A repülő hüllők


Mai ismereteink szerint a pteroszauruszok voltak az első gerincesek, amelyek rendelkeztek a repülés képességével. Bőr, izom és más szövetek membránjából álló szárnyuk - mely leginkább a denevérekére emlékeztetett - a mellkas és a rendkívüli módon meghosszabbodott negyedik ujj közt feszült.

   

A legjelentősebb különbség a két szárnyszerkezet között, hogy míg a denevéreknél a 2 - 5. ujjak mindegyike megnyúlt, és részt vesz a szárnyat alkotó bőrredő merevítésében, addig a repülő őshüllőknek csupán a 4. ujja nyúlt meg, a többi szabadon állt.

A korai fajoknak éles, fogakkal teli állkapcsa volt és hosszú farka, a későbbi formák esetében a farok jelentősen megrövidült, és voltak olyan fajok, amelyeknél a fogak is hiányoztak.

A pteroszauruszokat a kréta időszak végén történt, 65,5 millió évvel ezelőtti kihalási hullám törölte ki az élővilágból, amely a dinoszauruszokkal is végzett. Ez a hullám jelentősen érintette a tengeri élővilágot is, amely sok pteroszaurusz számára az élelmet nyújtotta.

A kutatók arra következtetnek, hogy ezek a nemek a korai madarakkal való versenyben maradhattak alul.

Nem áll szándékunkban, hogy részletesen foglalkozzunk a repülő őshüllőkkel, inkább a ma is élő - utódjainak semmiképpen nem tekinthető - néhány állatra kívánunk kitérni, melyeknek alkatuknál fogva a repülés nem igazán életelemük, mégis sikeresen közlekednek a levegőben. Már az elején tisztázni kívánjuk, hogy amíg a pteroszauruszok aktív repülők voltak, - saját fizikai erejüket kihasználva tudtak a levegőbe emelkedni - addig a mai repülni is képes hüllők passzív repülők, csupán vitorlázásra képesek, ami azért egy hüllőtől nem kis teljesítmény.


Repülő gyíkok

A repülőagámák más néven repülő sárkányok az agámafélék egyik legérdekesebb nemzettsége. A hüllők (Reptilia) osztályának a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjéhez, ezen belül a gyíkok (Sauria vagy Lacertilia) alrendjéhez, a leguánalakúak (Iguania) alrendjéhez és az agámafélék (Agamidae) családjához tartozó Draco nem fajai.

Vitorlázási tudományukat általában menekülésre használják fel. A startolás magasságától függően képesek akár több mint 50 méteres távolságot is megtenni, miközben a levegőben kiválóan irányítják magukat.

Testhosszuk a 22 centimétert nem haladja meg

A repülő agámáknak mindkét oldalt 5 - 6 álbordájuk van, mely a félkör alakú szárnyat hordozza, mely inkább siklóernyő, mint szárny.

   

Pihenés közben az állat siklóernyőjét összeráncolva, oldalához lapítja.

Egy másforma bőrlebeny lóg le a torok közepéről, melyek a hímeken valamivel nagyobbak. A fej vastag és magas, a nyak meglehetősen hosszú, a törzs alacsonyra nyomott, a farok hosszú és vékony. A lábak viszonylag hosszúk és karcsúk, rajtuk 5 - 5 hosszú, vékony ujj van, vékony, hajlott karmokkal. A szem mérsékelt nagyságú, a pupilla kerek, ami nappali életmódra vall..

   

Négy metszőfog, két jól kifejlett szemfog és számos háromszög alakú zápfog alkotja a fogazatot.

Valamennyi repülő gyík fán élő állat, ha nem kényszerítik, nem szállnak le a földre, kivétel a nőstények tojásrakáskor, amikor a földbe egy lyukat készít, s ebbe rakja tojásait. Legtöbbnyire a fák koronájában tartózkodnak, ezért aránylag ritkán vehetők észre, holott nem ritka állatok.

Különösen délben, a rekkenő hőségben, nyugodtan pihennek egy helyen. Pompás színük ilyenkor egyáltalán nem tűnik föl. A levelek árnyékában fekvő, vagy a törzsekhez simuló állatokat csak akkor láthatjuk, ha nagyon közel megyünk hozzájuk. De ilyenkor is csak a barnának és szürkének valami keverékét látjuk, ami a fa kérgéhez nagyon hasonló. Még ha alaposan szemügyre vesszük, akkor is, csak szemeinek nyugtalan járása tűnik föl, ahogy az arra röpködő rovarokat lesi.

Ha zsákmány közeledik feléje, hirtelen kiterjeszti bőrszárnyát, melynek segítségével messzire kiugrik a levegőbe, majdnem hibázhatatlan pontossággal megragadja a zsákmányt, s egy másik ágra ereszkedik le. Színpompája azonban még ilyenkor sem tűnik föl, ezt csak közelebbről megfigyelve vehetjük észre.

      

     Draco blanfordii                        Draco sumatranus                                          Draco norvillii


      

   Draco maculatus                                                       Draco volans           


A BBC videóvelvétele a gyíkok szerelmi időszakában készült, mikoris a hím a nőstényt mindenhova követi. Okvetlen nézd meg a kis siklóernyős akrobatákat!


Repülő kígyók

Chrysopelea, ismertebb nevén repülő kígyó, vagy sikló kígyó, siklófélék (Colubridae) a hüllők (Reptilia) osztályába a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe és a kígyók (Serpentes) alrendjébe tartozó család. Egyetlen nemzettsége van. Élőhelye: Délkelet-Ázsia (Vietnam, Kambodzsa, Laosz, legdélibb Kína, India és Sri Lanka), Nagy- és Kis Szunda, Maluku, és a Fülöp-szigetek.

Ázsiában öt olyan rokon kígyófaj él, amely rendszeresen a levegőben közlekedik. A végtag nélküli állatok meglovagolva a levegőt, siklanak egyik fáról a másikra, vagy a fáról a talajra. A legkisebbek ~60 centimétert, míg a legnagyobbak az 1,2 méteres hosszt is elérik.

Ezek az állatok izomerejüket használva elrugaszkodnak, majd ~ 60 fokos szögben zuhannak, hogy minél nagyobb sebességre tegyenek szert.

Ahogy elérték a szükséges sebességet bordáikat szétnyitják, testük ellaposodik, szinte szalaggá válik, "S" alakot vesznek fel, miközben folyamatosan hullámzó mozgást végeznek.

A kígyó testének keresztmetszete siklás közben erősen emlékeztet a szárnyprofilra, mely kialakítása folytán a fölötte áramló levegőt nagyobb sebességre kényszeríti, (mivel fent hosszabb utat kell megtennie a levegőnek), mint az alatta áramlót. Ez által a fölötte lévő tér nyomása csökken, azaz emelőerő keletkezik. Az emelőerő fokozható a profil döntésével, melyet az állat a folyamatos kígyózó mozgásával idéz elő. Természetesen ezzel a manőverrel az emelőerő ugyan növekszik, de a haladási ellenállás is, tehát a kígyó sebessége csökken. Minél kisebb a haladási sebesség, az emelőerő is annál inkább csökken, s a sebességvesztés miatt győz a gravitáció.

A kígyó levegőben - a hullámzó mozgás fenntartásával - próbálja megteremteni a sebesség és a felhajtóerő összhangját, a távolság optimalizálása érdekében, mely alkalmanként tekintélyes, akár 100 méternél több is lehet. Levegőben történő siklási technikája fejlettebb, mint az előzőekben bemutatott, csupán vitorlázó agámáé, mivel repülése közben testmozgásával akaratlagosan növeli a felhajtóerőt, mintegy szárnyként alkalmazza testét.

A kígyó táplálékkeresés közben egy nála termetesebb és ráadásul éhes gyíkkal találkozik, és kénytelen menekülőre fogni a dolgot. A felvételen jól látszik hogyan nyergeli meg a levegőt és szabadul meg nemkívánatos partnerétől.

      

Étrendje rágcsálókból, gyíkokból, békákból, madarakból és denevérekből tevődik össze. Enyhén mérges kígyók, de az emberre ártalmatlanok.

 

   

   Chrysopelea ornata                                                         Chrysopelea paradisi    


   

   Chrysopelea pelias                                                Chrysopelea rhodopleuron


   Chrysopelea taprobanica    


A Natural Geographic rövid videójában tanúja lehetsz annak mi lesz a vége, mikor egy repülő kígyó és egy repülő gyík találkozik.

      

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a HÜLLŐK menübe