A gyurgyalag


A gyurgyalag, méhészmadár, piripió (Merops apiaster) a madarak (Aves) osztályának a szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe, ezen belül a gyurgyalagfélék (Meropidae) családjába tartozó faj. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben és 2013-ban "Az év madarává" választotta.



A meleg éghajlatot részesíti előnyben. Fészkelőterülete a Pireneusi-félszigettől az Urál hegységig, illetve Kis-Ázsiától Közép-Ázsiáin át Kasmírig terjed. Költ Északnyugat-Afrikában és elszigetelten Dél-Afrikában is.

Európában egyes párok alkalmanként az összefüggő fészkelő területtől északabbra is megjelennek. Ilyen költések ismertek Hollandiából, Belgiumból, Dániából és Dél-Angliából.

Rokonaihoz hasonlóan tarka madár. Tollazata a napfényben ragyogó színeket szór. Hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga. Szemsávja, torokszalagja fekete. Hosszú, fekete csőre hegyes és enyhén hajlított. Az öreg madarak középső farktollai hosszúak.

      

Szárnyának fesztávolsága 45 - 50 centiméter. Tömege 40 - 65 gramm. Átlagos testhossza 28 centiméter. A nemek hasonlóak.

   



A fiatalok halványabbak, hátuk és szárnyfedőjük zöldes, szürkésbarnától a piszkos homokszínig, és középső farktollaik sem hosszúak.

A gyurgyalag az egyik legkésőbb visszaérkező madarunk, amely csak május első harmadában érkezik meg téli szállásáról. Ősszel korán, már augusztus második felében megkezdi elvonulását Észak-Afrikába és Nyugat-Ázsiába. Akár 2500 - 11000 kilométert is megtesznek délre vonulva, mert táplálkozásukhoz csak ott találnak elegendő rovart. Csak nappal tudnak vonulni, de röptükben is képesek táplálkozni.

Vonulás előtt gyakran nagy - több százas - csapatokba verődnek, folyamatosan hallatják jellegzetes hangjukat, és így tartják egymással a kapcsolatot.

Magyarországon a középhegységek zárt erdővel borított részeinek kivételével bárhol megtelepedhet. Kedveli a meleg, napsütötte domboldalakat, a déli fekvésű homokbányákat. Néhány évtizeddel ezelőtt elsősorban a nagyobb folyók, tavak partfalaiban költött. Kedveli a néhány elszórtan álló fával és bokrokkal tarkított nyílt területeket.

   

Rovarevő specialistaként többnyire kisebb-nagyobb szitakötőkkel, lepkékkel és sáskákkal, bögölyökkel, futóbogarakkal és poloskákkal táplálkozik, de alkalmanként törpe denevéreket is képes elfogni. Ezekre száraz ágon, villanydróton vagy egyéb kiemelkedő helyen ülve les, majd a kiszemelt zsákmány után veti magát, és azt reptében kapja el.

   

   

Ahogy a nevük (merops apiaster ="méhevő","méhészmadár") is sejtetni engedi, darazsakat és méheket is fogyasztanak, némileg ellenállóak a szúrásukra, de a fullánkjukat és a méregmirigyüket kitépik mielőtt lenyelnék őket. A házi méhet elsősorban hűvös, hideg időben fog.

   

A gyurgyalagot a méhészek valószínűleg kiirtanák, de távolról sem fogyasztanak annyi méhet, mint azt sokan gondolnák. Legfeljebb az esős napok jelenthetnek kivételt, vagy ha a kaptárakat a telep közvetlen közelében helyezik el, szinte felkínálva a méheket. A méhestől csak elriasztani szabad, mivel védett. Erre a célra ragadozó madarakat használnak, amiket például egy kitömött bagollyal csalogatnak a környékre.

Társaságkedvelő madarak. Szívesen ülnek akár csoportosan is kiálló ágakon és villanydrótokon. Kiválóan repülnek, de a földön ügyetlenek.

   

Udvarláskor a hím a nagyobb zsákmányt a tojónak adja, míg a kisebb darabokat saját maga fogyasztja el. A legtöbb hím monogám, de néha a bigámia is megjelenik.

   

A meredek lösz vagy homokfalban telepesen fészkel, de ritkán előfordul, hogy rövidfüves területen a földbe vájt lyukat foglalja el. A szomszédok egymáshoz közel telepednek le.

   

A partoldalba ássa 1,5 - 2 méter hosszú alagútját, melynek végén található a költőüreg. Az alagút átmérője 5 - 6 centiméter, ami a kijáratnál 8 - 10 centiméterre bővül. Az üreg két-három hét alatt készül el, sokszor egy vagy több másik, félbehagyott üreg után. A kamrában nem rak fészket, de a szemét vastag réteget képez.

A költési idő májusban kezdődik, és júliusig tart. A fészekalj 5 - 6 tojásból áll, számuk erősen függ a táplálékkínálattól.

Tojásait 1 - 5 naponként rakja le, kotlását már a fészekalj teljessé válása előtt megkezdi a 20 - 22 napos kotlását, ezért a fiókák nem azonos időben kelnek. A szülők felváltva kotlanak, de a hím kevesebbet ül a tojásokon. Kikeléskor a fiókák csupaszok, bőrük rózsaszín, csőrük szürke, sárga peremmel.

A szülők 20 - 30 napig - a röpképesség eléréséig - etetik őket a fészekben, majd még egy darabig a kirepülés után is. Mivel eltérő fejlettségűek, ennek megfelelően nem egyszerre repülnek ki.

Magyarországon elterjedt fészkelő, állománynagysága 20000 - 30000 egyed. Hazánkban 1982 óta fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100000 Ft. A Vörös Könyvben mint aktuálisan veszélyeztetett faj nem szerepel.

Annak ellenére, hogy fokozottan védett, fészektelepeit vagy egyes fészkeit gyakran barbár módon szándékosan megsemmisítik. Ennek leggyakoribb módja a bejárati nyílások eltömése akkor, amikor a szülő madarak is bent vannak. Az eltömést ronggyal, papírral végzik, de előfordul, hogy szájával a fészek felé nyíló üveget helyeznek a bejáratba, vagy hosszabb karót dugnak az alagútba. Ilyen esetekben a fiókák mindig, esetenként pedig a szülők is elpusztulnak. Olyan eset is előfordul, amikor a bejárati nyílásba éjszaka meggyújtott kénrudat tesznek, aminek füstje szintén elpusztítja a madarakat.

A gyurgyalag az egyik legszínpompásabb madarunk, ezért gyakran lelövik, hogy zugpreparátorokkal kitömessék és falra akasztott "díszként" használják.

Sajnos az is előfordul, hogy a méhészek a kaptárok környékén ejtik el.

Az utóbbi években egyre többször kerültek elő külföldi vendégvadászok zsákmányából gyurgyalagok is.

Botanika Vissza a kezdőlapra                Botanika Vissza a MADARAK menűbe