A palackorrú delfin


A palackorrú delfin (Tursiops truncatus) az emlősök (Mammalia) osztályának a cetek (Cetacea) rendjébe, ezen belül a fogascetek (Odontoceti) alrendjébe és a delfinfélék (Delphinidae) családjába tartozó faj.

A legismertebb delfin, nemcsak az óceánokban és tengerekben való elterjedtsége okán, hanem, mert vele találkozhatunk leggyakrabban a delfináriumokban, filmekben.

Nevét a borospalackra hasonlító szája ("csőre") alapján kapta, amit az első névadók orrnak néztek.

A delfinek ősei szárazföldi élőlények voltak, de a járásra szolgáló végtagjaik mára már elcsökevényesedtek. Sokáig halaknak hitték őket, valójában emlősök. A szárazföldi emlősökhöz hasonlóan tüdővel lélegeznek, fejlett utódokat hoznak a világra, ezeket tejjel táplálják, és a halakkal ellentétben magas és állandó a testhőmérsékletük.

A palackorrú delfin világszerte elterjedt a melegebb, szubtrópusi és trópusi tengerekben, de a meleg áramlatok révén északra és délebbre, a mérsékelt égövben is előfordul, a legészakibb populáció Skócia partjainál él, de egyes példányok néha elérhetik a jeges-tengeri szigeteket és a Fehér-tengert is. A Földközi-tengerben és a Fekete-tengerben is megtalálható.

A palackorrú delfinek előfordulása a világtengerekben

Elsősorban a sekélyebb, part menti tengerrészeket kedveli, a kontinentális talapzat határáig. Gyakran látható öblökben és lagúnákban, sőt a nagyobb folyókba is felúszhat. A melegebb, sekélyebb vizekben élő delfinek kisebbek, mint az északiak.

Az állat testhossza a 230 - 390 centiméter, testtömege 250 - 500 kilogramm. A hímek nagyobbak, mint a nőstények. Arcorra rövid, az alsó állkapocs túlér a felsőn, általában 72 - 104 foggal rendelkeznek.

   

Hátúszója hegyesen háromszögletű, láthatóan hátrahajlik. Háti része szürkés-barna vagy fekete, hasi része világosszürke vagy fehér. Homloka és arcorra sötét, alkata erőteljes.

   

A palackorrú delfin anatómiája

A delfinek a homlokukban lévő, szonárként működő echolokációs szerv segítségével tájékozódnak. Nagyfrekvenciájú (akár 200 ezer Hz) hangokat bocsátanak ki (hangnavigáció), amely segítségével egy másodpercen belül észlelik az akár több száz méterre úszó halrajokat is.

Az általuk kibocsátott ultrahang csettintő hangok sorozata. Ha ezek a hangok szilárd tárgyba ütköznek, visszhangként verődnek vissza. A visszhangot környezetének pontos hangképeként értelmezi. Így tudja megállapítani zsákmánya nagyságát, elhelyezkedését, haladási irányát és sebességét.

A hangképző szervek az orrüregben helyezkednek el. Mivel a hanghullámok a szilárd anyagban is jól terjednek, a víz alatt csukott orral is gond nélkül tudnak hangokat kibocsátani a koponyacsontokon keresztül. A visszaverődő hangokat a szem mögött található apró fülnyíláson keresztül fogja fel hallócsontocskáival. A jobb tájékozódást az is segíti, hogy a két fül működése független, így egyértelműen meg tudja határozni a hang irányát. A hangképzésben és fogadásban az állkapocs első része is szerepet vállal, amelyben rengeteg idegvégződés található. A látásuk is éles, viszont a szaglásuk fejletlen.

A csettintő, kattogó hangzások a navigációt, a füttyögő hangsorok pedig az egymás közötti kommunikációt szolgálják. A tengerbiológusok úgy találták, hogy a delfinek képesek megkülönböztetni rokonaik hangját más, nem rokon fajtársaikétól. A kísérlet során 14 palackorrú delfin hangsorait rögzítették, majd ezeket mesterségesen is előállították. Az egymással közeli rokonságban álló kísérleti egyedek, amikor a rokonuk hangját utánzó gépi hangsort játszották le a kutatók, minden esetben a hangszóró felé fordultak. Mivel a kísérletek során a delfinek mindig ugyanúgy reagáltak, így sikerült bebizonyítani egyedi hangfelismerő képességüket, amely magas intelligenciájukra utal.

Kutatók kimutatták, hogy minden egyed alkalmaz egy, csak rá jellemző hangjelet, ami alapján társai felismerik - mintha csak bemutatkozna. Ezeket az azonosító füttyjeleket elsősorban a nyílt vízen használják, hogy az egy csapatba tartozó delfinek könnyen megtalálják egymást. Azt is megfigyelték, hogy fogságban, olyan medencében, ahol jól láthatták egymást, az állatok nagyon hamar leszoktak "nevük" ismételgetéséről.

A palackorrú delfinek szeretik a végleteket. Hat méter magasra is kiugranak a vízből, és akár 600 méteres mélységbe is lemerülhetnek.

   

Nagyszerű úszók, általában 5 - 11 kilométer/órás sebességgel haladnak, de képesek felgyorsulni 35 kilométer/órára is. Naponta átlagosan 60 - 100 kilométert tesznek meg.

Nem úgy alszanak, mint sok más emlős. Egyes kutatók szerint a két agyféltekéje - melyek mérete hatalmas - felváltva pihen és aktív, mások szerint apró, pár másodperces alvási periódusai vannak.

A vaddisznó, a palackorrú delfin és az emberi agy méretarányos modellje

Társas lények, többnyire 2 - 15, de alkalmanként akár száz fős csoportokban is mozognak. A nagy tömegben együtt úszó zsákmányára összehangoltan, csapatban vadásznak.

   

Tápláléka partközelben élő halak, különösen kapelin, szardella, közönséges makréla és lazac, valamint tintahal és garnéla. Egy delfin átlagosan 8 - 15 kilogramm tengeri állatot fogyaszt el naponta.

   

Capelin és szardella

   

Makréla és lazac

   

Tintahal és garélarák

Természetes ellenségei a nagyobb cápák és a kardszárnyú delfinek. Azonban ritkán válnak zsákmánnyá, sőt, a cápákkal szemben sokszor maguk lépnek fel támadólag.

 

A delfinek eszközt is használnak. Miközben az aljzat homokjában kutatnak táplálék után, csőrükben tengeri szivacsot tartanak, így védve bőrüket az éles kavicsoktól.

Fejlett szociális kapcsolatokon alapuló csoportokban élnek. Egy csapat többnyire egy tucat delfinből áll, de időnként több százan is összegyűlhetnek egy-egy kedvezőbb táplálékellátottságú területen. A csapatok összetétele változó, állhat a nőstényekből és utódaiból, vagy fiatal egyedekből (nőstényekből és hímekből) egyaránt. A kifejlett hímek többnyire egyedül, vagy 2 - 3 fős csapatokban élnek.

   

A vadászat összehangolását is, fejlett kommunikációja segíti. A füttyök sorozatát több kutató nyelvnek véli. Ha ez igaznak bizonyul, akkor akár az ember és delfin kommunikációja is lehetővé válhat. Az biztos, hogy minden egyes delfinnek egyéni megkülönböztethető "beszéde" van, amellyel információkkal szolgáltathat saját magát, helyzetét, kondícióját illetően a társai számára.

Nincs meghatározott párzási időszaka. A rövid ideig tartó párkapcsolatot a hím kezdeményezi. Udvarláskor a hím S alakba görbíti testét, a párzás mindössze 30 másodpercig tart.

A 11 - 12 hónapos vemhesség végén 1 utód születik, mely általában nyáron jön a világra. Az újszülött állatok hossza 1 méter, súlyuk 30 kilogramm körüli.

Mivel a delfinek tüdővel lélegeznek, rendszeresen a felszínre kell úszniuk levegőt venni, mely különösen lényeges az újszülöttek világrajöttét követő első percekben.

Születésekor a kis delfin "fordítva" jön a világra, vagyis a feje bukkan ki utoljára. Azért, hogy az akár két órán át is elhúzódó szülés alatt ne fulladjon meg a vízben, a vajúdó nősténynek az ellés során a csoport egy másik nőstény tagja, a "bába" segít. Az anyaállatnak szülés után első dolga, hogy a vízfelszínre vigye a kicsinyét lélegezni. Ebben segédkezik a "bába", miközben a csoport többi tagja sem tétlenkedik, a közelben úsznak, hogy megvédjék a vemhes nőstényt és kicsinyét az esetleges támadóktól.

   

Az elválasztás 16 hónap után következik be. A nőstények rendszerint 2 - 3 évente ellenek, kivéve, ha az utód elpusztul. Az anya és utóda között 4 - 5 évig marad fenn a rendkívül szoros kapcsolat. A nőstények 5 - 12, a hímek 9 - 13 évesen válnak ivaréretté. A nőstények körülbelül 40 éves korukig, míg a jóval stresszesebb életmódú hímek 30 évig élnek.

 

A palackorrú delfin és az ember közötti kapcsolat különleges. Rengeteg történet szól delfinek által megmentett hajótöröttekről, különleges barátságokról. A delfináriumokban a közönség is érzékelheti rendkívüli intelligenciájukat. Azonban ez sem akadályozta meg az embert abban, hogy vadásszon rájuk, húsukért, olajukért, vagy éppen azért, mert vetélytársaknak érezte őket a tengeri élővilág kizsákmányolásában. Az ipari méretű halászat úgy is veszélyezteti a delfineket, hogy nem ők a közvetlen célpontok. Sok delfin fullad meg a tonhalra halászók hálóiban. Bár több országban is védelmet élveznek, az intenzív halászat és a globális felmelegedés erősen veszélyezteti őket.

A delfináriumokban leggyakrabban bemutatott faj a palackorrú delfin. Katonai célokra - víz alatti aknakeresésre, ellenséges békaemberek harcképtelenné tételére - is idomítják. Az élő állatok befogása egyes területeken jelentősen csökkentette a delfinek számát.

   

A palackorrú delfint vadásszák is, többek között Japánban, Nyugat-Afrikában, a Karib-tengeren és Peruban. Japánban csónakokkal és hálókkal a sekély part menti vízbe terelik a delfineket, majd egyenként a partra vontatják és húsüzemekbe szállítják őket.

   

A palackorrú delfineket szájállásuk után sokan mosolygós cetekként emlegetik.

Nézz a képre! Mindegyik nevet.

A kedvesnek tűnő állatok természetes körülmények között másként viselkednek, mint befogott társaik a delfináriumokban.

A delfinek a nagycsaládon belül kisebb, szorosabb és nem egyszer egymással rivalizáló csoportokba tömörülnek. A legösszetartóbbak a hímek, amelyek kisebb, 2 - 3 egyedből álló rajokban "bandáznak". Ezek a rajok stabilak, amolyan "sírig tartó" barátság alapján akár hosszú évekig is fennmaradnak.

Az udvarlás és a párzás meglehetősen agresszíven zajlik a jámbornak, békésnek hitt palackorrú delfinek között. Párzási időszakban a hímek elég durva módon szereznek nőstényt maguknak. A csoportokból erőszakkal elrabolnak ivarérett nőstényeket, amelyekkel az összetartó hímek valamennyien párosodnak. Ha a túl heves "udvarlás" elől a nőstény menekülni próbál, utána erednek, üldözik, és az uszonyait megragadva, harapdálva kényszerítik vissza maguk közé.

Alkalmanként felüti fejét az öldöklő hajlam is. A palackorrú delfineknél megfigyelték más delfinfajok időnkénti megtámadását, amely nem egy esetben a megtámadott egyed pusztulásával végződött. Nincs magyarázat az alkalmankénti agresszió okaira, de az bizonyosan kizárható, hogy élelemszerzés miatt történik, hiszen a megölt állat tetemét magára hagyják.

Palackorrú delfin rátámad egy közönséges barna delfinre, más néven közönséges disznódelfinre (Phocoena phocoena)

A: Menekülés megakadályozása B: Fojtás C: Feldobálás D: Öklelés

A palackorrú delfinek az emberrel szemben békések. A nyílt tengerben élők kíváncsian megközelítik a búvárokat, de tartózkodók, bár az emberek által folyamatosan látogatott partszakaszokon hozzászoknak a kétlábú szárazföldi vendégekhez, hagyják, hogy megsimogassák őket.

   

Sok mindent tudunk már róluk, de a számtalan megfigyelés és kísérlet ellenére még mindig nem ismerjük igazán a delfinek rejtelmeit. Csodálatosan és titokzatos világuk még sok felfedeznivalót tartogat.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza az EMLŐSÖK menübe