A kea


A kea (Nestor notabilis) a papagájalakúak (Psittaciformes) rendjébe és a bagolypapagáj-félék (Strigopoidea) öregcsaládjába tartozó faj, amely Új-Zéland déli szigetének erdős és alpesi régióiban honos. A világ egyetlen alpesi papagája.

Először John Gould ornitológus írta le 1856-ban. A specifikus jelzője, a latin notabilis kifejezés azt jelenti "figyelemre méltó".

Közönséges neve a maoriból származik, feltehetőleg a madár sivítására utal.

Zömök testű papagáj, testhossza 48 - 50 centiméter, testtömege 0,8-1 kilogramm. Szárnyfesztávolsága körülbelül 90 centiméter. Tollazata barna és sötétzöld.

A szárny alsó részén narancssárga-halványpiros tollakkal. A madár fején, oldalt lévő tollak olajzöld-barna, a háton és a farok felső részén lévők narancssárga-piros színűek; a külső szárny néhány tolla tompa kék. Farka rövid és széles, kékeszöld színű. A farok csúcsán és a farok belső oldalán lévő tollak keresztirányban, sárgás-narancsos csíkozásúak.

   

A hím körülbelül 5%-kal hosszabbra nő, mint a nőstény, felső csőre is 12 - 14%-kal hosszabb, szürke színű, hosszú és keskenyen ívelt, kihegyesedő.

A madarak lábainak ujjai az ábra szerint rendeződnek.

A fiatalok általában hasonlítanak felnőtt példányokra, de a csőr fölötti viaszhártyájuk és a szemgyűrűjük sárga, valamint alsó csőrük narancssárga.

   

Kifejlett és fiatal példány

A kea mindenevő, több mint negyven növényfajjal, bogárlárvával, más szárnyasokkal és emlősökkel táplálkozik. Azt is megfigyelték, hogy feltöri a viharmadár fészkét, és elfogyasztja a fiókákat, miután meghallja őket a fészkükben.

A keát vonzza az élelmiszer-maradékok felkutatásának lehetősége. Előnyére fordította az emberi szemetet, ételhulladékot, mely ajándék számára. Mindent megtesz, hogy a fontos táplálékhoz hozzájusson.

Fogságban a madár kedveli a vajat, a diót, az almát, a sárgarépát, a szőlőt, a mangót, a fügét, a kenyeret, a tejtermékeket, a darált húst és a tésztát is.

Nézd meg a BBC rövid videóját, melyben a kea mindent megtesz, hogy a finom falatokhoz hozzájusson!

Volt egy hosszú ideje tartó vita arról, hogy a juh prédája-e a keának. Az 1860-as évek közepén szokatlan sebeket észleltek a juhok oldalán vagy hátán. Néhányan azt feltételezték, hogy ennek oka egy új betegség, de a gyanú árnyéka csakhamar a keára terelődött.

James MacDonald, a Wanaka Station főpásztora szemtanúja volt annak, hogy egy kea megtámadott egy juhot. A tudományos közösség kiemelkedő tagjai elfogadták, hogy a kea birkára támad, és Alfred Wallace 1889-es, darwinizmusról szóló könyvében (Darwinism) hivatkozott is erre, mint a viselkedésbeli változások jó példája.

A támadások számottevő bizonyítéka ellenére mások továbbra sem voltak meggyőződve erről, különösen a későbbi években.

1962-ben, az állatspecialista J. R. Jackson arra a következtetésre jutott, hogy bár a madár megtámadhat beteg vagy sérült juhot - különösen akkor, ha összetévesztette őket elhullott példányokkal - nem jelentős ragadozó.

Azonban 1993-ban videóra vették egy éjszakai támadását, amely igazolja, hogy néhány kea megtámad, és táplálkozik egészséges juhokból. A videó megerősítette azt, amit sok tudós már régóta gyanított, hogy a kea erőteljes, ívelt csőrét és karmait felhasználva felszakítja a gyapjúréteget, majd az állat hátának zsírjából táplálkozik.

Bár a madár közvetlenül nem öli meg a juhot, vérmérgezés által, vagy a szenvedő állat menekülése során bekövetkező balesetből akár a juh pusztulása is származhat.

   

A helyi tanácsokkal és a juhtenyésztőkkel együtt az új-zélandi kormány fejpénzt fizetett a megölt keákért, mert a madár fosztogatta a juhállatállományt. Úgy gondolták, hogy a vadászok csak a gazdaságokban és a tanács területein fogják megölni a keákat, ahol a jutalmat kapják, de néhányan a nemzeti parkokban is vadásztak rájuk, ahol hivatalosan védett volt.

A fejpénz 1970-es eltörléséig az azt megelőző száz évben több mint 150000 példánnyal végeztek. Az 1970-es években, a kea részleges védelmet kapott, miután egy összeírás 5000 madarat számlált.

A kormány beleegyezett abba, hogy kivizsgál minden problémás madárról szóló jelentést, és a madarakat eltávolítják a földekről. Teljes körű védelmet csak 1986-ban kapott, amit a Wildlife Act 1953 nevű rendelkezés biztosított számára.

A keák szociálisak, és akár tíznél több madárból álló csoportokban is élhetnek. Poligám, egy hím több nőstényhez csatlakozik, de a csoporton belül a nőstények többségben vannak.

Költőhelyeik leggyakrabban bükk erdőkben, meredek hegyoldalakon találhatók. A fészkelőhelyek 1600 méterrel a tengerszint feletti, vagy még magasabban helyezkednek, ezzel egyike azon kevés papagájfajnak a világon, amelyek rendszeresen töltenek időt a fahatár felett.

A fészkelőhelyek általában a talajon, kőhasadékokban, vagy gyökerek közt ásott üregekben, odúkban találhatók. Ezekben 1 - 6 méter hosszúságú alagút vezet el egy nagyobb kamrába, amely zuzmókkal, mohákkal, páfrányokkal és korhadó fával van berendezve.

A költési időszak júliusban kezdődik, és januárig tart. Fészekalja 2 - 5 fehér tojásból áll, amelyeken 21 napig kotlik.

   

A kea az ivarérettséget legkorábban 3 éves korában éri el. A fiatalok 13 - 14 hét után repülnek ki.

A halandóság magas a fiatalok körében, kevesebb mint 40 százalékuk éli túl az első évet. Egy vad, serdülő kea élettartama a becslések szerint 5 év. A legöregebb ismert, fogságban tartott kea 2008-ban 50 éves volt.

A madár hírhedt vizsgálási és manipulálási vágyáról, amely a madarat a kártevők közé sorolja az állandó lakosok körében, és látványossággá teszi a turisták számára. A "hegyek bohóca" megvizsgálja a hátizsákokat, a csizmákat vagy akár az autókat, gyakran okozva bennük kárt, vagy lop el kisebb tárgyakat.

   

   

A kíváncsiság vezeti rá őket, hogy megcsipegessék és elvigyék a nem őrzött ruhákat, tárgyakat vagy szétfeszítsék az autók gumi alkatrészeit - az emberi megfigyelők szórakoztatására és bosszúságára.

Tekintsd meg az Animal Planet rövid videóját

   

Tekintsd meg az Animal Planet rövid videóját a keák műszaki ismeretek elsajátítására irányuló olthatatlan vágyáról!

A keáknál kétféle intelligenciát vizsgálnak: a szociális és a technikai intelligenciát. A szociális intelligencia azt jelenti, hogy az állatok fajtársaiktól tanulnak a legtöbbet, például: hogyan ás ki egy gyökeret egy idősebb madár. A technikai intelligencia azt vizsgálja, hogy különböző problémákat teljesen önállóan képesek a madarak megoldani, például azt, hogyan jutnak a legegyszerűbben táplálékhoz.

A National Gegraphic rövid videója abból a kísérletsorozatból mutatbe néhány percet, melyben a keák kreativitását, problémamegoldó képességét vizsgálták. Érdemes megnézni.

A feladat megoldásának érdekében a keák újra meg újra próbálkoznak, változtatnak, átszerveznek, amíg sikeresek nem lesznek. Kíváncsiak, és szinte rajonganak a problémák megoldásáért. Korábban az életterükben nem volt természetes ellenségük, ezért maradtak nyitottak, félelem nélküliek, és teljes egészében képesek egy adott feladatra összpontosítani.

Az alkalmazkodás és túlélés képességének titka a kea szociális szervezettségében és játékosságában rejlik. A keáknak kivételes képességük van a tanulásra és az új megoldások keresésére. A környezetükben lévő tárgyak felfedezése és átalakítása által fejlődésük inkább az egyéni, mint a szociális tanulás irányába ment végbe. Merészségét, kreativitását, kíváncsiságát és destruktív hajlamát a játék megnyilvánulásainak tekinthetjük.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a MADARAK menübe