Szitakötő


Őseik több mint 300 millió éve, a karbon korban a szárazföldet meghódító szárnyas rovarok egyik úttörő csoportjaként jelentek meg. Egyik közismert fosszilis fajuk a Meganeura monyi, amely 70 cm körüli szárnyfesztávolságával a valaha élt legnagyobb rovarok egyike volt.

A Meganeura mony megkövesedett lenyomata

Fantáziarajz a Meganeura monyról

Fénykorukat a permben élték, amikor sok új fajuk tűnt fel. Megjelentek az első igazi szitakötők és a mai alrendek első, kezdetleges képviselői. Hanyatlásuk csaknem 200 millió éve tart, de még mindig benépesítik földünk szinte valamennyi számottevő édesvízi élőhelyét a sivatagok oázisaitól a trópusi őserdők faodvaiban összegyűlő vizekig.

4000 - 5000 fajuk a sarkvidékek és a sivatagok kivételével benépesíti a szárazföldeket. Hazánk álló- és folyóvizeiben mindenütt megtalálhatjuk őket. Mivel igen jól repülnek, a víztől nagy távolságra is feltűnhetnek.

Két jelentős alrendjük az egyenlő szárnyú szitakötők vagy kis szitakötők (Zygoptera) és az egyenlőtlen szárnyú szitakötők vagy nagy szitakötők (Anisoptera).

A pete

Szinte minden fajuk lárvája vízben fejlődik. Az imágó, azaz a teljesen kifejlett szitakötő, hosszabb - rövidebb időre elszakad ettől az élettértől, ide csak szaporodni tér vissza.

A megtermékenyített petéket a nőstény közvetlenül a vízbe rakja, vagy valamilyen tojókészülékkel a vízinövények szöveteibe, közvetlenül a mederfenék üledékébe, netán a part menti, nedves talajba. A vízbe kerülő petéket többnyire kocsonyás burok védi és rögzíti az aljzathoz.

   
   

Különböző helyekre lerakott szitakötő peték

      

Kelőfélben lévő szitakötő peték


Lárvaállapot

A pete általában két hét alatt kifejlődik. A lárvaélet többnyire az olvadás után föltelt vízben kezdődik meg. A kibújó, 1 - 2 milliméteres előlárva már hasonlít a későbbi "vérszomjas" ragadozóra, bár néhány jellegzetessége csak a későbbi vedlések során alakul ki.

A lárva fajonként rendkívül különböző ideig fejlődik, amit a külső körülmények jelentősen befolyásolnak. A kisszitakötők (Zygoptera alrend) lárvái többnyire egy évig fejlődnek, míg az egyenlőtlen szárnyú nagyszitakötők (Anisoptera alrend) fejlődése 2 hónaptól 4 évig tarthat. Melegebb éghajlaton tapasztalat, hogy minél rövidebb idő alatt fejlődik ki a lárva, annál tovább él az imágó, a kifejlett szitakötő. A hazai fajok imágói - az erdei rabló kivételével - ősszel elpusztulnak.

A vízben 1 - 4 év alatt, - bábállapot nélkül, - fokozatos kifejléssel alakul át imágóvá. Eleinte a nála kisebb rovarálcákat, ráklárvákat és egyéb apró állatokat eszik. Ez életének legkritikusabb szakasza, ekkor legnagyobb a pusztulás aránya. Ha a lárva megfelelő körülményeket és táplálékot talál, néhány nap múlva már vedlik, amit lárva korában összesen 9 - 15 alkalommal ismétel meg.

Ha kevés a táplálék, az együtt nevelkedő fiatal lárvák egymást falják fel. Nagyobb, hasonló méretű lárváknál ez már jóval ritkább. Ha két nagyobb lárva találkozik, némi erődemonstráció után, támadási kísérlettel jelzik dominanciájukat, de inkább harc nélkül visszavonulnak. Ez alól kivétel a frissen vedlett, még meg nem szilárdult kutikulájú lárva, amit azonos méretű fajtársai könnyű prédának tekintenek.

Az idősebb lárvák vízi rovarokat, férgeket zsákmányolnak. A nagyobb testű fajok lárvái megeszik az ebihalat, a halivadékot, amivel az ivadéknevelő halastavakban kárt okozhatnak. A lárva csak mozgó, élő táplálékot fogyaszt.

Lesből vadászik, de alkalmanként aktívan is keresi az ennivalót. Jellegzetes zsákmányoló eszköze az alsó ajakból kialakult álarc, ami egyes fajoknál - nevéhez híven - eltakarja a szájszerv többi részét.

Az álarc villámgyorsan kinyújtható és visszahúzható, így a nagyobb termetű fajok az álarc végén lévő, mozgatható karmokkal több centiméterről is megragadhatják a zsákmányt.


A szitakötők lárváit főleg egyes halak, vízi poloskák és bogárlárvák veszélyeztetik. Legtöbb fajuk számára a rejtőzködés a legjobb védelem.

Az utolsó vedlés, az átváltozás

Az átváltozás különösen veszélyes a szitakötők életében. Közeledtén a lárva, kibújási helyet keres (a vízben a parthoz közel), majd egy időre nyugalomba vonul. A kutikula alatt láthatóan kifejlődik az imágó kültakarója, a szemek is jól kirajzolódnak. Alkalmas napon a lárva elhagyja a vizet, kikapaszkodik egy számára megfelelőnek tűnő helyre, ahol elkezdi az utolsó vedlést. A legtöbb lárva valamilyen tüskés, rücskös, vagy jól átfogható szárú növényt választ, amelyben meg tud kapaszkodni. Átváltozáskor pumpáló mozgással megnövelik térfogatukat, és a bőr a nyomásnak engedve a fej hátulsó felétől a középtor hátoldalán át a szárnyhüvelyeknél Y alakban kettéágazva fölhasad, hogy az imágó kiküzdhesse a nyíláson fejét és tora egy részét.


 

Hátrahajolva kiszabadítja lábait, szárnyait és a torszelvények légcsöveit. Ezt követően visszakapaszkodik a lárvabőrre, és kihúzza potrohát a szűkké vált bőrből. Szárnyai ekkor még csak rövidke, gyűrött csökevények. Az üreges szárnyereket potrohának pumpáló mozgásával feltölti, fokozatosan kifeszíti szárnyait. A még nedvesen csillogó, nem teljesen kiszínesedett szitakötő kiüríti a folyadékfölösleget, majd szárnyra kap, és szárítkozásra alkalmas pihenőhelyet keres a parti fák között. Ez a szűzrepülés.





Teste ugyan még napokig nem szilárdul meg teljesen, de néhány óra alatt megkeményedik annyira, hogy hosszabb távokat is repülhessen. A rovar színezete még nem azonos az ivarérett példányokéval.

Az imágó, a kifejlett szitakötő

A ma élő fajok testhossza 18 - 150 milliméter, nagy többségüké 28 - 85 milliméter közötti. A két pár hártyás szárny közel egyforma méretű, sűrűn erezett, pikkelytelen, részben finom szőrös. Nyugalmi helyzetben oldalt kiterjesztve vagy a hátukon összecsukva helyezkedik el. Az apró, sörteszerű csápok a fejnél rövidebbek.

A nemrég kelt szitakötők szinte egyfolytában vadásznak kisebb repülő rovarokra, legyekre, szúnyogokra, rajzó hangyákra. Több faj akkor kel ki, amikor tömegesen megjelenik a tavaszi bársonylégy (Bibio marci), a szitakötők könnyen megszerezhető prédája. Ez a táplálkozással töltött időszak két hétig tart, mely alatt a rovarok elnyerik végső színezetüket, tartalék energiát halmoznak fel, a nőstények petesejtjei megérnek, testesebbé válnak.

A hímek gyakran hamvas bevonatot nyernek, elkezdik űzni a nőstényeket. A csoportos táplálkozás és repülés helyét a nőstények többnyire már megtermékenyítve, új kolóniák alapítására alkalmasan hagyják el. Szinte kizárólag látásukra hagyatkoznak, összetett szemeik feltűnően nagyok és a fejtetőn háromszög alakban még pontszemeik is vannak. Ágvégekről, magasabb tárgyakról figyelik környezetük mozgásait, fajtársaikat egyes fajok 8 méterről is felismerik.

Hatalmas mellkasukban 32 szárnyizom található. Fejlett izomzatuk kitartó és gyors repülést tesz lehetővé, a szitakötők a legjobban repülő rovarok. Repülésük jelentősen különbözik a madarakétól. Szárnyuk hegyével nem ellipszist, hanem fekvő 8-as alakot írnak le. Széllel szemben, egy helyben, sőt, hátrafelé is képesek repülni, ha a szükség úgy kívánja, tengelyük körül is megfordulnak.

A szárnyai üvegszerűek, kemények, mozgatáskor szinte zörögnek. Vannak hajlító, visszahúzó, emelő, közelítő, távolító és feszítő izmaik, ezekkel a szárnyakat igen változatos helyzetekbe állíthatják.


A szitakötők mindkét ivarra kitűnően képes fölismerni a szaporodásra (a lárvák fejlődésére) alkalmas vizes élőhelyeket. Míg a nőstények idejük jelentős részét a vizektől távol töltik, és csak petét rakni keresik föl azokat, a hímek leginkább arra törekszenek, hogy a vizek mentén a lehető legjobb pozíciókat foglalják el. Megpróbálnak az odaérkező nőstények közül minél többel párosodni, hogy génjeiket átörökíthessék.

Ha a hím sikeresen landolt a nőstény torán, megfelelő pozíciót választ, potrohfüggelékeivel megragadja a nőstény nyakszirtjét, vagy előtorát. Ezután a nőstény előrehajlítja potrohának végét a hím párzószervéhez, ez a tényleges párzás kezdete. Mindez a levegőben, repülés közben zajlik le.

   

Ezt követően a párzás általában több mint egy óráig tart a növényzeten, háborítatlan körülmények között. Ez idő alatt a hím előbb eltávolítja a nőstény párzó táskájából az előző hím ivarsejtjeit, majd megtermékenyíti azt A fajok zöménél a hím a párzás után egy ideig valamilyen formában őrzi a nőstényt. Ennek legközvetlenebb módja az, amikor párzás után a hím nem engedi el potrohfüggelékeivel a nőstényt, hanem összekapaszkodva (tandem) keresik föl a peterakó helyet, ahol bizonyos mennyiségű pete lerakásáig együtt maradnak.

Jellegzetes - a tandemnél lazább - őrzés, amikor a hím néhány percig a petéit a vízbe rakó nőstény fölött szitál, és elűzi az azonos fajú hímeket a közelből. Peterakást követően a fejlődési ciklus ismétlődik.


Magyarország szitakötő fajai

SZITAKÖTŐK (ODONATA) RENDJE

ZYGOPTERA (Egyenlőszárnyú szitakötők alrendje)

CALOPTERYGOIDEA szupercsalád

CALOPTERYGOIDEA család


Kisasszony szitakötő (Calopteryx virgo)

   
   

Sávos szitakötő (Calopteryx splendens)

   
   


LESTIDAE család

LESTINAE alcsalád

Zöld rabló (Lestes viridis)

   


Foltosszárnyjegyű rabló (Lestes barbarus)

   


Tavi rabló (Lestes virens vestalis)

   


Nagy foltosrabló, (Lestes macrostigma)

   


Lomha rabló (Lestes sponsa)

   
   

Réti rabló (Lestes dryas)

   
   

SYMPECMATINAE alcsalád

Erdei rabló (Sympecma fusca)

   
   


COENAGRIONOIDEA szupercsalád

PLATYCNEMIDIDAE család

Széleslábú szitakötő (Platycnemis pennipes)

   
   


COENAGRIONIDAE család

COENAGRIONINAE alcsalád

Vörös légivadász (Pyrrhosoma nymphula)

   
   


Fürge légivadász (Erythromma najas)

   
   

Zöld légivadász (Erythromma viridulum)

   
   

Ritka légivadász (Coenagrion scitulum)

   
   

Lándzsás légivadász, (Coenagrion hastulatum)

   
   

Holdkék szitakötő, (Coenagrion lunulatum)

   
   

Díszes légivadász (Coenagrion ornatum)

   
   

Szép légivadász (Coenagrion puella)

   


Gyakori légivadász (Coenagrion pulchellum interruptum)

   
   


ISCHNURINAE alcsalád

Kéksávos légivadász (Enallagma cyathigerum)

   
   


Apró légivadász (Ischnura pumilio)

   
   


Kék légivadász (Ischnura elegans pontica)

   
   



ANISOPTERA (Egyenlőtlenszárnyú szitakötők alrendje)

AESHNOIDEA szupercsalád

AESHNIDAE család


AESHNINAE alcsalád

AESHNINI tribusz

Fatörzsvadász acsa (Aeshna juncea)

   
   

Nádi acsa (Aeshna mixta)

   
   


Gyakori acsa (Aeshna affinis)

   
   

Sebes acsa (Aeshna cyanea)

   
   


Zöld acsa, (Aeshna viridis)

   
   

Nagy acsa (Aeshna grandis)

   
   

Lápi acsa, (Aeshna isosceles)

   
   

AESHNINI tribusz

Óriás szitakötő (Anax imperator)

   
   
   

Tavi szitakötő (Anax parthenope)

   
   


Nyerges szitakötő (Hemianax ephippiger)

   
   

BRACHYTRONINAE alcsalád

BRACHYTRONINI tribusz

Szőrös szitakötő (Brachytron pratense)

   
   


GOMPHIDAE család


GOMPHINAE alcsalád

Sárgás szitakötő, (Gomphus flavipes)

   
   

Feketelábú szitakötő (Gomphus vulgatissimus)

   
   

Erdei szitakötő (Ophiogomphus cecilia)

   
   


Csermely szitakötő, (Onychogomphus forcipatus)

   
   


CORDULEGASTEROIDEA szupercsalád

CORDULEGASTERIDAE család


Kétcsíkos hegyi szitakötő, (Cordulegaster heros)

   
   

Hegyi szitakötő (Cordulegaster bidentata)

   
   


LIBELLULOIDEA szupercsalád

CORDULIIDAE család


CORDULIINAE alcsalád

Érces szitakötő (Cordulia aenea)

   
   

Fémzöld szitakötő (Somatochlora metallica)

   
   



Sárgafoltos szitakötő (Somatochlora flavomaculata)

   


Kétfoltos szitakötő, (Epitheca bimaculata)

   
   
   


LIBELLULIDAE család


LIBELLULINAE alcsalád

Négyfoltos acsa (Libellula quadrimaculata)

   
   

Mocsári szitakötő (Libellula fulva)

   
   

Laposhasú acsa (Libellula depressa)

   
   

Vízi pásztor (Orthetrum cancellatum)

   
   


Fehér pásztor (Orthetrum albistylum)

   
   

Pataki szitakötő (Orthetrum brunneum)

   

Kék pásztor (Orthetrum coerulescens)

   
   

SYMPETRINAE alcsalád

Déli szitakötő (Crocothemis erythraea)

   
   


Gyakori szitakötő (Sympetrum striolatum)

   
   

Közönséges szitakötő (Sympetrum vulgatum)

   
   

Sárgatorú szitakötő (Sympetrum meridionale)

   
   

Atkás szitakötő (Sympetrum fonscolombei)

   


Útszéli szitakötő (Sympetrum flaveolum)

   


Alföldi szitakötő (Sympetrum sanguineum)

   


Lassú szitakötő, (Sympetrum depressiusculum)

   


Fekete szitakötő (Sympetrum danae)

   


Szalagos szitakötő (Sympetrum pedemontanum)

   


LEUCORRHINIINAE alcsalád

Tócsa szitakötő (Leucorrhinia caudalis)

   


Lápi szitakötő (Leucorrhinia pectoralis)

   
   

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a ROVAROK menűbe