A nagy fehér cápa


A nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának a heringcápa-alakúak (Lamniformes) rendjébe, ezen belül a heringcápafélék (Lamnidae) családjába tartozó Carcharodon porcos halnem egyetlen élő faja és egyben a típusfaja is. Az embereket ért támadásai miatt ragadványneve a "fehér halál".

Minden olyan part menti és partközeli vízben előfordul, melynek hőmérséklete 12 - 24 Celsius fok között van. A világállományának legtöbb példánya a következő térségekben lelhető fel:

Nagy, tompa, kúp alakú orra van, és a szemei feltűnően feketék. Háti része sötétebb, általában barnás vagy kékes árnyalatú, míg alsó, hasi része fehér, innen kapta nevét. Ezek a tónusok kiválóan segítik, hogy mind a víz felszíne felől, mind a fenék felől bele tudjon olvadni környezetébe.

   

Egyértelműen felismerhető arányos testéről, magas elülső hátúszójáról és nagy, holdsarló alakú farokúszójáról. A másodlagos hátúszója kicsi és a faroktő közelében helyezkedik el.

Mellúszóinak a hátsó tövében fekete foltok láthatók, a végük alsó fele szintén fekete.

A fehér cápának nincsenek kopoltyúfedői, melyek mozgásukkal biztosítanák a friss, oxigénben dús víz áramlását a kopoltyúíveken. Ezért folyamatosan úsznia kell, különben megfullad.

Az akár 6,5 centiméter hosszúra megnövő háromszögletű fogainak szegélye csipkézett, ezért rendkívül jól meg tudják ragadni és tépni a zsákmányt.

Mint mindegyik cápaféle, a fehér cápa is képes pótolni elvesztett vagy letört fogait, amelyek több sorban helyezkednek el az állkapocsban, amíg szükség nem lesz rájuk a pótláshoz (ez az úgynevezett "revolverfogsor"). Amikor a cápa elveszíti egy fogát, a már előkészületben lévő fordul a helyére. Mikor ráharap zsákmányára, a fejével heves oldalmozgásokat végez, így tép ki zsákmányából egy darabot.

   

   

Bőre sok ezer apró, éles fogaspikkelyel fedett, ami előre simítva a dörzspapírhoz hasonló, viszont fordítva, elölről hátra simítva bársonyos tapintású. Mindegyik pikkelykének három éles oldala van, és ezek fedik egymást.

Valaha a cápabőrt csiszolópapírként használták.

Fajon belül, a nemek között jelentős nemi kétalakúság van. A legnagyobbak egyes kifejlett nőstények, amelyek elérhetik a 610 centiméteres hosszúságot és közel a 2000 kilogrammos testtömeget. Az átlagos fehér cápa ennél kisebb, a hím általában 340 - 400 centiméter, míg a nőstény 450 - 500 centiméter, átlagos testtömege 520 - 770 kilogramm.

Kutatások szerint élettartamuk akár 70 év is lehet, a hím körülbelül 26, míg a nőstény 33 évesen válik ivaréretté. Nagy mérete ellenére viszonylag gyors, hiszen rövid távon akár 56 kilométer/óra sebességgel is tud úszni.

A fehér cápáknak, - az összes többi cápához hasonlóan - van egy különleges érzékelő szerve az orrészükön, melyet Lorenzini-ampulláknak neveznek. Ezek segítségével egyes halak (főleg a cápák és ráják) más élőlények által kibocsátott elektromos mezőket képesek érzékelni. Az érzékelése annyira kifinomult, hogy egy voltnak a félmilliárdnyi változását is megérzi. Ez a tulajdonság képessé teszi, hogy a közelében levő, mozdulatlan zsákmányának akár a szívverését is észrevegye.

   

A fehér cápa képes testmeleget előállítani. A vörös izmok anyagcseréje által létrehozott hőt speciális véredény rendszer tárolja. Ez a véredényrendszer igen jól hasznosítja a testmeleget, és egyes testrészeket képes melegebben tartani a többitől függetlenül. A fehér cápának több ilyen rendszere van: az egyik a fejében, amely az agyát és a szemeit látja el, a másik az oldalain található, ez az úszóizmokat táplálja, és a harmadik rendszer a belső szerveket, beleértve a veséket is melegíti. Így testhőmérsékletét - főleg a gyomrát - akár 14 Celsius fokkal is magasabban tartja, mint a környező víz hőmérséklete. A szív és a kopoltyúk hőmérséklete azonban megegyezik a környező vízével. A fehér cápa emiatt ál-melegvérűnek számít, - azaz a melegvérűsége nem olyan, mint az emlősöknél és a madaraknál - tehát nem állandó. Mivel a környező víznél magasabbra tudja emelni a testhőmérsékletét, gyorsabb és ügyesebb mozgásokra képes, amikor olyan fürge zsákmányra vadászik, mint például a fóka. Amikor az egyik táplálkozó helyről a másikra vándorol, akkor a cápa a májában levő zsírok és olajok fogyasztására hagyatkozik. Út közben elképzelhető, hogy nem talál magának élelmet.

Mivel nincs úszóhólyagja, a fehér cápa lebegő képességét a májműködése segíti. A jól táplált példányok esetében májuk az egész test tömegének negyedrészét is kiteheti. Ha egy cápa gyorsabban fogyasztja el a májában tárolt zsírokat, akkor könnyebben és többször merülhet a mélybe, míg a zsírt lassabb ütemben fogyasztó példány vándorlásának nagyobb részét a felszín közelében tölti.

Látása igen jó, és ezzel magyarázzák, hogy a fehér cápa az egyetlen cápafaj, amely gyakran teljes egészében kidugja fejét a vízből, hogy "szétnézzen" a felszínen is. Kopoltyúfedője nincs, emiatt más, nyílt vízi cápafajhoz hasonlóan állandóan úsznia kell, hogy az oxigénáramoltatást kopoltyúin keresztül biztosítsa. Szemeit a sérülésektől egy harmadik szemhéj, a pislogóhártya védi.

   

Idejének legnagyobb részét a legfelső vízrétegben tölti, általában zsákmányállatainak közelében. A nyílt óceánon is előfordulhat, de 1200 méteres mélységben is észlelték már. Az ilyen megfigyelések alapján jogosan kérdőjelezik meg azt, hogy a fehér cápa kizárólag csak partlakó lenne. Életmódjára jellemző még, hogy általában magányos és állandóan mozgásban van.

A fehér cápa a legnagyobb, ragadozó életmódot folytató hal, de a dögöt sem veti meg. A Földön őt tekintik az emberre nézve a legveszélyesebb cápafajnak.

Zsákmányállatai: halak (tonhalak, ráják, egyéb cápák), cetek (delfinfélék, disznódelfinfélék, bálnák - ez utóbbinál inkább borjak és elpusztult példányok), úszólábúak (fókafélék, fülesfókafélék), tengeri teknősök, tengeri vidrák és tengeri madarak.

Táplálkozás közben megemeli az orrhegyét. Az állkapcsok hatalmas csapdaként mozdulnak előre, és összecsapódnak a táplálék felett.

Ezt követően a cápa 15 - 20 másodpercen keresztül, a fejét ide-oda rángatva kitép egy darab húst, vagy bálnazsírt a tetemből. Nagyobb méretű préda esetén egy nagy cápánál ez a darab akár 60 - 70 kilogrammos is lehet. A kitépett darabot rágás nélkül, egészben nyeli le.

Zsákmányállatait testük közepe tájékán ragadja meg. Ilyenkor olyan gyorsan ront rá áldozatára, hogy az egész teste - a fókával a szájában - kirepül a vízből. A támadás során a cápa sebességét 40 kilométer/órára becsülik. Ha az első próbálkozása sikertelen, akkor megpróbálja követni elszalasztott áldozatát.

   

A támadások többsége általában a vízfelszín közelében történik. A fehér cápa főleg reggel indul portyázni, körülbelül 2 órával a napfelkelte után.

A párzási szokásairól a tudomány szinte semmit sem tud. Fehér cápa ellését soha nem látta még ember, azonban vemhes példányokat vizsgáltak már kutatók.

A hímnek, mint a legtöbb cápafajnak, két nemi szerve van, de csak egyet tud használni egy időben.

Mint családjának többi tagja, a fehér cápa is ál-elevenszülő, vagyis utódai a méhében kelnek ki, ezután pedig tojásevőkké válnak, azaz az anyaállat méhében levő kis cápák felfalják kevésbé fejlett testvéreiket és a meg nem termékenyített petéket, mivel egy hónapos korukban a kölyköknek már jól kifejlett állkapcsaik vannak. A vemhesség első felében az anyaállat rengeteg kis, meg nem termékenyített petét termel, amelyeket a méhébe juttat. A vemhesség 9 - 10 hónapig tart, és 2 - 6 ivadékot hoznak világra. Az ellések többsége tavasszal és nyáron történik.

A fiatal kis fehér cápa elsősorban halakkal, főleg kisebb porcos halakkal táplálkozik, egészen addig, amíg el nem éri a 3 méteres hosszúságot, mivel ekkor még az állkapcsai nem keményednek meg, túl gyengék ahhoz, hogy a tengeri emlőst elejthessen. Kora előrehaladtával változik az étrendje, és amikor megközelíti a 4 méteres hosszúságot, táplálékának legnagyobb részét már a tengeri emlősök teszik ki. Ha lehetősége adódik, mindig a legkönnyebb és legdúsabb zsákmányt választja, még ha az egy romlott húsú, döglött állat is.

Veszélyt jelent számára a környezetszennyezés, mivel különböző tárgyakat, akár olyan a tengerbe került hulladékot is lenyelhet, melyeket nem tud megemészteni.

A világon a legtöbb embert ért cápatámadásért a fehér cápa felel, de alig fordul elő halálos kimenetelű. Valószínűleg filmbéli ábrázolásai felelősek nagyobbrészt azért, hogy a közvélemény a fehér cápát véli a legveszedelmesebb és ezért legfélelmetesebb cápafajnak, mert a valóságos viselkedésüknél jóval vadabbnak mutatja be őket számos alkotás.

   

Peter Benchley Cápa (Jaws) című regényében, amelyből Steven Spielberg rendezésében forgatott híres film, a Cápa (Jaws) készült, ezt az állatot "vérszomjas emberevőként" mutatták be.

A halászok számos cápát fognak ki állkapcsaik, fogaik és uszonyaik miatt, továbbá a sporthorgászat is célba vette őket. A fehér cápának csak ritkán van ipari mértékű halászata, bár a húsa értékesnek számít.

Az emberen kívül csak a kardszárnyú delfin a másik gerinces, ami veszélyes lehet a fehér cápára.

A fehér cápa és a kardszárnyú delfin között létrejöhet fajközi versengés olyan helyeken, ahol mindkét faj ugyanarra a zsákmányállatfajra vadászik. Volt rá példa, hogy egy 4,7 - 5,3 méteresre becsült kardszárnyú delfin nőstény elkapott egy 3 - 4 méteresre becsült fehér cápát. A delfin hátára fordította a cápát, hogy annál beinduljon a tonikus merevség (tonic immobility). A cet körülbelül 15 percig tartotta így a cápát, amíg az meg nem fulladt. Ezután a kardszárnyú delfin megette a fehér cápa máját.

 

Az ős

 ;

Az óriásfogú cápa (Carcharodon megalodon vagy Carcharocles megalodon) tudományos fajneve, azaz a megalodon, magyarul "nagy fogat" jelent. Méretét tekintve az élő cápák fogaihoz képest "óriásfogú" hal körülbelül 23 - 2,6 millió évvel ezelőtt élt, vagyis a kora miocén és késő pliocén korok között. A valaha létezett egyik legnagyobb húsevő gerincesként tartják számon, mely jelentős mértékben befolyásolta korának tengeri élővilágát.

A megtalált maradványokból ítélve a cápa körülbelül 18 méter hosszú lehetett és világszerte kerültek elő ősmaradványai. A kutatók szerint ez a kihalt cápa alakra úgy nézhetett ki, mint egy tömzsibb fehér cápa (Carcharodon carcharias), de annál jóval nagyobb, nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) méretű lehetett.

Az óriásfogú cápa akkora lehetett, mint egy ámbráscet

Mivel porcos hal, az óriásfogú cápából csak a fogak és a csigolyák kövesedtek meg, a többi fosszilis cápához hasonlóan az ősmaradványai csak részben kerültek elő, és a megtalált példányok is kevés kövülettel rendelkeznek, nagyon hiányosak. Leggyakoribb kövületei a névadó nagy fogai.

Az óriásfogú cápa fogainak legfőbb jellemzői:

  - nagy méretű,

- háromszög alakú,

- zömök felépítésű,

- szélein finoman fűrészes,

- töve V-alakú.

A legnagyobb fogak hossza meghaladhatja a 180 millimétert. Az eddig élt ismert cápák közül ennek volt a legnagyobb méretű foga.

 

A megalodon és a nagy fehér cápa foga

A reneszánsz korbeli beszámolók szerint a hatalmas, háromszögletű kövületek, melyek a sziklákba voltak beágyazódva, a sárkányok és kígyók nyelvköveiként (glossopetrae) kerültek meghatározásra.

Ezt a tévhitet 1667-ben, Nicolaus Steno dán természettudós oszlatta el, felismerve, hogy a kövületek valójában cápafogak.

Egy jól megőrzött Carcharodon megalodon fogazat került elő az észak-karolinai Aurora város közelében, melyből az óriásfogú cápa állkapocsát sikerült rekonstruálni.

A rekonstrukció megmutatta, hogy valójában az óriásfogú cápának 276 darab robusztus foga öt sorba rendeződött az állkapocsban.

A kövületekből ítélve, a megalodon főleg tengeri emlősökkel táplálkozott.

Étlapján szerepeltek a fogascetek, kisebb- és nagyobb cetek, úszólábúak, disznódelfinfélék, tengeritehenek és tengeriteknős-félék nagyobb fajai, de nagyobb, úszóképes szárazföldi állatok is fellelhetők voltak menüjében.

A platybelodon - elefánt nagyságú, mocsaras területeken élt növényevő állat - vándorlása során gyakran kényszerült úszásra két tengeri sziget között.

A fossziliák tanúsága szerint a megalodon ezeket az igazán nem kicsi állatokat is képes volt megtámadni, zsákmánynak tekinteni.

   

A szakértők egyetértenek abban, hogy az óriásfogú cápa kihalásának legfőbb okai, 17 - 15 millió évvel ezelőtt a pliocén, pleisztocén korokban bekövetkezett óceánok lehűlése, valamint a tengeri táplálékláncok összeomlása voltak. A legújabb kutatások és vizsgálódások szerint a megalodon egyszerűen "éhen halt".

Az óriásfogú cápa kihalásával a tengeri élővilág újabb változásokon ment át. A bálnák átlagos testmérete növekedésnek indult, más csúcsragadozók, elfoglalva az üresen maradt helyet, újabb vadászterületekre tettek szert, miután eltűnt az óriásfogú cápafaj.

 

A fikció

 

Ez az óriás, ragadozó életmódú cápafaj számos filmben és regényben szerepel.

Az olyan fikciós művekben, melyekben a tengeri szörnyekről van szó, az óriásfogú cápa szinte kihagyhatatlan.

Efféle filmekben vagy regényekben létezik egy ősmaradvány állomány az óceánok mélyén, melynek egyes példányai ember előidézte vagy természeti okok miatt felszínre kerülnek, s cselekményeikkel borzolják a nézők, olvasók idegeit.


Végezetül meghívunk egy tengeri cápasimogatóval egybekötött fényképezkedésre!


Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a HALAK menübe