A hullámos papagáj


A hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus) a madarak osztályának papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe és a papagájfélék (Psittacidae) családjába tartozó Melopsittacus nem egyetlen faja.

Őshazájában az ausztráliai szavannákon, olyan hétköznapi állat, mint nálunk a veréb.

Háziasított egyedei az egész Földön megtalálhatóak, és sok helyen szöknek meg gazdáiktól. Ezek az egyedek olykor tartósan meg is telepedhetnek egy adott területen. Nagy, szabadon lévő populációi vannak Floridában.

   

Sokfelé megpróbálták meghonosítani, így Angliában, Dél-Afrikában, a Hawaii szigeteken, Japánban, Hongkongban és Új-Zélandon is, de sehol sem sikerült.



17 - 20 centiméteres hosszával a legkisebb faj a laposfarkú papagájok közül. A vadon élő alak zöld színű. Fejének elülső része sárga, fejének alsó részén egy pofafolt található, torkán pedig egy sor ovális fekete torokfolt van.

Háti felületén a fekete alapszínű tollak sárgán szegélyezettek, ami jellegzetes hullámos rajzolatot ad a madárnak, amiről a nevét is kapta.

Farka 9 - 10 centiméter hosszú, zöldeskék, a külső tollak szegélye sárga.

Csőrén levő jellegzetes viaszhártyájának színe a madár nemére utal. Ivarérett korban a hímek viaszhártyája kék színű, a tojóké barnás.

A háziasított madarak között elvétve akadnak vadszínűek is, de inkább a különböző színváltozatait kedvelik. Különösen gyakoriak a kékek, a sárgák és a fehérek, de ezek kombinációjából álló foltos egyedek is akadnak.

   

Kóborló életmódot folytat, ahol vizet és ennivalót talál, ott van a hazája. Főként fűmagvakkal táplálkozik. Ezek közül a legfontosabb, legkedveltebb élelme a vörös és a fehér köles.

   

Röpte gyors, szabálytalan ívű. A kellemes időjárás és klíma kedvez a gyors elszaporodásának. Nincs elég ragadozó a szaporulat kordában tartására, de a gyakran jelentkező aszály megtizedeli az állományt.

   

Fűvel bélelt faodvakban fészkel.

   

   

Fészekalja 4 - 8 tojásból áll, melyen 16 - 18 napig kotlik. A fiatalok egy hónap múlva hagyják el az odút, és már ekkor megkapják felnőttkori színezetüket, mely esetleg még árnyalatában változhat egészen addig, míg a madár ivaréretté nem válik.

   

A fajt feltehetőleg Thomas Watling Ausztráliába deportált fegyenc fedezte fel 1792-ben. Hivatalosan George Shaw írta le 1805-ben, és 1831-ben került az első kitömött példány Európába.

Első élő képviselőit John Gould természettudós 1840-ben hozta Európába, melyek még ugyanabban az évben megrendezett madárkiállításon Antwerpenben nagy sikert arattak. A madarak iránt nagyon nagy lett a kereslet Európában, Ausztráliából hajórakomány számra érkeztek a hullámos papagájok. Mivel félő volt, hogy tömeges befogásuk miatt nagyon megritkulnak hazájukban, Ausztrália 1884-ben megtiltotta a madarak kivitelét az országból. Ennek köszönhetően a faj még ma is igen gyakori Ausztráliában.

Ebből az is következik, hogy azóta az összes madár fogságban jött a világra, így ez lett az első fogságban tenyésztett papagájfaj. A madár a természetes élőhelyén levő kedvezőtlen körülményekhez jól alkalmazkodott, ennek köszönhetően jól bírja a fogságot. Mivel tápláléka őshazájában is javarészt néhány fűféle magjára korlátozódik, így nem szenved az egyhangú étrendtől fogságban sem.

A tenyésztés során, mint a többi, ember által nevelt fajnál is, kezdtek megjelenni az eredetitől elütő színű egyedek. Feltehetően ritkán megjelennek vadon élő madarak között is, de mivel ezeket a példányokat könnyebb észrevenni, így a ragadozók igen hamar élelemnek tekintik a rendellenes színezetű egyedeket. Az embernek viszont megtetszettek a más színű példányok és azokat kiválogatva megindult az egyéb színekre történő tenyésztés.

A sárga színű madarak1872-ben jelentek meg először, 1900-ban bukkantak fel a kékek és 1920-ra sikerült fehér színű példányokat is kitenyészteni. Az elmúlt kétszáz év során a hullámos papagáj tenyésztése a vad alaktól teljesen függetlenül ment végbe, így a ma világszerte tartott több millió példány gyakorlatilag háziasított állatnak számít.

Közkedveltségéhez hozzájárulhat, hogy tartása könnyű, ezt a fajt szokták ajánlani a kezdő papagájkedvelőknek első fajként. A magányosan tartott egyed (inkább a hímek) néhány szót "beszélni" is megtanítható. Fogságban tenyészteni is könnyű, nagyobb kalitkában még költhet is. Mivel őshazájában nagy csapatokban él, ezért fogságban több pár is együtt tartható megfelelő helyen. Békés természetű, együtt tartható más papagájfajokkal, inkább őt kell félteni a nagyobb rokonoktól.

Szép színén kívül rendkívüli idomíthatósága és hangutánzó-képessége helyezi a kedvtelésből tartott madarak között a dobogó legfelső fokára.

Táplálékban nem válogat, testmérete viszonylag kicsi, így a kalitkás tartás is megoldható. Javasolt kalitka mérete 50 x 30 x 40 centiméteres, illetve volier, különösen ha több madarat tartunk. A kalitka aljára tehetünk újságpapírt vagy homokot, ezeket hetente 1 - 2 alkalommal cseréljük tisztára. Még a tágas kalitka sem helyettesítheti a napi szabad röptetést. Legjobb, ha naponta több órán át biztosítunk számukra szárnyalási lehetőséget egy "papagájbiztos" helyiségben.

   

   

A kalitkát természetes anyagokkal rendezzük be. Ülőbotként különféle méretű faágakat (gyümölcsfák, nyár, nyír) helyezzünk el és úgy rögzítsük, hogy ne tudjanak körbeforogni, amikor a madár rajtuk ül. Az ágak átmérője a madár lábának méretéhez igazodjon, 0,5 - 1,5 centiméter legyen. A természetes, különféle vastagságú faágak - az eszetergált farudakkal, műanyag pálcikákkal ellentétben - változatos fogási felületet nyújtanak, ami a talpfekély kialakulásának valószínűségét csökkenti. Ezenkívül a fakéreg lerágása kiváló unaloműző elfoglaltság a madarak számára, és a csőr megfelelő kopását is biztosítja. Fontos, hogy ne permetezett gyümölcsfák, akác vagy fűzfa ágait válasszuk, mert ezektől biztosan nem betegednek meg madaraink.

   

Az ülőbotokon kívül a kalitkába etető- és itatóedényeket helyezzünk el úgy, hogy a madarak az ágakon állva kényelmesen elérjék azokat,de ne tudják az ürülékükkel beszennyezni az edényekben lévő eleséget és ivóvizet. A játékokat is nagyon szeretik. Imádják a csengettyűket és bármit, ami rikítóan színes, de figyeljünk rá, hogy a festék ne legyen mérgező! Tükröt vagy műanyag madárkákat viszont semmiképp se adjunk nekik, mert azt hiszik, vetélytársat kaptak, és ez komoly stresszt jelenthet nekik.

Rendkívül szívós, igénytelen madár. Annak ellenére, hogy hazájában nem megy ritkaságszámba a 40 Celsius fokos meleg, nálunk fűtetlen helyen is átvészeli a hidegebb teleket is. A 18 - 20 Celsius fokos szobahőmérséklet a legkedvezőbb a tartáshoz- télen is. Ilyen hőmérséklet mellett a tollazat is sokkal simább és színpompásabb, mint ha melegebb van.

A hullámos papagájok kalitkáját világos, levegős helyre tegyük, s lehetőleg némi napfény is érje őket. Kerüljük a huzatos, védtelen helyeket, vagy a tűző napot! A madarat minden körülmények között védeni kell a huzattól! Világos, napos helyen is legyen lehetősége az állatnak arra, hogy a kalitkán belül árnyékos részre vonuljon.

Ezeket az okos, színpompás légiakrobatákat nem nehéz táplálni. Étrendjük alapja a készen vásárolható mageledel. A hullámos papagájok magkeverékének főleg kölest (kb.60%), fénymagot (kb. 30 %) és zabot (kb.10%) kell tartalmaznia. Fürtös kölest csak kiegészítésként adjunk a madaraknak. A mageleségnél ügyeljünk, hogy ne legyen poros, üszkös, penészes. A megvásárolt magok minőségét a csírázóképesség tükrözi. Nedves papírra, tálkára helyezve 2 - 3 nap alatt ki kell csírázniuk a jó minőségű magoknak.

   

   

Rendszeres a napi zöldeleség. Reszelt sárgarépa, saláta, paraj, tyúkhúr, madársaláta, alma a legkönnyebben beszerezhető. Ne feledkezzünk el az alapos megmosásukról!

Ezen kívül lágyeleséget is adjunk madarainknak. Díszállat-kereskedésben kapható a lisztkukac, földigiliszta, otthon készíthető a főtt tojás és a háztartási keksz reszeléke.

Ásványi anyagok közül legfontosabb a kalcium és a foszfor (csontok, tojáshéj), ezek kifőzött, porrá zúzott tojáshéjjal, szépiakagylóval biztosíthatók.

Naponta a friss ivóvíz is elengedhetetlen. Bár ritkán szokott madárfürdőben lubickolni azért akad olyan példány, amely szívesen megmártózik az itatóedénykében is.

 

A helyes csőr- és karomápolás feltétele, hogy a madárnak elegendő lehetősége legyen durva felületeken mászni, hogy karmai lekophassanak, és rendszeresen kerüljön faág, illetve rágcsálni való mészkődarab a kalitkába.

Az idősebb hullámos papagájoknál nem ritka a karom túl gyors növekedése, s csőrük felső kávája is néha majdnem a nyakukig lenő, még akkor is, ha gyakran kerül faág és szépia a kalitkájukba.

A túlburjánzó szarufüggelékeket ilyenkor mindkét testrészen normális méretűre kell visszametszeni, mert komolyan akadályozhatják a madarat a mászásban, illetve a táplálékfelvételben.



A túlnőtt karom könnyen felismerhető, de legkésőbb akkor fogjuk észrevenni, amikor egyre gyakrabban látjuk madarunkat a szárnyával verdesni, mert fönnakadt valahol.

A túlnőtt karmot a benne futó vérerek és idegek fölött néhány milliméterrel nyírjuk le speciális ollóval vagy körömcsipesszel a karom növekedésének ívét követve.

Karomvágáshoz a madarat kezünkbe vesszük. Fejét mutató- és középső ujjunk között tartjuk, többi ujjunkkal pedig úgy fogjuk az egyik lábát, hogy a lábujjakat világosan és jól lássuk. A karmos lábujjakat fény felé kell tartani, mert a karmokban futó vérerek csak ellenfényben láthatóak jól. Ezeket az ereket semmiképpen nem szabad megvágni, mert megsértésük erős vérzéssel jár, és madárnak fájdalmat okoz.

   

Az ápolt tollazat fenntartása, de a madár általános jó közérzetének megőrzése érdekében is szükséges a naponkénti röpködés, a nem túl meleg és nem túl száraz szoba, valamint az alkalmankénti "zuhanyozás".

Nyugodt, kiegyensúlyozott bánásmóddal madarunk könnyen szelídíthető. Ez türelmet és sok figyelmet igényel. Kezdetben kalitkája mellett beszéljünk hozzá türelmesen. Ha a kezünkben tartott eleségért már odajön, elértük az első eredményt. A következő lépés: kezünket behelyezzük a kalitkába úgy, hogy elég mozgásteret hagyjunk az állatnak. Kalitkán belül etessük kézzel, szoktassuk hozzá kezünkhöz, ültessük ujjainkra. Ha elérkezettnek látjuk az időt a röptetéshez, húzzuk be a függönyöket, hogy ne repüljön az ablaknak. Legcélszerűbb, ha az ujjunkon ülő madarat óvatosan mi emeljük ki a kalitkából. Mindig óvakodjunk a hirtelen, ijesztő mozdulatoktól és az állat megszorításától!

Az egyedül tartott papagájok javarésze gyorsan megszelídül és kezessé válik. Kellő türelem mellett egyes egyedei döbbenetes mennyiségű szó kimondására is képesek, amelyek összekeverésével nagy gyönyörűséget képesek szerezni az őt hallgató gazdinak.

A közhiedelemmel ellentétben nem csak a hímek képesek a beszédre! Az igaz, közöttük gyakoribb a tehetséges példány, de a tojók is megtanulnak beszélni és a hímek közül sem mindegyik képes rá. Különösen, ha nem eléggé fiatalon kezdünk vele foglalkozni, nagy esélyünk van a kudarcra.

Az emberi beszédet néhány mondat erejéig megtanulhatja, és - a tévhittel ellentétben, miszerint ez csupán hangutánzás volna - megérti és a megfelelő helyzetekben alkalmazni tudja. Ilyenfajta emberi kötődést legtöbbször csak magányosan tartott papagájoknál tapasztalhatunk.

Nem hangsúlyozható eléggé azonban, hogy az így "megszelidített" madarak naponta több órányi törődést igényelnek, hiszen az embert tekintik egyetlen társaságuknak. Amennyiben nem tudjuk ezt biztosítani, ne akarjunk ilyen emberhez szoktatott madarat! Legkedvezőbb, ha a papagájokat párban vagy többedmagukkal tartjuk, hiszen a fajtársakat az ember nem pótolhatja.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a MADARAK menűbe