Rovaremésztő növények


Azon, hogy az állatok egy részének a fő táplálékát növények, vagy növényi származékok alkotják, senki nem csodálkozik. Kevésbé tartjuk természetesnek, hogy bizonyos növények állatokat fogyasztanak étrend kiegészítőként. Különös táplálkozási szokásuk oka az, hogy az adott területen a talaj nitrogénben szegény, így a növények ezt rovarokból nyeri ki. Többnyire savanyú kémhatású mocsári talajon élnek.

Sokszor nevezzük őket húsevő növényeknek, mely fogalmat a filmgyártás horror ágazata - természetesen indokolatlanul - ki is használta.

Nem vadásznak emberekre, nem rohangálnak befogó hálóval kiszemelt áldozatuk után, s nem állnak az ajtó mögött támadásra készen. Ezek a növények a sarkvidék kivételével minden földrészen fellelhetők.

Főként rovarokat és más ízeltlábúakat ejtenek csapdába, többségük emésztő enzimeket is termel, és az így "feldolgozott" tápanyagokat felszívják és hasznosítják.

A rovaremésztő növényekről az első híressé vált tanulmányt Charles Darwin írta 1875-ben. Nagyon változatos formákat mutatnak.

Rovarfogó csapdájukat figyelembe véve megkülönböztetünk aktív és passzív növényeket. Aktívak azok, melyek csapdája ingerlésre lép működésbe (Vénusz légycsapó {Dionaea muscipula}, Aldrovanda vesiculosa, stb.), passzívak pedig azok, melyek nem végeznek aktív mozgás a zsákmány elejtése, emésztése során (Nepenthes, Kürtvirág {Sarracenia}, stb.).


Aktív növények

Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa)

Az aldrovanda gyökértelen, a vízben szabadon lebegő, rovarfogó, évelő növény. Igen törékeny szára 10 - 25 centiméter hosszú, számos, 6 - 10 levelű, sűrűn álló levélörvvel. A levelek egy centiméteresek, nyelük ék alakúan kiszélesedett, és a végén 4 - 6 merev sertében folytatódik. A serték között a levéllemez kanál alakú, középvonala mentén összehajló, felső oldalán finom szőrök találhatók. A levéllemezek összecsapódásra képes csapdává alakultak át. "Vadászatkor" összecsapódó leveleivel apró víziállatokat zsákmányol, melyek az érzékelő szőröket megérintik.

   

Közönséges rence (Utricularia)

A közönséges rence gyökér nélküli, alámerülten élő vízinövény. Szára 30 - 200 centiméter hosszú lehet, a levélzettel együtt 3 - 8 centiméter széles. Levelei 20 - 80 milliméter hosszúak, 2 - 4 karéjúak, többszörösen hajszálfinom, szétálló sallangokra szeldeltek. Egyes sallangok tojás alakú, 1 - 4,5 milliméter hosszú hólyagokká alakultak át (számuk levelenként 8 - 20). Ezek az állatok fogására szolgáló hólyagok vagy tömlők nyílással rendelkeznek, melyet egy, csupán befelé nyíló csappantyú zár le, előtte 2 szárnyasan tagolt serte található.

Belsejükben alacsony nyomás uralkodik. Amint egy víziállat (például apró rák) megérinti az egyik sertét, kinyílik a csappantyú, és a szívóerő hatására a vízzel együtt az állat is a tömlő belsejébe sodródik. A növény zsákmányát fehérjebontó enzimek segítségével emészti meg.

   


Harmatfű (Drosera)

A nemzetségnek közel 100 faja ismert. A harmatfüvek általában kis termetű, tőlevélrózsás növények, melyek nedves, mocsaras, tápanyagban szegény élőhelyeken fordulnak elő. A "harmatfű" név a leveleken található fonalszerű mirigyszőrök (tentákulum) által kiválasztott ragadós nedvre utal. A tentákulumok hozzátapadnak, majd ráhajolnak az óvatlan rovarra, majd az egész levéllemez a rovarra borul és azt megemészti.

   

   


Hízóka (Pinguicula)

Magyarországon, de az Alpokban és a Pireneusokban is honos növény, a legtöbb fajt azonban Közép-Amerikában, Mexikóban találjuk. A levelein megbúvó mirigyek kevés emésztő enzimet tartalmazó, ragacsos anyagot választanak ki, amely csillogása vonzza a rovarokat. A levélre leszállva azonban beleragadnak a váladékba és megkezdődik a zsákmány lebontása. Elsősorban apró, repülő rovarokat esnek csapdába, de előfordul, hogy hangyákat, levéltetveket, egyéb apró rovarokat is elejt. Egyes fajoknál megfigyelték, hogy a levél széle begöngyölődik a zsákmányra, így nagyobb felületen képes a lebontást és a tápanyagok felszívását elvégezni.

   

Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula)

A növény leveleinek végén helyezkednek el az édes illatot árasztó csapdák. Belsejükben mindkét oldalon 3 - 3 érzékelőszőr található. Amikor a zsákmány a csapdára száll és az érzékelőket megérinti, a levéllemezek fél másodperc alatt összezáródnak és foglyul ejtik az áldozatot. A kisebb rovaroknak még van esélyük kimenekülni a "fogak" közül, hiszen a növény csapdája először nem zárul be teljesen, így védekezik a túl kicsi zsákmány ellen, melynek megemésztése több energiába kerülne, mint amennyit a növény belőle nyerhet. Ha az áldozat megfelelő nagyságú és ismételten az érzékelőkhöz ér, a csapda bezárul és emésztőnedvekkel telik meg, amíg a zsákmány fel nem oldódik. Az emésztés után, ami egy-két hét alatt zajlik le, a csapda újra kinyílik.

   

   


Passzív növények


Folyadékcsapdák

Brocchinia reducta

Brocchinia reducta, mint sok más bromélia víztároló poharat alkot szorosan átfedő leveleivel. A csészét körülvevő levelek viaszosak, síkosak. Az illat, a virágról visszatükröződő ultraibolya fény, a víz léte, erős vonzerő a hangyák és más rovarok számára. Egy rossz lépés a síkos levélen, a rovar a vízzel telt pohárba csúszik, ahol megfullad. Bár a növény nem termel emésztő enzimeket, azonban a csapdába esett rovarokat a pohárban felgyűlt vízben élő baktériumok megemésztik, s így lehetséges a tápanyagok felszívódása a leveleken keresztül.

   


Catopsis

Ez a faj is passzív csapdát használ melynek célja a zsákmány megszerzése és megemésztése. A levelek belső, homorú fele viaszbevonattal rendelkezik, mely kiválóan tükrözi az UV. fényt, és rendkívül síkos. A levélre leszálló, vagy azon mászó rovar megkapaszkodni nem képes, és a levéltő poharában összegyűlt vízbe fullad.

   


Paepalanthus bromelioides

A rovarok csalogatása és csapdába ejtése teljesen azonos az előzőekkel. Van némi bizonytalanság abban, hogy a növény hasznosítja-e az elpusztult rovarok maradványait, de a csapdába ejtés ténye - a síkos levélfelület és a vizet tartalmazó, fojtó csésze - mindenképp bizonyíték, hogy rovarfogó növényről van szó.

   


Ausztrál kancsó (Cephalotus)

A "kancsó" egy folyadékot tartalmazó, síkos falú csapda. A bejáratnál befelé hajló tüskék vannak, melyek lehetővé teszik, hogy az áldozat befelé haladhasson, de a menekülést meggátolja. A bejárat fölötti fedél az esővíz bejutását akadályozza meg, hogy a benne lévő emésztő enzim hatását ne gyengítse. A növény az emésztő enzim által feldolgozott anyagot hasznosítja.

   


Napkancsó (Heliamphora)

Meleg mocsarakban élnek. A Heliamphora fejlesztette ki a rovarfogás legegyszerűbb módszerét. A levelekből kialakult korsóban az esővíz hatására híg, cukros oldat keletkezik, ebben élesztőgombák és baktériumok telepednek meg, ezek segítségével emészti meg az odacsalogatott és csapdába esett áldozatokat. A levél szélén nektártermelő mirigyek vannak, ennek illata vonzza oda a legyeket és a szúnyogokat. Az állandó folyadékszintet a tölcsér oldalán lévő rés szabályozza. A kancsók belső felületét lefelé mutató szőrszálak borítják, melyek a rovarokat megakadályozzák a kijutásban. Az érintett fajok ismert neve napkancsó, mely téves. A név alapja nem a görög Helios = Nap szó, hanem a helos = mocsár, mely a növény élőhelyére utal. A pontos megnevezés tehát mocsári kancsó lenne.

   


Kancsóka (Nepenthes)

A kancsó alakú élelemgyűjtője egy lomblevél módosulása révén jött létre. Pereme csúszdaként működik. Az odatévedt rovar számára a csapda aljára érve, onnan nincs menekvés. A kancsó alján lévő szövetek fehérjebontó enzimeket termelnek, amitől a bennrekedt rovar két nap alatt megemésztődik, és a növény számára felszívható hasznosítható tápanyaggá alakul.

          


Sisakos légycsapda (Darlingtonia californica)

A kifejlett, rovarfogásra alkalmas levél két lebenyből álló nyúlványt visel (hasonlatos egy kígyó villás nyelvéhez), melynek a rovarok csalogatásában, a csapda bejáratához való vezetésében van szerepe. A módosult, rovarfogásra specializálódott levél nyílása a lebenyes nyúlvány tövénél található az alsó oldalon. A levél terminális szakasza (kígyó feje) megnagyobbodott, rajta átlátszó "ablakocskák" (pigment szegény terület) találhatók, amelyeken a beszűrődő fény összezavarja az áldozatul esett rovart, majd az a levél által alkotott kürt mélyére zuhan. Az áldozatot baktériumok és más mikroorganizmusok bontják le, a növény felszívja a folyadékban feloldódott tápanyagokat.

   


Kürtvirág (Sarracenia)

A legtöbb kürtvirág érdekes formájú rovarfogó leveleket növeszt, melyek leginkább egy hosszú, fedéllel ellátott tölcsérre emlékeztetnek. A csapda a peremén és a belsejében összegyűlő édes illatot árasztó nektárral várja a rovarokat. A leendő préda figyelmét először a növény színes csapdái kötik le, majd leszáll a levél peremére és a részegítő nektárillat egyre beljebb és beljebb csalja, innen már egy idő után nincs menekvés, a kijutást a lefelé álló szőrszálak is nehezítik. A nagyobb testű rovarok, például a darazsak képesek kirágni magukat a növény csapdájából.

   


Mézgacsapdák

Genlisea

A genlisea egy rizóma, két morfológiailag különböző levél típussal rendelkezik. A földfeletti lombozat fotoszintetizál, míg az erősen módosúlt földalatti leveleket használják csapdának, zsákmányszerzésre. Ragacsos váladékot termelnek, melyek az egysejtűeket, fonalférgeket elfogják. Ezek tejlesen fehérek, hiányzik belőlük a klorofil. A növények nem rendelkeznek gyökérzettel. A föld alatti levelek a csapdázáson kívül a növény rögzítését és a víz felszívódását is biztosítják.

   


Philcoxia

A növény levelei a talaj felszínén vagy teljesen a homokos talaj alatt találhatók. A ragacsos levelek vonzzák, csapdába ejtik, megölik és megemésztik a fonalférgeket, melyet a növény tápanyagként felszív és hasznosít.

   


Byblis

Az erősen megnyúlt leveleket és szárakat nyálkás anyagot termelő sűrű szőrzet borítja. Ezek vonzzák az apró rovarokat, melyek a ragacsos váladék csapdájába kerülnek. Amennyiben nem elég erősek ahhoz, hogy szabaduljanak a fogságból, a kimerültségtől, vagy a nyálka fojtó hatásától (eltömíti a légzőnyílásokat) elpusztulnak. Az elfogott állatok hasznosíthatóságáról az emésztőnedvek gondoskodnak.

   


Triphyophyllum

Ez egy háromfokozatú életciklusú növény mint a neve is mutatja. Az első szakaszban, egyszerű lándzsa alakú, jellegtelen levelei vannak. Ezt követi a második típusú levél, a húsevő, mely egy hosszú, függőleges inda, rajta a ragacsos, mézgás anyaggal és az emésztőnedvet termelő mirigyekkel. Végül a harmadik levéltípus, mely nem más mint egy horgokkal rendelkező, hosszú inda a futáshoz, kapaszkodáshoz.

   


Drosophyllum

Egyike azon kevés húsevő növényeknek melyek száraz, lúgos talajokon nőnek. A 20 - 40 centiméteres mirigyes levelek legombolyodnak, tekerednek kifelé, mint a vásárokon kapható "anyósnyelvnek" nevezett gyermekjáték. A növény édes illattal vonzza a rovarokat, amelyek leszállnak a levelekre, s beleragadnak a mirigyek által kiválasztott nyálkába. Pusztulásukat követően az emésztőenzimek felbontják, feloldják a testeket, melyeket tápanyagként a növény felszív.

   


Légyfogócserje (Roridula dentata)

A növényt ragadós gyantás, nyálka borítja, melybe a rovarok, darazsak vagy méhek, nagyon ritkán kisebb madarak is bele ragadnak. Rovaremésztő enzimet nem termel.

      


Sárga ördögszarv (Ibicella)

A növény, emberek számára kellemetlen illatot terjeszt. Rövid, mirigyes szőrszálakkal van bevonva szinte az egész felülete, mely ragacsos gyantát termel. A rovarok gyakran beragadnak a nyálkás váladékba és elpusztulnak. A növény nem termel emésztő enzimeket, így nem szívja magába a rovarokból nyerhető tápanyagokat.

   


Proboscidea

A növény felülete apró olajos szőrszálakkal bevont. Az illóolaj párolgása miatt fanyar, számunkra kellemetlen illata van. A kisebb rovarokat, melyek nem kellőképpen erősek csapdába ejti, és a ragadós masszában elpusztulnak. Nem termel emésztő enzimet, az elfogott rovarokból származó tápanyagot nem hasznosítja.

   

Az Ibicella és a Proboscdea terméstokja

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a BOTANIKA menűbe