Szabó- vagy levélmetélő méh


Kertben, parkokban járva nyár közepén gyakran láthatjuk, hogy bizonyos növények leveleinek szélét - szinte szabályos körívek mentén - valami kicakkozta.

Előfordulhat, hogy a növényen - főleg rózsaféléken - egyetlen ép levelet sem találunk. Mi vihette végbe ezt a levélszabászatot?

Amennyiben napsütéses, meleg az időjárás és szánunk rá néhány percet, azt is megtudhatjuk ki, illetve mi az aki/ami kicsipkézi a leveleket.

A szorgalmas állatkákat különösen meleg nyári napokon, déli napsütésben figyelhetjük meg munkájuk közben. Óvatosan kell őket megközelíteni, mivel félénkek, és hamar elrepülnek. Rövid idő multán azonban ismét régi helyükön találjuk őket, s ilyenkor nyugodtan folytatják megkezdett munkájukat.

Egy kis 10 - 12 milliméter hosszú feketetestű és sárgásan szőrös rovar a tettes, a leggyakoribb levélmetélő méhfajok egyike. Nősténye potroha hasi oldalán vörösesbarna kefét hord. Mindig ugyanazon növényhez tér vissza, míg annak leveleit egészen el nem pusztította.

   

A szabó- vagy levélmetélő méhek (Megachile) a méhek fajokban leggazdagabb csoportját képviselik, közel 1500 fajuk ismert. Az egész földkerekségen mindenütt elterjedtek, s a trópusokon hatalmas termetű fajokkal tűnnek ki.

A szabóméh rózsa, orgona vagy fűz leveleivel párnázza ki fészkét. A nőstényt az különböztet meg a mézelő méhtől, hogy a potrohán virágport gyűjtő kosarat visel. Nem építenek méhkast és a mézelő méheknél hagyományos lépeket sem készítenek, nem alkotnak közösséget, magányosan élnek.

 

Már nyár derekán megjelennek és különösen Compositákat (fészkes virágzatúak) és Papilionaceákat (pillangós virágzatúak) keresik fel, s belőlük nemcsak virágport, hanem nektárt is nyernek.

Fészküket faodvakban, repedésekben, üregekben, nádcsévékben helyezik el, gyűszű alakú s egymásra következő sejtek alakjában, amelyeknek anyagát különféle lemetélt levelek alkotják.

   

A kiválasztott levélből ovális alakot vágnak ki, rágójukkal összehajtogatják, és lábaik között tartva a fészkébe repülnek vele, mely általában mély és keskeny faodú.

   

Munkájuk nyomát a hárs-, kőris-, rózsa-, juhar- és szilfa levelén is könnyű felismerni.

   

A méh az összegöngyölt levélből egy darabkát a fészek aljára helyez, a többivel pedig kibéleli a fészek falát. Ezt követően a fészek alját feltölti virágporral és nektárral a leendő lárva számára, majd lerak egy petét, és megtermékenyíti azzal a hímivarsejttel, amelyet párosodáskor raktározott el.

A kész bölcsőt levéldarabbal lezárja, és nyállal betapasztja. Amikor ezzel elkészül, a méh megismétli az egész műveletet, a következő bölcső az első tetejére kerül, és így tovább, egészen addig, míg 10 vagy 15 bölcsővel a fészek meg nem telik.

Ezekben a bölcsőkben fejlődnek ki az utódok, melyek az anya által odakészített virágporból és nektárból táplálkoznak, míg következő tavasszal végül kirágják magukat, hogy folytassák évezredek óta begyakorolt, a fennmaradást biztosító, tevékenységüket.

   

Nézd meg a ROVAROK menűben a Háziméh, és a TERMÉSZETVÉDELEM menűben a Darázsgarázs anyagot is!

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a ROVAROK menűbe