A nagy csalán


Nagy csalán (Urtica dioica) az egyik legismertebb gyom- és gyógynövény. A csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozik. A növénycsalád nevét a latin éget szóból kapta.

Egyike azon növényeknek, melyet szívesen nyilvánítunk haszontalan gyomnak, haragszunk rá, mert összecsípi kezünket, lábunk szárát kirándulás közben.

A csalánnak közel 80 faja ismert szerte a világon.

Egész Európában elterjedt, Magyarországon mindenütt közönséges. Kedveli a nedves erdőket, vágásokat, szurdokerdőket, gyomtársulásokat, mocsarakat és árokpartokat. Talajigénye nitrogénben gazdag, ideális számára az ültetett akácos.

Évelő növény, 50 - 150 centiméter magasra nő. A leveleken és a száron sajátos mirigyszőr, a csalánszőr fejlődik, melyek valójában üreges tűk.

   

Ezek juttatják a növény belsejében termelődő méreganyagot az ember bőre alá. Érintésre a bőrbe fúródik, letörik és égető, csípő fájdalmat, bőrpírt, hólyagokat okoz.

A csalánszőr hangyasavat, acetilkolint, szerotonint és hisztamint tartalmaz, ezért fájdalmas és égető a csaláncsípés.

Függőleges gyöktörzse szerteágazó gyökérben folytatódik, melyhez oldalra messze kúszó tarackokat is hajt. A levelek szív, vagy lándzsa alakúak, hosszan hegyesedők, durván fűrészes szélűek, a száron keresztbe állnak.

A szárak csoportosan nőnek, nem elágazóak, kívülről négyszögletűek, belülről üregesek.

A csalán virága sárga, sárgászöld színű, kis fürtökből áll. A porzós virágok lecsüngő füzéreket, a termősek kis csomókat alkotnak. A növény kétlaki, a porzós és a termős virágok külön egyedeken fejlődnek. A bimbóban ívben meghajlott porzók kinyíláskor rugalmasan felpattannak, és kis felhőként szórják szét pollenjüket. A pollenszórás június elejétől október végéig tart.

   

   

A porzós és termős virágok és modelljeik

Termése a makkocska, mely fénytelen szürke színű tojásdad alakú, oldalról lapított. Maggal és kúszó gyöktörzzsel szaporodik.

   


Fontos gyógynövény

A csalánt ízületi, reumatikus fájdalmak gyógyítására már az ókorban is alkalmazták. A római katonák hideg éghajlatú területeken csalánlevelekkel ostorozták magukat egyrészt a hideg (a csaláncsípések vérbőséget okoztak, s ezzel felmelegítették a bőrt), másrészt pedig ízületi fájdalmaik miatt. Ebből a kezelési módból alakult ki az a mai napig használatos gyógyító eljárás, mellyel a reumát és a köszvényt csalánnal kezelhetjük, mivel csökkenti a vér húgysavszintjét.

Teáját évszázadok óta fogyasztják ízületi betegségek ellen. Erősítő, vizelethajtó, vértisztító, tejelválasztást serkentő teakeverékek alkotórésze.

Használatos még köhögés csillapítására, fájós torokra, hurutos állapotok megszüntetésére, és egyes adatok szerint magas vérnyomás kezelésére, valamint külsőleg aranyeres bántalmak ellen ülőfürdőként.

A szépségápolásban is komoly szerep jut a csalánnak. Fiatal levelei arcgőzöléshez használhatók, a belőlük készült krém bőrtisztító, zsíros bőrre különösen jó hatással van.

Gyökerének alkoholos kivonatát samponokba, tonikokba, egyéb hajápoló termékekbe teszik hajhullást csökkentő, hajerősítő hatása miatt.

A gyökeréből készült tea megakadályozza a prosztata rendellenes növekedését, növeli a vizelet mennyiségét, felére csökkenti a vizelési ingert, gyorsítja a vizeletáramlást.

Vércukor szintet csökkentő tulajdonsága is van. Fokozza a szervezet ellenálló képességét. Allergiás betegségeknél is hatásos.

A régészek bronzkori sírokban találtak csalánszövetet, ami csaknem olyan erős, mint a vászon. A középkorban háborús időkben a kendert helyettesítették vele, belőle készítettek fonalat és szövetet. Az első világháború alatti pamuthiányt is sokan ezzel a szövettel pótolták.

A nagy csalán számos hazai rovarnak tápnövénye is. Sok lepke hernyója a nagy csalán menzáján fejlődik, hogy ismét színes csodákká váljon.

   

Kis rókalepke (Aglais urticae)

   

Nappali pávaszem (Inachis io)

   

Pókhálós lepke (Araschnia levana)

   

Atalantalepke (Vanessa atalanta)

Botanika Vissza a kezdőlapra                          Botanika Vissza a BOTANIKA menűbe