A háziméh


A méhek repülő rovarok, amelyek közeli rokonságban állnak a darazsakkal és a hangyákkal. Megközelítőleg 20000 ismert fajuk létezik. Az Antarktiszt kivéve az összes kontinensen előfordulnak.

Őseik a Crabronidae családba tartozó darazsak voltak, és más rovarokra vadásztak. A ragadozó, húsfogyasztó életmódról pollengyűjtésre váltottak, nektár, és pollenfogyasztó rovarok lettek. A legősibb, bizonyítottan méh fosszília egy borostyánba zárt Cretotrigona prisca a kréta korból.

A legkisebb méh alig éri el a 2 millimétert, míg a legnagyobb a 40 millimétert is meghaladja. Az északi féltekén a leggyakrabban előforduló fajok a karcsúméhek családjába tartoznak. Legismertebb a háziméh vagy nyugati mézelő méh (Apis mellifera) a mézet termelő méhfajok egyike.

Eredetileg Indiából származik, háziasítása 6000 évvel ezelőtt kezdődött. Mint domesztikált állat, ma már a mérsékelt- és trópusi égövben világszerte elterjedt, és a selyemlepke mellett voltaképpen az egyetlen korán háziasított rovarfaj.

A méhcsaládban eltérő morfológiát mutató, és eltérő funkciót betöltő egyedek élnek együtt. A dolgozó 16 milliméter, a méhanya 22 milliméter, a here 20 milliméter hosszú. A méhanya teste hosszúkás; a here fullánktalan és potroha lekerekített. A méhek színe az aranysárgától a sötétbarnáig változik, a potroh csíkozott.

Szívó-nyaló szájszervük van. Nagy, összetett szemeik az ibolyántúli sugárzást is érzékelik.

 

A hátsó lábak tollszerű sörtéin megtapad a virágpor, amit a középső lábakon lévő merev sörtékkel sepernek a "kosárkába" a mellről és az elülső lábakról. A hátsó lábakon található a "kosárka" vagyis a pollenzacskó.

 

A növények beporzását megjelenésük előtt már többféle állat segítette, a méhek azonban kifejezetten ebbe az irányba fejlődtek, és minden más rovarnál hatékonyabbá váltak.

A háziméh elpusztul, miután a fullánkját használva emlőst szúr meg. Az anyaméh vissza tudja húzni a fullánkját emlős bőréből is, mert fullánkján csak 3 - 5, munkásméhén 21 - 25 visszahajló horog található. Ezek gondoskodnak arról, hogy a fullánk bent maradjon a megszúrt emlős bőrében, és a méregmirigyekkel együtt kiszakadjon a méhből.

Kiszakadása esetén a méregmirigyet körbevevő izmokat az idegek mozgatni kezdik, ez belepumpálja az "áldozatba" a méreghólyag tartalmát.

   

A háziméh nagy családokban él, ahol az egyedek többsége nem szaporodik, hanem rokonait támogatja a szaporodásban. Nyár közepén egy egészséges család 40000 - 80000 egyedből áll.

A családon belül a méhanya rakja a peték túlnyomó többségét. A megtermékenyített petékből nőstények kelnek ki. Ezek lehetnek nemileg aktív utódok, tehát újabb méhanyák, de túlnyomó többségük nemileg nem aktív nőstény, ők a dolgozók.

A dolgozók is raknak néha petéket, de azok nincsenek megtermékenyítve. Ezekből a petékből csak "herék", azaz hímnemű méhek lesznek. Ez a "szűznemzés" a parthenogenezis.

Az anya naponta akár 1500 petét rakhat. A petéből három nap múlva kel ki a lárva, amely egy hét múlva bebábozódik, majd a kifejlett állat újabb egy hét múlva kel ki a bábból.Táplálékuk nektár és virágpor.

Az anya legfeljebb 7 - 8 évig, a here 4 - 5 hétig, a dolgozó körülbelül 8 hétig él.

A méheket haszonállatként főként méz, ezen kívül propolisz, méhviasz, méhméreg előállítására és tenyészállatok frissítésére, szaporítására tartják.

A propolisz vagy méhszurok gyantás, ragacsos, sárgásbarna színű anyag. Kellemes illatú, melyet a fák rügyeiről, fiatal ágairól, levélnyeleiről gyűjtenek be a méhek, és átalakítják, és a kaptárok tömítésére és fertőtlenítésére használják. Ezeket a nedveket 20 Celsius foknál melegebb napokon a déli órákban gyűjtik.

A méhviasz egy természetes viasz, melyet a mézet termelő méhek 12 - 17 napos fiatal dolgozói választanak ki a potrohuk hasi oldalán lévő mirigyekből és a lépsejtek felépítésére használnak, melyben mézet, pollent tárolnak, valamint az utódjaikat is itt nevelik fel. Végső sárgás-barnás színét a pollenben található olajok, valamint a propolisz hatására nyeri el.

A méhméreg a viperaméreghez hasonló. Jellegzetes aminosava a taurin, amely csecsemők számára nélkülözhetetlen. A gyógyászatban eredményesen alkalmazzák reuma, ízületi gyulladás, idegzsába, szivárványhártya- és ideghártya gyulladás kezelésére.

A méhek egy része felderítő tevékenységet végez a röpkörzetben, majd társait fejlett kommunikációval tájékoztatja a méhlegelőről. Ha a felderítő méh gazdag méhlegelőre bukkan, megtölti mézhólyagját vagy megrakja pollenkosarát, és visszatér a méhcsaládhoz, s a távolság függvényében körtáncot vagy riszálótáncot jár. A kaptárban lévő méhek csápjukkal megérintik a táncos felderítőt, hogy szagot fogjanak és megtudják, milyen virágfajta után kell kutatni. Mennél többször járja a táncot, annál jobb minőségű, és gazdagabb az általa felderített méhlegelő.

A háziméhek a virágok nektárjából és mézharmatjából gyűjtik a méz alapanyagát az elő-, vagy más néven mézgyomrukba, ahol a gyomornedveikkel keveredve vegyileg alakítják át.

   

Ezt a híg, magas víztartalmú mézet a kaptár hatszögletű lépsejtjeiben tartalék táplálékként raktározzák el.

A kaptárban dolgozó méhek a szárnyukkal keltett légárammal párologtatják el a felesleges vizet, s teszik sűrűbbé, tartósabbá a mézet.

   

Ha méz víztartalma elérte a megfelelő szintet - melyet a méhész abból állapít meg, hogy a mézes sejtek több mint fele viasszal le van fedve - s a méhek a szükségesnél több nektárt gyűjtöttek, akkor kezdődik meg a pergetés. A szó utal a technikára, ugyanis a mézes kereteket centrifugális erőnek teszik ki, s a méz kicsapódik a pergető falára, majd a gyűjtő edénybe folyik. Előtte el kell venni a mézes lépeket a méhektől, melyet féltve őriznek. Ehhez a méhésznek védőruhára és füstölőre van szüksége, mely megóvja a méhek szúrásaitól.

A lefedett sejtekről a viaszréteget eltávolítják, s ez után helyezik a keretet a pergetőbe. Ezt követően mézet megszűrik a viaszmorzsáktól, s néhány nap pihentetés után a még mézben maradt viaszdarabkák a méz tetejére kerülnek, s könnyen eltávolíthatók.

A tömény mézben nem képesek az élesztők és a mikroorganizmusok elszaporodni, így ez az oldat nem romlik meg. A méhek - kedvező időjárás esetén - egy évad alatt a tél átvészeléséhez szükséges mennyiség többszörösét is képesek begyűjteni.

A méz a virágok nektárjának, növényi nedveknek a méhek által átalakított terméke. Az ember a mézet ősi időktől fogva gyűjtötte, eleinte, mint csemegét, később, mint fontos táplálékot, végül, mint gyógyterméket használta, illetve használja. Mai ismereteink alapján a méz közel 70 - féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. Rendkívül magas az enzimtartalma, és ez okozza a jelentős antibiotikus sajátosságát. A lépes mézben lévő viasz és propolisz fokozza a méz hatékonyságát nyálkahártya-gyulladások, illetve immungyengeség esetén. Legjelentősebb felhasználási köre: szívbetegségek, gyomorhurut, légcsőhurut, endokrin-mirigy bántalmak, sebek kezelése.

 

A Micimackó című kedves gyermekregény, melyet A. A. Milne írt, és Karinthy Frigyes fordította le magyar nyelvre - megismertetett bennünket a bohókás és örökké mézéhes Micimackóval és barátaival, a Százholdas Pagony lakóival. Végezetül idézzük a címszereplő egy aktuális és mélytartalmú megállapítását.

"Ez a döngicsélés jelent valamit. Olyan nincs, hogy csak döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit. Ha döngicsélés van meg zümmögés, akkor az azt jelenti, hogy valaki, vagy valami döngicsél, illetve zümmög, és amennyire az én műveltségem futja, az egyetlen elképzelhető ok, ami valakit döngicsélésre, illetve zümmögésre indíthat, abban a tényben leli magyarázatát, hogy az illető egy méhecske."

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a ROVAROK menűbe