Hernyó


Valljuk be, legtöbben nem túl nagy szimpátiával gondolunk ezekre az állatokra. Viszolygunk tőlük. Egyáltalán tudjuk-e pontosan mi is az a hernyó?

A hernyó nem más, mint a lepkék egyedfejlődésének egyik stádiuma. A lepkék teljes átalakulással fejlődnek, a megtermékenyített petéből kikel a hernyó, mely később bebábozódik, s abból bújik elő később a csodás lepke.

Olyan önálló állat, hogy hernyó, nincs. Ez csupán köztes állapot a pete és a báb között.

A hernyó, - mint lárvaállapot – minden lepkére jellemző, s legalább olyan változatosságot is mutatnak, mint maguk a lepkék.

A köznyelvben meghonosodott kukac, pondró, féreg elnevezések nem szinonimái a hernyó szónak, azok más ízeltlábúak lárvakori alakjának megnevezései.

Általános jellemzésben a test hosszú, szelvényezett, puha, de mégis izmos hatású.

A fejen egy pár tapogató található, melyek a tájékozódást segítik.

Szemük – a kifejlett lepkékkel ellentétben – nem összetett szem, hanem 6 darab egyszerű pontszem.

A hernyótól kér útbaigazítást Alice, L. Carroll, Alice csodaországban c. meséjében

Szájszerve a rovarokra jellemző ősi rágó, mely segítségével hatékonyan aprítja a táplálékul szolgáló leveleket, s egyéb növényi részeket. A fej után a rövid tor következik, rajta 3 pár járólábbal, melyek aprók és nem ízeltek. A hosszú és hatalmas potrohon további lábak vannak, ezek azonban nem valódi, hanem úgynevezett állábak.

Az állábak nem csupán a helyváltoztatásban, hanem a kapaszkodásban, tapadásban segítik az állatot.

A szenderek hernyóinak esetén, a potroh végén egy további kültakarói képlet is megtalálható, ami egy felfelé meredő farokszerű nyúlvány.

        

A test lehet csupasz és sima, de lehet szemölcsökkel, bibircsekkel és egyéb képletekkel borított.

 

 

A színezet álcázó, azaz a környezetbe való beolvadást segítő, de lehet élénk is. Ez figyelemfelhívó, s a „vigyázz mérgező vagyok!” tökéletes védelmet nyújt a ragadozókkal szemben. Az álcázó fajok nagyon sokfélék lehetnek.

        

Az araszoló lepkék hernyói sokszor faágat, letört gallyacskát, levélnyelet utánoznak, s hosszú időn keresztül képesek mozdulatlanok maradni.

Más lepkecsaládok hernyói levélrészeket mímelnek, sőt egyes őserdei lepkék hernyói kéregdarabot, zuzmót, esetleg madárürüléket utánoznak.


        

A feltűnő, - nem álcázó - hernyók színei és a színek kombinációja minden elképzelést felülmúl. Lehetnek csíkosak, vagy pöttyösek, süteményre, vagy cukorkára hasonlítók.

 

 

Sok hernyó tápnövénye mérgező, viszont a hernyó ezekkel a méreganyagokkal szemben rezisztens, sőt saját hasznára fordítva testébe építi, s ennek révén mérgezővé válik.

A feltűnő színezet nem mindig elegendő az elrettentéshez, vannak hernyók melyek – amennyiben fenyegetve érzik magukat – testük elejét felemelik, ágaskodnak, a fej mögötti területet pedig felfújják. Ilyenkor jóval nagyobbnak hatnak, előtűnnek az egyébként nem látható szemfoltok, és hatásosan riasztja el támadóját.

 

A hernyók másik része azonban nem csupasz, hanem – fajra jellemzően – szőrös.

Egyes fajok csak gyéren, más fajok bozontosak, sörtések, sőt kefeszerűek is lehetnek.

A hernyók szőre lehet álcázó, de figyelemfelhívó is, általánosságban viszont tény, hogy a szőrszálak méregmirigyekkel vannak összeköttetésben, melyek váladéka viszketést, allergiás reakciót, nyálka- és kötőhártyagyulladást vált ki.

Vannak hernyók, melyek védtelen testüket burokba rejtik, „házat” építenek maguknak.

Ez a tegzesek lárváinak tegezéhez hasonló csőszerű tok, melybe akár teljesen vissza is tud húzódni, s mindig magukkal cipelik.

A testen apró kampószerű függelékek vannak, illetve a nyálmirigyek hathatós ragasztóanyagot termelnek, így a védőburkolat remekül rögzül, s ellenáll a külső hatásoknak. A nálunk is előforduló zsákhordó lepkék hernyóival - melyek „zsákjukat” cipelik – gyakran találkozhatunk.

A hernyók táplálékukat nem vakon keresgélik, a nőstény lepke petéit eleve a tápnövényre rakja.

A peték elhelyezése lehet egyedi, vagy csoportos. A nőstény lepke figyel arra, hogy a petéket a növénynek mindig olyan részére rakja, amely rejtett, nem szembetűnő, hogy elkerülje a ragadozók figyelmét. Általában a levelek fonákára, vagy a szárnak olyan részére, amit közvetlen napsugár nem ér.

Az egyedi petézés során a petét lerakó nőstény gondoskodik arról, hogy kikelő lárvák egymástól kellő távolságra kerüljenek, s elegendő táplálékhoz jussanak. A csoportos peterakás folyamán az azonos korú hernyók kolóniát alkotnak, egyszerre fejlődnek, s nagyjából azonos időben is bábozódnak.

Bizonyos szövőlepkék nagyszámú petét raknak. A belőlük kikelő hernyócsapat különleges védelmi rendszert fejlesztett ki. Kikelést követően a legtöbb hernyó első tápláléka a peteburok, melyből éppen kibújt, majd levelek, friss hajtások után néznek.

        

A nagyszámú hernyópopuláció a fák ágait összeszőve sátrat épít magának.

Ezzel a selyemházikóval a hernyók védik magukat a betolakodókkal szemben, ugyanakkor a hideg éjszakákon, a hűvös reggeleken a sátorban a hőmérséklet magasabb, mint a külső környezet, a reggeli napsugarak pedig gyorsan felmelegítik a sátorban lévő hernyókat.

Az éhes hernyók - a sátrat elhagyva – táplálék után néznek. A kolóniában való élet előnye, hogy a méhekhez hasonlóan a hernyók is jelzik fajtársaiknak, ha táplálékban bőséges helyet találnak.

Ez feromonok segítségével történik, mely kémiai jelzőanyag, és segíti a csoport tagjait az új táplálkozóhelyre és vissza a sátorba jutásban.

A hernyók rendkívül falánkak, gyorsan nőnek, kezdeti súlyuknak a tízezerszeresét is elérhetik. Egy olyan időszakban, amikor minden körülmény kedvező, a populáció egyedszáma ugrásszerűen megnő, túlnépesedés jön létre. Ez a gradáció. Ekkor hatalmas kártételek, tarrágások is előfordulnak.

A legtöbb hernyó növényevő, sok csupán egyetlen növényfajt fogyaszt. Más fajok nem válogatósak, s amit elérnek, azt megrágják, mindenevők.

Kártételüket nem csupán a növényeken tapasztalhatjuk, ruháinkat a ruhamoly, élelmiszerekben, takarmányokban más molyok lárvái tesznek kárt.

A hernyók között is vannak ragadozók, melyek főleg levél- és pajzstetveket, illetve más apró rovarokat fogyasztanak.

 

A Hawaii-szigeteken őshonos Hyposmocoma molluscivora lepke hernyója csak csigákra vadászik, azokat fogyasztja.


        

A nálunk is élő hangyaboglárka lepkék hernyói egész elképesztő módon fejlődnek.

A nőstény lepke a hernyó tápnövényére – tárnics, vagy kakukkfű fajokra – rakja petéit. A hernyó eleinte ezeket fogyasztja, bár alig gyarapodik, s szinte egyáltalán nem növekszik.

Második vedlést követően a hernyó leesik a növényről, s várja, hogy az adott helyen honos bütyköshangyafaj egyede rátaláljon. A hangyák beviszik a hernyót a bolyba, nem bántják, sőt saját lárváikkal etetik, s itt fejlődik tovább.

A hernyó védelmét az általa kiválasztott kémiai anyagok biztosítják, ezért a hangyák nem tekintik tápláléknak, vagy betolakodónak.

A fejlődés hosszú, majdnem kilenc hónap. A bábból előbúvó boglárka lepkének már nincs kémiai védettsége, ezért kikelést követően a bolyból mielőbb ki kell jutnia.

A hernyók a fejlődés során növekednek, s mivel kültakarójuk nem tágul, folyamatosan vedlenek. A vedlés során – a szó szoros értelmében – kibúvik a bőréből. Az új, eleinte puha és sérülékeny kültakaró „egy számmal nagyobb”.

A hernyó szervezetében két hormon termelődik, az egyik a juvenilis, a mási az ekdizon. A juvenilis hormon szintje a fiatal hernyókban magas, a növekedéssel arányosan csökken. Az ekdizon hormoné pont fordítva, annak mennyisége a kezdeti szakaszban alacsony, s folyamatosan nő. A juvenilis hormon a növekedést serkenti, s gátolja a bábozódást, míg az ekdizon a bábozódást sietteti.

Egyes növények a kártevőik ellen olyan kémiai anyagokat termelnek, melyek az ekdizonhoz hasonló folyamatot indítanak be, s bekövetkezik az idő előtti bábozódás, melynek következménye az életképtelen, a bábból ki sem búvó lepke.

A vedlések során a hernyó nem csak növekszik, hanem az utolsó vedlést követően, – a bábozódás előtt – már hasonlít az imágóra, azaz a kifejlett lepkére. A báb, a nyugalmi állapotban lévő állatot védő kemény burok, melyen sok esetben a kikelő lepke körvonalai, szárnyaik, vagy a potroh szelvényei, sőt szenderek esetén a pödörnyelv is jól látszik.

A hernyó a bábozódáshoz védett, nem feltűnő, rejtekhelyet keres, vagy akár el is ássa magát.

A báb mozdulatlan, hivatalosan múmiabábnak nevezzük, s valóban, kicsit olyan, mint egy szarkofág.

Bábozódás előtt a hernyó egy selyemszállal rögzíti magát, biztosítva ezzel, hogy a lepke ugyanazon a helyen keljen majd ki.

A szövőlepke hernyók rágói alatt szövőmirigy található, mely a selyemszál anyagát termeli. Ezzel a hernyó – még a bábozódás előtt – betekeri magát, gubót hoz létre.


          

A ma már vadon ugyan sehol elő nem forduló selyemlepke hernyója a gubó készítésére 1200 – 1400 méter selyemszálat teker magára, a bábozódás pedig három napot vesz igénybe.

A gubóról ez a selyemszál legombolyítható, a selyemlepkék tenyésztésére és a selyem előállítására Kínában évezredes iparág épül.

A selyemfonal legombolyíthatóságának feltétele, hogy a bábból a lepke nem kelhet ki, azt a bábban lefojtják. Az elpusztult lepkét tartalmazó gubókat megfőzik, s a selyemszál végének megkeresése után a legombolyítás következik.

Egy selyemfonal 5 – 8 selyemszálból áll, s 100 – 130 gubóból egy nyakkendőhöz elegendő selyemszövet készíthető.

A hernyók bizonyos földrészeken ínyencségnek számítanak, ennek érdekében sok helyen gyűjtenek és tenyésztenek ehető fajokat.

 

 

Még néhány érdekes hernyó

      

      

      

      

      

      

      

      

      

      

      

      

      

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a LEPKÉK menűbe