A manta


A manta a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának a rájaalakúak (Rajiformes) rendjébe, ezen belül a sasrájafélék (Myliobatidae) családjába tartozó nem.

A "Manta" név a portugál és a spanyol nyelven takarót, pokrócot jelent, utalva egyfajta hagyományosan használt rájafogó csapdára. Manta az úgynevezett "Devilfish", (Kétszarvú ördögrája) mivel a száj melletti két feji lebeny a szemlélőt szarvakra emlékeztette, és a rája ezért a "gonosz" megjelenése volt.

   

A nembe 2 faj tartozik:

- Manta alfredi

- Manta birostris - atlanti ördögrája

A manták a fenéklakó rájákból alakultak ki, testük hát - hasi irányban erősen lapított. Míg a legtöbb rája szájnyílása alsó fekvésű, - idomulva a fenéklakó életmódhoz - addig a mantáké elől helyezkedik el, alkalmassá téve tulajdonosát az úszás közbeni plankton evésre.

   

A foltos rája hasi oldala                                     A manta elől elhelyezkedő szája

Két külön faj alakult ki. A kisebb a Manta alfredi, amelyik az indopacifikus és trópusi óceán északkeleti részén él, valamint a nagyobb Manta birostris, mely az egész trópusi, szubtrópusi és meleg mérsékelt óceánokban előfordul.

Az előbbi tengerpartot, sekélyebb vizeket kedveli, míg az utóbbi inkább óceánjáró és vándorló életmódot folytat.

A manták előfordulása a világtengerekben

A manta ráják felismerhetők nagy méreteikről, széles fejükről, háromszögletű mellúszóikról, és szarv alakú, a fej mindkét oldalán elhelyezkedő függelékeikről, mely körülöleli a szájukat. Úszás közben ezek segítenek a táplálkozásban, a planktonok beterelésében a hatalmas nyitott szájba. 5 pár kopoltyúnyílása a hasi felületeken található. Farkuk rövid és vékony, a kicsi hátuszony a farok tövénél helyezkedik el.

   

A manta táplálkozása és szervrendszere

A legtöbb táplálékot (plankton) "élő levesként" veszi fel. Öt pár kopoltyúját lélegzés mellett szűrőrendszerként is használja.

A rájának nincs a megszokott értelemben vett foga. Szájában apró kavicsokhoz hasonló, több sorban elhelyezkedő csontszerű képletek vannak, melyek harapásra nem igazán alkalmasak.

A legnagyobb manták elérhetik 1500 - 3000 kilogrammot. Mindkét faj szélessége megközelítőleg 2 - 2,2-szer akkora mint a test hossza. A Manta birostris általában 7 méteres úszó fesztávú, de 9 méter fesztávút is regisztráltak már. A Manta alfredi kisebb, "mindössze" 5,5 méter széles.

   

Hátuk a rájákra jellemzően fekete, vagy sötét színű, a vállaknál előfordulhatnak világosabb foltok. A has általában világos vagy fehér, jellegzetes sötét foltokkal, amelyek olyanok mint az emberi ujjlenyomatok. Ezekről az egyedeket be lehet azonosítani, fel lehet ismerni. A bőrt nyálka borítja, mely megvédi az állatot a fertőzéstől.

A nagy példányok egyedül, a kisebbek 5 - 6 tagból álló csoportban élnek, táplálékban gazdag helyeken. Általában 0 - 120 méteres mélységekben tartózkodik. Tápláléka túlnyomórészt plankton és garnélák, de olykor kis halak is, mint például a tengeri pérhalfélék.

A manta fajok békés planktonevők, ám ha megtámadják, hatalmas testével és gyors szárnyalásával az ember veszélyes ellenfelévé is válhat. Főleg ősszel ki-kiugrik a vízből, valószínűleg az udvarláshoz tartozik ez a szokása. Több tízezres csoportokba gyűlnek össze a párválasztáshoz.

   

   

A párzási időszak egész évben tart. Ivarérettek csak akkor lesznek, ha elérték a 4 - 4,5 méteres úszófesztávolságot. A manta álelevenszülő. A tojásokat nem rakják le, hanem saját testükben tartják, míg a kis ráják ki nem kelnek. Mindez azért álelevenszülés, mert az anyaállat és a kis rája között semmiféle anyagcserekapcsolat nem áll fenn. A kis rája a fejlődéséhez csupán a tojásban lévő tápanyagokat használja. A vemhességi idő 12 - 13 hónap, melynek végén egy, ritkán két utódot hoz a világra. Az újszülött rája 60 - 70 kilogramm tömegű, tökéletes miniatűr mása a felnőttnek. Azonnal önálló életet kezd, a további szülői gondoskodás ismeretlen.

A manták alkalmanként látogatást tesznek a korallzátonyokon megtelepült tisztító halaknál, melyek néhány perc alatt a szájukból, kopoltyúnyílásaikból és bőrükről eltávolítják a nem kívánatos ételmaradékot és az élősködőket.

Egyes halfajok gondoskodnak az esetleges sérülések tisztántartásáról, a mielőbbi regenerálódás érdekében.

Leggyakrabban magas dagály esetén keresik fel ezeket az "egészségügyi szalonokat".

A cápából készült ételeknek betudhatóan rengeteg cápafaj a kihalás szélére sodródott. A pénzéhes halászok és vendéglátók azonban könnyedén megoldják a problémát. Ha a cápák kihalnak, a manták veszik át a helyüket a tányéron. Az ördögráják (Manta birostris, Manta alfredi) a lehető legrosszabb választásnak bizonyulnak, ha halászatról van szó, ők ugyanis nagyon nehezen szaporodnak, így az, hogy a cápák helyett hamarosan ők kerülnek a levesbe, a kihalás szélére sodorja őket. Egy manta átlagosan 10 év alatt éri el az ivarérettséget, és csupán két-háromévente ad életet egyetlen utódnak. Szomorú, hogy ezek az állatok rövidesen a cápák sorsára jutnak.

   

   

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a HALAK menübe