Az okapi


Az okapi (Okapia johnstoni) rejtőzködő, erdei életmódot folytató, afrikai állat, a zsiráf legközelebbi rokona, egyben az egyik legkésőbb felfedezett nagy testű afrikai vad. Neve a helyiek o'api elnevezéséből ered, tudományos nevének másik tagja pedig felfedezője, Brit Közép-Afrika gyarmati tisztviselője, Sir Harry H. Johnston nevének állít emléket.

   

Sir Harry H. Johnston

Ősi típusú zsiráf, a harmadidőszakban élt zsiráfősökhöz sokban hasonlít a csontozata és életmódja, ezért az élő kövületek közé sorolják.

Annak ellenére, hogy a nyak hosszában hatalmas a különbség az okapinak (balra) és a zsiráfnak (jobbra) egyaránt hét - hét nyakcsigolyája van.

Henry Morton Stanley

Először Henry Morton Stanley hallott róla a Belga Kongóbeli Ituri-esőerdő felfedezése közben a helyi törzsektől, de tévesen "atti" néven örökítette meg a nevét. A leírás megragadta Sir Johnstont, aki egy új faj felfedezése reményében1899-ben maga is expedíciót vezetett az esőerdőbe. A wambutti törzsben meséltek neki a barna, szamárra hasonlító, csíkos lábú állatról, és megtudta igazi nevét, Johnston pedig biztos volt benne, hogy valamiféle erdei zebrát fedezett fel. Két, Mbeni belga erődjéből szerzett csíkos bőrdarabot 1900-ban sikerült eljuttatnia Londonba, a Zoológiai Társasághoz. Ekkor jelentették be, hogy új fajt találtak - ekkor még Equus Johnstoni néven, mivel az okapit lófélének hitték.

Johnstonnak okapi csapást is mutattak, de mivel az egy párosujjú patástól származott, ő nem hitte el, hogy az általa felfedezett "erdei zebrákhoz" tartozott volna.

Eközben Karl Eriksson, Fort Mbeni parancsnoka szerzett egy teljes bőrt és két koponyát, amit elküldött Johnstonnak. Ő ezeket továbbította Londonba, ahol a koponyákból sikerült megállapítani, hogy valójában inkább erdei zsiráfról van szó, mintsem erdei zebráról.

A tudományos leírást Philip Lutley Sclater készítette el.

Philip Lutley Sclater

Az okapi bizonyíthatóan csak a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, a Kongó-medence sűrű esőerdőiben honos a szabad természetben, de elképzelhető, hogy a szomszédos Uganda, Szudán, Közép-afrikai Köztársaság és Kamerun határvidékén is megél.

Az 500 - 1000 méteres tengerszint feletti magasságot kedveli.

A csíkos farú állatot eleinte erdei zebrának hitték Csokoládébarna alapszínű, pofája szürkés az orr kivételével. A mellső és hátsó lábakon, illetve a farrészen vízszintes, krémszínű csíkozás figyelhető meg. Ez kiváló rejtőszín a sűrű esőerdőben.

   

Az okapi alkata és mérete némileg lószerű, hossza 2 - 2,5 méter, a marmagassága pedig 1,5 - 2 méter körüli. Fara csapott, farka hossza 30 - 40 centiméter, testtömege 200 - 350 kilogramm közötti.

   

Fülei nagyok, a nyak pedig hosszabb a kérődzőkre jellemzőnél, de nem közelíti meg a zsiráfét.

A tehenek némileg nagyobbak a bikáknál, de nincs szarvuk. Az okapi szarvai a zsiráféihoz hasonlóan bőrrel borított képződmények, valamelyest hátrahajlanak és nem haladják meg a 15 centimétert.

   

Az okapik magányos, rejtőzködő állatok. Néhány négyzetkilométeres territóriumaik átfedik egymást, a hímek általában nagyobb területeket ellenőriznek a nőstényeknél. Vizelettel és nyakuk fákhoz dörzsölésével jelölik ki birtokaik határait. Egymás társaságát nem kerülik, alkalomadtán közösen is táplálkozhatnak, de sosem jönnek létre tartós csapatok. A faj társas életéről leginkább fogságban tartott egyedek vizsgálatai alapján tudunk, itt kimutathatóak hierarchiára utaló jelek (például agresszió, behódolás). A vokális kommunikációnak nagy szerepe van a társas életben, még az anya-utód kapcsolatban is.

Az okapi nappal aktív, ekkor táplálkozik jól bejárt, kitaposott ösvényeit követve. Leveleket, gumókat, hajtásokat, gombákat, páfrányokat és gyümölcsöket fogyaszt, étrendjében több mint 100 féle, emberre mérgező növényfaj szerepel. Hosszú, ügyes, fekete nyelvével ragadja meg a kiszemelt táplálékát. Az ásványi anyagokat az itatóhelyek közelében található, vöröses, kénes, sós agyagból pótolja.

      

   

Az okapi nyelve a zsiráféhoz hasonlóan hosszú, ügyes szerszám

A vadonban társas életük a párzásra, illetve az ezt megelőző udvarlásra korlátozódik. Megfigyelések szerint az udvarlás kölcsönös szimatolásból, körkörös mozgásból és nyalogatásból áll, majd a hím nyakát kinyújtva, fejét dobálva és egyik lábát előretartva bizonyítja dominanciáját. Ezt követi a párzás, mely után a pár elválik. A vemhesség 440 - 450 napig tart, a nőstények sűrű bozótosban adnak életet egyetlen utóduknak általában augusztustól októberig.

Az okapi csikó születésekor 14 - 30 kilogrammot nyom és alig fél órán belül már képes felállni, majd hamarosan jár is. Az első napokban anyját követi, aki keres számára egy rejtekhelyet.

Az itt kialakított "fészek" szolgál nagyjából két hónapon keresztül a csikó lakhelyéül, ahonnan szinte sosem mozdul ki. Itt az anyaállat fehérjében gazdag, de zsírban szegény tejével táplálja.

Vész esetén a kicsi megmerevedik, anyja pedig vadul a támadóra ront.

A rejtőzködés hónapjai alatt a kis okapik rohamosan nőnek, és hamarosan csatlakoznak anyjukhoz.

   

Szilárd táplálékot 3 hónapos koruktól kezdenek fogyasztani, majd az elválasztás 6 hónapos korban történik meg, de a csikók még akár egyévesen is szophatnak. Ebben a korban jelenik meg a bikák szarva.

Az állatok 3 éves korukra érik el a kifejlett méretet, de már korábban ivarérettekké válnak. A nőstények 1,5, a hímek 2 évesen válnak képessé az utódnemzésre. Az okapi fogságban 30 évig is elélhet.

A Természetvédelmi Világszövetség 2013 óta a fajt veszélyeztetettként tartja számon. A populáció csökkenését leginkább az erdőirtás idézi elő, de nagy károkat okoz a vadászatuk is. Gondokat okozhat az is, hogy természetes körülmények között eleddig nem tanulmányozták az okapik életét.

A világban élő okapik egyedszámát 10000 körülire becsülik. A Kongói Demokratikus Köztársaságban folyó természetvédelmi munka 1992-ben az Okapi Vadrezervátum létrejöttéhez vezetett, melyet 1996-ban felvettek az UNESCO Világörökség listájára. A kongói polgárháború mind a park élővilágát, mind a rezervátum dolgozóit veszélyeztette.

A rezervátum központjában, Epuluban, egy okapikat tenyésztő állomás található. Az állomást a Kongói Természetvédelmi Intézet (ICCN) és a Gillman International Természetvédelmi Alapítvány (GIC) irányítja, melyek olyan szervezetektől kapnak támogatást, mint például az UNESCO, a Frankfurti Zoológiai Társaság és a Wildlife Direct valamint a világ különböző állatkertjei. A Vadvédemi Társaság (WCS) szintén aktívan közreműködik az Okapi Vadrezervátumban.

Dr. Andrew Plumptre

2006. június 8-án a Virunga Nemzeti Parkból jelentették okapik jelenlétét. 1959 után ez volt az első hivatalos észlelés a parkban. 2008 szeptemberében a Vadvédelmi Társaság jelentette, hogy egyik automatikus kamerájuk fényképet készített az okapiról a Virunga Nemzeti Parkban.

A Vadvédelmi Társaság Albert-hasadék programjának igazgatója, Dr. Andrew Plumptre szerint "A Virunga Nemzeti Parkban az okapik jelenlétére utaló friss bizonyítékok jó jelei annak, hogy a vadvilág elkezdett visszatelepedni a zavargások és a vadorzás által érintett területekre".

 

Postabélyegeken és pénzérméken gyakran szerepel motívumként az okapi.

 

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza az EMLŐSÖK menübe