A medúza


Tengerparti nyaraláskor gyakran találkozhatunk a vízben lebegő, ritmikusan pulzáló, majdnem átlátszó, kocsonyás állagú lényekkel, ezek a medúzák.

Testükön egyetlen nyílás található, a szájnyílás (radiális csatorna), mely a tömlőbél be- és kijárata.

 

A vizet, mely a táplálékot tartalmazza - planktonokat, kisebb rákokat - karjaikkal a szájnyílás felé terelik, kiszűrik a tápanyagot, a salakanyagot ugyanezen nyíláson távolítják el.

A medúzák nagyon egyszerű élőlények, már 500 - 700 millió éve a tengerek lakói, a testük 97%-a víz. Szemük és agyuk nincs, a fény változását és a gravitációt érzékelik. Többségük tapogatóikon csalánozó sejtekkel rendelkeznek, melyekkel ragadozó életmódot folytatnak.

Mivel az áldozat feldarabolására, rágásra képtelenek, a zsákmányt egészben juttatják a tömlőbélbe, ahol az emésztés végbemegy. A kisebb állatok melyek csupán néhány centiméteres nagyságúak planktonnal, a nagyobbak - melyek a 300 - 400 centiméteres átmérőt is elérhetik - rákokkal és halakkal táplálkoznak.

A medúzák életciklusa a helytülő hidrapolip, és a helyváltoztató medúza szakaszból áll.

A megtermékenyített petét a medúza a tengervízbe bocsátja. A lárva, a tenger mozgására bízva magát szilárd talapzatra érve, arra települ, s hidrapolippá fejlődik.

A hidrapolip osztódással, úgynevezett bimbózással is szaporodik, törzséből számtalan kis hidrapolip nő ki, majd válik le.

A fiatal, még kifejletlen, ephyrának is nevezett medúzák osztódás útján válnak le a hidrapolipról, s ettől kezdve úszó, továbbiakban önálló életmódot folytatva.

A már kifejlett medúzák megtermékenyített petéiből újabb hidrapolipok fejlődnek, s a körforgás folyamatos.

A medúza elnevezést Carl von Linné alkalmazta először 1752-ben, utalva ezzel a görög mitológiában szereplő Medúzára.

A mítosz szerint Medúza egy szárnyas nőalak, aki mindenkiben félelmet kelt. A teste pikkelyes, a fején haj helyett kígyók tekergőznek. Úgy tartják, hogy aki a Medúza arcába néz, az kővé válik. Elrettentő külseje ellenére Perszeusz mégis legyőzte.

                        

                 Medúza ábrázolása                            Perszeusz a levágott Medúzafővel (Benvenuto Cellini 1554.)

Medúza feje (Paul Rubens 1618.)

MEDÚZA-SHOW

A medúzák a csalánozók törzsébe tartoznak. A fogókarokon található csalánsejtekkel bénítják meg áldozatukat, melyek mérget tartalmaznak.

Mérgük elsősorban nem az emberölést szolgálja, hanem a védekezést és a zsákmányszerzést.

Az állatvilágban a kockamedúzák mérge a legerősebbek közé tartozik. Akit megcsíp, az életben maradásra igen csekély esélye van.

Évente száz ember hal meg medúzacsípésben. Észak - Ausztrália partvidékén tömegesen vannak jelen. A tengerparti fürdőzőket tábla figyelmezteti a veszélyre.

Egy kis betekintés a medúzák világába


Kockamedúzák (Cubozoa)

   
   
   

Koronamedúzák (Coronatae)

   
   
   
   
   

Gyökérszájú medúzák (Rhizostomeae)

   
   
   
   
   

Zászlósszájú medúzák (Semaeostomeae)

   
   
   
   
   
   

Nyelesmedúzák (Staurozoa)

   
   
   
   

Portugál gálya (Physalia physalis)

A portugál gálya hossza általában 10 - 40 centiméter, fogófonala 15 - 20 méter, de elérheti az 50 métert is.

Érintésük veszélyes, csalánsejtjei mérget tartalmaznak. A gázhólyag átlátszó vagy halvány lilás-rózsaszínes, esetleg kékes színű, általában nitrogénnel tölti fel gazdája, s a szél segítségével vitorlázik. Erős szélben leereszti, s a hullámzást elkerülendő, alámerül. A meleg tengerek lakója.

   

Világító medúza (Pelagia noctiluca)

            

Világító medúzák az alkonyati tengerparton

A világító medúza harangja 10 centiméter szélesre nőhet, de igen kellemetlen csaláncsípéseket okozó tapogatói ennél jóval hosszabbak. Mérge nem halálos.

Nevét onnan kapta, hogy kékeszöld lumineszcens nyálkát termel, amelynek fénye leggyakrabban a hajók nyomában látható világító ösvényként.

A világító medúzák normális esetben a nyílt óceánon élnek. Nyár vége felé közelednek a kontinentális tengerpartokhoz. Ennek oka, hogy csökken a csapadék és kevesebb édesvíz ömlik a tengerekbe, így a tengerparti vizek sósabbá válnak, ami jobban megfelel a medúzáknak.

Az utóbbi néhány évben a medúzák növekvő számban bukkantak fel a földközi-tengeri partokon.


Irukandzsi medúza

Az irukandzsi medúza az eddig ismert legerősebb mérget juttatja áldozatába. Mérgének ellenszere jelenleg nincs.

A csípés súlyossága csökkenthető, ha azonnal ecetet öntünk a csípés helyére, így további méreganyag nem jut a szervezetbe.

A csípés hosszan tartó elviselhetetlen fájdalmat okoz, akár halálhoz is vezethet. Ausztrália keleti parti vizeiben honos, nevét az e partszakaszon élő irugandzsi (Yirrganydji) törzs nevéről kapta.

Az állat mérete kicsi, a harang körülbelül köröm nagyságú, a csápok 10-15 cm hosszúak.

Medúza invázió


A tengerek élővilágának egyensúlya napjainkra döbbenetes mértékben felborult. A túlzott halászat, és az óceánokba kerülő vegyi anyagok miatt a hal populáció gyors ütemben csökkent.

A folyamat nyertesei a medúzák, akik így elveszítik természetes ellenségeiket, és riasztó számban elszaporodtak a Fekete-tengerben, a Mexikói-öbölben, és az Északi-tengerben. A medúzák szaporodását a halak tartják korlátok között, megeszik az apró medúzákat, és vetélkednek a medúzákkal a táplálékért, a zooplanktonokért.

Most, hogy a túlhalászás miatt a halak elfogytak, értelemszerűen a medúzák elszaporodtak. A medúzák emellett a halak ikráit is fogyasztják, ami tovább csökkenti az amúgy is gyér halállományt.

   
   


Medúzák okozta sérülések


A hazánkhoz közeli meleg tengerek mellett töltött vakáció során számolni kell azzal, hogy lubickolás közben a vízben akár medúzával is találkozunk. Ha megcsíp minket a csalánozó, az rendszerint fájdalommal, bőrpírral, égő, viszkető érzéssel, esetleg a bőr felhólyagosodásával jár. Az állapot gyorsan múlik, napok, sőt akár órák alatt is.

Kezelés: Medúzacsípés esetén azonnal menjünk ki a vízből, mossuk le a sebet tengervízzel (NE ÉDESVÍZZEL!), majd öntsünk rá ecetet, esetleg tegyünk rá ecetes borogatást.

   
   

tengherk Vissza a kezdőlapra                    tengherk Vissza a TENGERI HERKENTYŰK menűbe