A rozmár


A rozmár (Odobenus rosmarus) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a rozmárfélék (Odobenidae) családjába tartozó faj. Családjának és az Odobenus nemnek egyetlen faja.

Az Északi-sark körüli tengerpartok lakója. Ha teheti, elkerüli a nyílt vizeket, de úszó jégtáblákon is találkozni vele. A faj az elmúlt évszázad során erősen visszaszorult, 1996-ban alig több mint 50000 egyedből állt.

A rozmár csontváza

A hím elérheti a 4,5 méter hosszt és az egy tonnát, a nőstény 280 - 340 centiméter, testtömege 800 kilogramm vagy ennél is több.

Mellső végtagja 65 centiméter hosszú és 37 centiméter széles, a hátsó valamivel rövidebb. Lábaik úszóhártyásak, melyeket az állat evezőként használ. Úszáshoz többnyire a hátulsó végtagokat, kormányzáshoz pedig a mellsőket veszi igénybe.

   

   

A vízben kecsesen mozognak, bár meglehetősen lassú úszók, átlagosan csak 6 - 7 kilométer/órás sebességgel közlekednek, azonban meneküléskor képesek 32 - 35 kilométer/órás sebesség elérésére is. Életének 2/3 részét vízben tölti.

   

A rozmár, tömeg és méret tekintetében minden fókafélét felülmúl. Semmilyen más fajjal nem lehet összetéveszteni.

A szárazföldön a hátsó végtagokat a testük alá húzzák. A lábak nem képesek a test tömegének megtartására, ezért a szárazföldön és a jégtáblákon csúszva úgy mozog mint egy kukac.

Alkalmanként agyarát is igénybe veszi, mint egy csáklyát a felszínbe szúrva nyakizmai segítségével húzódzkodik.

A mellkasán és hasán lévő vastag zsírréteg párnaként viselkedik, tompítja a felszín egyenetlenségeinek hatását.

Bőre barna, az idősebb példányoké egyre szürkébb. A első szemfogak hatalmas agyarakká alakultak át. A hímek agyarai 75 centiméter hosszúak és 3 kilogramm tömeget is elérik, a nőstényeké valamivel kisebb. Az agyarak 4 - 5 hónapos korukban kezdenek megjelenni. Gyökerük nincs, az állat egész élete során nőnek. A bikáké erősebb, a tövénél 16 - 20 centiméter a kerülete, míg a teheneknél csak 11 - 13 centiméter.

     

Az agyarak egyenesek vagy enyhén befelé hajlanak, az állat velük kaparja fel táplálékát a tengerfenékről. Így azok hegye folyamatosan kopik, amit a növekedéssel kiegyenlítenek. A kopás mértéke az aljzat keménységétől függ.

Orra igen rövid, széles és tompa. Az orr két oldalán az érzékelést szolgáló bajuszsörte mered előre. A sörték laposak és hosszúságuk elölről hátrafelé növekszik, számuk néhány száz is lehet. Vastag, erős bajuszt alkotnak, amelyben a szálak egymást fedik és keresztezik.

   

Hátul lévő szemei kicsinyek, előrenyúló szemhéjak védelmezik őket. Fülkagylójuk nincs, a külső hallójárat nyílása hátra esik. Látása rossz, hallása sokkal jobb, szaglása kitűnő. Kedvező körülmények közt az embert már több száz méter távolságból megszimatolják.

Kültakarója más emlősökéhez hasonlóan felhámból, irhából és a bőr alatti zsírrétegből áll. A felhámot és az irhát évente levedli. Az irhában helyezkednek el a szőrtüszők, az izzadság- és a faggyúmirigyek. Az összefüggő zsírréteg a kihűléstől védi az állatot. A kifejlett rozmároknál a szőrzetnek már nincs szerepe. A borjaknak még tömött, puha bundája van, amely egész testüket egyenletesen beborítja. Ahogy növekednek, ez egyre gyérül, míg végül csupán a szinte teljesen csupasz bőr marad, ami viszont rendkívül erős, az öreg bikáknál akár 2,5 centiméter is lehet.

Agya körülbelül 1 kilogrammos, lényegesen barázdáltabb a szárazföldi ragadozókénál.

Többnyire családban vagy csordában él. Az öreg bikák háremet gyűjtenek maguk köré, és azt a riválisokkal szemben megvédik. Egymás közt épp olyan hevesen verekednek, mint az ellenséggel.

   

   

A fiatal bikák külön csoportokba tömörülnek. A bikacsordák messzebb behatolnak a Jeges-tengerbe, mint a nőstények, alkalmanként úszó jégtáblákon, vagy vízfelszínen úszó tengeralattjárók páncélzatán pihennek meg.

   

   

Táplálékot keresve 10 percig és akár 30 méter mélyre buknak alá a tengerfenékre, ahol agyaraikkal zsákmányaikat kaparják le. Tápláléka vegyes, túlnyomóan az iszapban és a jégpárkány mellett élő rákokat, kagylókat, férgeket és más alsóbbrendű állatokat eszi, de nem veti meg a fiatal fókákat és más víziállatokat sem. Ritkán halat is fogyaszt, főleg a nagy sarki tőkehalat.

A rozmár olyan erősen és ügyesen tud szívni, hogy a puhatestűek héjából csak az állatok lágy részeit szakítja ki.

A nőstények rendszerint 6 - 7 évesen, a hímek 8 éves kortól válnak ivaréretté. A párzási időszak januártól márciusig tart. A párzás a vízben történik meg. A vemhesség 15 hónapig tart, de ebbe az időbe beletartozik a 3 hónapos csíranyugvás. A nőstények egyetlen kölyköt szülnek. A borjú 18 - 24 hónapig szopik. Az újszülött borjú 1 méter hosszú, és hála anyja tápanyagokban gazdag tejének, első életévében 1,5 méteresre nő. Második évének kezdetén már nagymértékben önálló, de még a csordával marad.

   

   

A rozmárok igen gondos és önfeláldozó anyák. Igyekeznek a kicsinyeket és magukat a támadások elől elvonni. Veszély esetén mellső úszóival megragadva borját azonnal a tenger irányába menekül. Amennyiben erre nincs lehetősége halált megvető bátorsággal száll szembe az ellenséggel.

Alapvetően kíváncsi természetű, nem támadó viselkedésű állatok. Az emberen kívül a rozmárnak a jegesmedvével is meg kell küzdenie alkalmakként, mellyel nehéz harcokat vív meg. A jegesmedve nem csupán a fiatalokat fenyegeti, hanem itt-ott a felnőtteken is rajtaüt. A rozmárnak még más ellenfele is van, ez a gyilkos bálna, vagy másnéven a kardszárnyú delfin, amely nyílt vízen a fiatal rozmárokra veszélyes.

Az állat legfeljebb 40 évig él.

A rozmárok kedvelt szereplői az élőterületükként szolgáló országok postabélyegeinek is.

      

   

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a EMLŐSÖK menűbe