A gyöngybagoly


A gyöngybagoly (Tyto alba) a madarak osztályának bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe és a gyöngybagolyfélék (Tytonidae) családjába tartozó faj. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1985-ben "Az év madarává" választotta.

   

Az Antarktiszon kívül minden földrészen megtalálható. A nyílt terepeken, illetve erdőszéli területeken szeret vadászni.

Óriási elterjedési területén kívül többfelé is betelepítette az ember, mivel kiváló rágcsálóirtó. Az öt világrész trópusi, szubtrópusi, és enyhébb telű mérsékelt égövi zónáiban fordul elő. Az északi félgömbön a 6 - 8 Celsius fokos éves átlaghőmérséklet jelöli ki elterjedésének északi határát. Ázsiában csupán Indiában és az Indokínai-félszigeten él. Európában nem fészkel a Balkán-félsziget déli és keleti felén és a Harkov - Minszk vonaltól északkeletre. A Skandináv-félszigeten csak Svédország legdélibb csücskén költ.

A gyöngybagoly elterjedési területe

Világméretű elterjedésének következtében a gyöngybagolynak nagyon sok alfaját írták le. Ezek száma szerzőtől függően különböző, 30 és 34 között változik.

Testhossza 33 - 39 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 80 - 95 centiméter. A szív alakú arcfátyol a gyöngybagolyfélék családjának jellegzetes vonása. Közepes termetű, karcsú testű, hosszú szárnyú és lábú bagoly. Szív alakú arca világos, szeme sötét.

   



Röpte emlékeztet az erdei fülesbagolyéra, lassú, csapongó és elegáns.

Röptében hosszú nyakúnak, rövid farkúnak látszik, lábát szitálás közben gyakran lelógatja. Tollazata jellemzően nagyon világos (a hímeké különösen), ami röptében tűnik fel.

A tojó pergő rikoltását többször ismétli, a hím ritkán hallatja hangját. A riasztást - egy éles rekedt visítást - gyakran röptükben hallatják. A nászhang hosszú (kb. 2 másodpercig tartó) fújtató, gyakran ismételt rikoltás.

A fiókák elnyújtott horkolásszerű hangon kérik az eleséget. Tollazata hamvasan lágy, finoman "gyöngyözött", pettyezett.

Pihenés közben mozdulatlanul ül, egy sötét sarokba húzódva. Kisebb, mint a macskabagoly, szárnya azonban hosszabb és keskenyebb. A hím és a tojó hasonló. A fiatal madár, mihelyt a pehelytollazatát elhullajtotta a felnőttekhez hasonló. Hasoldala a tollas csüddel együtt ezüstfehér. lábfeje szürkésbarna, csőre rózsaszín. Szemürege sötét rozsdabarna, szeme fekete.

Éjszaka aktív ragadozómadár, szinte hangtalanul repül, melyet a gyöngybaglyok ívelt szárnyai segítik, mivel ezáltal szárnycsapásaik nagyobb felhajtóerőt hoznak létre.

A levegő gyorsabban áramlik a hajlított szárny felső oldalán, ezáltal csökken a nyomása. A szárny így könnyebben emelkedik a kisebb nyomás irányába.

A gyöngybagoly kevés szárnycsapással, lassan és halkan repül. Ugyanakkor a szárnyakon elhelyezkedő tollak végei aerodinamikailag jól kidolgozottak, amely csökkenti a hanghatással járó turbulenciát. A tollak puha, selymes felülete is hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb hangot bocsássanak ki, amikor egymáshoz dörzsölődnek mozgás közben.

A gyöngybagoly és a galamb evezőtolla

   

A gyöngybagoly kézevező tollainak be- és kilépő éle erős nagyításban

Érdemes megnézned a BBC által készített videófelvételt, melyben három madár repülés által keltett zaját elemzik és hasonlítják össze.

A zajtalan megközelítés mellett veszedelmes fegyverek a lábán lévő hatalmas, tűhegyes karmok, melyekkel áldozatára rárepülve azokat megragadja, a kisebbeknek a gerincét el is töri. Természetesen nem hagyhatjuk ki a horgas csőrt, mely a széttépésben, a feldarabolásban igen hasznos.

   

   

Karmai veszély esetén védekezésre is megfelelők. Ha támadás éri és már nem tud menekülni, hanyatt vágja magát és éles karmait a támadó felé irányítja.

A megmunkált termőföldek jó vadászterületet jelentenek számára és előszeretettel fogyasztja a kártékony rágcsálókat. Széles zsákmányrepertoárral rendelkezik, étrendjében megtaláljuk a rágcsálókat, cickányokat, madarakat, sőt ritkán denevért és kétéltűeket is. Mivel táplálékát szó szerint "szőröstől - bőröstől" fogyasztja el, az emészthetetlen csontokat és szőrt köpet formájában felöklendezi.

   

Bagolyköpet ürítés és néhány köpet

Csaknem kizárólag apró gerincesekkel táplálkozik, rovarokat csak ritkán, elenyésző mennyiségben fogyaszt. Magyarországon a mezei pocok aránya a meghatározó, de jelentős szerepük van a cickányoknak, házi egereknek, erdei egereknek és a madarak közül - helyenként és időszakonként - a házi és a mezei verebeknek.

      

      

Zsákmányából kimutatták valamennyi hazánkban előforduló egér és cickányfajt. Ritkán megtalálták köpeteiben a hörcsögöt, a patkányfajokat, egyes pelefajokat, a kis termetű menyétféléket, sőt fiatal sünt és egyes denevérfajokat is. Apróbb madarakat gyakran zsákmányol. Esetenként békák - főleg ásóbékák - fogyasztása is előfordult.

Költési időn kívül a fészkelőhely környékén kóborol, attól nagyobb távolságra csak ritkán távolodik el. A fiatal madarak kóborlási hajlama nagyobb, az idős példányok ragaszkodnak a költőhelyeikhez.

Lakott területeken és környékükön fészkel. Szívesen beköltözik templomtornyokba, elhagyott istállók, házak padlására. Fészekalja 5 - 6 tojásból áll, melyen 27 - 34 napig kotlik.

Magyarországon fő költési időszaka márciustól októberig terjed, de a téli hónapokban is megfigyelték már költési próbálkozásait. A költéskezdet a zsákmányállatok egyedsűrűségétől és az időjárási viszonyoktól függ. Nagy táplálékbőség esetén korán kezdi a fészkelést. Hazánkban a táplálékviszonyok függvényében két sikeres költése lehetséges. A költési időszakot a hím messze hangzó kiáltásai vezetik be. Fészket nem épít. Költőhelyén a hím forgással és fészkelődéssel próbál némi mélyedést kialakítani a tojásoknak, amelyek a puszta aljzatra kerülnek. Idővel a felgyülemlett köpetek filcszerű anyagán nyugszanak a tojások, vagy a fiókák. A tojó átlagosan 2 - 5 naponként rak le egy tojást és legtöbbször már az első lerakása után kotlásba kezd. Általában a tojó üli a fészekaljat, a hím közben eteti párját. Az első fészekalj nagysága átlagosan 5 - 6 tojás. A második költésben a fészekaljak némileg nagyobbak, átlagosan 5 - 9 tojásból állnak. A fészekalj nagysága és a másodszor költők aránya szigorú kapcsolatban van a legfontosabb zsákmányállat, a mezei pocok állományváltozásaival. A kelés a tojások lerakásának sorrendjében történik, így a fiókák között fejlettségbeli különbség van, amely a kirepülésig megmarad.

   

   

Fiatal gyöngybagoly

A fiókák kirepülés előtti mortalitása erősen függ az időjárástól. Hideg csapadékos időben a szülők nem képesek elég táplálékot hordani, ezért a kisebb fiókák hamarabb elpusztulnak.

Magyarországon rendszeres fészkelő, de a faj egész európai költőterületén fogyatkozóban van. Egykor klasszikusnak minősülő fészkelőhelyein, a falusi templomokban és kápolnákban napjainkra már alig költ. Hazánkban 1000 pár körüli a fészkelők száma.

Magyarországon fokozottan védett, a csökkenő számú fajok kategóriájába tartozik, eszmei értéke 100000 Ft. Állománycsökkenésének oka a költőhelyek fogyása (alkalmas épületek lezárása, az élőhelykonkurens nyestek terjedése), a táplálkozóterületek beszűkülése, az urbanizációs hatások okozta pusztulás (rágcsálóirtó szer miatti mérgezések, pusztulás a közutakon és villamos vezetékek oszlopain, közvetlen emberi pusztítás).

   

   


Elterjedésének peremterületein meghatározóak a kemény téli időjárás okozta állományveszteségek is. A faj védelmét a költőhelyek bővítésével (költőládák kihelyezésével) és védelmével (a nyestek távol tartásával és a fészkelőhelyek nyugalmának megőrzésével), valamint a kritikus téli időszakokban a táplálék átmeneti fedezésével, tenyésztett kisrágcsálók felkínálásával és a magtárak ablakainak nyitva tartásával, vagyis a vadászati feltételek javításával segíthetjük elő.

Botanika Vissza a kezdőlapra                Botanika Vissza a MADARAK menűbe