A vaddisznó


A vaddisznó (Sus scrofa) az emlősök (Mammalia) osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a disznófélék (Suidae) családjába és a Suinae alcsaládjába tartozó faj.

Elterjedési területe óriási, Marokkótól keletre egészen Egyiptomig terjedt, felölelte az Arab-félszigetet, egész Európát, a Közel-Keletet, Közép-Ázsiát, Szibériát, Indiát, a Hátsó-indiai félszigetet, a Maláj-félszigetet, Kínát és Japánt is. Az indonéz szigeteken keletre egészen Flores szigetéig őshonos. Északon felhatol Skandinávia déli részéig és Dél-Szibériáig. Számos szigeten előfordul, ahol alfajai alakultak ki, mint Szardínián, Korzikán, Srí Lankán, Hajnanon, Tajvanon vagy az Andamán-szigeteken. Angliából a középkorban kiirtották, de néhány éve vaddisznófarmokról kiszökött példányokból szabad területen élő állomány kezdett kialakulni.

Eredeti elterjedési területén kívül is sokfelé meghonosították. Viszonylag tisztavérű vaddisznók betelepítve csak Amerikában élnek. A Föld többi pontján élő állatok vagy elvadult házisertések vagy a vaddisznó és háziasított rokonának hibridjei.

Testhossza 90 - 200 centiméter, farka vékony, 15 - 40 centiméter hosszú, marmagassága 55 - 110 centiméter, a kanok tömege 50 - 190 kilogramm, a kocáké 45 - 160 kilogramm.

A vaddisznók egyes vidékeken még ennél is súlyosabbak lehetnek, Oroszországban elérhetik a 320 kilogrammot is. Ezzel szemben a dél-európai vaddisznók alig feleekkorák. Az ismert ökológiai szabályt követik, amely szerint egy-egy faj példányai a melegebb vidéken kisebbek és könnyebbek, mint a hidegebb tájakon. Színezete a csaknem feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik, ezt részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni, a vaddisznók ugyanis előszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak.

   

A kanok súlya jelentősen felülmúlja a kocákét, de elsősorban mégis az évről évre jobban kiálló szemfogaik (agyaraik) tűnnek fel. Az alsók gyenge ívben felfelé nőnek, míg a felsők felfelé hajlanak, és így ezekkel párhuzamosan helyezkednek el. Félelmetes fegyvert jelentenek, mert az agyarpárok koptatják, fenik egymást, és így egyre élesebbé és hegyesebbé válnak.

A kanok erősen fejlett agyarai nemcsak arra valók, hogy a riválisokkal harcoljanak velük, de ezzel védekeznek a ragadozók ellen is. Keményen tudnak küzdeni, és sarokba szorítva rendkívül támadóak. A legveszélyesebbek azonban a malacos kocák, amelyek már nemegyszer megtámadták és meg is sebesítették a békés járókelőket vagy bogyószedőket.

   

A vaddisznót joggal nevezhetjük igazi mindenevőnek, növényeket és állatokat is egyaránt fogyasztanak. A gumós zápfog, rágásra és metszésre is alkalmas, igazi zúzó fogazat. A fogak felülete nem sima, azon göbök, gumók találhatók. A kisőrlő fogak a tarajos (ragadozók), a nagyőrlők inkább a redős (növényevők) fogazathoz hasonlítanak.

A látás náluk alárendelt szerepet játszik. Apró szemükkel gyengén látnak, inkább hallásukra és rendkívül érzékeny orrukra hagyatkoznak. Csaknem korong alakú orrukkal fel tudják szaggatni a talajt, ezzel túrnak, amikor férgek, rovarlárvák vagy gumók és gombák után kutatnak, ha ott valami ehető akad, azt is megérzik.

   

A párosujjú patások testsúlya a 3. és 4. ujj hegyén, valamint a kéz- és lábtőcsontokon nyugszik. Lábfelépítésük előnye, hogy a földdel érintkező csekély felület és a kemény paták gyors futást tesznek lehetővé, ugyanakkor a két egymást kiegészítő patafél biztos fogást eredményez.

A 3. és 4. ujj végén lévő patát képesek kissé egymás felé fordítani, szétterpeszteni, lejtőn pedig oldalt dönteni, tehát jobban alkalmazkodik a terephez, mint a lovak patája.

Ennek is köszönhető, hogy a párosujjúak többféle élőhelyet hódítottak meg, a nyílt, füves pusztáktól és szavannáktól a sűrű aljnövényzetű erdőkön át a hegységekig.

A vaddisznó patája és lenyomata

Jelenlétükre utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó széllel viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik ugyancsak elárulják őket.

Családi közösségekben, csapatokban jár, melyet kondának nevezünk. A csapat magját az öreg koca jelenti, a süldőkkel és a malacokkal. Gyakran az előző évi fiatalok is a közösségben maradnak, amíg ivarérettekké nem válnak. A kanok alkalmilag keresik fel a kondát, csak a szaporodási időszak kezdetekor csatlakoznak a kocákhoz anélkül, hogy a fiatal állatokkal törődnének.

   

Az egyes kondák ragaszkodnak tanyahelyeikhez, ha ott nem nagyon zavarják vagy üldözik (vadásszák) őket. Mindennap oda térnek vissza, pihennek a sűrűben vagy dagonyáznak az iszapos tócsákban. Estefelé megélénkül a konda, és a disznók táplálkozni indulnak. Óvatosan közelednek az erdőszélhez, közben minden irányban figyelnek. Ilyenkor csodálatosan halkan képesek mozogni, míg egyébként, ha menekülnek, nagy zajjal törtetnek át a sűrűségen. Ha elfogy a táplálék, messzire elkóborolnak, hogy új táplálkozóhelyeket keressenek.

   

Nincs különleges igénye élőhelyükkel szemben. Csak a minden búvóhely nélküli, teljesen nyílt területeket és a hegyek magas részeit kerülik. A legkedvezőbbek a nedves talajú lombos és elegyes erdők, ahol a vaddisznó könnyen túrhat táplálék után, de fontos számára a nagy őszi tölgy- és bükkmakktermés is.

Tölgy- és bükkmakk, valamint mindenféle, a földön elérhető gyümölcs mellett férgeket és más, a talajban talált állatokat is fogyasztanak. Ha különösen bőséges táplálkozóhelyre bukkannak, ott nagy csapatba verődnek össze. A kondák egészen közel kerülhetnek egymáshoz, nem verekszenek, és nem igyekeznek egymást távolabbra szorítani, önállóságukat azonban megtartják. Tagjaik személyesen ismerik egymást, és sivalkodó, röfögő hangon tartják a kapcsolatot.

   

Megfogja a patkányt, a pockot, utóbbi kölykes fészkét megszimatolja, és orrával kifordítja, de rámegy a dögre, az elhullott vadra is.

   

A vaddisznók párzási, búgási ideje november és január közé esik. A vemhességi idő 16 - 21 hét, az alom 4 - 10 malacból áll. A koca malacozás előtt kis mélyedést készít, amelyet puha levelekkel, gazzal ki is bélel. A malacok világosan és sötéten csíkoltak. Szemük nyitva van, és alighogy megszáradtak, máris követik anyjukat. Hevesen küzdenek a legjobban tejelő emlőkért, míg aztán néhány nappal később egyfajta rangsor alakul ki, és minden malacnak megvan a maga helye.

   

A fiatal állatok csak gyengén szőrözöttek, meglehetősen nagy melegigényűek. Sokkal nagyobb szükségük van anyjukra, mint más párosujjú patásoknak. A család ezért szorosan összetart. A malacok kb. 3 hónapig szopnak, ettől kezdve már szilárd táplálékot is fogyaszthatnak. Féléves korukra önellátóak. Színezetük 9 hónappal később már a felnőtt állatokéhoz hasonló, ezeket süldőknek nevezzük. A vaddisznó a szabadban 12 évig élhet.

A vaddisznó a mitológiában és a történelemben

A spanyolországi Altamira barlang sziklafalát, mennyezetét állatok, bölény-, mamut-, vaddisznó-, vadló- és szarvas ábrázolások díszítik. A freskók az úgynevezett magdalénien kultúra idején, 18500 és 14000 évvel ezelőtt, a kőkorszakban készülhettek. Összesen 600 festmény és 1500 karcolat található a barlangban.

   

Göbekli Tepe régészeti lelőhely a mai Törökország délkeleti részén található.

A romok kiásásakor az emberiség eddig ismert legkorábbi körtemplomait tárták föl. A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény 12000 éves lehet, melyet egy már letelepült vadászközösség hozott létre.

Idővel ez a közösség kezdte el a növénytermesztést a gyűjtögetés és a háziasított állatok tenyésztését a vadászat helyett.

Héraklész mitológiai hősnek Eurüsztheusz mükénei király és Héra istennő 12 próbát eszelt ki, remélve, hogy a nagy erejű hős elbukik. Negyedik feladataként el kellett fognia az erümanthoszi vadkant, mely Pszóphisz város környékét tartotta rettegésben, mivel hatalmas agyarai halált hoztak emberre és állatra egyaránt. A vérengző vadat az erümanthoszi erdőkből a magas hegyekbe csalta, és ott egy óvatlan pillanatban belelökte egy hóval teli árokba. A vadkan teljesen kimerült, így Héraklész élve elfoghatta, megkötözte lábait és Mükénébe vitte. Eurüsztheuszt, a mükénei királyt elfogta a rettegés a hatalmas állat láttán, félelmében egy hordóban (vázában) keresett menedéket, és onnan könyörgött Héraklésznak, hogy tűnjön el az állattal együtt Mükéné falai közül.

A vaddisznó harcosként megjelenik a germán és angolszász kultúrában is, képét gyakran vésették sisakokra, pajzsokra és kardokra. A kelták különösen nagy becsben tartották, nekik szent állatuk volt.

A skandináv mitológiában Freyr a fény, az eső, a termékenység, és a jólét istene, a jó házasságok előmozdítója, a foglyok kiszabadítója. Hátas állata Gyllenborste "aranysörtéjű", a vaddisznó.

Teret kap a védikus mitológiában is, a Puránák és a Rámájana Visnut egyik átváltozási alakjában vaddisznófejjel ábrázolja.

   

Veszélyes-e a vaddisznó?

Normál esetben a vaddisznó fél az embertől, messze elkerüli. Azonban veszélyt jelenthet állatra és emberre is, ha sarokba szorítják, vagy ha malacait veszélyben érzi, esetleg vadászat alkalmával rossz lövés esetén sebzés éri, ekkor képes nekimenni a rókának, farkasnak, még az embernek is. Sajnálatos módon történtek már az erdőkben halálos vaddisznótámadások.

A vadkan vadászatnak szomorú hazai vonatkozású eseménye is volt.

Zrínyi Miklós a költő és hadvezér új terveket szőtt a magyar államiság újraépítéséről. Fő művében, - a 15 énekből álló Szigeti veszedelem című hősi eposzban - dédapjának, Szigetvár vértanú védőjének állított emléket. Alapeszméje e költeménynek az, ami egész életének: a magyarok erkölcsi erejének, összetartásának felgerjesztése, az ország felszabadítása és a török hatalmának megtörése. Hitte, hogy a magyarok képesek a magunk erejéből is elűzni a törököt, s így megerősödve megszabadulhatnak a Habsburg elnyomás alól is.

Összefogásra és tettekre hívott fel: "Aki akar, annak semmi sem nehéz" zárta sorait. E műve csupán kéziratban maradt, és csak jóval később, a Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-ben adták ki Bártfán.

1664. november 18-án több magyar és horvát főúrral vadászni ment Csáktornya környéki kursaneczi erdőbe. A vadászat végeztével már indultak volna hazafelé, amikor Póka István horvát nyelven közölte Zrínyivel: "Én egy kant sebesítettem, mentem a vérén, ha utána mennénk, elveszthetnők". Zrínyi fogta a rövid puskáját, lóra kapott, és Pókával valamint egy Majláni nevű savoyai fiatalemberrel a nyomában elnyargalt.

Nem sokkal ezután Guzics kapitány öccse, Angelo nevű olasz inasa és a lovásza is követték őt. Közülük Guzics tért vissza a riasztó hírrel, hogy Zrínyit baj érte. A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült.

A közvéleményt megrázta a halálhír. Sokan nem tudták elfogadni a baleset tényét, összeesküvésről, bécsi udvari merényletről beszéltek. A halálesetnek közvetlen szemtanúja nem volt.

A hazai történeti irodalomban elsőként Vasvári Pál vetette fel, hogy Zrínyi halálát merénylet, politikai gyilkosság okozta. Egyházasbükki Dervarics Kálmán; Gróf Zrínyi Miklós a költő halála című művében állítólag "minden kételyt kizáró adatok" nyomán bizonyította, hogy Zrínyit este 5 - 6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon.

Kolozsvári Grandpierre Endre 1970-ben megjelent Fekete hóesés című könyvében pedig a korabeli dokumentumok alapján, azok ellentmondásait feltárva elsőként be is bizonyította, hogy Zrínyi az említett vadász révén orvgyilkosság áldozata lett. Bárhogyan is történt, a bécsi udvar számára jól jött az egyre kényelmetlenebbé vált főúr halála.

És mi a helyzet ma a vaddisznókkal?

Korábban a ligeterdők voltak a vaddisznó elterjedésének középpontjai, de ezt az erdőtípust a mai Közép-Európában teljesen kiirtották, ezeket a síkságon és a középhegységekben a fenyvesek helyettesítik, ide tudnak a disznók visszahúzódni, és ezek biztosítják, hogy a vad meg tud élni.

Hazánkban a vaddisznó nagyon elszaporodott. Kártétele a mezőgazdaságban, erdőgazdaságban, szőlőkben, gyümölcsösökben, szántókon, erdősítésekben és csemetésekben jelentős. Vonulása alkalmával növeli a közúti közlekedés balesetveszélyét.

Kellő szilárdságú kerítéssel, villanypásztorral, riasztó hangeffektusokkal kártételük bizonyos mértékben csökkenthető.

   

   

A megfelelő búvóhely keresése és élelemszerzés érdekében éjszakánként egyre gyakrabban keresik fel a lakott helységek, városok, de a főváros budai oldalának utcáit is.

   

Számukra búvóhely minden gazos, elhanyagolt, szemetes terület, táplálékforrás a hullott gyümölcs, a kerti zöldhulladék, a háztartási szemét, a kerti humuszos talajban élő csigák és giliszták, a kerti vetemények, zöldségek, mezőgazdasági termények, víz és csábító a dagonyázási lehetőség.

A vaddisznók emésztőrendszerében található férgek és élősködő egysejtűk (Gastrodiscoides, Trichinella spiralis, Taenia solium, Balantidium coli) az embert is megfertőzhetik. A háziasított párosujjú patásoknak az általuk hordozott sertéspestis, valamint száj- és körömfájás kórokozókat közvetíthetik, mely járvány jelleggel terjedhet a haszonállatok között.

A túlszaporodás miatti kártételek és fertőzésveszély megakadályozása érdekében az állomány vadászattal, kilövéssel, történő gyérítése indokolt.

 

JÓ ÉTVÁGYAT!

 

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a EMLŐSÖK menűbe