A karácsonyfa


A fenyő, a fenyőfélék (Pinaceae) a fenyőalakúak (Pinales) rendjének, a tűlevelűek (Pinopsida) osztályának legismertebb és legelterjedtebb, névadó családja.

A földtörténeti középidő közepén, a jurában alakultak ki, majd egész Laurázsiában elterjedtek. Az északi flórabirodalomban erdőalkotó fák, az észak - eurázsiai flóraterület uralkodó növényei.

Közel 220 fajukból több észak felé és a magas hegységekben is a fahatáron nő. Jellemzően a hűvösebb és csapadékosabb éghajlatú területek uralkodó növényei, mivel a mérsékelt, szubtrópusi és trópusi égöv kedvezőbb adottságú termőterületeiről a hatékonyabban fotoszintetizáló és így gyorsabban megújuló, fiatal korukban erőteljesebben növekedő lombfák rendszerint kiszorítják őket.

Másik jellemző termőterületük éppen ellenkező, száraz, csapadékszegény vidéken alakult ki annak köszönhetően, hogy a fenyők levélzete nemcsak a téli hideg, hanem a hosszú szárazság elviselésére is alkalmasabb a lombleveleknél.

Észak-Amerika félsivatagos nyugati felén és Közép-Európa száraz homokjain (a Duna-Tisza közén) egyaránt borókák és tűnyalábos fenyőfajok (Pinus) uralják a vegetációt.

Tűleveleik kettesével, hármasával, ötösével vagy sokadmagukkal csomókban vagy két sorba rendezetten (fésűsen) állnak.

      

      

Többnyire május-augusztus között virágoznak.

Hím virágaik barkásak, rövid nyélen ülnek, a végük ívesen fölfelé görbül, alsó oldalukon két pollenzsák található. Termős, úgynevezett tobozvirágzataik idővel elfásodnak. Ezeken ugyancsak csavarvonalban, meddő fedőpikkelyek nőnek, és azok hónaljában ülnek a termőpikkelyek, a tövükön két - két magkezdeménnyel, amelyek szája az alap felé fordul.

A tobozok érés közben megnőnek, rajtuk könnyen felismerhetők a termőpikkelyekből kialakult tobozpikkelyek. A fedőpikkelyek a legtöbbször csökevényesek maradnak, egyes fajoknál meg is semmisülnek.

A mag többnyire zászlós, a csírának 3 - 15 szálas sziklevele van.

      

A savanyú talajokat kedvelik, és lehulló leveleik el is savanyítják a talajt. Részben ennek köszönhető, részben pedig mivel a fenyőerdő koronája nagyon jól zár és a talajszintre kevés fény jut, a legtöbb fenyvesben jóformán nincs aljnövényzet. Ezért a fák alsó ágai, amelyek már nem kapnak elég fényt, gyakran leszáradnak. Zárt erdőségekben a fenyők általában "felkopaszodnak".

   

A vörösfenyő kivételével örökzöldek, leveleiket folyamatosan váltják (egy - egy tűlevél több évig élhet).

A fenyőféléknek - akárcsak a többi nyitvatermőnek, - nincsenek hajszálgyökerei, ezért a víz és más tápanyagok felvételére fonalas gombák segítségére szorul, azokkal él szimbiózisban. Ennek, a gombák és a fenyők között kialakult kölcsönösen előnyös együttélésnek során a gombák behatolnak a gyökérbe, módosítják belső szerkezetét, kívülről pedig úgy körülveszik, mintha hajszálgyökerei lennének. A gomba így fotoszintézis nélkül jut a fenyők által előállított szerves anyagokhoz, a gombafonalak viszont nagyobb felszívási felületüket kihasználva a talajból szállítják a fenyőknek a tápanyagokat.

Ezek a növények nehezen viselik az átültetést. Nem csak a gyökerek épségét kell megőrizni, hanem arról is gondoskodni kell, hogy a tápanyagszállító gombákat is vele ültessük, és ne száradjanak ki, életképesek maradjanak. Ezért szükséges, hogy a fenyőket földlabdával együtt ültessük át, mert akkor a fonalas gombákkal együtt "költöztetjük". A földlabdának nem szabad kiszáradni, mint az karácsonykor a szoba száraz levegőjében tartott fenyőknél történni szokott. A kiszáradt földlabdájú fenyő életben maradásának csekély az esélye, és ha esetleg meg is marad, évekre visszaesik a fejlődésben.

A karácsonyfa

A karácsonyfa általában a fenyőfélék közül választott örökzöld növény. Hagyományos karácsonyi szimbólum és ünnepi kellék. A karácsony ugyan egy keresztény ünnep, amelyen Jézus Krisztus születésére emlékeznek a hívek, de elvilágiasodott formájában és szokásaiban is közkedveltté vált az évszázadok alatt kialakult karácsonyi ünnepkör adventtől vízkeresztig.

Jézus Születése, Herradis von Landsberg (1130-1195) elzászi apáca Hortus Deliciarum című képes enciklopédiájából.

Az első niceai zsinat döntése alapján 325-ben az ókeresztény egyház erre a napra helyezte Jézus születésének évfordulóját, a karácsony ünnepét.

Néhány forrás szerint középkori szokás volt, hogy egy fiatal fát vágtak ki, ami az ifjú élet feláldozását jelképezte, hasonlóan Jézushoz, aki fiatalon áldozta fel életét az emberekért. Sok egyéb legenda kötődik a karácsonyfához, például hogy Luther Márton állított gyermekének először karácsonyfát.

Más források szerint a karácsonyfa elődje egy nagy virágcserépbe állított vagy fatönkhöz erősített deszkaszál volt, melyre két-három vékony, felfelé rövidülő deszkadarabot szegeztek keresztbe. A felszegezett deszkák végein gyertyákat gyújtottak.

1521-ből Sélestadt városában (Elzász), a Humanistenbibliothek in Schlettstadt könyvtárban található az első írásos emlék a fenyőfa árusításáról.

Később német közvetítéssel terjedt el Európa többi országában, így Magyarországon is. Ma már a keresztény országokban világszerte állítanak karácsonyfát.

Az első feljegyzés a karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végéről. A karácsonyfa díszítésének szokása a 16. század körül kezdődött el. Kezdetben almát, diót, ostyát, mézespogácsa-alakokat, édességeket, valamint fából és textilből készült díszeket aggattak rá.

A gyertyás karácsonyfát elsőként az 1660-as évekre emlékezve Liselotte pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla.

A 20. század elején terjedt el igazából a karácsonyfa-állítás, egyre többen díszítettek fel egy kis fát vagy ágat az ünnepekre.

   

Viktória királynő karácsonyfája 1848-ban       Polgári család karácsonya 1920-as évek         

Egy 1554-ből származó történelmi jegyzet alapján Magyarországon karácsonyfának nevezték a földesúrnak karácsonyi adóként beszállított tüzelőt.

A karácsonyfa-állítás szokása hazánkban a 19. század második felében jelent meg, kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében. Az első magyarországi karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította Aszódon, 1824-ben. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa első említése 1854-ből, Jókai Mór A koldusgyermek című, karácsonyi tárgyú elbeszélésében található.

   

A magyar hagyomány szerint a fát december 24-én állítják, és vízkeresztig (január 6.) áll.

A 19. század végén már a csillogó díszek voltak a karácsonyfa népszerű díszítőelemei. Üvegdíszgyártásról 1848-ból származik az első adat, Németországban már a század végén elkezdődött nagybani előállításuk.

A fán legfelül található dísz a csúcsdísz. Ez korábban általában csillag alakú volt, és a betlehemi csillagot jelképezte, mára a legtöbb helyen felváltotta ezt a hegyes végű, csillogó gyöngyökkel kirakott "templomtoronyforma". Mostanában mindkettőt használják, valamint egyre népszerűbb a fa tetején a masni.

A karácsonyfa nélkülözhetetlen elemei közé tartoznak a gömbök is, amelyek változatos színűek és anyagúak, melyek a paradicsomi fa almáját jelképezik.

Régebben a fa kivilágítására gyertyákat használtak, ezt azonban nagyrészt felváltotta az egy - vagy sokszínű, esetleg villogó, zenélő izzósor. Népszerű dekoráció a csillagszóró is.

      

Évről évre egyre gyakoribb, hogy a fát nem sokszínű díszekkel ruházzák fel, hanem csupán két szín dominál. Népszerűek az arany-piros, piros-fehér, ezüst-fehér, esetleg ezüst-kék párosítások.

A színes girlandok, szalagok, láncok és angyalhajak részben a paradicsomi fára tekeredő kígyót, részben a teremtést átszövő időszálakat jelképezik.

Magyar jellegzetesség a szaloncukor - selyem- és sztaniolpapírba csomagolt, esetleg csokoládé-bevonatos cukorka, - melyet a díszekhez hasonlóan a karácsonyfa ágaira kötöznek.

   

Hazánkban elterjedt, karácsonyfának alkalmas fenyők

 

 

Amerikai duglász fenyő (Pseudotsuga menziesii)

 

   

 

Kék duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii var. Glauca)

   

Szúrós luc vagy ezüstfenyő (Picea pungens f. glauca)

   

Feketefenyő (Pinus nigra)

   

 

Görög jegenyefenyő (Abies cephalonica)

   

 

Havasi törpefenyő (Pinus mugo)

   

 

Jegenyefenyő (Abies alba)

   

 

Keleti lucfenyő (Picea orientalis)

   

 

Közönséges lucfenyő (Picea abies)

   

 

Nordmann fenyő (Abies nordmanniana)

   

 

Selyemfenyő (Pinus strobus)

   

 

Szerb lucfenyő (Picea omorica)

   

 

Botanika Vissza a kezdőlapra                          Botanika Vissza a BOTANIKA menübe