Óvilági majmok II.


A keleti félgömböt lakó összes majomfaj, amelyeknek fő jellemvonása a nyugati félgömböt lakókkal - az újvilági majmokkal - szemben, hogy orrsövényük keskeny s orrnyílásaik közel állnak egymáshoz. Ezért keskenyorrú majmoknak (Catarrhini) nevezik, szemben az újvilági lapos orrú majmokkal (Platyrrhini), melyeknek orrsövénye széles és orrlyukaik távol esnek egymástól. Az óvilági majmok között találjuk az emberhez leghasonlóbbakat, s ezeket emberszabású majmoknak (Antropomorpha, Anthropoidei) is nevezzük.

A keskenyorrú majmok vagy óvilági majmok (Catarrhini) csoportjába 2 öregcsalád 3 családja tartozik

Cerkófszerűek (Cercopithecoidea) öregcsalád

Cerkóffélék (Cercopithecidae) család

Cerkófmajomformák (Cercopithecinae) alcsalád

Allenopithecus nem

Miopithecus nem

Erythrocebus nem

Cercopithecus nem

Macaca nem

Lophocebus nem

Papio nem

Theropithecus nem

Cercocebus nem

Mandrillus nem

Karcsúmajmok (Colobinae) alcsalád

Colobus nem

Piliocolobus nem

Presbytis nem

Trachypithecus nem

Semnopithecus nem

Pygathrix nem

Rhinopithecus nem

Nasalis nem

Emberszerűek (Hominoidea) öregcsaládja

Gibbonfélék (Hylobatidae) család

Hylobates nem

Hoolock nem

Symphalangus nem

Nomascus nem

Emberfélék (Hominidae) család

Pongo nem

Gorilla nem

Pan nem

Homo nem


Mivel a keskenyorrú - óvilági - majmok csoportja igen terjedelmes, ezért ismertető anyagunkat több részre bontottuk. Az Óvilági majmok II. részben a Cerkófmajomformák (Cercopithecinae) alcsalád Lophocebus, Papio, Theropithecus, Cercocebus Mandrillus nemeibe tartozó, valamint a Karcsúmajmok (Colobinae) alcsalád Colobus, Piliocolobus, Presbytis, Trachypithecus, Semnopithecus, Pygathrix, Rhinopithecus és Nasalis nemnemeibe tartozó egyedek rövid bemutatására vállalkoztunk. Az Óvilági majmok III. részében kerítünk sort a hiányzó egyedek bemutatására.


Cerkófmajomformák (Cercopithecinae)

Lophocebus nem

Galléros mangábé (Lophocebus albigena) más néven (Cercocebus albigena)

Közép - Afrika, Nigériától és Kameruntól Uganda nyugati részéig, az esőerdők felső lombkoronaszintjében él. Mindig víz közelében tartózkodnak.

A hímek testhossza 55 - 70, a nőstényeké 50 - 60 centiméter. A nőstények 4 - 7, a hímek akár 11 kilogrammosra is megnőhetnek. Bundája fekete, kivéve barnás színű, hosszú szőrgallérját. Tarkóján bóbitaszerű szőrpamacsot visel. Hosszú, sűrű szőrrel borított farka van melyet, ha lent tartózkodik az állat a földön függőlegesen, zászlószerűen felmereszt.


   

A galléros mangábék idejük jelentős részét magasan a lombkoronában töltik, a földre ritkán ereszkednek le. 10 - 20 főből álló csoportokban élnek, melyek több hímből, sok nőstényből és azok kölykeiből állnak. A csoporton belül az egyedek hangokkal tartják egymás között a kapcsolatot. A csoport hímjei, - főleg a legmagasabb rangú - sűrűn hallatja hangját. Torokzacskója hatalmasra felerősíti kiáltásait, melynek hallattán saját csapatának tagjai összegyűlnek, a más csapathoz tartozó egyedek pedig igyekeznek távolabbra kerülni.

Gyümölcsöket, dióféléket fogyasztanak, néha elkapnak néhány rovart is a levelek között. Ha valamilyen erdei gyümölcs a talajon érik, akkor felhagynak óvatosságukkal és leereszkednek a földre táplálkozni.

A nőstény 175 napnyi vemhesség után egyetlen utódot hoz a világra. A kicsi felnevelésében részt vesz a csapat többi nősténye is.

A nőstények három, a hímek csak öt - hét éves korukban lesznek ivarérettek. A hímek ivarérettségük elérése után elhagyják szülőcsoportjukat, a nőstények ellenben életük végéig ott maradnak.

Fogságban elélhetnek akár 30 évig is, a szabad természetben várható élettartamuk minden bizonnyal alacsonyabb.



Papio nem

Galléros pávián (Papio hamadryas)

A galléros pávián az egyetlen, nem csak Afrika földjén előforduló faja nemének. Kelet - Afrikában Etiópia, Szomália, Dzsibuti, Szudán és Eritrea területén, Ázsiában pedig az Arab - félsziget délnyugati vidékén, Jemen és Szaúd - Arábia félsivatagos, száraz, füves pusztaságain és szavannáin, illetve kopár hegyvidékein él. Megtelepedésének feltétele, hogy sziklás búvóhelyet találjon éjszakára, illetve elegendő vízhez jusson.

Az Arab - félszigetre valószínűleg az ókorban, Egyiptom vörös - tengeri dominanciája korában telepíthették be az akkor részben szentnek, részben hobbiállatnak tartott majmokat.

A fajra erős ivari kétalakúság jellemző. A kifejlett hímek akár 20 kilogrammot is elérő tömegükkel jóval nagyobbak az alig fele ilyen súlyú nőstényeknél. Szőrzetükkel is jelentősen elütnek azok egyszerű olajbarna megjelenésétől. Testük hátsó fele világosbarna, fejük, hátuk és mellső végtagjaik viszont ezüstszürkék, ezeken a részeken szőrszálaik igen hosszúak, így afféle gallérként és palástként fedik viselőjüket.

   

A galléros páviánok hímjeinek testhossza 60 - 90 centiméter közötti, a nőstények pedig 50 - 65 centiméteresek, farkuk 30 - 60 centiméteres.

Mindkét nemre jellemző, hogy az arcot és az ülőgumókká fejlődött fart csupasz, rózsaszín bőrfelület borítja. Ez utóbbi a nőstények esetében párzási hajlandóság esetén megduzzad és élénk, vöröses-lilás színezetet ölt.

Társas lények, melyek bonyolult szerkezetű, több szinten szerveződő csapatokban élnek. Nappal aktívak, ilyenkor idejük nagy részét táplálékkereséssel töltik, naponta 10 - 20 kilométert tesznek meg négy lábon járva. Ha kell, hosszú ideig füvön is elélnek, egyébként gyümölcsöket, terméseket, gumókat, magvakat, virágokat, ízeltlábúakat, tojásokat és kisebb gerinceseket is fogyasztanak. Estére ismét összegyűlnek a csapatok, és sziklákon éjszakáznak, ahonnan jól láthatják az esetleges támadókat.

A csapatokon belüli hierarchiát fejlett kommunikáció segít fenntartani. A nőstények és fiatalok úgy fejezik ki alávetettségüket a hímeknek, hogy feléje mutatják hátsójukat (hasonlóan a szaporodásra ösztönző magatartáshoz). A merev nézés, a fej felvetése és az ún. "feszültség-ásítás", melynek során kivillannak a hímek félelmetes, metszőfogai, egyaránt a fenyegetés jelei. A cuppogás és fogcsattogtatás ellenben biztonságérzetet kelt a közeledő félben. Ugyanígy barátságos közeledést hivatott jelezni a ritmikus morgás. A váratlan vészhelyzetek esetén a nőstények éles vakkantásokat hallatnak, a hímek viszont ugató hanggal hívják fel a veszélyforrásokra csapatuk tagjainak figyelmét.

   

Különösen fontos szerepet játszik a békés viszonyok fenntartásában a társas kurkászás, ami elsősorban a nőstények részéről irányul a domináns hímek irányába.

A fiatal nőstények körülbelül 4,5, a hímek 5 - 7 éves korukban válnak ivaréretté, de a teljes testméretet csak később érik el. A nősténypávián mintegy hatéves korára tekinthető kifejlettnek. A hímek növekedése lassabban, szakaszosan zajlik. Mire ivaréretté válnak, heréik teljesen kifejlődnek (módot adva némi "titkos" szaporodásra), ezt követően 7 - 8 éves korban testtömegük is megduplázódik, és csak a tizedik életévük betöltése után érik el a végleges méretüket. A másodlagos nemi jellegzetességek - az ezüstös gallér, a világos pofa és rózsaszín far - csak ezt követően jelennek meg.

A galléros páviánok szaporodása nem köthető évszakhoz, mivel a nőstények ezt befolyásoló fogékonysága független ezek változásától.

A 170 - 175 napon át tartó vemhesség után egyetlen fekete utód jön a világra. A születésekor 600 - 900 grammot nyomó kölyök az első hónapokban teljesen anyjától függ, akinek bundájába csimpaszkodva közlekedik. A szoptatás nagyjából 240 napig tart, de körülményektől függően akár 15 hónapos korig is kitolódhat az elválasztás.

A kölyök gondozásával csak az anyaállat foglalkozik, a hím a csoport belső viszályoktól és külső támadásoktól történő megvédelmezésével járul hozzá utódai felnövekedéséhez. A fogságban mért adatok alapján a legidősebb ismert galléros pávián több mint 37 évig élt. A szabadban az életük valószínűleg jóval rövidebb.

Hapi-kanópusz

Az ókori egyiptomiak mindössze két majomfajt ismertek, ezek egyike a galléros pávián, a másik a szavannacerkóf. Előszeretettel tartották háziállatként. Sírkamrák festményein látható, amint pórázon vezetik vagy a gyerekekkel játszik. Elképzelhető, hogy gyümölcsszedésre is idomítottak, és páviánoknak kultikus jelentőségük is volt. Az Óbirodalom idején a páviánok a bölcsesség és tudományok istene, Thot szent állatai voltak.

      


Guineai pávián vagy vörös pávián (Papio papio)

A vörös pávián elnevezés a faj szőrzetének tónusából ered, amely a csupasz, pirosas far kivételével az egész testüket borítja. A hímek fején nagyobb gallér látható. A csupasz arc és végtagok sötétebb színűek. A páviánokra általában jellemző, kutyaszerű fejforma és hatalmas tépőfogak itt is megtalálhatóak.

A faj testhossza kb. 50 - 85 centiméter, a farokhossza megközelíti az 45 - 70 centimétert. A hímek testtömege akár a kétszerese is lehet a nőstényekének, de a fajra átlagosan a 14 kilogramm jellemző.

   

A guineai páviánok hordái 40 - 200 példányt számlálnak, több hím és nőstény tartozik hozzájuk. A hordák igen zajosak, mivel folyamatos hatalmi harc zajlik mindkét nem képviselői között. A hatalmas csapatok 3 - 5 fős alcsoportokból állnak, amelyek tagjai a nap folyamán közösen keresnek táplálékot. Éjszakára több ilyen csoport összeverődhet egy biztonságos pihenőhelyen, általában valamilyen fán.

A faj életét talajszinten éli, itt keresi négy lábon járva táplálékát. Hátsó lábai hosszabbak a mellsőknél, futása pedig erősen emlékeztet a lovak galoppozására. Leveleket, gyümölcsöket, gumókat, fűféléket, rovarokat, tojásokat, hüllőket, madarakat és kisebb - akár gazellányi méretű - emlősöket fogyasztanak. Az emberek által termelt növényekre (rizs, jamgyökér, kukorica) is rájár.

A nőstényeken az ülőgumó megduzzadása és sötét rózsaszínűvé válása jelzi, ha készek a szaporodásra. A hímek csak saját alcsoportjukon belül keresnek párt, de a nőstények akár 3 - 4 másik hímmel is párosodhatnak. 175 - 185 napos vemhességet követően általában 1 utód születik. A kicsi élete első 6 - 12 hetét anyja hasán vagy hátán csimpaszkodva tölti, de az idő előrehaladtával mind többször és messzebbre tesz felfedezőutakat.

   

Az anyai felügyelet is fokozatosan lazul, a kölyök pedig beveti magát a kortársaival folytatott zajos játékba. A felnövekvő nőstények általában hordájukkal maradnak, a hímek azonban elvándorolnak, és új csapathoz csatlakoznak.


Anubisz-pávián (Papio anubis)

Az Anubisz - pávián a legszélesebb körben elterjedt páviánfaj. Közép - Afrikában Dél - Mauritániától és Malitól Szudánig, délen pedig a Kongói Demokratikus Köztársaságig és Tanzániáig fordul elő a Száhel - övezetben. Élőhelyéül szavannák, galériaerdők szolgálnak.

Az Anubisz-páviánokra éppúgy jellemző a nemi kétalakúság, mint a többi páviánfajra. A hímek itt is jóval nagyobbak a nőstényeknél (átlagos testtömegük 24 - 25 kilogramm, testhosszuk 70 - 75 centiméter, míg a nőstények tömege 14 kilogramm, testhossza 60 centiméter). A hímek emellett terebélyes sörénnyel rendelkeznek testük elülső felén, és rendkívül hosszú és hegyes tépőfogaik vannak, míg a nőstények szőrzete mindenhol azonos hosszúságú, tépőfogaik pedig jóval kisebbek. A 40 - 60 centiméteres farok mindkét nemnél körülbelül a negyedéig felfelé áll, ott viszont megtörik és lefelé lóg.

   

Az Anubisz - páviánok nappal aktívak, életük nagy részét a földön töltik táplálékot és vizet keresve. Éjszakázni magaslatokon, sziklákon, fákon szoktak, napi mozgásukat így az itatók és az alvóhelyek határozzák meg.

Táplálékuk élőhelyüktől, és az évszaktól is függően változatos, különféle növényi részekből (gumók, gyökerek, levelek, termések, virágok) és kisebb állatokból (ízeltlábúak, kis gerincesek) valamint tojásokból áll, de nem veti meg a fiatal gazellacsemetét sem. Előszeretettel járnak rá a mezőgazdasági területekre, ahol komoly károkat okoznak.

   

   

Az érintésnek is nagy szerepe van a kapcsolatok fenntartásában, az Anubisz - páviánok orrukat egymáshoz érintve üdvözlik, és szorgosan kurkásszák egymást. Mivel a hordákban több hím is van, komoly harcokat kell vívniuk riválisaikkal, hogy a fogékony nőstényekkel párosodhassanak.

Az Anubisz-páviánok nőstényei több hímmel párosodnak egy 15 - 20 napos időszakon belül, aminek talán az utódgyilkosságok megelőzésében van szerepe azáltal, hogy bizonytalanná teszik az apaállat kilétét. A vemhesség 180 napig tart, végül egyetlen, egy kilogrammos tömegű, fekete szőrű utód jön a világra.

A kis pávián eleinte anyjára csimpaszkodva éli életét, és csak hónapok múlva kezd el saját lábán is járni, illetve szilárd táplálékot fogyasztani.

   

Az elválasztásra 400 - 420 napos kor körül kerül sor. Mivel a szoptatás és az utódgondozás megeröltető, az ellések között 12 - 34 hónapnyi szünet jelentkezik. A nőstények 5 - 6 évesen, a hímek 6 - 7 évesen válnak ivaréretté, utóbbiak ekkor izmosodni kezdenek, testsúlyuk megnő, sörényük kezd kifejlődni és tépőfogaik is ekkor válnak félelmetes fegyverekké. E változások bekövetkeztekor hagyják el anyjuk hordáját. Az Anubisz - páviánok fogságban átlagosan 25 évig élnek.


Sárgás babuin (Papio cynocephalus)

Közép- Afrika déli és Dél- Afrika északi részén fordul elő. Szomáliától Kenyán és Tanzánián át délen egészen a Zambézi zambiai és mozambiki völgyéig, nyugaton pedig a Kongói Demokratikus Köztársaságon át Közép - Angoláig húzódik elterjedési területe. Erdős szavannán, galériaerdőkben, partvidéki mangróveerdőkben, száraz bozótosokban és nyíltabb pusztaságokon egyaránt előfordul.

Szőrzete sárgásbarna színű, kivéve néhány fehér foltot a végtagok belsején és az arcokon, a csupasz, kutyákéhoz hasonlóan megnyúlt pofa és ülőgumók színe viszont lilásfekete. Felnőttkori színezetüket körülbelül hat hónapos korukra érik el.

   

A hímek átlagos testhossza 110 - 120 centiméter, testtömegük pedig 23 - 26 kilogramm körüli, míg a nőstények jóval kisebbek. Hosszuk 95 centiméteres, testtömegük pedig 11 - 12 kilogramm. Ehhez 45 - 70 centiméteres, jellegzetesen megtört farok csatlakozik. A hímek tépőfogai is sokkal hosszabbak és hegyesebbek a nőstényekénél.

A sárgás babuinok több hímet és nőstényt magába foglaló hordákban élnek, amelyek táplálékbőség esetén akár 300 egyedet is számlálhatnak, átlagos a 30 - 80 közti példányszám. A hordák nappal együtt vándorolnak és táplálkoznak, éjszaka pedig közösen vonulnak aludni valamilyen magaslatra, - fákra, sziklákra, dombokra - ahol védve vannak a ragadozóktól. Mindenevő állatok, kiásott növényi gumókat, magvakat, gyümölcsöket, gyökereket, leveleket, virágokat éppúgy fogyasztanak, mint tojásokat, gerincteleneket és kisebb gerinceseket. A sárgás babuinok rendszeresen vadásznak nyulakra és kisebb majmokra.

A vemhesség 175 - 180 napig tart, és a végeztével egyetlen kölyök jön a világra. A kölyök az első hónapokban anyjára csimpaszkodva éli az életét, akit a szoptatás és az állandó gondoskodás rendkívüli módon megterhel, ezért az ellések között 21 - 27 hónapos szünet figyelhető meg.

A kölykök 2 - 3 hónapon át anyjuk hasán, majd hátán kapaszkodnak. Ekkortájt már az anyaállat is elengedi őket játszani és felfedezni, és rövidesen szilárd táplálékot is fogyasztanak. Hat - nyolc hónaposan az anya már egyre kevésbé hajlandó cipelni növekvő kölykét, és egyéves korára gyakorlatilag megtörténik az elválasztás.

   

A nőstények 4,5 - 5 éves korukban érik el az ivarérettséget, és 6,5 évesen ellenek először. A hímek lassabban fejlődnek, és először általában nyolcéves korukban párosodnak. A páviánok fogságban és táplálékban gazdag helyeken gyorsabban érnek. Fogságban akár negyven évig is élhetnek, a szabadban várható élettartam 14 - 15 év.


Mitis nem

Medvepávián (Papio ursinus)

Dél - Afrika szinte minden országában előfordul Elterjedésének északi határa a Zambézi - völgy és az angolai partvidék.

Az élőhelyeket tekintve nem válogatós, szavannákon, erdős területeken, pusztaságokban és magashegységekben egyaránt megél. Csupán mindennapos vízivási lehetőségre és éjszakázásra alkalmas magaslatokra, sziklákra vagy fákra van szüksége.

A hímek kétszer nagyobbak a nőstényeknél, testtömegük 25 - 30, míg a nőstényeké átlagosan 15 kilogramm. A hímek emellett jókora, hegyes tépőfogakkal rendelkeznek, viszont más páviánokkal ellentétben nincs sörényük, csak néhány hosszabb szőrcsomójuk a tarkón. A kifejlett állatok mérete 0,5 - 1,1 méter közötti.

Szőrzete a hátukon sötétbarnás vagy fekete, a hasi részen és a pofánál világosabb. A kezek és lábak körüli szőrzet szintén fekete. Az hosszúkás arcrész bőre és a csupasz far lilásfekete.

   

A medvepávián 20 - 50 fős (de akár 130 példányt számláló) hordákban él. A nappalt táplálékkereséssel töltik, estére sziklák közé vagy fákra húzódnak fel aludni. A hímek mindig elhagyják hordájukat, mielőtt elérnék teljes méretüket. Egy másik csapathoz csatlakoznak, ahol agresszív dominanciaharcokban kell elfoglalniuk helyüket a hierarchiában.

A medvepávián a többi páviánhoz hasonlóan mindenevő, növényi bimbókat, hajtásokat, gyökereket, magvakat és gyümölcsöket, illetve kisebb gerincteleneket és gerinceseket, gombákat és zuzmókat fogyaszt. A páviáncsapatok alkalomadtán nagyobb állatokat is elfognak és megesznek, például fiatal antilopokat. Az emberek által termesztett növényeket (kukorica, burgonya, paradicsom, citrusfélék) is megdézsmálják, és a kisebb lábasjószág sincs tőlük biztonságban.

A vemhesség 175 - 180 napig tart, és a végén egyetlen, körülbelül egy kilogrammos súlyú, fekete szőrű utód születik. Az újszülött az első néhány hónapot anyjukba kapaszkodva tölti, és csak ezután kezd el szilárd táplálékot is fogyasztani, illetve saját lábon járni. Végleges elválasztásra feltehetően 420 napos kor körül kerül sor.

   

A szoptatás és a kölyök felnevelése, felügyelete és ápolása jelentősen megterheli a nőstényeket, így a szülések között mindig 1,5 - 2 évnyi szünet figyelhető meg. A medvepáviánok nőstényei három-, hímjei pedig ötéves korukban érik el az ivarérettséget. Fogságban akár 45 évig is élhetnek, de átlagos életkoruk a vadonban jóval rövidebb, mindössze 27 - 28 év


Theropithecus nem

Dzseládapávián (Theropithecus gelada)

Kizárólag Etiópia és Eritrea magasföldi füves szavannáin él. Éjszakára alvósziklákat keresnek fel, ahonnan reggelente leereszkednek és elindulnak a közeli füves területekre.

A hímek testhossza 70 -75, farokhosszuk 45 - 50 centiméter, testtömegük átlagosan 20 kilogramm. A nőstények testhossza 50 - 65, farokhosszuk 30 - 40 centiméter, testtömegük átlagosan 15 kilogramm. Szőrzete barna, mellkasán mindkét nemnél csupasz, feltűnő, háromszög alakú folt van. Ennek színe a domináns hímnél élénkvörös, a nőstényeknél pedig az ivarzási időben válik élénk vörösre. A hímeknek hosszú szőrgallérja van.


   

Kizárólag növényekkel táplálkozik, főleg a fűféléket, kisebb mértékben fogyaszt gyümölcsöt, gumót és virágot is.

Egyhímes csapategységekben élnek, amely a kifejlett hímen kívül 2 - 6 nőstényből és az utódaikból áll. A kurkászási viselkedés itt is alapvető az egyhímes egység stabilitásának fenntartásában. A dzseládák egyhímes egységeiben a nőstények a valódi vezetők. Mikor egy idegen hím megpróbálja átvenni az uralmat a csapat felett az éppen regnáló hím kiszorítása révén, a nőstények eldöntik, kit támogatnak, csak azzal a hímmel párosodnak.

      

   

A rendszerint egy kölyök 5 - 6 hónapnyi vemhesség után születik meg, majd 12 - 18 hónapos koráig szopik. A nőstények 4 - 5 éves, a hímek 5 - 7 éves korukban válnak ivaréretté. Állatkertekben akár 30 évig is élhetnek.



Cercocebus nem

Aranyhasú mangábé (Cercocebus chrysogaster)

A Kongó - medence középső és déli részében levő esőerdők lakója a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A hímek testhossza 40 - 60 centiméter, a nőstények valamivel kisebbek. Míg a nőstények 4 - 7 kilogrammosak a hímek akár 13 kilogrammosra is megnőhetnek.

Bundája barnás színű, jellegzetessége az aranyszínű has, melyről nevét is kapta. Hosszú farka van melyet, ha az állat a földön tartózkodik, függőlegesen, zászlószerűen felmereszt.

   

A nőstény 170 - 180 napnyi vemhesség után egyetlen utódod hoz a világra. A kicsi felnevelésében résztvesz a csapat többi nősténye is. A nőstények három, a hímek csak öt vagy hét éves korukban lesznek ivarérettek. A hímek ivarérettségük elérése után elhagyják szülőcsoportjukat, a nőstények ellenben életük végéig ott maradnak. Fogságban elélhetnek akár 30 évig is, a szabad természetben várható élettartamuk alacsonyabb.


Örvös mangábé (Cercocebus torquatus)

Kameruntól Gabonig, Nyugat - Afrika óceán közeli országaiban, valamint Kongóban, a Kongó folyóig terjedt el. Elsődleges, másodlagos, galéria- és mocsárerdőkben fordul elő.

A hímek testhossza 45 - 65, a nőstényeké 45 - 60 centiméter, farokhossza 40 - 75 centiméter. A hímek testtömege 7 - 12,5, a nőstényeké 4,5 - 7 kilogramm. Szőrzete szürke, fehéres hátszíjjal, farka szürke, fehér csúccsal. Világos pofaszakálla hátrafelé áll, felső ajkai fehérek. Hosszú farkát, - melyet, ha lent tartózkodik az állat a földön - függőlegesen, zászlószerűen felmereszti, gyakran a hátára csapva hordja.

   

   

Ritkán megy le a talajra. 10 - 20 főből álló csoportokban él, melyek több hímből, sok nőstényből és azok kölykeiből állnak. Ellenségei a leopárd, az afrikai aranymacska és a nagy ragadozó madarak.

Gyümölcsöket, dióféléket, magvakat, leveleket fogyaszt, néha elkap néhány rovart is. Az örvös mangábé erős fogai segítségével a kókuszdiót és más pálmák termését is fel tudja nyitni.



Mandrillus nem

Drill (Mandrillus leucophaeus)

Nigéria délkeleti részén, Kamerunban és az Egyenlítői Guineához tartozó Bioko szigetén honos, az ottani esőerdők lakója.

Külsőre igen emlékeztet legközelebbi rokonára, a mandrillra. A legszembeötlőbb különbség, hogy a drill hímen hiányoznak a mandrillra jellemző élénk arcszínek. Szőrtelen arca koromfekete, körülötte a szőrzet fehér, ami még inkább kiemeli fekete arcát. Testének többi része sötétbarna színű. Ülepe a mandrillhoz hasonlóan vörös, bíbor és kék színű.

      

A nőstények testhossza 50 - 65, a hímeké 65 - 75 centiméter, a farok rendkívül rövid, mindössze 5 - 7 centiméteres. A hímek tömege 10 - 20, a nőstényeké 5 - 6 kilogramm.

Általában 18 - 20 egyedből álló csoportokat alkotva él, s e csoportokban mindig csak egyetlen ivarérett hím van. Étrendje igen változatos, gyökereket, gumókat, különféle gyomnövényeket éppoly szívesen fogyaszt, mint magvakat, vagy éppen apró gerincteleneket. A gyümölcsöt is nagyon szereti, noha azért a fára kell mászni, ebben pedig ez az állat nem túlzottan ügyes. Különösen a nagy testű hímekre igaz, hogy ha fel is másznak a fára, a vékonyabb ágakra már nem merészkednek, így az ott növő gyümölcsökhöz csak akkor férhetnek hozzá, ha azok maguktól leesnek.


Mandrill (Mandrillus sphinx)

Kamerun, Gabon, Egyenlítői - Guinea területén, illetve a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati csücskében a Zaire folyó partjától északra honos, az ottani esőerdők lakója.

Kevés feltűnőbb majomfaj létezik, mint a mandrill, amelyet könnyű megismerni orrpajzsának, orrnyergének és ajkainak élénkpiros színéről, valamint az arcorr két oldalán megfigyelhető, hosszanti barázdákkal tagolt világoskék mezőről. A színkavalkád azonban nem csak az állat pofarajzolatára jellemző, hanem "hátulsó felére" is, ahol a vörös, a bíbor és a kék szín az uralkodó. A nőstények testhossza 50 - 65, a hímeké 65 - 95 centiméter, a farok rendkívül rövid, mindössze 7 - 12 centiméteres. A hímek tömege 20 - 28, a nőstényeké 10 - 12 kilogramm.

   

      

Étrendjük azonos a drill majmokéval, famászásban éppolyan ügyetlenek, ezért csupán a lehullott gyümölcsökhöz férhetnek hozzá.

A kis mandrill 170 -180 napos vemhességi idő után születik meg. Anyja 6 - 12 hónapig táplálja tejjel. A fiatalok csak később, ötéves korukra válnak ivaréretté. Állatkertben a mandrillok akár 45 évig is élhetnek, de a természetben ilyen hosszú élettartamra csak ritkán akad példa.


Colobinae alcsalád

Colobus nem

Zászlósfarkú kolobusz (Colobus guereza)

Kamerun, Nigéria, Egyenlítői - Guinea, a Közép - afrikai Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Kongói Köztársaság, Uganda, Ruanda, Kenya, Tanzánia, Szudán és Etiópia erdeiben honos.

Testhossza 45 - 70 centiméter, farokhossza 60 - 90 centiméter, a hímek testtömege 9 - 15, a nőstényeké 6 - 10 kilogramm. Hosszú szőrű majomfaj, hátulsó testfele erősebb felépítésű. Teste fekete, oldalsó függelékei hosszúak és fehérek. Pofája fekete, fehérrel szegélyezett. Hüvelykujja majdnem teljesen hiányzik, az első ujja apró, oldalra is terpeszthető.

Élőhelye az erdők minden fajtája, elsősorban a bambusz- és esőerdő 3000 méter tengerszint feletti magasságig.

Nappali életmódot folytató, fán élő majomfaj. Kis kóborlási területén territóriumot alakít ki, amelyet nagy figyelemmel őriz. A felnőtt hím gyakran feltűnősködik, amikor a fák koronájában nagyokat ugorva a territórium határait jelöli. Ugatásszerű hanggal is felhívja magára a figyelmet. Az egyedek szaganyagokkal is jelölik a területet, mivel az állatok vizelettel bőségesen bedörzsölik a farkukat.

A 8 - 15 állatból álló csoport élén egy nőstény áll. A fiatal hímeknek el kell hagyniuk a csoportot, mielőtt elérnék az ivarérett kort, így a háremet egy hím uralja. A fiatal hímek csapatba verődhetnek, de egyedül is maradhatnak. Amíg szexuálisan inaktívak, más családokhoz is csatlakozhatnak. A felnőttek is játszanak, vadásznak egymásra a fák lombjai közt. Az erős hímek a rangidős hím elűzése után átveszik annak háremét, és megölik elődjük fiatal kölykeit.

A fehérzászlós kolobusz kizárólag növényi táplálékot fogyaszt, friss zöld leveleket, gyümölcsöket, fák kérgét és háncsot. A földön járva szívesen eszik a fűfélék magvait is. A táplálékot nem a kezükkel viszik a szájukhoz, hanem ajkaikkal veszik fel. Folyadékhoz az ágak mélyedéseiből, illetve a levelekről jutnak.

   

A párosodást nem előzi meg hosszas udvarlás, az ivarzás előtt vagy közben a női ivarszervek nem duzzadnak meg. A párosodáshoz a nőstény egy faágon állva egészen a hátáig felhúzza a farkát, így kínálja fel magát a rangidős hímnek, aki hátulról felugorva lovagolja meg. Hat hónap után egyetlen utódjuk születik. Az újszülött - rózsaszínű arca, keze, lába és fülei kivételével - teljesen fehér. Két hét után szürkére sötétedik, majd három hónap után feketedik be.


Piliocolobus nem

Zanzibári vöröskolobusz (Piliocolobus kirkii)

A Tanzániához tartozó Zanzibár - szigeteken fordul elő. A legtöbb egyed Unguja szigetén él. Erdőkben élő faj, nem ragaszkodik kizárólagosan az elsődleges erdőkhöz, az erdőirtások után felnövekvő másodlagos erdőkben is előfordul.

Testhossza 45 - 65 centiméter, farokhossza 55 - 80 centiméter, testtömege 5,5 és 12 kilogramm közötti. A hímek lényegesen nagyobbak, a nőstényeknél. Hosszú farka van, de nem kapaszkodok a faágban. Szőrzete a hátán feketés és sötétvörös, karjai és vállai fekete színűek. Hasa fehér vagy világosbarna. Arca csupasz, arcbőre fekete színű. arcát egy fehér színű szőrkoszorú veszi körül.

   

Nappali életmódú, elsősorban fákon élő faj. Nagy, olykor 50 egyedből is álló csoportokban él. Egy-egy csoportban több hím és élhet együtt, de számukat kétszeresen - háromszorosan haladják meg a nőstények.

Gyümölcsökkel, levelekkel, virágokkal és magvakkal táplálkozik.


Presbytis nem

Mentawai-szigeteki langur (Presbytis potenziani)

Az Indonéziához tartozó Mentawi - szigeteken található meg. Természetes élőhelye a szubtrópusi vagy a trópusi száraz erdők. Átlagos testtömege 6 - 6,5 kilogramm. Szőrzete sötétszürke, feketébe hajló. Az arc csupasz, piszkosfehér szőrzet keretezi, mely a mellkasra is áthúzódik.

      

Étrendje gyümölcsökből, virágokból, magvakból, levelekből és növények kérgéből áll. Az élőhelyének elvesztése fenyegeti. Az IUCN vörös listáján a veszélyeztetett kategóriában szerepel.


Jávai langur (Presbytis comata)

Az Indonéziához tartozó Jáva szigetén honos. Előnyben részesíti az elsődleges és másodlagos erdőket, réteket, de tengerszint feletti 2500 méteres magasságban is él. A jávai langurnak hosszú farka van. A végtagjai szürkék, hasa fehér, pofája sötét színű. Testtömege 6,5 kilogramm.

   

A jávai langur napi 5 órát kurkászik. Táplálékát virágok, gyümölcsök, magvak alkotják. Becslések szerint számuk kevesebb, mint ezer. Az élőhelyének csökkenése fenyegeti. Az IUCN vörös listáján a veszélyeztetett kategóriában szerepel.


Sávos langur (Presbytis femoralis)

Indonézia, Malajzia, Mianmar, Szingapúr és Thaiföld területén honos.

Testhossza 65 - 80 centiméter. Átlagos testtömegük 6 kilogramm. Háta sötétszürke, melle és pofáját keretező szőrzet világosszürke.

   

A sávos langur társas lény, egy - egy csoport létszáma 8 - 14 fő. Jól tud ugrani. Tápláléka gyümölcsökből, melyet a reggeli és délelőtti időszakban, és friss levelekből, melyet inkább a délutáni, koraesti órákban fogyasztanak el. Ügyesen mozog a fák lombkoronájában, élelmiszerszükségletének zömét mégis a talajszintről gyűjti össze.

Az élőhelyének csökkenése fenyegeti. Az IUCN vörös listáján a sebezhető kategóriában szerepel.


Hose - langur (Presbytis hosei)

Borneó politikai megosztottsága miatt három ország (Brunei, Indonézia és Malajzia) területén honos. A hose - langur szőre szürke, az arca rózsaszín. Testhossza a farok nélkül 45 - 55 centiméter, farokhossza 65 - 85 centiméter. A hímek testtömege 6 - 7 kilogramm, a nőstényeké 5,5 - 6 kilogramm.

   

Nappal aktív. A csapat 6 - 8 állatból áll. Tápláléka gyümölcsök, magvak, virágok, madártojások és madárfiókák.

A hose - langurnak egy kölyke van. Az elválasztásra 1 évesen kerül sor.


Trachypithecus nem

Fekete langur (Trachypithecus auratus)

Indonézia néhány kisebb szigetén, Jáva, Bali és Lombok trópusi esőerdeiben él. Elterjedési területétől függően két alfaját különböztetik meg, melyek élőhelye egymástól elkülönül. A fekete langur testhossza átlagosan 55 centiméter, farka meglehetősen hosszú, átlagosan 87 centiméter. Testtömege 7 kilogramm körül van. Két színváltozata van, a szőrzet színe azonban nem függ sem az alfaji hovatartozástól, sem a nemtől. A sötétszürke alapszőrzet a gyakoribb, a test oldalán, a pofa körül és a végtagokon barnás árnyalattal. A másik színváltozat alapszíne sötét narancssárga, a végtagokon és a fejen világosabb, a háton pedig sötétebb árnyalattal. A fiatalok színezete mindig narancssárga.

   

      

A jávai langurok nappali életmódúak. Idejük nagy részét a fákon töltik, a talajra nagyon ritkán ereszkednek le. Átlagosan hét fős csapatban élnek, melynek élén egy kifejlett hím áll. A különböző csoportokban élő nőstények egymással ellenségesen viselkednek, egy csoporton belüli nőstények azonban gyakran segítenek egymásnak a kölykök nevelésében is. A nőstények abban a csoportban maradnak, melyben a világra jönnek, a hímek azonban ivarérettségüket elérve elvándorolnak a szülői csapatból, és magányosan vagy fiúcsapatokat alkotva élnek, míg egy csoport élére nem állnak.

Szinte kizárólag növényekkel táplálkoznak, nagy mennyiségben fogyasztanak leveleket, rügyeket, gyümölcsöket és virágokat, de kis mennyiségben rovarlárvákat is.

A fekete languroknak nincs kitüntetett szaporodási időszakuk, a párzás és a születés egész évben megtörténhet. A nőstények 200 napos vemhesség után egy kölyöknek adnak életet. A kölykök egy éves korukra lesznek önállóak. Ivarérettségüket 3 - 4 évesen érik el. Élettartamuk elérheti a 20 évet is.


Ezüstös langur (Trachypithecus cristatus)

Brunei, Indonézia és Malajzia területén honos. A faj onnan kapta a nevét, hogy a szőre ezüstös. Testhossza 45 - 55 centiméter, ebből a farok 65 - 85 centiméter. Testtömege 5 - 8 kilogramm.

      

Egy csapatban 1 hím és 10 - 50 nőstény van. A csapaton belüli agresszió alacsony szintű. Táplálékát levelek, gyümölcsök, magvak, hajtások, virágok és rügyek alkotják.

A párzási időszak egész évben tart. 4 évesen jön el az ivarérettség. A 6 hónapig tartó vemhesség végén a nőstény 1 kölyöknek ad életet. Az ezüstös langur bár jelenleg nem veszélyeztetett, az élőhelyének elvesztése fenyegeti. A vadonban átlagosan 20 évig él.


Aranylangur (Trachypithecus geei)

Az Indiához tartozó Asszám állam trópusi esőerdeiben és erdeiben, szavannáin honos.

A faj névadó jellegzetessége az arany szőrzete. Hossza 120 - 175 centiméter, ebből a farok 70 - 100 centiméter. Testtömege 8 kilogramm.

      

Nagyon félénk. Nappal aktív, 8 - 10 egyedből álló csapatokban él. Tápláléka levelek, gyümölcsök és virágok.

A párzási időszak egész évben tart. A nőstény egy kölyköt hoz világra. A világ egyik legfenyegetettebb főemlőse. Az IUCN vörös listáján a veszélyeztetett kategóriában szerepel.


Semnopithecus nem

Közönséges hulmán (Semnopithecus entellus)

Bundája sárgásfehér, csupasz testrészei sötét ibolyaszínűek. Szemei fölött merev fekete szőrök nőnek. Homlokán, arca oldalán és állán fehér a szőr, és ettől markánsan elüt a kerek fekete arc. A fiatalok egészen sötétbarnák vagy akár feketék.

A felnőtt hím testhossza 75 - 80 centiméter, farokhossza 100 centiméter, tömege elérheti a 20 kilogrammot. A nőstények kisebbek, testhosszuk 40 - 60 centiméter, farokhosszuk 70 centiméter, súlyuk 6 - 10 kilogramm.

   

Elterjedési területébe beletartozik Pakisztán, India, Srí Lanka, Nepál, Banglades és Tibet déli része.

A közönséges hulmán többnyire erdőkben él, az elszórt fákkal tarkított területeken jól alkalmazkodott a talajon való élethez, ahol négy lábon közlekedik. Az ágak között különösen ügyes, vízszintesen 3 - 5 méter távolságra képes ugrani, és a mélyebben fekvő ágakat akár 13 méteres távolságból is eléri. Főként a reggeli és az esti órákban aktív, a déli pihenőt alvással tölti.

Tápláléka csaknem kizárólag növényi eredetű. Elsősorban leveleket, virágokat, gyümölcsöket és gabonát is fogyaszt. A hulmánok csoportokban élnek, melyek a táplálék keresése közben naponta több kilométert tesznek meg.

Csoportjaik 10 - 40 tagot számlálnak, átlagosan két nőstényre jut egy felnőtt hím. A szűkösebb táplálékbázisú vidékeken a csoportokban csupán egyetlen felnőtt hímet találunk. Vemhességi ideje 190 - 210 nap, a megszületett egy, esetleg kettő kölyök 10 - 12 hónapig szopik. A nőstények 3 - 4, a hímek 6 - 7 éves korukban válnak ivaréretté.

   

Habár a hulmán a hinduk szemében szent állatnak számít, élőhelyének pusztulása miatt egyre inkább visszaszorul. Az éhező nép is egyre kevésbé tűri el a földeken és kertekben garázdálkodó állatokat, így a faj egyedszáma Indiában időközben nagyjából 200 ezerre csökkent.

A hinduk szent állatnak tarják, hulmánként ábrázolják Hanumánt, a majomkirályt. Hulmánok, szürke majmok Kipling majmai A dzsungel könyvében, Bender-log, a majmok népe.


Pygathrix nem

Tarka karcsúmajom (Pygathrix nemaeus)

Az állat fej - törzs hossza 55 - 82, farokhossza 60 - 75 centiméter a hím nagyobb a nősténynél. A nőstény testtömege legfeljebb 5, míg a hímé akár 7 kilogramm is lehet. A hím és a nőstény nagyon hasonlítanak egymásra.

A majom tarka mintázatú "szőrruhája" olyan, mintha kabátkát, mellényt, térdnadrágot, harisnyát és cipőt viselne. Arca csupasz, narancssárga, de besötétedik, ha a majom bizonyos ideig a napon tartózkodik. Arca körül hosszú, fehér "szakálla" van. Keze fekete, a hüvelykujj rövid, a csuklón fehér a szőrzet. Lába, a térd alatt gesztenyebarna, a comb sötét.

   

A tarka karcsúmajom társas és békés lény. Táplálékát elsősorban levelek, gyümölcsök képezik. Az ivarérettséget 5 éves korban éri el. Az állatok úgy időzítik a párzást, hogy az egyetlen utód a táplálékban gazdag évszakban jöjjön világra. A vemhesség 30 hétig tart. A kicsit az egész család gondozza. Az állat 25 évig él.


Rhinopithecus nem

Arany piszeorrú majom (Rhinopithecus roxellana)

Kína középső és délnyugati vidékének erdeiben honos. Falakó majom, a hóhatárig terjedő hegyvidéki erdőségek bambuszligeteinek lakója.

Ritka szépségű bundáját sűrű, puha szőrzet alkotja. Az arany piszeorrú majom szőre akár 18 centiméter hosszúra is megnő. Feje búbja és farka sötét színű, testének többi része aranyvörös színben pompázik.

   

   

Az akár száz példányból álló, egy idősebb hím vezette csapatai gyakran lemásznak a fákról, és a talajon keresnek bambuszrügyeket, leveleket, gyümölcsöt.

Tavasz vége táján 5 hónapig tartó vemhesség végén a nőstény világra hozza egyetlen kicsinyét, "akit" nagy odaadással szoptat és gondoz.

Az élőhelyének elvesztése fenyegeti. Az IUCN vörös listáján a végveszélyben lévő kategóriában szerepel.


Vietnami piszeorrú majom (Rhinopithecus avunculus)

Élőhelye Vietnam dzsungelei. Sajnos az élőhelye elvesztése és az orvvadászat fenyegeti, az IUCN vörös listáján a kihalófélben lévő kategóriába tartozik.

A vietnami piszeorrú majom testhossza farokkal együtt 1 méter. Tömege nem több 4 - 5 kilogrammnál. Fejét keretező és mellszőrzete fehér, háta sötét, feketésbarna. Ajkai duzzadt hatást keltik, csupaszok, szemei alatt fehér szemtükrök vannak. Fogai nagyok, hegyesek, nagyon mély sebet képes ejteni. Harcias, megharapja még a kifejlett tigrist is, ha nagyon feldühödött.

      

Nagy csapatokban él. Szeretik a rovarokat és a gyümölcsöket, de a kis halakat és gyíkokat is megfogja. Kitűnően úszik, akár a csuka ivadékokat is zsákmányul ejti.


Nasalis nem

Borneói nagyorrúmajom (Nasalis larvatus)

Borneó sűrű és áthatolhatatlan láperdőiben él. Egyedi megkülönböztető ismérve a hímek jócskán megnagyobbodott, esetenként 17 centiméternél is hosszabb orra. A nőstények és a fiatalok orra kisebb, felálló és pisze.

       

Az egyik legnagyobb fán élő majom. A hím 65 - 75, a nőstény 50 - 60 centiméterre nőhet. A hímek tömege általában 11 - 22 kilogramm között mozog, a nőstények csak ritkán érik el a 11 kilogrammot.

A nagyorrú majom nappal aktív növényevő állat, levelekkel, gyümölcsökkel és virágokkal táplálkozik. Jobbára egyedül alszik a fákon, és reggelente átlagosan 20 egyedből álló csoportokat képez, amelyek folyamatosan étkezve naponta 500 métert tesznek meg. Ezek a csoportok számos nőstényből és fiatalból, valamint több felnőtt hímből állnak. Veszély esetén ez utóbbiak szegülnek szembe a betolakodóval, míg a csoport többi tagja menekül. Meglehetősen jól úszik és búvárkodik. Néha az egész csapat egy 10 - 15 méter magas fáról egyszerre ugrik a vízbe.

Az idős hímek aránytalanul nagy orrának szerepe mindmáig találgatásokra ad okot. Valószínű, hogy a hosszan elnyújtott, rezonanciákban gazdag kiabálás erősítőjeként szolgál. Az is lehet, hogy a nőstények szigorú szelekciós munkájának eredménye, melynek során mindig a különösen nagy orrú hímeket részesítették előnyben.

Lehetséges, hogy a nagy orrú hímek a rangsorvitákban is jobban szerepelnek riválisaiknál. Valószínűleg a nagyorrú majmok hímjeinek orra hasonló jelentőséggel bír, mint a szarvasok óriási agancsa vagy az oroszlánok sörénye.

Évente csak egyetlen utódja születik. Fogságban gyorsan elpusztul, így szokásait még homály fedi.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza az EMLŐSÖK menűbe