Óvilági majmok III.


A keleti félgömböt lakó összes majomfaj, amelyeknek fő jellemvonása a nyugati félgömböt lakókkal - az újvilági majmokkal - szemben, hogy orrsövényük keskeny s orrnyílásaik közel állnak egymáshoz. Ezért keskenyorrú majmoknak (Catarrhini) nevezik, szemben az újvilági lapos orrú majmokkal (Platyrrhini), melyeknek orrsövénye széles és orrlyukaik távol esnek egymástól. Az óvilági majmok között találjuk az emberhez leghasonlóbbakat, s ezeket emberszabású majmoknak (Antropomorpha, Anthropoidei) is nevezzük.

A keskenyorrú majmok vagy óvilági majmok (Catarrhini) csoportjába 2 öregcsalád 3 családja tartozik

Cerkófszerűek (Cercopithecoidea) öregcsalád

Cerkóffélék (Cercopithecidae) család

Cerkófmajomformák (Cercopithecinae) alcsalád

Allenopithecus nem

Miopithecus nem

Erythrocebus nem

Cercopithecus nem

Macaca nem

Lophocebus nem

Papio nem

Theropithecus nem

Cercocebus nem

Mandrillus nem

Karcsúmajmok (Colobinae) alcsalád

Colobus nem

Piliocolobus nem

Presbytis nem

Trachypithecus nem

Semnopithecus nem

Pygathrix nem

Rhinopithecus nem

Nasalis nem

Emberszerűek (Hominoidea) öregcsaládja

Gibbonfélék (Hylobatidae) család

Hylobates nem

Hoolock nem

Symphalangus nem

Nomascus nem

Emberfélék (Hominidae) család

Pongo nem

Gorilla nem

Pan nem

Homo nem


Mivel a keskenyorrú - óvilági - majmok csoportja igen terjedelmes, ezért ismertető anyagunkat több részre bontottuk. Az Óvilági majmok III. részében az Emberszerűek (Hominoidea) öregcsaládjába tartozó Gibbonfélék családjából a Hylobates, a Hoolock, a Symphalangus és a Nomascus nemek, valamint az Emberfélék családjából a Pongo, a Gorilla, a Pan és a Homo nemek egyedeit mutatjuk be.


Emberszerűek (Hominoidea) öregcsaládja

Gibbonfélék (Hylobatidae) családja

Hylobates nem

Kloss - gibbon vagy biloh (Hylobates klossii)

A Kloss - gibbon mérete 45 - 65 centiméter, súlya legfeljebb 6 kilogramm. Minden gibbonra jellemzően, hosszú karokkal rendelkezik, de farka nincs.

      

Kizárólag a Mentawai - szigeteken honos. Az esőerdők lakója, a talajra ritkán jön le. Párban él, területét erősen védi más gibbonokkal szemben. Étrendje főleg gyümölcsökből, növényi részekből, madártojásokból, rovarokból és kisebb gerincesekből áll.

Az éneklésben a nőstény Kloss - gibbon kórust tartják a legszebbnek, mikor "dalaikat" előadják.

A Kloss a gibbon hímek és a nőstények nem énekelnek duettet. A hímek általában egy órával napkelte előtt, míg a nőstények napfelkelte után szólalnak meg. Az éneklés területvédő figyelmeztetés más állatok számára, de egyben a családi kötelék erősítését is szolgálja.

      

A nőstény 2 - 3 évenként kölykezik hét hónapos vemhesség után. Általában egyetlen utód jön világra, amelyet két éves koráig gondoz. A fiatalok 7 évesen válnak ivaréretté. Várható élettartamuk vadon 25, fogságban akár 40 év is lehet.



Müller - gibbon (Hylobates muelleri)

Más gibbonfajokkal ellentétben a Müller - gibbon nem mutat nemi dimorfizmust. Bundája szürke vagy barna, arcát világosabb vagy fehér szőr keretezi. A fejet gyakran fedi egy sötét színű "sapka". Súlya 4 - 8 kilogramm, a kisebb gibbonok közé sorolható.

      

A Müller - gibbon a Borneó sziget északi és keleti részén él. Monogám életmódot folytat, területét a betolakodóktól hosszú, hangos énekléssel védi meg. Étrendjük elsősorban gyümölcs. Szaporodása megegyezik a Kloss - gibbonnal.

      


Fürge gibbon (Hylobates agilis)

Indonéziában Szumátra szigetén, Malajzia és Dél-Thaiföld területén él. A faj szerepel a veszélyeztetett fajok IUCN Vörös Listáján, mivel az élőhelyek megsemmisítése és a kedvtelésből tartott állatok kereskedelme szinte kipusztította.

A fürge gibbon szőr színe fekete és vöröses-barna. Homloka fehér, a hím arcát fehér vagy világosszürke szőrzet keretezi. A hímek kicsit nagyobbak, mint a nőstények. Súlyuk 4 - 6 kilogramm, de fogságban ez elérheti a 8 kilogrammot is. A fej és test hossza 45 - 65 centiméter, farkatlan.

      

Hosszú karjaival gyorsan, szinte repül az ágak között. Mint minden gibbon, monogám. A pár egy általuk szigorúan védett területen él. Táplálékát levelek, virágok és rovarok alkotják.

Szaporodási szokásai azonosak a Kloss - gibbonnal.


Fehérkezű gibbon (Hylobates lar)

Ez az egyik legjobban ismert gibbon, gyakran látható az állatkertekben.

A szőrzet színezete fekete, sötét barna, világos barna, homokszínű lehet. A kezek és a lábak fehérek, arca fekete. Az arcot körülölelő szőrmegyűrű fehér. A hímek és nőstények bármelyik színváltozatúak lehetnek, nagyságra is közel azonosak.

   

Indonézia, Laosz, Malajzia, Mianmar és Thaiföld területén elterjedt. Életterei az elsődleges és másodlagos trópusi esőerdők, vegyes lombhullató bambusz erdők, és a szezonális örökzöld erdők.

A fehérkezű gibbon étrendje igen változatos. Beletartozik a füge és egyéb apró, édes gyümölcsök, liánok- és fák gyümölcsei és bogyók, fiatal levelek, rügyek és virágok, az új hajtások, szőlő, szőlőhajtások, és rovarok, darazsak, és madártojás is.

      



Hoolock nem

Hulok (Hoolock hoolock)

Hoolock a második legnagyobb gibbon fajta, mérete eléri a 60 - 90 centimétert, súlya 6 - 9 kilogrammot. A nemek közel azonos méretűek, de színezetük jelentősen különbözik. A hímek fekete alapszínéből jól kiemelkedik a fehér szemöldök, az öregebbek esetében pofaszakáll is, míg a nőstények egyszerű szürke - barna szőrzetűek.

   

A nap döntő részét a fákon töltik. Étrendjük főleg gyümölcsökből, rovarokból és levelekből áll.

Hét hónapos terhesség után egy utód születik. Az újszülött színe fehér vagy barnássárga. Körülbelül hat hónapot vesz igénybe míg a hímek szőrzete feketére sötétedik, a nőstények szőrzete sárgásbarna marad egész életükben. 8 - 9 éves korban válnak ivaréretté. Várható élettartamuk a természetben körülbelül 25 év.

      


Symphalangus nem

Sziamang (Symphalangus syndactylus)

Őshonos Malajzia, Thaiföld és Szumátra erdőiben. A legnagyobb a kisebb majmok között, a sziamang lehet kétszer akkora, mint más gibbonok, elérheti az 1 méteres magasságot, és testtömege a 14 - 15 kilogrammot. A hímek és nőstények felfújható torokzacskóvel rendelkeznek, mely rezonátorként felerősíti a hangjukat.

Szumátra - szigeten és a Maláj - félszigeten széles körben elterjedt a síkvidéki- és a hegyi erdőkben, valamint az esőerdőkben. A sziamang hosszú, sűrű, bozontos szőrzetű, a legsötétebb árnyalatú minden gibbon közül. A majomnak hosszú, nyurga karja van, amely hosszabb, mint a lába. Az arc többnyire szőrtelen eltekintve egy vékony bajusztól.

      

Étrendjét főleg érett gyümölcsök, levelek, virágok és rovarok alkotják. Vemhességi időszaka 8 - 9 hónap, melyet követően szinte mindig egy csecsemő születik.

Az anya gondoskodik a gyermekről, de a hímek általában több apai figyelemben részesítik a kicsit, mint más gibbon fajoknál tapasztalható.

Fogságban 30 évet élhet.

      


Nomascus nem

Bóbitás gibbon (Nomascus concolor)

A bóbitás gibbon veszélyeztetett faj. Kínában, Laoszban, és Észak- Vietnamban él. Hossza 45 - 55 centiméter, súlya 7 - 10 kilogramm. A hím szinte teljesen fekete, de arcán két oldalt fehér, vagy drappos a szőrzet, míg a nőstény arany vagy drappos színű, fején fekete "sapkával".


   

A bóbitás gibbonok az erdők lakói, hosszú karjaival ügyesen közlekednek a lengő ágak között. A földön kiegyenesedve, karjaikkal egyensúlyozva járnak.

Kis monogám családi csoportokban fákon él a hím és a nőstény, valamint utódaik. Éneklésük reggel, kísértetiesen visszhangzik az erdőben. Ezek a "duettek" alapvető fontosságúak a kötődés kialakulása, megerősítése, és megtartása, valamint a terület védelme szempontjából.

Takarmánya érett, cukorban gazdag gyümölcs, mint például a füge, de néha fogyasztanak vitaminban gazdag levélrügyeket, és ritkán esznek állatokat is. Hangos és hosszú 10 - 30 percig tartó dal rohamokat tartanak. A fekete bóbitás gibbon reggel énekel, a hím kezdeményezésére néha duettet.

      



Emberfélék (Hominidae) családja


Pongo nem

Borneói orangután (Pongo pygmaeus)

Őshonos Borneo szigetén. Nagyon intelligens, fejlett eszközhasználat jellemzi. Az orangutánok DNS mintája 97%-ban megegyezik az emberével.

Az erdőirtás, a pálmaolaj ültetvények, és a vadászat komolyan veszélyezteti a fennmaradását. A harmadik legnehezebb élő főemlős. Csupán a gorilla két faja előzi meg testtömegben. A hímek súlya átlagosan 75 kilogramm, testhosszuk 1,2-1,4 méter, a nőstények átlagosan 40 kilogramm testtömegűek, és testhosszuk 1 - 1,2 méter. Karjai nagyon hosszúak, elérhetik a 1,5 métert. Szőrzete durva, bozontos, barnás - vörös színű. Az idősödő hímek pofalemezt növesztenek, melytől arcuk szélessé, lapossá válik.

  

A borneói orángután a trópusi és szubtrópusi nedves lomblevelű erdők, a borneói alföld, illetve a hegyvidéki területek lakója, akár 1500 méter tengerszint feletti magasságban is megél. Az elsődleges és másodlagos erdőkben nagy távolságokat tesz meg élelmet keresve. Élettartama 35 - 45 év, fogságban megérheti a 60 évet is.

Mindenevő, étrendje igen változatos. Borneói orángutánok képesek arra, hogy faágakat kihegyezve lándzsát készítsenek, s a folyóból a halakat ezekkel fogják ki. Leveles ágakat - csokorba fogva azt, - napernyőként és légycsapóként használják.

A nőstények általában 14 - 15 éves korban szülnek. Az első évben a kölyök az anya hasszőrzetébe kapaszkodva "utazik", majd körülbelül négy éves korban kerül sor az elválasztásra. Serdülő szakaszban is mindig látótávolságon belül maradnak az anyjukkal.

  


Szumátrai orangután (Pongo abelii)

Már csak Szumátra szigetén él, ritkább mint a borneói orángután.

Hímje körülbelül 1,4 méter magas, és 90 kilogramm, a nőstények átlagosan 90 centiméter magasak, és 45 kilogramm testtömegűek. Összehasonlítva a borneói fajjal, szumátrai orángutánok vékonyabbak, hosszabb az arcuk és a szőrzetük színe is halványabb. Az idősödő hím egyedek pofalemeze a korukkal arányosan kiszélesedik.

      

Az eszközhasználatuk tudatos, botokat alkalmaz a termeszek kiásására, a méhek mézzel telt lépeinek, az érett gyümölcsök leverésére.

A csecsemő orangutánokat anyjuk általában 3 éves korukban választja el. A fiatalok ezt követően is kapcsolatban maradnak anyjukkal, egészen az ivari érettség eléréséig. Várható élettartamuk több mint 50 év.

  



Gorilla nem

Nyugati gorilla (Gorilla gorilla)

A gorillák az esőerdőkben, hegyi köderdőkben élnek, akár 4000 méter magasságig is felhúzódnak. A talajszinten mozognak, csak a kisebb nőstények és a fiatalok másznak fára. Előszeretettel tartózkodnak az emberi települések és megművelt területek közelében, kiirtott esőerdők helyén növő bozótosban, mivel a sűrűbb aljnövényzetben több a táplálék.

Természetes ellenségük nincs, még a fiatalokra is csak a krokodilok és a leopárdok lehetnek veszélyesek. Mivel a földön élnek, testsúlyukat hátsó lábaik hordozzák. Járás közben erősen előredőlnek, ezért menet közben két öklükre támaszkodnak.

   

   

A nyugati gorillák táplálékában sok a gyümölcs, a keletiek inkább leveleket, rügyeket esznek. Napjuk nagy részét táplálkozással töltik. Hajnaltól délig esznek, ekkor a felnőttek egy kicsit pihennek, a kölykök pedig játszanak. Az evést délután folytatják, majd alkonyatkor a földön fészket építenek gallyakból és levelekből, és abban töltik az éjszakát. Naponta egy - két kilométert vándorolnak táplálék után kutatva.

A nőstények 6 - 9 évesen válnak ivaréretté, és egy - két év múlva (az új csoportba állás után) szülik meg első utódjukat. A csimpánzoktól eltérően nem vadásznak. Faleveleket, fakérget, rügyeket, gumókat és gyökereket esznek. Állati eredetű táplálékként csak időnként egy - egy rovart esznek meg. Mivel nincs vadászterületük, területfoglaló ösztönük sokkal gyengébb, mint a csimpánzoké. Vannak olyan, magányosan vándoroló hímek, akik csak időszakosan csatlakoznak egy - egy csapathoz.

A gorillák kisebb családi közösségekben élnek, amelyeket egy idősebb, ezüstös hátú hím vezet és védelmez. Jóval kevesebbet kurkásszák egymást, mint más majmok. A hím és a nőstények kapcsolata szoros, a nőstények viszonya lazább, mivel nem rokonok, ivaréretten elhagyják csapatukat, és más közösséget keresnek maguknak. Csakúgy, mint a többi főemlősnél, ahol a hímek dominálnak, náluk is megfigyelhető a kölyökgyilkosság. A nőstényt megszerző új hím azért öli meg elődje kölykét, hogy a nőstény mielőbb újra fogamzóképes állapotba jusson, s az új vezér vérvonala maradjon fenn. 250 - 290 napos vemhesség után 1, ritkán 2 kölyöknek adnak életet. Az újszülött gorilla 1,5 - 2 kilós és teljesen magatehetetlen, az anyja a karjában hordozza. Néhány hónaposan már anyjuk hátán lovagolnak, és itt is maradnak 3 - 4 éves korukig. 2 - 4 éves korukig szopnak, ivaréretté 7 évesen válnak. Egy nőstény élete során 3 - 6 utódot nevelhet fel.

   

Érdekesség

A Koko nevű nősténynek egy kaliforniai állatkertben 600 ASL (siketnéma jelbeszéd) jelet tanítottak meg, és ezeket Kokó valódi nyelvként használta. Nemcsak érzelmeit tudta kifejezni, de maga is alkotott új jeleket.

A szürke hátú vezérhím feladata az utódnemzés és a csoport védelme. Veszély esetén két lábra állva, mellét döngetve próbálja elijeszteni a betolakodót. Ha ez sikertelen, egyenesen felé rohan, de meg nem üti. Egy kétszáz kilós gorillahím támadása minden betolakodót elijeszt.

A gorillákra leselkedő legnagyobb veszély élőhelyük pusztulása és a vadászat ami a világméretű kampány ellenére is virágzik.


Keleti gorilla (Gorilla beringei)

A keleti gorilla egy hatalmas emberszabású majom, széles mellkassal, és a hosszú karokkal. Az arc, a kezek, lábak és a mell csupasz. A szőrzete fekete, de felnőtt hímek hátán megjelenő "nyereg" ezüstös. Amikor a gorilla öregszik, a test teljes szőrzete szürkéssé válik.

A hímek sokkal nagyobbak, mint a nőstények. A kifejlett keleti gorilla hím átlagos súlya 140 - 210 kilogramm, magassága 170 centiméter, a nőstény általában 90 - 100 kilogramm, és magassága 150 centiméter. Az eddig ismert legmagasabb ezüsthátú 194 centiméter, a legnehezebb 266 kilogramm volt.

      

A keleti gorillák növényevők, lombozat alapú étrenddel. A napi táplálkozás két ciklusban történik, reggel és késő délután. Éjjelre a növényzetből fészket építenek a földön. Stabil, összetartó családi csoportban élnek egy ezüsthátú domináns hím által vezetve. Keleti gorillák csoportjának mérete nagyobb, mint a nyugati rokonoké, akár 35 egyedből is állhat.

A nőstények csak minden 3 - 4 évben szülnek. A vemhességi idő 8,5 hónap. Az újszülött gorillák már 9 hét elteltével másznak, a teljes elválasztásra csak 3,5 éves korban kerül sor. A hímek megvédik a nőstényeket, erejüket kiegyenesedésükkel és mellkasuk verésével fitogtatják.

   


Pan nem

Közönséges csimpánz (Pan troglodytes)

A nyugat - afrikai Guineától Gabonig, valamint Zaire északi felében honos, de nem összefüggő területen, hanem néhány nagyobb és számos kisebb folton. Trópusi esőerdőkben és fás szavannákon egyaránt megél.

A csimpánzok testméretei nagy eltéréseket mutatnak, mivel egyrészt határozott nemi dimorfizmus jellemzi őket (vagyis a nőstények mintegy negyedével kisebbek a hímeknél), másrészt pedig elég nagy az eltérés az egyes helyi változataik között. A hímek testtömege 50 - 70 kilogramm, testmagasságuk pedig 120 - 170 centiméter között változik, a nőstényeké 40 - 50 kilogramm, illetve 100 - 130 centiméter között. Agytérfogatuk kb. 350 köbcentiméter, ami nem sokkal kevesebb, az ember legkorábbi ismert őseinek, a már két lábon járó Australopithecus fajokénál.

A csimpánz testének felépítése az erdei életmódhoz alkalmazkodott. Hosszú karjai és kezén - lábán szembefordítható (opponálható) hüvelykujjai segítségével épp oly ügyesen mozog a fákon és az ágak között, mint lent a földön. Testét ritkás fekete szőrzet borítja, arca azonban csupasz.

   

220 - 230 napos (7,5 hónapos) vemhesség után a nőstény általában egy utódot szül. A csimpánzkölyök 2 - 4 évig él az anya tején, ivaréretté pedig 6 - 8 évesen válik, de a nőstények néha csak tízévesen válnak szaporodóképessé. Maximális élettartama a természetben 35 - 40 év, de egyes példányok (főként állatkertekben) akár a 60 esztendős kort is megélhetik.

A legidősebb csimpánz a Tarzan című film sztárja, Csita. 1932-ben született, és 2011. december 24-én veseelégtelenségben hunyt el.

A csimpánzok nagyon értelmes állatok, laboratóriumban sok mindenre megtaníthatók. Egyes csimpánzoknak sikerült száz - százötven jelet is megtanítani, és ezeket értelmesen is használták, de valódi nyelvet, amelyben a szavak bonyolult jelentéshálózattá szerveződnek össze, nem tudnak elsajátítani. A csimpánzok memóriája igen jó és ez nem csak laboratóriumokban nyilvánul meg. Tíznél is többféle eszközt használnak, kőből vagy fából készült kalapácsot és üllőt pálmadió töréshez, horgászbotot termeszek halászatához, néha nagy leveleket esernyőként vagy toalettpapírnak.

   

A csimpánz elsősorban növényevő, de ha alkalmuk van rá, akkor csoportosan elejtenek kis termetű állatokat is (általában más, kisebb majomféléket, mint például a kolobuszmajmot). Mivel gumós foga van, ezért húsevő is, az emberhez hasonlóan.

Nem osztják meg egymással a táplálékukat (csak az anyák kölykeikkel). Még a gyakori vadászat eredményét sem osztják el a résztvevők. Aki a hajsza végén a zsákmányt (varacskos disznó malacát, kölyök páviánt vagy más majomfélét) elkapta, igyekszik gyorsan egy nehezen hozzáférhető fára mászni vele, de eltűri, hogy a hajsza résztvevői egy - egy darabot, szárnyat - combot lecsípjenek belőle.

   

A magas agressziós szint miatt együttműködésük fejletlen, legfeljebb a vadászatra terjed ki. Ehhez a hímek mindig csoportokba állnak össze. A hímek könnyen kapnak dührohamot apró sérelmekért, és aki elől van a rangsorban alaposan elnáspángolhatja a hátrébb lévőket. A győztes hím a verekedés végén körbejár, és igyekszik megnyugtatni, megbékíteni a nőstényeket, kölyköket, fiatal hímeket.

Az éjszakát a nagy csapatban töltik el, de minden állat egyénileg épít magának fészket a közeli fák ágai között (csak a kölykök alszanak anyjukkal).

A csimpánzcsapatban egyértelműen a hímek dominálnak, egy alfa hímmel az élen. Minden felnőtt hím dominálja bármely felnőtt nőstényt, de a nőstények között is van dominancia - sorrend.

A csimpánzcsapat ismeri és védi területének határait. Néhány hím elég gyakran őrjáratozik a területük határain. Az őrjáratok gyakran keverednek konfliktusba a szomszédos csapatok hímjeivel. Nem ritkán összeverekednek, és ha egy nagyobb csapat magányos hímmel találkozik, azt azonnal megtámadják, gyakran meg is ölik. A szomszéd hímeket prédának tekintik. Ha viszont nősténnyel találkoznak, azt körülveszik, és erőszakkal a saját területükre terelik, majd hetekig vigyáznak arra, nehogy visszamenjen, vagy saját nőstényeik el ne üldözzék. Az ivarérés idején a nősténycsimpánzok időnként maguktól is átballagnak a szomszédokhoz. A hímek egész életükben ugyanabban a csapatban élnek, ha elhagynák területüket, a szomszédok megölnék őket.



Bonobó (Pan paniscus)

A bonobó az utolsóként felfedezett emberszabású majomfaj. Szabadon már csak a Kongó - medencében, a Kongói Demokratikus Köztársaságban élnek, azon belül is főként a Salonga Nemzeti Parkban. Az elmúlt két évtizedben létszámuk az orvvadászat eredményeként mintegy negyedére (kb. tízezer egyedre) csökkent.

Állatkertben is keveset tartanak. A nőstények körülbelül 9 éves korukban, amikor ivaréretté válnak, elhagyják családjukat, és új csapatba költöznek, így elkerülik a vérfertőzést és növelik a faj genetikai diverzitását. Napjainkban a Kongó - medence bonobói olyan kevesen maradtak, hogy egymástól teljesen elkülönült közösségekben élnek, és ez már a faj fennmaradását veszélyezteti.

Nappal kisebb csoportokban járkálnak, és így gyűjtenek élelmet, de sötétedéskor ismét összegyűlnek, és az éjszakát a fák között épített fészkeikben töltik. Főként növényekkel táplálkoznak, de kisebb gerinceseket, férgeket és rovarokat is esznek.

Súlyuk és magasságuk nem különbözik lényegesen a csimpánzokétól, de kecsesebb alkatuk miatt kisebbnek tűnnek. A csimpánzokhoz hasonlóan sok hímből, sok nőstényből és kölyökből álló (akár száz fős), szétváló - egyesülő csoportokban élnek, azonban a csimpánzoktól eltérően a bonobóknál a nőstények a dominánsok. A hímek között a domináns nőstény fiai tartanak rendet.

   

Főként szaporodási viselkedésük hasonlít az emberéhez. A bonobók nem pusztán a szaporodás érdekében élnek szexuális életet. Az örömszerzés és a társas kötelék erősítése is fontos hajtóerő. A nőstények folyamatosan készek a párzásra, szemben például a csimpánzzal, ahol a nőstény erre csak termékeny napjain hajlandó. Párosodás előtt a bonobó hím megkörnyékezi a nőstényt - de nem agresszíven, erejét fitogtatva, hanem ajándékot, például ételt kínál neki. A nőstény elutasíthatja a közeledést. Ha két bonobócsapat találkozik, nem kezdenek el harcolni, hanem üdvözlik egymást, ételt cserélnek, és szexuálisan is közelednek egymáshoz.

   

A bonobók konfliktusaikat nem agresszíven, hanem szex-szel oldják fel. Ezzel függhet össze az, hogy a nőstény bonobók genitáliája nem csak havonta egyszer duzzad meg, hanem a szoptatás néhány évét kivéve állandóan duzzadt. A csapatba felvételét kérő nőstény kiválaszt egy domináns nőstényt, éjjel - nappal követi őt, és gyakran összedörgölik genitáliáikat. Pár hét után a többiek teljes értékű csapattagnak fogadják el a jövevényt, aki 1 - 2 évvel a csatlakozás után szüli első utódját. A szülő és a kölyök kapcsolata az első 3 - 4 évben nagyon szoros, ez alatt a nőstény nem is szül újabb utódokat.


Homo nem

Mai ember (Homo sapiens)

Az ember elsősorban abban különbözik az állatoktól, hogy nemcsak felhasználja a természet erőforrásait, hanem a maga szükségletének megfelelően át is alakítja.

Testalkata, szerveinek felépítése és működése, vércsoportja, géntérképe és más tulajdonságai alapján az ember az emberszabású majmokhoz, leginkább a csimpánzokhoz hasonlít, fejlődési vonaluk mintegy 6 millió éve vált külön. Az emberré válás során, a fán élő hominidák (Hominidae) egy csoportja leereszkedett a fákról, az első emberelődök (Hominina) két lábon kezdtek járni (Australopithecus, "majomember").

Australopithecus robustus

Az emberi nem (Homo) első képviselői a felszabadult kezüket lassanként szerszámok, eszközök készítésére, munkavégzésre kezdték használni (Homo habilis és Homo erectus, vagyis az előember).

   

Homo habilis                         Homo erectus

A közösen végzett munka fontos az emberré válás folyamatában, az állatvilágból való kiválásban, a nyelv és gondolkodás kialakulásában (Homo heidelbergensis, Homo rhodesiensis, és Homo neanderthalensis, vagyis az ősember). Ez utóbbinak az europid rassz létrehozásában döntő szerepe volt.

      

Homo heidelbergensis             Homo rhodesiensis,            Homo neanderthalensis

A Homo sapiens jellegzetes tulajdonságai az egyenes testtartás és a két lábon járás, a fejlett agykoponya (1300 - 1500 köbcentiméter), az ennek megfelelően megnagyobbodott és különösen fejlett agyvelő, számtalan feltételes reflex és képesség az elvont fogalmak alkotására. Legjellegzetesebb a gondolkodás és a másodlagos jelzőrendszer, a beszéd és nyelv.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza az EMLŐSÖK menűbe