A kacsacsőrű emlős


A kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus) az emlősök (Mammalia) osztályának a kloákások (Monotremata) rendjébe és a kacsacsőrű emlősök (Ornithorhynchidae) családjába tartozó egyetlen élő faj. Kelet - Ausztráliában élő, részleges vízi életmódot folytató különös kinézetű tojásrakó emlős. A 18. század második felére a földrajzi felfedezések egyik fő célpontjává egyre inkább a "Terra Australis Incognita", vagyis az "Ismeretlen Déli Földrész" vált. A korabeli felfedezők és a tudományos közvélemény ezt a mai Ausztráliában vélte megtalálni. Az első európai utazókat nagyon meglepte a földrész különös állatvilága, főleg az erszényesek és a kengurufélék. Még inkább meglepte az európai természettudósokat a tojásrakó emlősök, leginkább a különös kinézetű kacsacsőrű emlős felfedezése.

   

Amikor az első példány 1798-ban Angliába került (több hónapos tengeri út után), sok tudós egyszerűen ügyes hamisítványnak tartotta a maradványokat, amiket mintha egy hód farkából, egy vidra törzséből és egy kacsaféle csőréből fabrikáltak volna össze. További, jobban tartósított példányok láttán azonban el kellett fogadniuk, hogy a természet ilyen teremtményeket is képes "produkálni". Meglepetéseket okoztak azok az aranyásók, akik beszámoltak róla, hogy a nőstények tojásokat raknak. E hihetetlennek látszó tulajdonságai miatt első tudományos neve az Ornithorhynchus paradoxus ('furcsa madárcsőrű') volt.

Miért is különleges a kacsacsőrű emlős?

Méregmiríggyel rendelkezik, tojással szaporodik és tejjel táplálja kicsinyeit

A kacsacsőrű emlős csontváza

A kacsacsőrű emlős koponyája

A kacsacsőrű emlős kb. 50 centiméter hosszú állat. Áramvonalas testalkata a hódéra emlékeztet, ám széles és lapos szájszerve, "csőre" a kacsáéra hasonlít, viszont nem szaruból, hanem kemény bőrből van, és ennek megfelelően érzékenyebb. Fogai nincsenek.

   

Testtömege 700 és 2400 gramm között változik. A hímek nagyobbak, mint a nőstények. A hímek hátsó lábaikon "sarkantyúkat" avagy "fullánkokat" viselnek, és azokhoz méregmirigy csatlakozik. A sarkantyúkat vetélkedéseikben használják. A méreg nem életveszélyes, de rendkívüli fájdalmat okoz, amit fájdalomcsillapítók (közéjük értve a morfiumot is) sem mérsékelnek. Valószínű, hogy a kacsacsőrű emlős mérge közvetlenül a fájdalomreceptorokra hat.

   

   

A részlegesen vízi életmód eredményeként ujjai között úszóhártya alakult ki. A vízben főleg mellső lábaival és lapos, a hódokéra emlékeztető farkával hajtja magát. Úszás közben nemcsak szemét csukja be, de orrlyukait és fülét is szorosan bezárja, miközben csőrét oldalirányban ide - oda ingatja (ezt szakkád mozgásnak nevezik). Csőrének mindkét felületén körülbelül negyvenezer - negyvenezer, vízszintes sorokba rendezett elektromos érzékelő és további harmincezer nyomásérzékelő pálcika található. A két sejtfajta az ember látókérgére emlékeztető módon rétegződik a csőr felületén, és az agy tevékenységének jelentős részét az ezektől kapott információk feldolgozása köti le.

   

Úgy tűnik, a kétféle adat együttes feldolgozásával a kacsacsőrű emlős egyfajta "víz alatti térlátásra" tesz szert. Az elektromos érzékelők felfogják az egészen kis állatok izommozgásai keltette jeleket is, a nyomásérzékelők pedig a vízben álló, lebegő, mozgó dolgokról visszaverődő, illetve általuk keltett hullámokat észlelik. A kétféle információ együttes feldolgozása lényegesen jobb képalkotást tesz lehetővé a zavaros vízben, mint a látás.

A kacsacsőrű emlős a víz alól gyűjti táplálékát - rákokat, vízi rovarokat, kisebb halakat. Kitűnően úszik, élete nagy részét a vízben tölti. Üregeit a vízfolyások partoldalába vájja, ezek bejárata a hódokétól eltérően a víz szintje fölött van.

   

Párosodás után a nőstények hosszabb üreget vájnak, és ebben rakják le, majd költik ki tojásaikat (általában kettőt). A tojások fehérek, lágy héjúak mint a hüllőké és 10 - 12 milliméter átmérőjűek. A nőstények testükkel melengetik, amíg ki nem kelnek a teljesen fejletlen kicsinyek, melyek vakok és csupaszok.

   

   

A kicsinyeket a nőstények anyatejükkel táplálják, ám a tej nem az emlőbimbóikből jön, mivel az nincs nekik, hanem a hasi bőrszövet alól szivárog, mint az izzadság. A nőstény 3 - 4 hónapig gondozza kicsinyeit, és ha vadászni megy, betemeti a nyílást. A hímek nem vesznek részt az utódok gondozásában.

      

   

Meglehetősen keveset tudunk arról, hogyan alakultak ki a tojásrakó emlősök ősei. Fosszíliák alapján úgy tűnik, hogy az emlősök ezen csoportja a mezozoikum során jelent meg. (A mezozikum 180 millió évig tartott, 245 millió évvel ezelőtt kezdődött és 65 millió évvel ezelőtt ért véget.)

Ausztrália különleges, ősi jellegű fajokból álló állatvilága azért maradhatott fenn, mert kontinens a mezozoikum vége óta elkülönült más földrészektől. Ausztrália egykor a Nagy Déli Kontinens (Gondwana) részét alkotta, amelyhez a mai Új - Guinea, India, Antarktisz, Afrika és Dél - Amerika is tartozott. Jelenleg ősi jellegű emlősök Ausztrálián kívül Észak - és Dél - Amerikában találhatók, más földrészeken vagy az éghajlat vált zorddá (Antarktisz), vagy a méhlepényes emlősök szorították ki az ősi jellegű emlősöket.

A zöld színnel jelölt terület a valaha összefüggő Nagy Déli Kontinens, a Gondwana


Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza az EMLŐSÖK menűbe