A nyílméregbéka


Amazonas-medencének azt az óriási trópusi esőerdővel borított mélyföldet nevezzük, amely Dél-Amerika északi részén helyezkedik el. Nevét a területét nyugatról keletre átszelő Amazonas folyóról kapta. Gyakran nevezik Amazóniának is. A megközelítőleg 6 millió négyzetkilométernyi, több mint fél Európányi területével a Föld legnagyobb alföldje, mely a világ legnagyobb egybefüggő erdőségét foglalja magába. Itt kanyarog a Föld legbővizűbb folyója, - mely közel 15000 mellékfolyó vizét gyűjti össze - a 6296 kilométer hosszú Amazonas.

A faji változatosság itt a legnagyobb a Földön, becslések szerint négyzetkilométerenként 75000 különböző fafaj, és 150000 magasabb rendű növény él itt. Amazonas-medence területén található a világ legnagyobb őserdeje.

     

A 60 méternél is magasabbra növő fák eltakarják a napfényt, ezért az erdő száraz részein a talajt sokszor csupán rothadó növények borítják.

Amazónia, állatvilágának változatosságáról is híres. Az esőerdőben levő fajok számát csak megbecsülni lehet, mivel az erdő nagy része máig ismeretlen a felfedezők előtt. Egyes források 5-10 millióra becsülik az itt fellelhető fajok számát, melyből eddig 1,4 milliót jegyeztek fel. 750000 rovarfajt, 40000 gerincest, 360000 mikró életformát. Az Amazóniai őserdő 2500 halfajnak és 1600 madárfajnak is otthont ad.

Az Amazonas-medence 12000 évvel ezelőtt kezdett benépesedni, amikor is a mai indiánok ősei elérték Észak-Amerikai földrészen keresztül Dél-Amerikát. A medence lakott volt akkor is amikor a XVI. században az európai hódítók felfedezték. Fél évezreddel ezelőtt számos virágzó indián település állt szétszórtan az Amazonas és nagyobb mellékfolyóinak a partjain, melyeknek lakói fejlett mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztak.

Amazóniában mára csak azok az indián törzsek maradtak fenn, amelyek eredetileg is az erdő mélyén éltek, a nagy folyóktól távolabb.

Legutóbb 2007-ben, egy eddig nem ismert, nomád indián csoport települését fedezték fel, amikor erdészeti szakemberek felderítő repülést tettek, illegális fakitermelők után kutatva. A felvétel bizonyítéka annak, hogy az Amazonas erdeiben rejtőznek még ismeretlenek.

E szétszórt törzsek pálmalevelekből emelt kunyhókban élő tagjai őseikhez hasonlóan nomád életmódot élnek, élelmük nagy részét vadászattal és halászattal szerzik meg. Módszereik évezredesek. Ma is íjjal és nyíllal, valamint a fúvócsővel ejtik el zsákmányaikat.

      

   

   

Mivel ez a módszer nem a leghatékonyabb, hiszen a célzás elég bizonytalan, a kilőtt nyíl, vagy fúvócsővessző tömege és sebessége kicsiny ahhoz, hogy a megsebzett állat a találat pillanatában elpusztuljon, s a "lövedékkel" ne tűnjön el, zsákmány nélkül hagyva a vadászokat. Egy olyan segédeszközt alkalmaznak, mely találat esetén a zsákmány három percen belüli halálát idézi elő, ez a nyílméreg.

Az arany nyílméregbéka fontos szerepet játszik az amazonasi őslakók, az indiánok életében. Belőle nyerik ki a vadászathoz szükséges mérget. A békát láng fölé tartják, mire az állat bőrén át cseppekben szivárogni kezd a méreg. Az ebben megforgatott nyílhegy több mint két év elteltével is mérgező sebet ejt. A méreg olyan erős, hogy 1 milligrammja képes megölni 10 - 20 felnőtt embert, vagy 10000 egeret is.

      

A nyílméregbéka néhány faja a legmérgezőbb gerinces a világon. Mérge egy neurotoxin, mely az idegrendszerre hat. Meggátolja, hogy az idegsejtek ingerületet adjanak át egymásnak, az izmok emiatt bénult, összehúzódott állapotban maradnak. A halál rendszerint szívroham vagy kamrafibrilláció miatt következik be. A béka bőrében raktározott méreganyagok nagyon nehezen bomlanak le.

A mérget nem a béka termeli, az, az általa elfogyasztott mérgező rovarokból - pókok, hangyák, százlábúk, stb. - származik, s a bőrében koncentrálódik.

Az ilyen módon elejtett állatok húsa csak megfelelő hőkezelést - sütést, főzést - követően válik emberi fogyasztásra alkalmassá, mely folyamat a mérget lebontja.

A nyílméregbékafélék (Dendrobatidae) a kétéltűek (Amphibia) osztályába és a békák (Anura) rendjébe tartozó család. 16 nem és 251 faj tartozik a családba.

A nevük onnan ered, hogy a dél-amerikai törzsek indiánjai az állatok bőréből kiválasztott mérget nyilaik végére kenik, és azzal vadásznak.

A Közép-Amerikában és Dél-Amerikában őshonos apró, színes nyílméregbékákban több alkaloidát is azonosítottak. A legmérgezőbbnek a rettenetes nyílméregbéka (Phyllobates terribilis) mérge bizonyult.

   

Az állatok színe és mintázata változatos, de a legtöbb esetben megtalálható benne a fekete, narancs, kék, és sárga szín. Méretük 1 és 6 centiméter között változik, ami függ a béka fajától és életkorától.

Többféle színpárosításban is előfordulnak, türkiz-zöldes, piros-feketés, kék-feketés, narancs-fehéres, citrom-feketés, rózsaszín-fehéres.

      

      

      

A nyílméregbékák nagyon figyelmes és gondos szülők. A nőstények 30-40 petét raknak az erdő talajára, gyökerekre, vagy levelekre, melyeknek kocsonyás anyaggal "megágyaznak". A hím megtermékenyíti és őrzi a petéket, azokból 14 - 18 nap elteltével kelnek ki az ebihalak.

   

   

A kikelt ebihalakat a hím a hátára veszi, s fák vízzel telt üregébe, bromélia levélcsészéjébe, "gyerekszobájukba" szállítja, majd ott folyamatosan táplálják 10 - 12 hétig, amíg teljesen ki nem fejlődnek. Ivaréretté 2 éves korukban válnak.

   

   

   

A nyílméregbékáknál gyakran megfigyelhető, hogy egymást átkarolják, hasonló módon, ahogy a legtöbb béka párosodik. Ezek azonban szabályos birkózó mérkőzések, melyeket a terület birtoklásáért folytatnak a hím és a nőstény egyedek egyaránt.

A hím a legjobb tojásrakó helyekért harcol, ahonnan párkereső hívását hallathatja. A még társtalan nőstények igyekeznek betörni az általuk kívánatos területekre, s a versenytárs már lerakott petéit felfalni.

   

A fogságban tartott, terráriumban tenyésztett nyílméregbékák bőrében nem halmozódik fel méreganyag, mivel táplálékuk nem tartalmaz mérgeket. Tulajdonságuk azonban továbbra is megmarad, amennyiben étrendjük változik, bőrük ismét méregfelhalmozóvá válik.

 

A nyílméregbékák közül három faj batrachotoxint tartalmazó bőrváladéka az igazán veszélyes. Ezek a Phyllobates terribilis, a Phyllobates aurotaenia és a Phyllobates bicolor. Legmérgezőbb a Phyllobates terribilis, amely váladéka 27-szer több batrachotoxint tartalmaz.

A Phyllobates terribilis a legnagyobb faj a a nyílméregbékák között. Hossza eléri az 55 millimétert, a felnőtt nőstények nagyobbak mint a hímek. Élénk színűek, hiányoznak belőlük a sötét foltok, mely a többi Dendrobatids nemre jellemző. Lábujjain tapadókorongok találhatók, melyek megkönnyítik a növények levelén való közlekedést.

Phyllobates aurotaenia nyílméregbékák felnőtt himjei 30 - 32 a nőstényei a 35 milliméteres hosszt is elérik. A faj alapszíne fekete, két vékony arany, narancssárga, vagy zöld csíkkal, mely az orrától a combtőig halad. Mellső és hátsó végtagjainak felületét arany, narancssárga, kék vagy zöld pontok borítják.

A kifelett Phyllobates bicolor békahímek mérete 37 - 39 milliméter a nőstények pedig 40 - 42 milliméterre nőnek. A nőstény állatok jóval teltebbek a hímek pedig robosztusabbak. Színük a sárgástól egészen a narancsvörösig terjed. A lábuk zöldes feketés. Hasuk szürkésfekete. Előfordulnak olyan példányok amelyeknél fekete sáv húzódik a hátán. Ez a faj kifejezetten talajlakó.


Még néhány színpompás faj a családból


      

      

      

      

      

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a KÉTÉLTŰEK menűbe