A szamár


A háziszamár (Equus asinus) a lónál kisebb termetű és kevésbé elterjedt, háziasított emlős a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez tartozó lófélék (Equidae) családján belül.

Őse a vadszamár vagy afrikai vadszamár (Equus africanus) mely valaha elterjedt volt egész Észak-Afrikában, Marokkótól egészen Szomáliáig előfordult. Ezen kívül élt az Arab-félszigeten és Mezopotámiában is. A vadászat, élőhelyének elpusztítása valamint a háziasított lovaktól és szamaraktól elkapott fertőző betegségek miatt állományai megfogytak, eredeti élőterének legnagyobb részéről ki is halt.

Mára a vadszamár csak Afrika néhány északkeleti, eldugott területén fordul elő. Az állat ritka és veszélyeztetett, alig néhány száz példánya maradt, már csak Etiópia, Eritrea, Dzsibuti, Szomália és Szudán félsivatagi, sivatagi vidékein él. Ahol még él, mindenütt fenyegeti a háziszamarakkal való keveredés.

Háziasítása nagyjából Krisztus előtt 4000 évvel indult el Egyiptomban és valamivel később Mezopotámiában.

Állománya az 1980-as években még ezer egyed körül lehetett, azóta azonban drasztikusan hanyatlanak a populációk. Szomáliából az ott folyó fegyveres harcok miatt valószínűleg végleg kipusztult. Etiópiában és Szudánban is a kihalás szélén áll, hasonló okokból. Egyedüli stabil populációja Eritreában van, ott nagyjából 400 állat élhet. Nyilvántartott elterjedési területe Etiópiában és Eritreában mintegy 15000 négyzetkilométer.

A Természetvédelmi Világszövetség a "kritikusan veszélyeztetett" kategóriába sorolta a fajt.

A házi szamár világszerte sokfelé elvadult, így az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában élő úgynevezett "vadszamarak" csak elvadult házi szamarak, nem az Equus africanus faj egyedei.

A szamár anatómiája

A vadszamár marmagassága alfajonként eltérő, de általában 125 - 145 centiméter közötti. Testhossza 200 centiméter, farka 40 - 45 centiméter, súlya 270 - 280 kilogramm. A lófélék családjának legkisebb, vadon élő képviselője. Szőrzete felül szürkésbarna, nyáron kissé rőtes árnyalattal. Hasa világosabb, majdnem fehér. Jellemző bélyegei a kereszt alakú fekete csíkok a vállán és a hátán. Farka fekete bojtban végződik.

Két vadon élő változata van:

A núbiai vadszamár (Equus africanus africanus)

Egérszürke színű, hasa és szája világosabb, a martájon sötét keresztcsík található, háta szíjalt, sörénye rövid, felálló, farka bojtban végződik, karcsú testű, nemes megjelenésű, élénk vérmérsékletű, bátor állat.

Szomáliai vadszamár (Equus africanus somaliensis)

Nagyobb testű, a martájon keresztcsíkja nincs, viszont lábain gyakran keresztcsíkok találhatók. Eritrea vörös-tengeri partvidékén, Etiópia Afar régiójában és Szomáliában honos.

Alkonyatkor vagy éjjel aktív. Késő délutántól másnap reggelig jár táplálék után, a nap legforróbb óráit árnyékban pihenve tölti. A szabad természetben a hímek viselkedése területvédő, a kancák a csikókkal nagyjából harminc fős csoportokat alkotnak. Főként cserjeleveleket, füvet és fakérget eszik. Több mint 25 évig él.

Néhány háziszamár fajta

Hogy a háziszamár a vadszamár leszármazottja, bizonyítja vállkeresztje és rendszerint csíkozatlan végtagjai. Előfordul azonban, hogy csíkos mustrázat jelenik meg a végtagjain. Ez a jelenség magyarázható a Szomáliföldön a szomáli vadszamárral való vérkeveredéssel és a csíkos ősökre való visszaütéssel.

A háziszamár termete a tenyésztési és gondozási körülmények szerint változó. Egyes területeken kisebbek az átlagosnál, így például Ceylon és Szardínia valamint a Baleár-szigeteken törpe szamarak élnek, amelyek a 75 centiméter vállmagasságot éppen, hogy elérik.

   

Előfordulnak azonban az átlagosnál nagyobb termetű "lóméretű" szamarak is, mint a dél-arábiai Maszkatban tenyésztett nemes szamarak, amelyekből nyerges állatot nevelnek.

   

Az Amerikai Egyesült Államokban különböző kereszteződésekkel igazi mamut méretű szamarakat hoztak létre.

   

Franciaországban óriás feketésbarna, nagy fülű hosszú bundájú szamarakat tenyésztettek ki, amelyek az öszvértenyésztésben jutnak fontos szerephez.

   

A magyar parlagi szamár őshonos, törvényileg védett háziállatunk, 2004 óta elismert szamárfajta. Története időszámításunk kezdetéig nyúlik vissza, hiszen az első szamarak a kelták idejében kerültek a Kárpát-medencébe. Jelentősebb állományuk alakult ki a rómaiak ideje alatt. A mai szamaraink feltételezhetően ennek az állománynak kései leszármazottai.

 

 

Bár a szamarat a szegények állatának tartották, jelentős számban dolgoztak a földbirtokokon is, mint teherszállítók és a juhászok segítői, akik málhás- és hátasállatként hasznosították, melyet Petőfi Sándor is megörökített, Megy a juhász szamáron ... című verses állapotrajzában.

Gazdasági szerepük soha nem volt jelentős, és biztosan nem a hangja miatt tartották.

A magyar parlagi szamár színe változatos. Lehet egérszürke, barna, fekete. Leggyakoribb a barna, sötétbarna, fekete, ritkán egérfakó vagy gerlefakó. Jellegzetes jegye a gerincélen végigfutó szíjaltság és a vállkereszt, a lábakon pedig az esetenkénti haránt irányú zebroid csíkok. Mindegyik színváltozatban gyakori a világos hasalj, az ún. fecskehas. Intelligens állat, jól idomítható, emellett igénytelen, szívós, hosszú élettartamú és békés természetű.

Milyen színű is a szürke szamár?

A folytonos kereszteződés folytán többféle színezetet is megfigyelhetünk a háziszamáron. Az eredeti vadszínnek a teljes kifakulásáig, kivilágosodásáig egészen a fehérig, többféle árnyalat megtalálható. De az ellenkezője is előfordul, vagyis a barnáig való besötétedéséig.

   

   

   

A tarka foltozottság, ami a lovaknál megfigyelhető, a szamárnál nem, vagy csak nagyon ritkán jelentkezik.

   

A szamarak hasa világos színű, mely minden fajtánál jelentkezik.

A fehér szamár jellegzetessége, hogy patája sem sötét és világoskék "csóka-szeme" van.

Hidegebb vidékeken a háziszamár is sűrű, lompos szőrt tud növeszteni, mint egyes lófajták. Ennek a téli szőrnek a hosszúsága néha elérheti a 30 - 40 centimétert is.

A szamár párosodására a tavasz utolsó, vagy a nyár első hónapjai a legkedvezőbbek. Déli vidékeken azonban egész éven át fogamzóképes. A mén jellegzetes ordításával adja tudtul a kancának párosodási szándékát. Párzás után 12 - 13 hónapra születik meg a nyitott szemű, teljesen kifejlődött utód. Rendszerint egy csikót ellik, de ritkán előfordul a kettős ellés is. A csikó elválasztása 5 - 6 hónap múlva történik meg, de még sokáig követi az anyját, amely megvédi minden veszélytől. A csikó teljes érettségét a harmadik életévében éri el.

Nagyon hosszú ideig él, akár a 40 - 50 évet is elérheti. Az ivarérettséget 2 - 2,5 éves korban éri el. A szamarak hírhedtek a makacsságukról. Ez a valóságban nem más mint az önfenntartás ösztöne, mely náluk sokkal erősebb mint a lovaknál. Valószínűleg ez a vadszamár ősöktől örökölt tulajdonság, mely a fokozott veszélyérzet létére vezethető vissza. Amikor azonban valaki megszerezte bizalmukat, barátságosakká és megbízható munkatársakká válnak. Viselkedésükre jellemző az óvatosság, szívesen játszanak és könnyen tanulnak.

 

A szakirodalom szerint a szamarat a Nílus felső folyásvidékénél, az időszámítás előtti IV. évezredben háziasították, ezzel kiszorítva az ökröt, mint addig a legfontosabb teherhordó és igavonó állatot. Nagy előnye a kérődzőkkel szemben, hogy számukra nem kell biztosítani a kérődzéshez, a másodlagos rágáshoz szükséges nyugalmi időt, így a távolsági kereskedelem gyorsabbá vált. Málhás állatokként, a mezőgazdaságban igavonóként, de mint élelmiszer, tej és húsforrásként is hasznosították.

Szamár egy egyiptomi festményen (Kr. e. 1298 - 1235.)

A hindu istenháromság egyikének, Sivának a második felesége Parvati. Kilenc megjelenési formájából a hetedik Kalratri, akit szamáron ülve ábrázolnak. Bal kezeiben görbe kardot és villámot tart, míg a jobboldaliakkal védelmet nyújt és áldást oszt.

A hinduizmus szerint csak pusztulás, megsemmisülés árán jöhet létre valami új a világban, az élet és a halál elválaszthatatlan egységet alkot. A sötétség és a tudatlanság elpusztítójának tartják. Az átalakulás, vagyis a halál és az újjászületés istennője.

Kalratri nagyon fontos személye a hindu mitológiának, Kalkutta város névadója.

A szamár Európába a Görögök és a Rómaiak közvetítésével került - a szőlőtermesztéssel és a borkészítés tudományával azonos időben - a Krisztus előtti második évezredben.

A görög mitológiában a termékenység istenének, Priaposznak a szent állata volt, feltehetően azért, mert a szamár szimbolizálta az érzékiséget, és vele kapcsolták össze az isten szexuális potenciáját. Tiszteletére szamárfejekket áldoztak, melyeket a kertek végébe és a szántóföldekre helyeztek, abban a reményben, hogy az majd megvédelmezi őket a rablóktól.

A szamárról közismert, hogy botfülű, nem egy muzikális állat, ez az oka annak, hogy Apollo szamárfüleket adott Midasznak, aki Pán furulyázását jobbnak tartotta az ő lantjátékánál.

A szamár alakja a Bibliában is megörökítést nyert.

Jézus - húsvét közeledtével - Jeruzsálem felé tartott tanítványaival. Az Olajfák hegyénél előre küldött két tanítványt a közeli faluba, hogy az ott talált megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült, vezessék elébe. Mikor ez megtörtént, Jézus felült a szamárra és nagy tömeg kíséretében, szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Mindnyájan hozsannát kiáltottak, örömkiáltásokkal üdvözölték, mint Dávid fiát, mint Messiást. Azt hitték, megkezdődött a messiási korszak, amely megszabadítja őket a római elnyomástól.

Szimbolikus jelentése van annak is, hogy szamáron vonult be Jézus, ugyanis ez a nyájat összetartó pásztorok állata volt, szemben a lóval, amely a katonaság és az erőszak jelképeként szerepelt. A bevonulást korábban már az Ószövetségben is megjövendölte Zakariás próféta, ennek beteljesedését látták a korabeli emberek virágvasárnapkor.

Az Aranyszamár a latin irodalom egyetlen nagy regénye, az örökké kíváncsi, nyugtalan és titkokat feszegető ember tragikomédiája. Lucius, a regény hőse, Thessaliába, a mágia és a varázslat hazájába utazik. Madárrá szeretne változni, de végzetes tévedés következtében szamárrá változik.

Így ez az emberi értelemmel megáldott vagy megvert szamár a kalandok egész sorát szenvedi végig, míg végre visszaváltozik emberré.

A regényt Lucius Apuleius filozófus írta i. sz. második század derekán.

A középkorban a szamár a szegények málhás, teherhordó állata volt. Elterjedésüknek lényeges gátja, hogy kevésbé tűrik a nyirkos, hideg környezetet, ezért főképp a költségesebb tartású lovakat elsősorban lovagi tornákon vagy hadviselésben alkalmazták.

Az alacsonyabbrenűségét híven tükrözi Miguel de Cervantes Saavedra 1605-ben írt Don Quijote de la Mancha című regényében a főhős hű fegyverhordozójának hátasállata.

A felfedezések korának beköszöntével a lovaknál lényegesen igénytelenebb teherhordó állatokat a hajósok magukkal vitték felfedező útjaikra is. Az első szamarak valószínűleg Kolumbusz Kristóf második útja alkalmával 1495-ben kerültek át az újvilágba, majd az 1530-as évektől kezdve az évszázad végére eljutottak a mai Egyesült Államok területére is.

Az I. világháború idején a szamarakat katonai célokra is felhasználták. A Dardanellák ostrománál (Gallipoli félsziget) a sebesült katonák megmentésére, míg az Olasz fronton - az Alpokban több mint 2000 méteres magasságban - a fegyverek, lőszerek és ellátmányok eljuttatására az állóháborút folytató egységekhez.

   

A déli, melegebb éghajlattal rendelkező vidékeken - Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában - a szamarakat ma is teherhordó állatokként alkalmazzák. Biztos járása miatt elsősorban a hegyvidékek hágóin, olyan ösvényeken melyeken gépjárművel vagy lovakkal sem valósítható meg a közlekedés.

   

   

Alkalmanként igavonóként is szolgál kocsi elé fogva, de néha előfordul túlterhelés is.

   

A Görögországhoz tartozó Hydra szigetéről minden belsőégésű motorral meghajtott jármű - gépkocsik és motorkerékpárok - közlekedését kitiltották. Mivel a szigeten kerékpárkölcsönzés sincs, ezért a lakosság és a turisták - az egyébként emelkedőkkel bőven ellátott - utakon gyalogosan, vagy szamárháton közlekedhetnek.

   

A mezőn, füves területen járó szamarakat nem szokták patkolni, de mivel a szaru-patájuk folyamatosan nő, ezért alkalmanként gondozásra, pataigazításra van szükség, melyet szakemberek ráspolyozással, csiszolással, faragással valósítanak meg.

   

A kemény burkolatú utakon járó, személyeket vagy terhet szállító szamarakat patkóval is ellátják, mely megakadályozza a pata kopását, biztosabbá tesz az állat lépését. A patkolás azonos művelet azzal amit a lovaknál is alkalmaznak, természetesen a patkó mérete lényegesen kisebb.

   

Valamikor réges-régen szamárfülnek neveztük a füzetek, könyvek lapjainak felgyűrt sarkait, de szamárfület kaptak valaha az iskolában, az alsó tagozatos kisdiákok rossz feleleteikért megszégyenítésképpen, melyet azon a napon viselnünk kellett az órákon és az óraközi szünetekben egyaránt. (Természetesen az eredeti nem ilyen szép színes volt, ez a kép a pécsi Szamárfül Családi Fesztiválon készült.)

Szamárfül címmel jelent meg Romhányi József tréfás verseskötete, melyet okvetlen ajánlunk figyelmedbe!

      

A szamár szó szinonimája - bár kedveskedőbb - a csacsi és a füles, melyek gyakorlatilag ugyanazt jelentik. Gyakran alkalmazzuk ezeket társaink minősítésére, ha csökönyösséget, megnemértést, fafejűséget, butaságot tapasztalunk, vagy éppen sokadjára követi el társunk ugyanazt a hibát. Előzőekben már hivatkoztunk rá, hogy a szamár korántsem csökönyös, csupán évezredek óta öröklött ösztönös veszélyérzete teszi megfontolttá, esetenként bizonytalanná, melynek hatására leblokkol és az utasításokat nem hajtja végre. A legrosszabb indulattal sem állíthatjuk, hogy buta állat. Erről szó sincs, hiszen könnyen tanul, és ha sikerül a bizalmát megnyerni tapasztalhatjuk, hogy játékos, megbízható partnerre találunk benne.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a EMLŐSÖK menűbe