Kengurufélék


A magyar kenguru szó az északkelet-ausztráliai guugu-yimithirr nyelv szókészletéből ered. A szót James Cook 1770. július 14-i hajónapló-bejegyzése örökítette meg, és az útról szóló könyv kiadása nyomán vált világszerte ismerté.

Magyar nyelvű szövegben először Földi János használta 1801-ben, kenguru alakban, de a szó csak a 19. század végére vált egyeduralkodóvá a nyelvújítás korában született riválisaival (például: ugrány, górugrány) szemben.

A kengurufélék (Macropodidae), az erszényesek (Marsupialia) közé tartozó (Diprotodontia) rend egy családja. Általánosan jellemző rájuk a rövid mellső és a meghosszabbodott hátsó végtag, a hosszú izmos farok, valamint a fejlett, előre nyíló erszény.

   

A kenguru ugrással változtatja a helyét. Erős és izmos hátsó lábaiknak köszönhetően 48 - 50 kilométer/órás sebességgel is képesek ugrándozni. Egyetlen szökkenéssel 9 métert is megtesznek. Az óriáskenguruk messzi vidékekre elvándorolnak táplálékot keresve, ha kell, naponta akár 200 kilométert is.

Az egyensúly megtartása nagyon fontos. Hatalmas, erős farka segíti ebben, amikor viszont helyben állásra kerül a sor, ügyesen rá tud támaszkodni, egyfajta plusz lábnak használva azt. Legelés közben az első lábaikra is támaszkodnak.

   

A kenguru vázrendszere

Az ivarérettséget 1,5 - 2 éves kortól érik el. A párzási időszak általában egész évben tart.

A vemhességi idő minden erszényesnél nagyon rövid, 29 - 38 nap.

Az újszülött nagyon apró és embriószerűen fejletlen, tömege alig néhány gramm. Ennek ellenére teljesen egyedül, segítség nélkül mászik fel anyja erszényébe erős mellső lábával, azon a nyomon, amelyet az anyja az altestén nyálával megjelölt, s így biztonsággal az erszénybe jut.

Ott rácsimpaszkodik a négy emlő egyikére, és hosszú hetekig el sem ereszti azt.


   

Életének első hónapjait az erszényben tölti, s később is gyakran visszajár oda, ha megéhezik, vagy veszedelem fenyegeti.

   

Csak 42 hetes korában hagyja el végleg az erszényt ekkor körülbelül 3,5 kilogramm a testtömege. Az idő előrehaladtával a fiatal kenguru egyre több időt tölt az erszényen kívül, de a születéstől számított 230 - 240 nap után az anya már nem engedi vissza, hiszen várja a következő kölykét. A kölyköket egy éves korukig szoptatja az anyaállat. A nősténykengurunak folyamatosan lehetnek kölykei - egyszerre lehet vemhes, hordozhat kölyköt az erszényében, és kísérheti őt egy harmadik kölyök is.



A kenguruk csendes állatok, csupán sziszegéseket, halk morgást és kattogást hallatnak. Étrendjük sem túl bonyolult, hiszen lágyszárú növények, fűfélék, levelek, gyümölcsök, kérgek alkotják. Inséges időben mohákra, zuzmókra is rákényszerülnek.

Az összes kenguru-fajra jellemző az, hogy a nőstények kisebbek a hímeknél. Ennek az a magyarázata, hogy a nőstények, amint elérik felnőttkori fejlettségüket, nem növekednek tovább. Ezzel szemben a hímek az évek múlásával, folyamatosan tovább növekednek, még ha egyre csökkenő ütemben is. Bár a nőstények kisebbek maradnak, de általában tovább élnek a hímeknél. Az állatkerti óriáskenguruk gyakorta elérik a húsz éves kort is, a természetben ez nagy ritkaságnak számít, ugyanis sokkal mostohább körülmények uralkodnak, s ennek hatására sok állat már kölyökkorában elpusztul.

Veszélyt jelentenek rájuk a dingók és a nagyméretű ragadozó madarak, de egyes helyeken a betelepített rókák is.

A kengurufélék családjának alcsaládjai és nemei:

Rövidarcú kenguruformák (Sthenurinae) alcsaládja

Lagostrophus nem

Valódi kenguruformák (Macropodinae) alcsaládja

Dorcopsis nem

Dorcopsulus nem

Dendrolagus nem

Lagorchestes nem

Macropus nem

Onychogalea nem

Petrogale nem

Setonix nem

Thylogale nem

Wallabia nem



Rövidarcú kenguruformák (Sthenurinae)

Lagostrophus nem

Keresztsávos nyúlkenguru (Lagostrophus fasciatus)

Ausztrália nyugati részén honos. Éjszakai állat, általában csoportokban élnek. Átlagos súlya 1,7 kilogramm. Teljes testhossza 80 centiméter körüli, melyből a farok nagyjából a felét teszi ki. A hímek rendkívül agresszívek.

Szőrzete sárgásszürke, világosabb sörényszőrökkel és barna harántcsíkokkal, amelyek hátulról körülbelül a hát közepéig nyúlnak előre, és hosszanti, a hát középvonalán végigfutó sávval vannak összekötve.

   


Valódi kenguruformák (Macropodinae)

Dorcopsis nem

Fehér csíkos dorcopsis (Dorcopsis hageni)

A fehér csíkos dorcopsis Nyugat-Pápua és Pápua Új-Guinea északi részein honos, akár a tengerszint feletti 400 méteres magasságban is megtalálható. Főképp növényevő, de étrendjét gyakran kiegészíti rovarokkal.

   


Szürke bozótkenguru (Dorcopsis luctuosa)

Élőhelyei Új-Guinea déli és délkeleti részén elterülő trópusi erdők. Farka hosszú, csupasz és elszarusodott. Bundája színe füstszürke. A hímek sokkal nagyobbak, elérhetik a 11 - 12 kilogrammos tömeget, míg a nőstények 3,5 - 4,5 kilogrammot nyomnak. A hímek fej és a test hossza 95 - 100 centiméter, a nőstényeké 35 - 45 centiméter. A farok, közel azonos hosszúságú a testtel.


Barna bozótkenguru (Dorcopsis muelleri)

Élőhelye Új-Guinea nyugati része és a közeli indonéz szigetek Nyugat-Pápua, a Misool, Salawati, és Yapen szigetek alföldjeinek mocsaras, trópusi síkvidéki erdőségei.

Színe tompa barna, vörösesbarna vagy fakó, a mell és hasrésze fehéres, krémszínű, sárga vagy szürkés. A karok néha halványabbak a hátszínnél, a farok vége szőrmentes.

   


Fekete bozótkenguru (Dorcopsis atrata)

Új-Guineai szubtrópusi és trópusi száraz erdők az élőhelyei. Háta fekete, mell és hasszőrzete sötétbarna. Orra hosszú, pofája szőrtelen, fülei kicsik és kerekek. Farka hátsó fele szintén szőrtelen. Hátsó lábai viszonylag kicsik. Felnőttek hossza 75 - 100 centiméter, ebből a farok 25 - 40 centiméter. Tömegük 2 kilogramm körüli.

Elsősorban éjszakai állat. Táplálékát hajtások, levelek, füvek, gyümölcsök és gyökerek képezik.



Dorcopsulus nem

Kis erdei kenguru, vagy kis bozótkenguru (Dorcopsulus vanheurni)

Nyugat-Pápua, Indonézia és Pápua Új-Guinea szubtrópusi vagy trópusi száraz erdeinek 800 - 1300 méter tengerszint feletti hegyvidéki részei az élőhelyei.

Csapdázással, kutyákkal vadásszák, mivel az ültetvényekben kárt tesz. Egyre ritkább faj.



Dendrolagus nem

Bennett-kúszókenguru (Dendrolagus bennettianus)

Az ausztrál kontinensen él, Queensland állam dzsungelében. Farka hosszú, szőre barnás, hátsó lábfejei és mellső lábai feketék. A hím testtömege 11 - 14 kilogramm, a nőstényé 8 - 11 kilogramm.

Leveleket fogyaszt. Csak ritkán vadásznak rá az ausztráliai őslakosok. Természetes ellenségei a dingó és a szőnyegmintás piton.

      


Doria-kúszókenguru (Dendrolagus dorianus)

Új-Guinea felföldjeinek trópusi erdőségeibe szorult vissza. Testhossza 140 - 150 centiméter, ebböl a farka 65 - 70 centiméter hosszú. Barnás sárgás bundája a farkánál feketéssé változik. Hosszú karmú rövid lábaival jól mászik fákon miközben farkával egyensúlyoz.

Ideje nagy részét fákon tölti, kissé ügyetlenül ugyan, de tud a talajon is járni.

  Ahogyan a többi kúszókenguru fajt, ezt is a fakitermelés és a vadászat veszélyezteti.


Szürke kúszókenguru (Dendrolagus inustus)

Új-Guinea északi és nyugati részén, valamint Yapen és Waigeo sziget területén honos.

   


Lumholtz-kúszókenguru (Dendrolagus lumholtzi)

Elterjedési területe az Atherton-fennsíkra korlátozódik. Testhossza 110 - 130 centiméter. Hátsó lábai erősebbek, mint a talajlakó kenguruknak. A mellső lábak majdnem olyan hosszúak, mint a hátsók. A fülek kicsik és kerekek. A szőrzete barna, lehet sötétbarna és fekete is. A szügye és a hasa krémszínű. Éjjel aktív.

Az állat élete túlnyomórészét a fán tölti, növényevő. A fáról néhány méteres magasságból sérülés mentesen leugrik a földre. Az ivarérettség 4,5 éves korban kezdődik. A párzási időszak egész évben tart. A vemhesség 47 - 64 napot vesz igénybe, ennek végén a nőstény egy kölyöknek ad életet. A kölyök körülbelül 2 grammos. 245 - 275 naposan elhagyja az erszényt.

   


Matschei-kúszókenguru (Dendrolagus matschiei)

Pápua Új-Guinea hegyvidékes, trópusi esőerdős területein, és a Huon-félsziget alacsonyabb erdős területein fordul elő.

Feje és törzse 60 - 70 centiméter, a farka 50 - 70 centiméter hosszúságú. A fülei kicsik, kerekek, belül szőrösek. Hosszú éles karmai nem csupán a fákon való mászásban segítik, hanem hatékony védekező fegyverként is szolgálnak. Mahagóniszínű bundájával, gesztenyebarna-sárga arcával, rikító sárga végtagjaival és farkával a Matschie-kúszókenguru az egyik legfeltűnőbb színű erszényes.

   

Hajtásokkal, levelekkel, gyümölcsökkel, néha kisebb állatokkal táplálkozik. Az év bármely szakában szaporodhatnak, a szaporodást követően 32 napra megszületik a kölyök, mely a nedves évszak végéig anya védelmet adó erszényében marad. A nemi érettséget 2 éves korban érik el. Élettartama természetben 14 év, fogságban ennél több is lehet.


Fekete-fehér kúszókenguru (Dendrolagus mbaiso)

Új-Guinea nyugati részén fordul elő, a hegyvidéki erdőkben él. Bundája fekete-fehér. Testhossza 50 - 80 centiméter, farka 40 - 95 centiméter hosszú. 6,5-14,5 kilogramm tömegű. Bár elsősorban fákon él, biztonságosan mozog a földön is. Étrendje levelekből, gyümölcsökből áll.

Mint más fakúszó kenguru faj, a fekete-fehér kúszókenguru a párzási időszak kivételével magányos. A vemhesség 30 - 35 napig tart, a nőstény egy kölyöknek ad életet. Fogságban egy fekete-fehér kúszókenguru kölyök 300 - 310 napig marad anyja erszényében.

   


Aranymellényes fakúszó kenguru (Dendrolagus pulcherrimus)

Új-Guinea területén, a Pápua Új-Guineához tartozó Torricelli-hegységben honos. Gesztenyebarna bundája és barna gyűrűs farka van. Hajtásokkal, levelekkel, gyümölcsökkel táplálkozik.

   



Seri-kúszókenguru (Dendrolagus stellarum)

Új-Guinea szigetének mindkét országában Indonéziában és Pápua Új-Guineában is honos.

A kölykök farka sárga, többi színe sötét, ahogy a kölyök nő egyre sötétebb lesz a farka is.


Medve kúszókenguru (Dendrolagus ursinus)

Új-Guinea nyugati részén honos, ott is csak a Madárfej-félsziget esőerdeiben fordul elő. Testhossza 50 - 85 centiméter, testtömege 8 kilogramm. Éjjel aktív, tápláléka levelekből és gyümölcsökből áll. Többnyire magányos állat. Fogságban 20 évig él.

   



Lagorchestes nem

Pápaszemes nyúlkenguru (Lagorchestes conspicillatus)

A pápaszemes nyúl-kenguru Észak-Ausztrália trópusi füves szavannáinak lakója. Lényegesen nagyobb rokonainál. Színe szürke, de barnás árnyalatú egyedek is léteznek. Szeme körül narancsszínű mintázat látható, amiről a nevét is kapta.

   


Bolyhos nyúlkenguru (Lagorchestes hirsutus)

A bolyhos nyúlkenguru a nem legkisebb képviselője. Valaha elterjedt volt Ausztrália nyugati felében, mára visszaszorult a Bernier- és a Dörre szigetekre. Magányos éjszakai növényevő.

   


Macropus nem

Fürge wallaby (Macropus agilis)

Ausztrália és Új-Guinea szigetén honos. A nyitott erdőket, erdőszéleket, síkságokat kedveli, ám külön kedvence a folyóparti homokföveny, ahol előszeretettel napoznak. Homokszínű szőre van. A fürge wallaby az egyik legnagyobb erszényes, a hím kétszer akkora, mint a nőstény.

   


Derby-kenguru, más néven törpekenguru (Macropus eugenii)

Dél- és Délnyugat-Ausztráliában, valamint néhány közeli szigeten él. Új-Zélandra az 1800-as években telepítették be.

Bozótosokban, száraz erdőkben fordulnak elő, ahol a nappalokat a sűrű részeken pihenve töltik, éjszakánként pedig a nyíltabb, füves területeket keresik fel táplálkozás céljából.

A hímek testhossza 50 - 70 centiméter, állva 45 centiméter magasak. A nőstények valamivel kisebb termetűek. Testtömegük 4 - 9 kilogramm közötti. Szőrzetük rövid, tömött, nagyrészt sötét szürke a háton, a nyakon és a végtagokon barnás-vörös árnyalattal, a hasoldalon világos színű.

Magányosan élnek, de territóriumokat nem őrzik szigorúan. Az egyedek közötti harcok ritkák, ilyenkor többnyire a mellső végtagjaikkal karolják át a másik példány fejét vagy nyakát, de a többi kenguruhoz hasonlóan a hátsó lábaikkal is rúgják az ellenfelet, miközben a farkukra támaszkodva egyensúlyoznak. Élettartamuk eléri a 14 évet.

   


Parma-kenguru, más néven fehérnyakú kenguru (Macropus parma)

A Parma-kenguru a Nagy-Vízválasztó-hegység keménylevelű, dús aljnövényzetű erdőségeiben él Új-Dél-Wales tartományban, de ritkán a száraz eukaliptusz erdőségekben és az esőerdőkben is előfordul.

Tömege 3 - 6 kilogramm közötti, hossza 0,5 méter, de dússzőrzetű, feketés farkával együtt elérheti az 1 métert is. Szőre szürkésvörös, feje és háta inkább szürke, hasa vörösesbarna.

   

Magányosan éli életét, de jó körülmények között két-három egyed összeverődhet. Főleg éjszaka aktív, a nappalt a bozótban pihenve tölti.


Szép wallaby (Macropus parryi)

Queensland délkeleti és Új-Dél-Wales északkeleti részén honos. A ritkás eukaliptusz erdők lakója. A rezervátumokban védelmet élvez.

A hím fej-törzs-hossza legfeljebb 92 centiméter, a nőstényé legfeljebb 76 centiméter. A hím farokhossza legfeljebb 105 centiméter, a nőstényé legfeljebb 86 centiméter. A hím testtömege 20 - 25 kilogramm, a nőstényé 11 - 15 kilogramm. Bundája felül szürkésbarna, alul fehér. Pofája sötétbarna, oldalt az arctól az állig fehér csík fut. Füle nagy és lekerekített. Mellső lába hosszú, hajlott karmokban végződik. Farka hosszú és vékony, a vége elkeskenyedő.

Nappal aktívak és 2 - 10 egyedből álló csoportokban élnek. Tápláléka fűfélék és páfrányok. Veszély esetén a nőstény sziszegő és morgó hangokkal figyelmezteti fajtársait. Ha nagy a forróság, karját nyalogatva hűti magát.

A hím 24 - 30, a nőstény 18 - 24 hónapos korban éri el az ivarérettséget. A párzási időszak változó, a hímek között gyakran kerül sor harcra. A vemhesség 36 napig tart, ennek végén egy utód születik, amely igyekszik bemászni az erszénybe. A kölyök 8 hónapig növekszik az erszényben. Az erszény elhagyása után a kölyök még anyja mellett marad körülbelül 15 hónapig. Az állat legfeljebb 18 évig él.

   


Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus)

Tasmánia egész területén és Ausztrália délkeleti partsávján, Queensland és New South Wales államokban, az eukaliptuszerdőkben és a bozótos területeken fordul elő. A partoktól a hegyi erdőkig mindenütt megtalálható.

A Tasmániában élő alfaj kisebb, bundája sötétebb és bozontosabb, mint a többi alfajé. Megszokta az ember közelségét, és gyakran legeli a sövényeket még a városokban is. A kenguru fej-törzs-hossza legfeljebb 90 centiméter, farokhossza 65 - 90 centiméter, testtömege elérheti a 27 kilogrammot. A hímek jelentősen nagyobbak a nőstényeknél. Orruk, mancsuk fekete, alsó ajkukon fehér csík húzódik. A bunda a nyakon és a vállnál vöröses, vastagabb, mint sok más wallaby bundája. A Tasmániában élő alfaj kisebb termetű, és hosszabb szőrű, mint a kontinensen élő alfaj. Feje a legtöbb kenguruhoz hasonlóan viszonylag kicsi, fülei hosszúak.

A kenguru túlnyomórészt magányos, de összegyűlik, ha elegendő élelmet, vizet vagy menedéket talál. Ezekben a csapatokban hierarchiát alakítanak ki. Tápláléka fűfélék, levelek és más lágy szárú növények.

Az ivarérettséget 14-19 hónapos korban éri el. A párzási időszak a kontinensen egész évben tart. 30 - 40 napos vemhességet követően egy fejletlen kölyök születik. A kölyök 9 hónapig az erszényben marad, és anyja 12 - 17 hónaposan választja el. A nőstények többnyire nem költöznek messzire anyjuktól, a hímeknek viszont el kell menniük. Az anyák készek az elárvult kölykök örökbefogadására is. Az állat 12 - 15 évig él.

   


Keleti szürke óriáskenguru (Macropus giganteus)

A keleti szürke óriáskenguru Kelet-Ausztrália és Tasmania erdeiben és nyílt erdős területein fordul elő. Manapság több mint másfél millió keleti szürke óriáskenguru létezik a vadonban.

Az állat hossza farok nélkül 60 - 110 centiméter, testtömege akár 65 kilogramm is lehet. Farka vastag és izmos. Legelészés és felegyenesedés közben a kenguru támaszul használja, gyors futásnál pedig kinyújtja, egyensúlyoz vele. Erős hátsó végtagja és hosszú talpa segíti, hogy nyílt terepen nagy sebességet érjen el, ugrása elérheti a 8 - 9 métert. Legelészés közben mind a négy lábán jár, végtagjaival párosával lép. Hallása igen fejlett. Forgatni tudja a fülét, így minden irányból meghallja a halk neszeket is.

A kenguru családközösségekben él. A keleti szürke óriáskenguru legfeljebb 20 évig él.

   

   


Nyugati szürke óriáskenguru (Macropus fuliginosus)

A legtöbb kenguruval ellentétben nem kifejezetten éjszakai állat, de a déli forróságban is inkább megpihen az árnyékban. Hajnalban és délelőtt, valamint a késő délutáni, esti órákban aktív. Közepes nagyságú csoportokat alkot, amelyekben nemcsak nőstényeket és fiatalokat, hanem több hím állatot is találunk. A hímek megverekszenek rangsorbeli helyükért. A csapat együtt, egy viszonylag kisebb területen szétszéledve jár táplálék után. Táplálékuk jobbára fűfélékből áll.

   

A nyugati szürke óriáskenguru Ausztráliában a vadászható fajok közé tartozik, bár évente csak meghatározott számú állatot lőhetnek ki. Gyérítésükre azért van szükség, mert az ember erdőirtási tevékenységének hatására - mivel az óriáskenguruk nyílt vidéki fajok - a nyílt füves pusztákon nagy számban elterjedtek. Nagyon jó ugrók, könnyedén átugorják a drótkerítéseket, melyeket a farmerek állítottak, hogy megvédjék birka- vagy marhalegelőiket.


Hegyi óriáskenguru (Macropus robustus)

Elterjedt szinte egész Ausztrália füves területein, sivatagokban, trópusi és mérsékelt övi erdőkben.

A sötétszürke vagy vörösbarna szőrű kenguru sokféle élőhelyen előfordul, de legjobban a köves, sziklakibúvásos területeket kedveli. Napközben gödrökben, hasadékokban rejtőzik el a forróság elől, késő délután keresi füvekből és levelekből álló táplálékát. A szárazsághoz legjobban alkalmazkodott kenguruféle. Ha keveset iszik, jobban képes hasznosítani az alacsony tápértékű élelme nitrogénjét.

Testhossza 80 - 140 centiméter, farka 60 - 90 centiméter. Magányos állat. Tápláléka: száraz termések, növényzet.

   


Antilopkenguru (Macropus antilopinus)

Ausztrália északi részének erdeiben és szavannáin található meg.

Testhossza 1,5 - 1,9 méter, testtömege akár 70 kilogramm is lehet. A hím szőrzete vöröses, a nőstény szőrzete szürkés.

Az antilopkenguru társas állat, az idősebb hímek magányosak. Tápláléka fű. A hím kenguruk a párzási időszakkor "bokszolnak", amelyik hím nyer az párosodik a nőstényekkel. A 32 - 36 napig tartó vemhesség végén a nőstény 1 kölyöknek ad életet.

   


Vörös óriáskenguru (Macropus rufus)

A ma élő kengurufajok közül az egyik legszélesebb körben elterjedt. Egyedül a Vízválasztó hegységtől keletre eső területeken, Ausztrália északi partvidékén, illetve a kontinens délkeleti és délnyugati csücskében nem honos. Ez a leggyakoribb kengurufaj.

A vörös óriáskenguru a ma élő erszényesek legnagyobb testű képviselője. Testhossza az orrtól a farok tövéig 85 - 105 centiméter a nőstényeknél, és 130 - 160 centiméter a hímeknél. A farok hossza 65 - 85 centiméter a nőstényeknél és 100 - 120 centiméter a hímeknél. A nőstények legfeljebb 40 kilogrammosak, míg a hímek testtömege a 90 kilogrammot is elérheti. Testüket tömött, gyapjas szőrzet borítja, mely szálfinomságát tekintve a lámagyapjúval vetekedhet. Testének alapszíne vöröses vagy kékesszürke, egyes testtájakon piszkosfehér, de a mancs és a hátsó lábak vége fekete.

A magányos állatok ritkák, általában kisebb létszámú csoportokban élnek. A hímek amolyan "bokszmérkőzések" során vívják ki a csoport feletti uralom jogát.

   

A vörös óriáskenguru nem mondható a szó szoros értelmében éjszakai állatnak, mert hajnalban és a koradélelőtti órákban, valamint késő délután is aktívak. A déli nap heve elől azonban legtöbbször árnyékba húzódnak. Tápláléka általában igen alacsony tápanyag-tartalmú fűfélékből áll, de cserjék leveleit is fogyasztja. A szabad természetben 12 - 18 évig, állatkertben akár 25 évig is élhet.

   



Onychogalea nem

Nyergeskenguru (Onychogalea frenata)

Hossza 1 méter súlya 4 - 8 kilogramm. Egykor Ausztrália keleti részén széles körben elterjedt faj volt. Az élőhelyét jelentő erdők irtása és a vadászat miatt súlyosan veszélyeztetett fajjá vált, emellett a szarvasmarha és juhcsapatok elpusztították az erdők aljnövényzetét, ahol a kenguruk a nappalt töltötték. Egy viszonylag kis méretű (115 négyzetkilométeres) területen fordul elő kizárólag, melyet azóta nemzeti parkká nyilvánítottak. Elindultak a fogságban való tenyésztési programok is a faj megmentése érdekében.

   


Északi karmoskenguru (Onychogalea unguifera)

A nem leggyakorib faja. Ausztrália északi részén még viszonylag széles körben elterjedt.

   


Petrogale nem

Szirtikenguru (Petrogale lateralis)

A szirtikenguruk egész Ausztráliában megtalálhatóak a sziklás vidékeken, a tengerpartoktól a kontinens belsejének hegyvidékéig. Fej-törzs hosszuk 50 - 80 centiméter, farokhosszuk 40 - 70 centiméter, testtömegük 3 - 9 kilogramm.

Az óriáskenguruktól eltérően a szirtikenguruk farka vékony, puha, a szikláról sziklára ugráláskor kormányként szolgál. Hátsó lábukon éles karmok találhatók a mászáshoz. A középső ujjaik mozgékonyak, széles, vastag tappancsukon pedig olyan a talp, akár a hegymászóbakancsé.

   

Társas lények. Táplálékuk fű, szárazság idején levelek, fakéreg és gyökerek is.

Az ivarérettséget 18 hónapos korban érik el. Kedvező feltételek mellett egész évben tarthat, a párzási időszak. A vemhesség egy hónapig tart. Az alulfejlett kölyök az erszényben 8 hónapot tölt. Fogságban 14 évig élnek.


Setonix nem

Kurtafarkú kenguru (Setonix brachyurus)

Korábban Délnyugat-Ausztrália mocsaras területein elterjedt volt. Ma elsősorban a nyugati partoknál fekvő Rottnest-szigeten és a Bald-szigeten él, a sűrűn benőtt nedves területeket kedveli.

Az állat fej-törzs hossza 40 - 55 centiméter, farokhossza 25 - 30 centiméter, testtömege 2,5 - 4,5 kilogramm. A fedőszőrzet egyszínű szürkésbarna, sűrű és viszonylag erős, az alatta levő gyapjas szőr rövid és puha. Füle kicsi és kerek. Éles karmaival képes a földbe üregeket ásni. Farka vékony, kevés szőr fedi és sokkal rövidebb, mint a legtöbb kengurufajnál. Párban vagy csoportban él.

Tápláléka fűfélék, alacsony és lágy szárú növények. A rövidfarkú kenguru az ivarérettséget 18 hónaposan éri el. A kontinensen egész évben tart a párzási időszak. 27 napi vemhesség végén egy alulfejlett kis kenguru születik, amely bemászik az erszénybe és rátapad egy csecsbimbóra. Körülbelül 5 évig élhet.

   


Thylogale nem

Új-guineai filanderkenguru (Thylogale brunii)

Új-Guineának mind az Indonéziához, mind a Pápua Új-Guineához tartozó részén előfordul. Állományai vannak az Aru-szigeteken és Kai-szigeteken is.

Az új-guineai filanderkengurunak puha, vastag bundája van. Testhossza 30 - 70 centiméter, ebből a farok 25 - 50 centiméter. A hímek testtömege 11 - 18 kilogramm, a nőstényeké 5 - 9 kilogramm.

Éjjel aktív. Tápláléka füvek, levelek, hajtások és gyümölcsök.

Az ivarérettséget 12 - 15 hónapos korban éri el. A vemhesség 30 napig tart, ennek végén csupán egy kölyköt szül, "aki" az erszényben 8 és 12 hónapig szopik. Elélhet akár 10 évig is.

   


Vörös nyakú thylogale (Thylogale Thetis)

Kelet Ausztrália parti régióiban él. A teste barna-szürke, krémszínű, és vörösbe hajló színezetű a nyaka és a válla. A testhossza 30 - 65 centimméter, a farok 25 - 50 centiméteres. A nőstények átlagos testtömege 3,8 kilogramm, a hímeké 7,0 kilogramm. Igen félénkek, főként éjszakai állatok. Az erdőből csupán szürkületkor merészkednek elő legelni.

   


Wallabia nem

Mocsári kenguru (Wallabia bicolor)

A mocsári kenguru Ausztrália keleti és délkeleti részén él, Queensland keleti részétől, Victoria államig és Dél-Ausztrália állam keleti részéig. Nevével ellentétben elsősorban nem mocsarakban és mangrove erdőkben él, hanem erdők és nyitott füves területek lakója.

Könnyű felismerni hosszú szőrzetéről, melynek csak e fajra jellemző színezete van. Háta és feje rozsdabarna, hasa narancssárgás, pofáján gyakran fekete foltok vannak. Jellegzetessége a szájától a füléig húzódó fehér sáv. Testhossza 65 - 85 centiméter, súlya 10 - 20 kilogramm. A hímek lényegesen nagyobbak a nőstényeknél.

A mocsári kenguru éjszaka aktív faj. Többnyire magányosan él. Territóriumot alakít ki, ahonnan igyekszik az összes behatoló fajtársát elűzni. Egy-egy jobb táplálékellátottságú területen alkalmilag több egyed is előfordulhat, de ez inkább kivételnek számít. Többnyire mélyen lehajtott fejjel ugrál lassan.

   



Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza az EMLŐSÖK menűbe