítésére alkalmazzák.

   

   

Ehhez az éretlen kókuszdiókat 3 napig vízben áztatják, így a rostok leválaszthatók a kemény héjról. Ezután a rostokat megszárítják, gerebenezik. Textilipari feldolgozáshoz fonalat készítenek belőlük. A kókuszszőnyegek rendkívül rugalmasak, korábban így készültek a tornatermi szőnyegek. 1000 kilogramm kókuszdióból kb. 35 kilogramm keferostot és 150 kilogramm fonásra alkalmas rostot lehet előállítani.

A kókuszpálma a Föld egyik legjelentősebb hasznos kultúrnövénye. Termésének minden részét felhasználják.

A tápláló, ízletes kókuszbélt frissen fogyasztják, vagy szárítva és reszelve (kopra) fűszerként használják különféle ételekhez, süteményekhez és édességekhez.

A kopra előállítása több lépésben történik. Először a kókuszdiót meghámozzák és kettévágják. A kókuszvizet kinyerik. A fiatal termések ízletes, édes kókuszvize nagyon kedvelt üdítőitalt szolgáltat, közvetlenül a csúcsán felvágott, héjazatlan termésből isszák ki. Ázsiában főzéshez is használják.

   

   

A kókuszvíztól megszabadított diót kettévágják, a két fél termést kiszárítják kemencében, fűtött kamrában vagy egyszerűen a napon. Ez utóbbi jó minőséget nyújt, viszont sokkal lassabb. Átlagosan hat - nyolc kókuszdióból állítható elő egy kilogramm kopra.

   

   

A lereszelt, forró vízbe áztatott koprából kipréselt folyadék a kókusztej, amelyet Ázsiában ételekhez adnak, vagy tejport, pépet, keményített krémeket állítanak elő belőle.

   

A kókusztej készítése házilag egyszerű módszerekkel történik, tömeges előállítására komoly feldolgozóipar alakult ki.

A kókuszolaj vagy más néven kókuszvaj (Oleum Cocois) a kókuszpálma magjának szárított beléből (koprából) készített növényi olaj. Házilagos és nagyipari módszerekkel is sajtolják.

   

A frissen sajtolt kókuszolaj színe fehér, íze és szaga különös, de kellemes. Könnyen avassá válik, ilyenkor íze és szaga csípős, karcos lesz. A kókuszolaj szobahőmérsékleten vajszerű 24 Celsius fokon megolvad.

   

Sajtolást követően a maradék szárazanyagot állati takarmányként hasznosítják.

A "csontos" belső héját edényként használják, dísztárgyakat is készítenek belőlük.

A pálmanedvből, amely a megvágott virágzatokból csepeg, pálmabort, arakot, ecetet, cukrot és szirupot állítanak elő.

A kókuszpálma levelei és törzse építőanyag a trópusokon.

   

Mire figyeljünk kókuszdió vásárlásakor?

Ellenőrizzük a tetején a három bemélyedést, ha ezek penészesek, semmiképp se vásároljuk meg!

Rázzuk meg a kókuszdiót. Ha nem halljuk benne a kókuszvíz lötyögésének hangját, vagy még éretlen (és tele van vízzel), vagy már kiszáradt a belseje, ami csökkenti az élvezeti értékét. Az a jó kókuszdió, amiben még van egy kevés víz, de már nincs megtelve. (A kókusztejet a fehér húsból nyerik áztatással és préseléssel. Nem ez lötyög a dióban!)

Hogyan törjük fel a kókuszdiót?

Fordítsuk a diót úgy, hogy a három mélyedés a következőképp helyezkedjen el! Felül legyen a két egymáshoz közelebb eső! Ezek így egy kezdetleges arcot formáznak - a felsők a szemek, az alsó a száj. A "száj" a kókuszdió leggyengébb pontja.

Fúrjuk ki az alsó bemélyedést egy csavarhúzóval, hegyes ollóval vagy késsel, dugóhúzóval vagy egy nagyobb szöggel, - az ezermesterek természetese kézifúróval, - majd folyassuk ki a kókuszvizet egy edénybe.

   

   

A kókuszvíz lecsapolását követően nyissuk fel a diót! Csavarjuk a kókuszt törülközőbe vagy tegyük egy erősebb műanyag zacskóba! A beburkolt kókuszdiót kalapáccsal törjük fel, vagy erősen üssük valamilyen kemény, ütésálló felülethez (betonlap, járda). Ha flexszel, vagy fűrésszel vágjuk fel a kókusz kemény héját, akkor a dió héja is hasznosítható marad, készíthetünk belőle egzotikus hatású tárolóedényt.

   

   

A feltört dió héjából a kókuszhús egy életlen kés vagy véknyabb peremű kanál segítségével viszonylag egyszerűen kifeszegethető.

 



Ez a sok-sok finomság mind-mind kókuszos!

   

   

   

A kókuszdiót a pálmatolvaj rák is szereti. Kedvenc táplálékáért felmászik a magas kókuszpálmák tetejére, erős ollóival pedig feltöri a gyümölcs héját. Először a háncsot szedi le a kókuszdióról, majd hatalmas ollóival a csíranyíláson kezdi a héj feltörését.

Ismerd meg ezt a hatalmas szárazföldi rákot! Elérheted a rákok menüből, vagy gyorsabb ha ide klikkelsz:

A pálmatolvaj rák


   

BotanikaVissza a kezdőlapra                          Botanika Vissza a BOTANIKA menűbe