A virágot két csészelevél borítja a bimbó kinyílása előtt. Virágzáskor a csészelevelek lehullnak. A pártát négy sziromlevél alkotja.

A magház gubóterméssé fejlődik, amelyben sok apró mag található.

A nemzetség több faját (pipacs, alpesi mák, keleti mák, izlandi mák) dísznövénynek ültetik, bár az utóbbi időkben sokat veszítettek népszerűségükből. Egyes változatokat kimondottan kertészeti célokra nemesítettek ki.

Felálló, szőrös szára akár 120 centiméter magasra is fölmagasodhat. Nyél nélküli, felfelé törő, ovális levelei fogazottak, fűrészesek.

A nemesített fajták termése zárt tok (mákgubó), melyben a mákszemek találhatók.

A kerti mák fontos élelmiszernövény. Népszerűek a mákkal ízesített ételek, például a mákos bejgli, a pozsonyi kifli és a mákos guba. A mákmag kisajtolásával állítják elő a mákmag olajat, melynek magas foszfortartalma elősegíti a kalcium felszívódását és a csontokba való beépülését.

A még zöld termés megvágása után képződő, megszilárdult tejnedv, az ópium, több mint huszonötféle, hatásos alkaloidot (morfint, narkotint, kodeint, tebaint, papaverint) tartalmaz. Az alkaloidok a száraz mákgubóból is kinyerhetők, fontos gyógyszereket készítenek belőlük.

Az alkaloidok száraz mákgubóból kivonására magyar kutató, Kabay János feleségével, Kelp Ilonával együtt dolgozott ki eljárást. A népi gyógyászatban a gyermekeket "nyugtatták" a zöld terméstok forrázatával. Először Kabay János is a zöld terméstokból vonta ki a morfiumot, a kodeint és a papaverint, de a zöld termésben gondot okozott a klorofill, ezért tért át a száraz, kicsépelt mákgubót extrahálására. A mai drogfogyasztók is hasonló eljárással készítik a mákteát.

2006. január 1-jétől fehér virágú változata Magyarországon drognak számít, azóta szabadon csak a lilás-rózsaszínes virágú változata termeszthető.

Felálló, levéltelen, szőrös szára akár 1 méter magasra is nőhet. Levelei többszörösen szárnyasan összetettek. 15 centiméter átmérőjű, kehely alakú, krepp papírhoz hasonló virágszirmai skarlátvörösek vagy egyéb élénk színűek.

Ritkán dísznövénynek ültetik. Ilyenkor virágzás után pár héttel érdemes visszavágni, mert különben megcsúnyul. Ha egyhelyben hagyjuk, magvai beérnek, elszaporodik.

Felálló, levéltelen, szőrös szára alig 20 centiméterre magasodik föl. Erősen szabdalt levelei a páfrányéra emlékeztetnek.

Virágai fehérek, rózsaszínűek vagy narancssárgák, porzóik jellegzetesen befelé görbülnek.

Késő tavasztól nyár közepéig nyílik. Bár az egyes virágok csak pár napig élnek, ha az elnyílt virágfejeket folyamatosan leszedjük, hosszan virágzik. Dísznövénynek ültetik, főleg sziklakertekben.

Felálló, 30 - 80 centiméter magas szára levéltelen és szőrös. Levelei szárnyasan kétszeresen összetettek. Virágai a vetési pipacs virágaihoz hasonlítanak, de azoknál kisebbek, 5 - 8 centiméteresek. Toktermése sima, buzogányszerű.

Szántók szélén, tarlókon, parlagokon közönséges gyom. Utak mellett gyomtársulásokban is nő. Májustól júliusig virágzik.

A pipacs feltűnő és ismert, 30 - 80 centiméter magas, egyéves növény. Levelei szárnyasan, mélyen szeldeltek, durván fűrészes szélű szeletekkel, a szárral és a virágkocsánnyal együtt rásimuló vagy elálló serteszőrösek.

A végálló virágok átmérője 5 - 8 centiméter. Mindegyik virágnak négy lángvörös sziromlevele van, a tövén fekete folttal.

Termése fordított tojás alakú, kopasz, többrekeszű, lyukakkal nyíló tok, amit népiesen "borstartónak" neveznek.

Szántók szélén, tarlókon, parlagokon közönséges gyom. Gyomtársulásokban nő, 1800 méteres magasságig. A 20. század közepén még a gabonák egyik alapvető gyomnövénye volt, azóta a vegyszeres gyomirtás jobbára kiszorította a vetésekből. A búzatáblák szélén a mezei szarkalábbal és a búzavirággal együtt ma is tömegesen terem.

Magját sütemények és saláták ízesítésére, salátaolaj készítésére használják. Leveleit nyersen vagy főzve fogyasztják mint a spenótot, de csak a virágbimbók kifejlődése előtt. Virágszirmait vörös ételfesték készítésére, szirupkészítésre használják. Régen bort is színeztek vele.

A növény magját, leveleit, kinyílt virágszirmait májustól augusztusig gyűjtik, ami nagy figyelmet igényel. A szirmokat nem szabad összetörni, mert elvesztik a színüket és fekete foltossá válnak. Vékony rétegben kiterítve, napfénymentes helyen szárítják. A szárítás során a szirmok élénkpirosról liláspirosakká színeződnek.

Felálló, levéltelen, szőrös szára 60 centiméterre magasodhat föl. Szürkészöld, szárnyas vagy karéjos levelei rozettában nőnek. Virágai vérvörösek, narancs- vagy krémszínűek, vagy akár fehérek is lehetnek.

Dísznövénynek ültetik, főleg sziklakertekben - de vágott virágnak is alkalmas.

Napjainkban az ópiumtermelés legnagyobb része Afganisztánra, Mianmarra és Laoszra koncentrálódik. Afganisztán mára a világ második legnagyobb kábítószer-termelő vidékévé vált. Iránnal és Pakisztánnal az Aranyfélhold ópiumtermelő övezetet alkotják. A világ másik nagy ópiumtermelő övezete az Aranyháromszög, melyet Burma (Mianmar), Thaiföld, Vietnam és Laosz alkot. További fontos ópiumtermelő Mexikó és Kolumbia.

A máktokból kinyert ópium narkotikus hatását a keleti népek csak a dohányzással egyidejűleg ismerték meg, és az ópiumpipák élvezete Kínában és Indiában terjedt el.

Az ópiumot a zöld máktokból úgy nyerik, hogy kora hajnalban késsel sekélyen megkarcolják a fejlődő máktokot, amiből tejszerű nedv serken ki.

Beszáradása után lapáttal leszedik, és edénybe gyűjtik, majd ópiumkaláccsá formázzák a masszát.

A nyugati államok célul tűzték ki a termelő területek felszámolását. A mákültetvények irtása és az elkobzott nyers ópium megsemmisítésének ellenére a kábítószert előállító földterületek nagysága tovább növekszik. Az ópiumot a burmai-thai határon lévő laboratóriumokban dolgozzák fel. A tisztított kábítószert a thai, vagy hongkongi kikötőkben lévő elosztó központokba szállítják, majd a nemzetközi kábítószer-kereskedelembe kerül.