A mandarinréce


A mandarinréce (Aix galericulata) közepes méretű ázsiai díszmadár, amely a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozik. Már jóval időszámításunk kezdete előtt ismert és nagyra becsült madár volt Ázsiában. Az európai felfedezők megérkezésük után nem sokkal felfedezték szépségét. Európába először 1745-ben telepítették be díszmadárként, de tenyészteni csak 1834-ben sikerült. A fajt könnyű gondozni és tenyészteni, emiatt sok tenyésztőnél és állatkertben is megtalálható.

Valaha igen elterjedt volt Kelet-Ázsiában, de mára veszélyeztetett fajjá vált. Víz közeli lombos erdők lakója. A Kelet-Oroszországban és a Kínában élő populáció jóval ezer pár alatt van, habár Japánban megközelítőleg 5000 pár él, ez a szám az erdőirtás miatt csökken.

A mandarinréce eredeti élőhelyei

Az utóbbi időkben a mesterséges telepítések révén Európában is elterjedt, itt körülbelül 7000 vadon élő párt tartanak nyilván. Világszerte elterjedt parkokban és dísztavak mentén, és sok helyen visszavadulva is megtalálható.

A mandarinréce a fényes récék közé tartozik, amelyek tollazatuk fémes fényéről kapták nevüket. A rendkívül szép formájú és tollazatú madár testhossza 40 - 50, szárnyfesztávolsága 65 - 75 centiméter.

A hím jellegzetessége a piros csőr, a szemek körüli fehér mintázat és a csőr alatti nagy terjedelmű rozsdavörös tollazat. Könnyen felismerhető zölden fénylő üstökéről, szakálláról, és szem fölötti széles fehér csíkjairól, és feltűnően nagy narancssárga szárnytollairól, amelyek vitorlaszerűen felmerednek. Színváltozatai nem ismertek, bár dísztollai egyedenként eltérhetnek. Nászruháját május közepétől vedli le, ezután a kis tollak, majd a kormánytollak következnek. Júliusban a szárnytollak cserélődnek, ekkor a mandarinrécék egy hónapra röpképtelenekké válnak. A nászruha felöltése augusztus végén kezdődik.

   

A tojó kevéssé feltűnő. Szeme körül fehér gyűrű látható, ami hátrafelé keskeny csíkban folytatódik. Feje szürke, karevezőin kékeszöld tükör van, és végük fehér. Oldaltollai feltűnően nagyok és lekerekítettek. Vedlésének menetrendje egy hónappal lemaradva követi a gácsérét.

   

Repülés közben a rövid és hegyes farok a legfeltűnőbb ismertetőjele.

   

A fióka felül sötétbarna, alul a színe a világosbarna és a szalmasárga között változik. Szárnyán világos foltok láthatók, amelyek a hátán is megjelenhetnek. Fejteteje, nyakának hátsó része és tarkója barna, fejének oldala, nyakának elülső része világos. Szemétől sötét kantár indul hátra, és a szem alatt párhuzamosan egy ennél világosabb csík fut.

   

A frissen kelt fióka csőre sötét szürkésbarna, vörösesbarna heggyel. Lába elöl sötétszürke, oldalt olajszürke. Úszóhártyája sötétszürke. Ahogy a fióka növekszik, csőre az alapjánál és az oldalán elkezd hússzínűvé válni, mire felnő addigra teljesen átszíneződik. Ezzel egyidejűleg a lába is átszíneződik olajsárgára, de az úszóhártya sötét marad.

A fiatal gácsérok tollazata vörösesbarna tónusú, csőrük pirosas. A fiatal tojók melle sötétebb barnásszürke, és drapposan pettyezett.

Az erdővel körülölelt vizeket kedveli. Az oligotróf tavakat keresi leginkább, de fellelhető lombos erdőkön áthaladó folyók középső és alsó szakaszain is.

Faodúkban költ, amelyek akár kilenc - tíz méter magasan is lehetnek. Nagyon félénk, többnyire a parti növényzetben rejtőzik. Ügyesen repül az ágak között, és hegyes karmai segítségével fára is mászik.

   

Napközben a bokrok között pihen, sötétedés után kezdi el keresgélni magvakból, csigákból, rovarokból és kisebb halakból álló táplálékát. A nagyobb magokat is egyben nyeli le. Egyik kedvenc étele a makk. Az ázsiai példányok télen Kína keleti térségeibe és Japán déli részébe vándorolnak. Hidegtűrő, és hű a territóriumához, ezért szabadon tartható Közép-Európában.

Az ivarérettséget egyéves korban éri el. A költési időszak áprilistól júniusig tart. Nász idején a hímek a fejükön lévő dísztollaikat felborzolják. Egy évre állnak párba, bár gyakran az előző vagy egy régebbi társsal alkotnak párt. Sok pár évekig együtt marad.

A szabadban leggyakrabban a tavakhoz közeli sűrű fás térségekben költ, fészkét faodvakba, vagy mesterséges fészekodúkba rakja, melyet tollakkal bélel ki. A fészekben 9-12, öt centiméteres fehér tojás található, ezeken a tojó 29 - 30 napig kotlik.

      

Karmaik és farktollaik segítségével a fiókák ugyanolyan ügyesen másznak a fán, mint szüleik. Az első napokban már képesek megtalálni táplálékukat, de még anyjukhoz bújnak melegedni. A kikelés után néhány nappal a fiókák leugranak a földre. Anyjuk elvezeti kicsinyeit egy alkalmas, táplálékban gazdag helyre. Hat hét múltán a kiskacsák teljesen önállóak, de legalább a következő párzási időszakig anyjuk közelében maradnak.

      

"Salto mortale" mandarin réce módra

A mandarinréce a kínaiak régóta kedvelt madara. Úgy tudják, hogy életük végéig együtt maradnak, és fiókáikat is együtt nevelik, ezért a házastársi hűség és boldogság jelképévé vált.

A párt gyakran ábrázolják úgy, hogy az egyik madár lótuszvirágot, a másik lótuszgyümölcsöt tart a csőrében, ezzel a házasság termékenységét jelezve.

A nászágyat az elmaradhatatlan, sokszínű hímzéssel díszített mandarinrécés takaró és függöny díszíti. Nászajándékként gyakori a szintén hímzett mandarinrécés párna.

A "mandarinrécék a ködben" kifejezés a még össze nem házasodott szerelmesek elnevezése.

A "mandarinréce-egyesülés" a szeretkezés 30 különleges pozitúráját jelenti.


      

Mandarinréce ábrázolás kínai jókívánságokon és festményen

A Qing-dinasztia idején (1644 - 1912.) a civil hivatalok között a hetedik legmagasabb rangot jelölte a mandarin tisztség.

Egy kormányzati tisztviselő fényképe1902-ből.

A mandarinrécét ritkán vadászták, mert húsa nem ízletes.


Weihai brit mandátum zászlóin 1898-tól 1930-ig mandarinréce pár szerepelt.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a MADARAK menűbe