A tengeri csillag


A tengeri csillagok (Asteroidea) a tüskésbőrűek (Echinodermata) törzsének egyik osztálya. A fajok száma körülbelül 1500 lehet, a világ minden óceánjaiban megtalálhatók a trópusokról a hideg sarki vizekig, az árapály zónában és a 6000 méteres mélységben egyaránt.

Jellemző rájuk a központi testkorong és az ebből elágazó karok. A legtöbb tengeri csillag 5 karú, de ez a szám fajtól függően változik.

      

Gyakoriak a hétágú fajok is.

   

A Solasteridae család tagjai tíz-tizenöt ágúak.

      

Az Antarktiszon élő Labidiaster annulatus akár ötven karral is büszkélkedhet.

   

Nem szokatlan egyes fajokon belül a rendellenes fejlődés, melynek következményeként egyes egyedek hat, vagy még több karral is rendelkeznek. Sok faj élénk színű, különböző árnyalatú, piros vagy narancssárga, míg mások kékek, szürkék vagy barnák.

A tengeri csillag anatómiája

Szervezetük felépítésében a legfurcsább, hogy nincs szívük, a testfolyadék bonyolult csatornarendszerben kering, amit a csatorna falán lévő csillók tartanak mozgásban. Csak a tüskésbőrűekre jellemző a vízedényrendszer, amelynek a hálózatába az állat a madrepora lemezen keresztül vizet szív be és préseli azt az ambulakrális lábacskákba.

   

   

A madrepora lemez nagyító alatt

A víz kisajtolásával az ambulakrális lábacskák rövidülnek. Úgy képzeljük ezt el, mintha egy gumikesztyűbe levegőt fújunk, majd kiengedjük, s közben figyeljük az ujjak mozgását. E módszer segítségével halad a tengeri csillag. Az ambulakrális lábak érzékelik a kémiai és mechanikai ingereket is. A vízedényrendszernek a kiválasztásban és a légzésben is szerepe van.

A tengeri csillag átmérője 45 - 50 centiméter lehet, karhossza elérheti 20 - 25 centimétert is. Az állat felső oldalát szemölcsszerű tüskék borítják. A tapadólábak csőszerűek a karok alsó oldalán, végükön szívókoronggal. Ezek helyváltoztatásra, valamint a zsákmány felnyitására szolgálnak és oxigént vesznek fel. Az izmos szívó-tapadó lábak folyadékkal töltöttek és megnyúlnak vagy visszahúzódnak a változó nyomás hatására. Az ambulakrális lábacskák 4 sorban helyezkednek el, melyeknek külső rétege igen mozgékony izomrostokból és megszilárdult támasztószövetből áll.

   

   

A gyomorból öt, - ha több kar van, megfelelően több, - majdnem a karok végéig hatoló vakbélszerű kitüremlés ágazik ki. A gyomorban megemésztett táplálék ezekben a hosszú, erősen csipkézett szervekben szívódik fel. A kis szájnyílású fajok izmos gyomra a szájnyíláson át kitürhető. Ezek az állatok a táplálék nagyobb, meg nem emészthető részeit ugyanezen az úton távolítják el testükből. A felső oldal középpontja közelében lévő végbélnyílás ehhez kicsi, sőt gyakran teljesen hiányzik is.

   

   

   



Rendelkeznek fényérzékelő recehártya sejtekkel, melyek kép alkotására ugyan nem alkalmasak, de nem csupán a sötétet és a világosat tudják érzékelni, hanem a fényforrás irányáról is képesek tájékozódni.

A tengeri csillagok váltivarúak, de a nemeket nem lehet megkülönböztetni. Ivarérettséget egyéves korban érik el. A szaporodási időszak tavasszal van. A peték és a hím csirasejtek a karokban elhelyezkedő 5 pár ivarmirigyben keletkeznek, egy alkalommal 2,5 millió petét bocsát ki melyek megtermékenyítése a vízben megy végbe.

   

Peterakás

A peték fejlődési szakaszai

   

A tengeri csillag lárvái, különböző fejlődési szakaszokban

Néha az ivartalan szaporodás egy sajátos módját is megfigyelhetjük. Egyes állatok minden látható ok nélkül elvetik egy - egy karjukat, amelyeknek törésfelületén új testkorong és négy új kar alakulhat ki. Az ilyen úgynevezett "üstökös csillag" alakok hagyományos tengeri csillaggá fejlődhetnek, mivel ezek az állatok nagy regeneráló képessége nemcsak elvesztett karjaik újra kinövését teszik lehetővé, hanem azt is, hogy az elvesztett karból korongjuk részei újból kinőhessenek.

   

Egyes fajokon még öncsonkítást is tapasztaltak. Ha egyik karjukat valami megragadja, azt egyszerűen otthagyják és nyugodtan tovább másznak. Főképp ragadozók az okozói annak, hogy a tengeri csillag "önként" megválik valamely testrészétől.


Néhány szép tengeri csillag az ötkarúak rendjéből


      

      

      

      

      




Félmerevkarúak (Zygophiurinae) és valódi kígyókarúak (Streptophiurae) rendje



A laikus a szemei elé kerülő kígyókarút bizonyára minden további nélkül tengeri csillagnak tartja, mert hasonlóan az Asteroidea tengeri csillagokhoz, ezeknek is egy testkorongból kiágazó öt karjuk van. Azonban a két állatcsoport között tekintélyes a különbség. Mozgásuk is különbözik a tengeri csillagokétól, mert karjaikat kígyó módjára be tudják hajlítani, szabályosan tekergőznek. A karok - eltérően az eddigi tengeri csillagoktól - a testkorongból éles elválasztó határral nyúlnak ki, mintha nem képeznének azzal szerves egységet. A következő néhány kép jól mutatja testfelépítésüket.

   

   

   

   



Ágaskarúak (Cladophiurae) rendje

Jellemző a rend tagjaira, hogy karjaik gyakran már közvetlenül a testkoronghoz kapcsolódás helyénél elágaznak, majd egyre vékonyabb ágak tucatjaira válnak szét. A karok bármely irányba felpödörhetők.

      

      


Tengeri Vissza a kezdőlapra                  Botanika Vissza a TENGERI HERKENTYŰK menűbe