Csikóhalak


A csikóhalak (Hippocampus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a pikóalakúak (Gasterosteiformes) rendjébe és a tűhalfélék (Syngnathidae) családjába tartozó nem.

A tengeri csikók Európa, Afrika és Észak-Amerika atlanti-óceáni partjainál, Indonézia térségében egészen Ausztráliáig megtalálhatók. Egyes fajok Amerika csendes-óceáni partvidékének vizeiben élnek.

A rákászok teliholdnál ezrével fogják ki a párzásra összegyűlt példányokat, sajnos sok kárt okozva a tengerfenék vegetációjában, ahol a tengeri csikó fajok is élnek. Keresett akváriumhalak, bár fogságban rövid ideig élnek és ritkán szaporodnak.



Törzsük oldalt lapított, hasuk nagy, kidomborodó, farokúszójuk nincs, farkuk fogószervvé alakult át.

Jellemző rájuk a fej állása. Amíg a többi hal feje egyenes folytatása a törzs tengelyének, addig a csikóhalaké szöget alkot vele. Erősen görbülő nyakán ül és a lóéhoz hasonlít, innen kapta nevét is.

Szemüket képesek mozgatni, így testük elmozdítása nélkül is követni tudják a ragadozókat, és kiszemelt áldozataikat.

Kültakarójuk pikkelyein kiemelkedő tüskék és dudorok vannak, kopoltyúik bojtformájúak. Méretük változó. A legkisebb csikóhal faj 16 milliméter, a legnagyobb 35 centiméter hosszú.

A tengeri csikók hátuszonyaikkal másodpercenként harmincötöt csapnak, ennek segítségével lebegnek a vízben.

A barna és sárga összes árnyalatában előfordul, nem a ritka foltos változata sem. Ha megrettennek, éheznek, vagy fájdalmat éreznek, színük elhalványodik, bőséges táplálkozás mellett, színezetük élénkebbé válik, sőt nász idején, vagy zsákmányszerző, vadászó állapotban fémes fényben ragyognak. Színváltoztató tulajdonságukat arra is felhasználják, hogy beleolvadjanak a környezet összhangjába, elrejtőzzenek ragadozóik és zsákmányállataik elől.

A jelenleg ismert legapróbb csikóhal a Csendes-óceán nyugati, trópusi vizeiben él, a vízfelszín alatti 10 - 90 méteres mélységben. A latinul Hippocampus denise névre keresztelt faj átlagosan mindössze 16 milliméter hosszúságúra nő - kisebb, mint egy felnőtt ember körme - de találtak csupán 13 milliméteres egyedeket is.

   

A csikóhalak hosszú farkukkal átkulcsolva az angolnafű vagy a hínár szárán naphosszat lengedeznek és megvárják amíg valamilyen táplálék állat kerül a közelükbe.

      

A mozgása sajátos, többnyire függőleges helyzetben lebegnek. Mozgásuk iránya a csavarként működő úszó beállításától függ s e szerint függőlegesen emelkednek a felszín felé, vagy hasoldalukkal előre vízszintesen haladnak. A hátuszonya - és nem a farka - segítségével úszik, jellegzetes hullámmozgást idézve elő.



Amint zsákmányát kiszemeli, szájüregéből előbb eltávolítja a vizet, majd kopoltyúfedelét és száját is becsukva vákuumot képez, végül szájába szippantja a betóduló vízzel együtt az áldozatot. Az így keletkező örvény olyan erős, hogy a nagyobb termetű garnélákat is magával ragadja. Apró rákok és különféle lárvák képezik táplálékát.



A legtöbb csikóhal monogámiában él párjával, és rendszeres udvarlással erősítik párkapcsolatukat.



A párzási időszak a trópusi vizekben egész évben, hidegebb vizekben tavasszal és nyáron van, és egybeesik a teliholddal. A családban nem a nőstény, hanem a hím hordja magában a petéket a farka tövén található erszényben. A párzás során a nőstény a hím hasoldali költőtáskájába préseli az ikrákat, melyek kikelésükig a költőtáskában fejlődnek.

   



Az utódok kikeléséhez, a vízhőmérséklettől függően 14 - 28 napra van szükség. Az ivadékok száma fajtól függően változó, kicsiben ugyanolyanok, mint a szülők, akik kikelés után már nem gondozzák őket. A költőtáska az utódok kirajzása után visszafejlődik.

   



Kiszárított teste egészben vagy prrá törve a hiedelmek szerint segít a kopaszság, az oldalfájás, az asztma, az érelmeszesedés és a szexuális problémák leküzdésében, a tradicionális kínai gyógyászatban is előszeretettel alkalmazzák. Ezért a Fülöp szigetek környékén található - híresen nagy - állománya 1985 és 1995 között 70%-kal csökkent. Minden évben csikóhalak ezreit halásszák ki és exportálják Európába, Japánba és az Egyesült Államokba. Ázsiában a vázából évente 45 tonnát adnak el, ez körülbelül 16 millió példányt jelent.

   

Az akváriumoknak is kedvelt díszhala. Szárított vázát suvenírként is rengetegen vásárolják, és dísztárgyak készítésére is felhasználják. A túlzott halászat miatt veszélybe kerültek, halászatuk ma már tilos.


Végezetül egy kis bemutató a csikóhalak változatos megjelenéséről, a teljességre törekvés nélkül.

Hippocampus abdominalis

Hippocampus alatus

Hippocampus algiricus


Hippocampus angustus

Hippocampus barbouri

Hippocampus bargibanti


Hippocampus biocellatus

Hippocampus borboniensis

Hippocampus breviceps


Hippocampus camelopardalis

Hippocampus capensis

Hippocampus colemani


Hippocampus comes

Hippocampus coronatus

Hippocampus denise


Hippocampus erectus

Hippocampus fisheri

Hippocampus fuscus


Hippocampus guttulatus

Hippocampus hendriki

Hippocampus hippocampus


Hippocampus histrix

Hippocampus ingens

Hippocampus jayakari


Hippocampus jugumus

Hippocampus kelloggi

Hippocampus kuda


Hippocampus lichtensteinii

Hippocampus minotaur

Hippocampus mohnikei


Hippocampus montebelloensis

Hippocampus multispinus

Hippocampus procerus


Hippocampus queenslandicus

Hippocampus ramulosus

Hippocampus reidi


Hippocampus semispinosus

Hippocampus sindonis

Hippocampus spinosissimus


Hippocampus subelongatus

Hippocampus trimaculatus

Hippocampus whitei


Hippocampus zebra

Hippocampus zosterae


Botanika Vissza a kezdőlapra                Botanika Vissza a HALAK menűbe