Az ezerlábúak


Az ezerlábúak (Chilognatha) az ízeltlábúak törzsének, ikerszelvényesek (Diplopoda) osztályának egyik alosztálya. A világon szinte mindenütt előfordulnak a trópusoktól egészen a sarkkörökig. Ez az ősi állatcsoport a több mint 428 millió éve, a késő szilurban fejlődött ki, mint azt sok fosszilis lelet is bizonyítja.

   

Az ezerlábúak lábainak száma éppúgy nem ezer, mint ahogy a százlábúaké sincs száz. A küllemre gyakran féregre emlékeztető állatoknak szokatlanul sok, apró lábuk van, innen kapták a nevüket.

Két fő testtájuk a fej és a szelvényezett törzs, mely törzsszelvényeket gyűrűknek is nevezik. Páncéljuk a kitin mellett meszet is tartalmaz. Törzsük hengeres, eltérően a százlábúakétól, mely lapos. Csápjuk általában rövid, a százlábúaké hosszú. A legnagyobb ikerszelvényesek akár a 30 centiméter hosszt is elérhetik, lábaik száma megközelíti a 700-at.

Kutatók találtak már olyan ezerlábút, amelynek 375 pár, azaz 750 lába van. Ezzel a felfedezéssel ez az élőlény az állatvilág lábrekordere lett. Mindegyik szelvény átfedi a következőt, közöttük nyúlnak ki az erős, ízelt lábpárok. Mozgásuk lassú, hullámzó. Békés, szerves törmeléket hasznosító élőlények, szemben a százlábúakkal, melyek teste szintén szelvényekből áll, de egy szelvényhez csupán 1 - 1 pár láb tartozik és ragadozó életmódot folytatnak.

- a nyakpajzs (collum), az első törzsszelvény lábatlan,

- a 2 - 4. szelvényen egy - egy pár láb található,

- a további szelvényekből két - két pár láb ered.

A test középvonala közelében eredő lábak igen rövidek és gyengék ahhoz, hogy gyors előrehaladást biztosítsanak, ezért az ezerlábút nem látjuk olyan gyorsan tovarohanni, mint más állatokat. Általában megfontoltan és kényelmes nyugalommal folytatják útjukat, miközben összes lábuk egymásután jön mozgásba úgy, hogy a szemlélő számára valóságos hullámok képződnek belőlük, amelyek lassan haladnak hátulról előre.

   



Két különálló szájszervük van:

- az elülső pár a mandibula, mely rágásra szolgál,

- a mögötte lévő állkapcsi készülék a gnathochilarium, mely a tapintást és a vegyi érzékelést biztosítja.

Rezgést és nedvességet is érzékelő szervük a fején megtalálható Tömösváry-szerv. Külsőleg ez egy, a szélén többnyire kráterszerűen kiemelkedő gyűrű, patkó vagy esetleg csak egy apró pórus. Általában a csáp töve mögött található.

Sok ikerszelvényes fején kétoldalt látószerv helyezkedik el. Ezek sok apró pontszemből, ocellusokból tevődnek össze, melyek a rovarok többségétől eltérően nem egyesülnek valódi összetett szemmé. Egyes fajoknak egyáltalán nincsenek szemei,teljesen vakok. Sok rend barlanglakó fajai másodlagosan vesztették el szemeiket, míg a felszínen élő rokonaik jól látnak.

   

A kifejlett példányok ivarszervei mikroszkóppal többnyire jól láthatók. A hímeknek a párzáshoz módosult járólábaik (gonopodiumaik) vannak a 7. szelvényen. A hetedik testszelvény ivarlábai gyakran a törzsbe húzódnak, ilyenkor csak annyi látszik, hogy a hímeknek itt nincs járólábuk. A nőstény ivarszervek a második lábpár mögött helyezkednek el.

   

Belső megtermékenyítésűek, párzás közben a hím és a nőstény néha órákig körülfonja egymást. A lerakott petéik száma elérheti a 300-at.

      

A fiatal ezerlábúak a petehéj feltörésekor nagyon tökéletlen állapotban kelnek ki, mert először csak fehéres, tehetetlen lények, kevés testszelvénnyel és legfeljebb három lábpárral, amely mögött némelykor még néhánynak a kezdeménye már a bőr alatt rejtőzik.

   

Amíg az ezerlábú fel nem nőtt, minden vedlésekor bizonyos számú új testgyűrűje és lábpárja jelenik meg, amelyek szabályszerűen az utolsó lábat viselő gyűrű és a testvégi gyűrű közé iktatódnak be, amíg végre az utolsó vedléssel a lábak száma teljessé válik és a fejlődés befejeződik, ezzel egyidejűleg az ivarérettség is bekövetkezik. Egyes ezerlábúaknál az összes szelvények és lábak kialakulása után még egy vedlésre van szükség, amíg az állat az ivarérett utolsó stádiumát eléri.



Ha veszélyben vannak, spirál alakban összetekerednek, és támadójuknak csak kemény páncéljukat mutatják. Ez azonban még nem elég, mert a hátpáncél alatt a legtöbb fajnál különleges védőmirigyek vannak, melyekből gázállapotú, leginkább azonban mint nedvek, különleges anyagok választódnak el, amelyeknek sajátságos, gyakran csípős, szúrós szaguk van. Ha a közönséges ezerlábúink közül a kezünkbe veszünk egyet, csakhamar észleljük ezt a szagot. Egyes fajok élénk színűek vagy csíkosak, így riasztják el ellenségeiket, illetve jelzik, hogy nem tanácsos megenni őket. Mérgüket csupán védekezésre használják.

Az ikerszelvényesek mindenhol megtalálhatók a sarkkörtől délre, a trópusokig. Szárazföldi lények, többségük éjjel aktív, általában kerülik a vakító napfényt, és jobban szeretnek csak a sötétség beálltakor táplálékuk után járni, amely főleg különböző növényi anyagokból, korhadó növényrészekből, lágy gyümölcsökből, gumókból, algákból, gombákból vagy nedvdús gyökerekből áll. A vaspondrók táplálkozásukkal fertőtlenítő tevékenységet is végeznek, ami a szemétben előnyös is. A lomblevelű erdők legfontosabb avarlebontó szervezetei, különösen a trópusokon. Néhány fajuk mindenevő.

   

Magyarországon általában vaspondró néven ismertek ezek az állatok, melyek általában 4 centiméter hosszúak. Természetes ellenségük nincs, mert nagyon büdös, benzokinon tartalmú riasztóanyagot választanak ki.

Akkor vándorolnak, ha megbolygatják az élőhelyüket , illetve ha túlszaporodnak, vagy a megváltozott időjárási feltételek valamint párzási vagy telelési hely keresése késztetik őket új élőhely felkutatására.

Amennyiben lakásunk körül a homokban hasonló nyomokat látunk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy hívatlan látogatókra számíthatunk.

   



Ősszel keresik természetes áttelelő helyüket melynek során a lakóépületeket is ellephetik. A lakásokba bejutva előbb - utóbb kiszáradás következtében elpusztulnak. A vaspondrók felszaporodásához kedvező környezetet nyújthatnak a parlagföldek, a bomló szerves anyaggal feltöltődött árkok, a szeméttelepek. A vaspondró elleni védekezéskor a lakóépületektől való távoltartás lehet a cél, amit közvetlen veszély esetén az állatok összesöprésével (porszívózással), nagyszámú állat esetén perzseléssel, irtószeres védősáv létesítésével lehet leghatásosabban megoldani.

Fontos tudni, hogy a vaspondró az ember számára fertőzési veszélyt nem jelent - betegséget nem terjesztenek, élelmiszert nem károsítanak - undort keltő hatása miatt - ami kinézetéből és erős szagából ered - azonban szükségessé válhat irtása. A vaspondró elleni védekezést csak akkor javasoljuk, ha tömegesen lepi el a lakótereket. Irtószeres kezeléssel ilyenkor látványos eredményt lehet elérni. Maradéktalanul kipusztítani azonban nem lehet őket, mivel a külső zöld területekről állandóan érkezik utánpótlásuk.

Indokolatlanul ne irtsuk! Hasznos, hiszen fontos szerepet tölt be az avar, a hulladék lebontásában.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a SOKLÁBÚAK menübe