Magyarország gyíkjai


A gyíkok (Sauria), a hüllők (Reptilia) osztályába és a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe tartozó alrend. 5 alrendág és 26 család tartozik az alrendbe.

A rokonság igen kiterjedt, Földünkön kb. 3760 gyíkfaj él. A sarkok kivételével szinte mindenhol benépesítették a Földet. Mivel saját hőszabályzó berendezésük nincs, ezért a hideg égövben nem képesek életben maradni, mert a napozás nélkül nem tudják a testhőmérsékletüket felemelni.

Méretük is nagyon változó: a legnagyobb gyík, a komodói varánusz (Varanus komodoensis) a maga 3 méterével, a legkisebb gyík a Karib-tengeren térségében élő 16 milliméter hosszú gyík, a "Jaragua Sphaero" a dominikai Jaragua Nemzeti Parkban és a Hispaniola-sziget déli részén él. Ő egyben a Föld legkisebb hüllője is.

Hazánkban csupán hét gyíkfaj képviseli ezt a nagyszámú rokonságot, melyekkel erdőn, mezőn, hegyes vidéken, de pusztákon és alkalmanként a kiskertekben is találkozhatunk.


Zöld gyík (Lacerta viridis)

Európai elterjedésű faj, az Atlanti óceántól, a Donig terjedő területen fordul elő. Élőhelyét erdőszélek, hegyvidéki sziklás területek, nedves kaszálók alkotják.

Emberi településeken is előfordul, de kedvenc élőhelye inkább a fákkal vagy bokrokkal tarkított domboldal. Hazánkban a legnagyobb gyíkfaj. Testhossza elérheti a 40 centimétert is, amelynek nagyjából a fele a fokozatosan elvékonyodó farok. Feje és lábai erőteljesek.

Mindkét nem zöld pikkelytakarót visel, amely a barnástól a fűzöldig bármilyen árnyalatú lehet, amit kisebb fekete pettyek vagy foltok tarkítanak, illetve az idősebb hímeken fehér oldalpontok sora alakul ki. A hasi rész egyszínű kékes, vagy sárgásfehér.

Nászidőszakban és az ezt követően (áprilistól júliusig) az állatok színe élénkebb lesz, és a hímek feje és torokrésze világos kobaltkék színt ölt.

A zöld gyík - mint minden hazai gyíkfaj - nappal aktív. A reggeli, hűvösebb órákat valamilyen kiszögellésen, farönkön, faágon, a napon sütkérezve tölti, a legforróbb, déli és kora délutáni órákat pedig árnyékosabb helyre húzódva vészeli át. Egészen sötétedésig mozog, csak ekkor húzódik vissza földalatti üregekbe, esetleg faodvakba. Mozgáskörzete magában foglal több, rendszeresen használt búvóhelyet is, amely lehet elhagyott tücsöklyuk, vakondtúrás, vagy bokor is. Veszély esetén ide menekül a ragadozó elől.

Áprilisban jön elő a telelésből, és egészen októberig aktív. Zsákmányként étlapjukon elsősorban sáskák, mindenféle kisebb rovar és pókok szerepelnek, de elfogyasztják a rágcsálók újszülött kicsinyeit és a fiatal gyíkokat is.

Májusban, a szaporodási időszak során a hímek ádáz harcot vívnak egymással, melynek nyomát a hímek a testükön látható sebek, forradások formájában őrzik.

Párosodás után a nőstények június elején kezdik meg a tojásrakást. Általában 5 - 15 babszem nagyságú, pergamenhéjú tojást rejtenek a maguk ásta fészkekbe. A tojások a keltető közeg hőmérsékletétől függően 60 - 80 napig fejlődnek, a fiatalok legkorábban-augusztusban látnak napvilágot. A kis gyíkok a kikelés után azonnal önállóan táplálkoznak, apró rovarokat, lárvákat zsákmányolnak. Ivarérettségüket két évesen érik el.

A zöld gyíkok október elején - közepén húzódnak fagymentes helyekre, földalatti üregekbe, elhagyott vakondjáratokba, gyökerek közé telelni. Települések közelében farakások alatt, vagy akár a pincénkben is áttelelnek.

Ragadozóik a siklók, gólyák, gébicsek, rókák, nyestek, az elkóborolt kutyák és macskák. Menekülés közben a fákra is felmászik. Végső fegyverként, ha mégis fogságba esnek, képesek egy izom megfeszítésével eltörni a farokcsigolyáikat, s így "ledobni" a farkuk egy részét. Amíg a ragadozó a rángatózó farokvégre figyel, a zöld gyík egérutat nyerhet.


Fürge gyík (Lacerta agilis)

Európa hideg- és mediterrán éghajlatú területeiről, valamint Írországból, Nagy Britannia nagy részéről és a francia óceáni partvidékről hiányzik, keleten egészen a Bajkál tóig előfordul. Kedveli a magas füvű, nedvesebb területeket.

Bár neve különleges gyorsaságra utal, valójában a lassabb mozgású gyíkok közé tartozik.

Általában 20 - 23 centiméter hosszúak, testük zömök, farkuk ellenben meglehetősen hosszú, mintegy másfészerese a testükének. Végtagjaik vastagok, fejük széles és rövid. A nemek méretüket tekintve hasonlóak, de színezetük alapján könnyen megkülönböztethetők.

A hímek oldala és lábai fűzöldek, a nőstényekéi azonban világosbarnák. A mintás háti rész mindkét ivar esetében barnás színű, melyen foltokból összeálló, fehérrel pettyezett és csíkozott gerinccsík húzódik.

Nászidőszakban a hímek hátán zöld vonal figyelhető meg a gerinc mentén. Hasuk világos, zöldes, esetleg kék árnyalatú.

Március végén bújik elő téli rejtekéből, majd május elején megtörténik a párzás. Ebben az időszakban a hímek többnyire ártalmatlan, de heves harcot vívnak egymással, aminek esetenként egy-egy elvesztett farok az eredménye. Öt - hat hét múlva a nőstény 5 - 12 puha héjú tojást rak kövek, avar alá, melyeket földdel takar be. A kis gyíkok július végén, augusztus első felében bújnak ki és azonnal önálló életet kezdenek. Az, hogy a fiatalok mennyi idő alatt kelnek ki a tojásból erősen függ az azokat őrző talaj hőmérsékletétől. Két éves korukra válnak ivaréretté.

A fürge gyík az éjszakát védett helyen tölti, lyukban, kő vagy farönk alatt. Reggel már korán előbújik, még akkor is, ha a fű erősen harmatos, sőt azt gyakran nyalogatja.

Egész nap aktív, de kerüli a tűző napot. Az időjárástól függően, általában október első felében húzódik téli álomra, lyukakba, farönkök alá, kövek közé, fagymentes helyekre. A fiatalok később vonulnak el telelni.

Táplálékát különböző bogarak, lepkék, sáskák, tücskök pókok alkotják.


Elevenszülő gyík (Zootoca vivipara)

Földrészünkön a legnagyobb elterjedési területű gyíkfaj, amely csak Dél - Spanyolország és a Fekete - tenger partvidékéről hiányzik. Ázsiában az Amur - folyó, Észak - Mongólia, a Bajkál - tó és a Szahalin-szigetek határolta térségben honos. Bár a Kárpát-medencén kívüli területeken hegyvidéki faj, Magyarországon eddig kizárólag síkvidéken, a Hanságban, Bátorligeten, a Szatmár - Beregben, de Ócsa - Dabas térségéből is ismert előfordulása. Tőzeglápokon, nedves erdőszéleken, kaszálóréteken, vizenyős erdőkben fordul elő.

A maximum 16 - 18 centiméteres hosszúságot elérő elevenszülő gyík könnyen összetéveszthető a fürge gyíkkal mivel testalkata és barnás színezete nagyon hasonlóvá teszi ahhoz.

A testhossz felét kitevő farok csak a közepétől kezd vékonyodni, ezért az állat tömzsinek tűnik.

Március végén, április elején jön elő a telelésből, és április végén, május elején párzik. A nőstény a tojásokat a testében hordozza, így azokból a fiatalok a lerakás után - júliusban, vagy augusztus elején - nagyon gyorsan mintegy fél óra alatt kelnek ki. Innen származik egyébként tévesen az elevenszülő elnevezés, amely így nem valódi elevenszülés. A kis gyíkok 4,5 - 6 cm hosszúak és kibújásuk után önálló életet kezdenek.

   

Az elevenszülő gyík nappal aktív. Éjszaka és kedvezőtlen időjárás esetén kő alatt, rágcsálók járataiban, üregekben, gyökerek alatt pihen. Miután az élőhelyei hűvös, nyirkos területek, sokszor találkozhatunk vele a gyíkok számára kedvezőtlennek tűnő időjárású napokon is, borús, szemerkélő esős időben.

Téli álomra október elején - végén, mélyen a földbe vagy gyökerek, vastag mohaszőnyeg alá bújik.

Tápláléka földigilisztákból, csigákból, meztelen csigákból áll, de rovarokat is szívesen fogyaszt. Mint minden gyík, az elevenszülő is vedlik, mivel kültakarójuk nem képes növekedésüket követni. Időnként "kibújnak bőrükből".


Fali gyík (Podarcis muralis)

A fali gyík Közép- és Dél-európai faj. Dél-Európában a Balkán-félsziget és az Appennini-félsziget csúcsáig, nyugaton a Pireneusi-félsziget középső részéig fordul elő. Északon felhatol Franciaország északi valamint Hollandia és Belgium déli részéig. Keleten a Fekete-tengerig terjedt el. Betelepítették Angliába és az USA illetve Kanada néhány pontjára.

Hazánkban középhegységeink köves, száraz oldalain honos, de gyakran követi a településeket, így síkvidéken is találkozhatunk velük házakon, telkek, ipari létesítmények, temetők stb. falain, vasutak töltésein is.

A fali gyík kistestű, meglehetősen lapított formájú faj. Hossza az orrcsúcstól a kloakanyílásig 7 - 8 cm. A farka 1,5 - 2 - szer hosszabb, mint a teste. Színezete látszólag jelentéktelen, a barna és a szürke árnyalatai játsszák a főszerepet, de közelről megfigyelve a mintázata rendkívül változatos.

Az ivari kétalakúság más gyíkfajokhoz hasonlóan a fali gyíknál is megfigyelhető. A hím valamivel nagyobb, erőteljesebb felépítésű, feje vaskosabb. Alapszíne barna, drapp vagy bézs, olykor zöldes árnyalattal.

A nászruhás egyedek oldalán, a haspikkelyek peremén gyakran figyelhetők meg égszínkék pettyek vagy foltok is. A has piszkosfehér vagy barnás, de gyakran narancs- vagy rózsaszínű, fekete pettyekkel. A nőstény mintázata szerényebb. Alapszíne megegyezik a hímével, de általában nem pettyezett.

A fali gyík nevének megfelelően sziklás, déli fekvésű élőhelyeken fordul elő. Megtalálható meredek, repedésekkel teli töredezett mészkő, dolomit és vulkáni kőzeteken egyaránt. Élőhelyi igényei miatt, könnyen telepszik meg emberi környezetben, házak falán kerítéseken, vasúti töltéseken.

Településeken az emberek által kevésbé zavart közműtelepek, gyárak elhanyagolt, gazzal benőtt betonfalai, repedezett kőkerítései mentén találkozhatunk velük. Gyakran figyelhető meg, amint támfalak vízkifolyó nyílásaiban napozik.

A fali gyík kedveli a térség gyíkfajai közül a leginkább a napsütést és a meleg időjárást, ezért leggyakrabban forró sziklákon láthatjuk mozdulatlanul napozni. Veszély esetén a közeli repedésekbe húzódik vissza.

Gyíkoktól szokatlan módon fajtársai közvetlen közelében, kolóniákban él.

A faj ízeltlábúakkal és kisebb férgekkel táplálkozik. A kannibalizmus sem ritka, a kicsinyek sokszor esnek felnőtt fajtársaiknak áldozatul.

A május elejére eső párzási időszakban kisebbfajta harcok dúlnak a vetélytárs hímek között. A megtermékenyített nőstény július végén 2 - 10 tojást rak, melyeket a kövek közé, sziklák alá rejt. A tojások augusztus-szeptember fordulóján kelnek ki, s az utódok kezdettől fogva önállóak. A téli álmot meglepően későn, október végén kezdi, és április eleje - közepe táján bújik elő száraz, fagymentes rejtekhelyéről. Gyors mozgású, kitűnő falmászó.


Homoki gyík (Podarcis taurica)

Balkáni faj. A magyarországi populációk elszigetelődtek a fő elterjedési területtől. Tőlünk délre a Balkán-félsziget középső és déli részén, illetve egyes görög szigeteken fordul elő. Kelet felé az alsó Duna mentét, a Fekete-tengert övező síkságokat, illetve a Krím-félszigetet népesíti be. Megtalálható még a Boszporusz kisázsiai oldalán is.

Magyarországon szigetszerűen az Alföld homok - pusztagyepein fordul elő. A Pesti - síkságtól kezdve az Alföld szinte minden homokhátán megtalálható, ahol természetes száraz gyepek fennmaradtak. Legészakibb előfordulása a nyírségi bátorligeti legelő. A Dunától nyugatra egyedül a Pákozd melletti rétekről jegyezték fel, de a populáció fennmaradását évtizedek óta nem sikerül igazolni.

16 - 18 centiméteres hosszúságúra nő meg, teste karcsú, farka hosszú, feje lapos és keskeny. Lábai vékonyak, hosszúak.

A homoki gyík meglehetősen tarka. Hátának alapszíne sárgás- vagy szürkésbarna. A gerinc mentén összefüggő zöld sáv húzódik (hímeknél fűzöld, nőstényeknél fakóbb), az oldalakon sötét foltokból álló, nem összefüggő szalagok húzódnak végig, melyek között vékony sárgás vagy piszkosfehér vonal fut. A hímek álla és torka fehér, hasoldaluk kobaltkék pontsorral határolt. Hasuk sárgásfehér, de nászidőszakban narancssárga lesz, míg a nőstényeké tompa fehér.

Rendkívül félénk, gyors mozgású gyík, ha megzavarják, nyomban eltűnik egy üregben, amit nem ritkán maga ás.

A homoki gyíkra sok ragadozó vadászik. Elsősorban a gyepen portyázó ragadozó madarak ejtik zsákmányul, de a róka és a borz éppúgy elfogyasztja, ha el tudja csípni, vagy kiássa üregéből. Egyik fontos tápláléka lehet a rákosi viperának is. Melegigényes, ezért kizárólag napos órákban találkozhatunk vele. Táplálékát rovarok, pókok képezik.

A téli hibernációból március elején-közepén jön elő, a párzás áprilisban kezdődik. A nőstények 2 - 6 tojást raknak fűcsomók, zsombékok alá. A rendkívül apró termetű fiatalok július végétől kelnek, és október végéig aktívak. Október közepétől április közepéig száraz, fagymentes helyen, a talajba beásva telel.


Pannongyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri)

A pannon gyík a Földközi tenger keleti medencéjében elterjedt gyíkalfaj Magyarországon is előforduló képviselője. A pannon gyík, bár nevéből másra lehetne következtetni, valójában jóval nagyobb területen fordul elő, mint a Kárpát medence. Itteni száraz, füves domboldalakon, olykor melegebb, sziklás hegyoldalakban élnek, ahol az aljnövényzet vagy az avar rejtekhelyet biztosít számukra.

Kistestű gyík, teljes hossza 10 - 12 centiméter, a test és a farok aránya megközelítően fele - fele. Szemhéjai összenőttek, ezért pislogni nem képes, innen ered a siklószemű gyík elnevezés is. A háti és a hasi oldalt egyformán kerek, kisméretű pikkelyek borítják, a test felszíne egészen sima tapintású, a lábatlan gyíkéhoz hasonlóan üvegszerűen csillog. Lábai aprók, gyengék és messze állnak egymástól, ennek következtében nem képes elemelkedni a földtől. Mozgása tekergő, apró kígyóéra emlékeztet. Hátának alapszíne bronzosan olajbarna, közepén két hosszanti fekete vonal fut végig, melyeknek külső szegélye világos pontsorral szegett. A nemek elkülönítése sem a színezet, sem a méret alapján nem lehetséges.

A délies száraz, füves domboldalakat, hegyoldalakat kedveli, de középhegységeink lombhullató erdővel borított meleg, sziklás lejtőin is előfordul. A hó által lenyomott fű vagy avar alatt érzi magát biztonságban. Gyakran találkozhatunk vele sziklagyepekben, ahol a sziklarepedésekbe, üregekbe húzódva telel át, vagy kövek alatt vészeli át a nyári hőséget.

   

A pannongyík jobbára a reggeli és késő délutáni órákban aktív. Amikor a talaj, illetve a levegő napközben erősen felmelegszik, visszahúzódik rejtekére, kövek, fatuskók alá vagy tücsöklyukakba, rágcsálójáratokba. Gyakran még szürkületkor is vadászik, zsákmányát apró termetű ízeltlábúak, köztük jelentős számban hangyák teszik ki.

Legtöbbször a fű vagy avar alatt mozog, ahol bizonyos mértékben ilyenkor is árnyékban van. Téli álomra októberben sziklarepedésekbe, földalatti üregekbe húzódik. Hosszú őszökön még novemberben is találkozhatunk vele a felmelegedő déli lejtőkön.


Lábatlan gyík (Anguis fragilis)

A lábatlan gyík vagy törékeny gyík, kuszma (Anguis fragilis) egy, a nevének megfelelően végtag nélküli, így első pillantásra inkább kígyónak, mintsem gyíknak tűnő állatfaj, a lábatlangyík (Diploglossa) alrendjének egyetlen magyarországi képviselője. Alapvetően európai faj, bár megtalálható Kis Ázsia északi partvidékén, a Kaukázusba és Iránban is.

Elsősorban a dús aljnövényzetű erdők lakója, így főleg domb- és hegyvidékeken találkozhatunk vele. Az Alföldön csak a nagyobb erdőkben él. Kedveli a dús aljnövényzetet, a rejtőzésre alkalmas üregeket, földön heverő tárgyakat.

   

Nem sokkal tavaszi feléledése után, április-május fordulóján párzik; ilyenkor a hímek heves párviadalokat vívnak. A tojások az anyaállat testében fejlődnek ki, ezért a lábatlan gyík álelevenszülő. A mintegy 10 centiméter hosszú gyíkocskák augusztus-szeptemberben bújnak ki a vékony burokból; az első évben sokuk elpusztul. Az ivarérettséget hároméves korukra érik el.

A kígyóktól való legkönnyebben észrevehető különbségek, hogy a lábatlan gyíkoknak a szemhéja mozgó, vannak fülnyílásai is, ami a kígyóknál hiányzik. Fontos különbség az is, hogy a kígyó ki tudja akasztani az állkapcsát, így be tudja kapni a meglehetősen nagy zsákmány is, míg a lábatlan gyík állkapcsa rögzített, azaz kisebb prédát tud megenni, mint a kígyó.

   

A mozgásuk is megkülönbözteti a két hüllőt. A kígyók a hasi gyűrűs izmaikkal és az oldalsó izmaikkal haladnak. A gyíkok csak az oldalsó izmaikat használva mozognak. A lábatlan gyíkok teste sokkal merevebb, ez részben azért van, mert a gyík farka arányait tekintve viszonylag hosszabb, nagyjából kétharmada a testhosszuknak, s farkukban csontos lemezek talélhatók, melyek merevvé teszik azt.

Táplálékukat ugyancsak lassú mozgású gerinctelenek képezik, elsősorban földigiliszták, meztelencsigák és rovarlárvák, de mindent elfogyasztanak amit kicsi állkapcsaikkal meg tudnak ragadni és le tudnak nyelni.

A párzási időszak április végére, májusra esik. A hímek vetélkednek a nőstényekért, párosodáskor állkapcsukkal fogva tartják a nőstény nyakát. Elevenszülők, a nőstény augusztusban vagy szeptemberben hozza világra 2 - 12 darab, 8 - 12 centiméter hosszú kicsinyét.


Gyíkjaink

Magyarországon minden hüllő és kétéltű védett!

Botanika Vissza a kezdőlapra                Botanika Vissza a HÜLLŐK menűbe