Tengeri makkok


Az elnevezés rendkívül félrevezető, hiszen sem a tölgyhöz, sem annak terméséhez a makkokhoz, semmi közük nincs, sőt nem is növények, hanem az állatok közé soroljuk őket. Rendszertanilag olyam felsőbbrendű rákok, melyek a kacslábú rákok osztályába tartoznak, s kizárólag tengerekben élnek.

A petékből – a rákokra jellemző módon – lárva fejlődik, mely hat hónapon át több átalakuláson megy keresztül.

Az úszó, lebegő életmódot folytató lárvák a nyílt vízben a zooplankton részét alkotják, s ezzel nagyon sok planktonevő élőlény táplálékát jelentik, a medúzáktól, a bálnákig.

A lárvaállapot végén az állatnak szilárd aljzatra van szüksége, melyhez rögzíti magát. Ettől kezdve fix, helytülő életmódot folytatnak.

A tengeri makkok helyhez kötött életmódját, illetve az állatoknak azt az életformáját melynek során életük folyamán helyüket nem változtatják, szesszilis életmódnak nevezzük.


A lárva fix ponthoz való tapadását erős ragasztóanyaggal valósítja meg.

Az alap, - melyre a lárva feltapasztja magát – lehet szikla, kagylóhéj vagy csigaház, kikötői cölöp, hajótest, teknős vagy rákpáncél, sőt bálnák bőre is.

Rögzítést követően egy külső, négy – hat lemezből álló felfelé szűkülő, vulkáni kürtőhöz hasonló, mésztartalmú héjat emel, melyet felülről egy négy részből álló lemez zár le, ami sarokpántos megoldáshoz hasonlóan mozgatható.

      

A tetragonális lemez zárt és szétszedett állapotban

Ennek zárásával az állat teljes biztonságban tudhatja magát, nyitásával pedig friss vízhez és táplálékhoz jut. Ezen keresztül nyújtja ki egyetlen, sokágú lábát, mely sokujjas kesztyűhöz hasonlít. Az ujjakon további érzékelők találhatók, mely szinte tollas hatást eredményez.

        

        

A sűrű, legyezőszerű fogókon, sok parányi tengeri szervezet fennakad. Amikor elegendő táplálékot gyűjtött össze, a lábát behúzva a táplálékot szájnyílásába juttatja.

Kolóniát alkotva élnek sűrűn egymás mellett. Az éppen letelepedő lárvák sokszor a már kifejlett tengeri makkokat is szilárd alappontnak tekintik, s azokra építik új telepeiket.

Méretük – fajtól függően – 1 - 2 centiméter körüli, de bizonyos fajok akár a 10 centimétert is elérhetik.

Igazán mélytengeri fajok nem ismertek, a parti hullám verte zónában azonban számos faj honos.


Az evolúció során – alkalmazkodva az élőhelyhez – a sekély vízben élők váza meglehetősen alacsony, sok esetben erősen lapított, így a hullámverés nem tesz kárt bennük. Az árapály zónában élők, mivel a ház tökéletesen zárható, apály előtt annyi vizet képesek tárolni, amennyi megóvja őket a kiszáradástól. A dagály érkezésekor újra kinyílnak, biztosítva lakóik számára a friss tengervizet. A hidegvizi tengerekben nem gyakoriak, azokban csupán néhány fajuk honos.

Mivel a lárva tapadási felületnek hajót is kiválaszthat, illetve úszó állapota miatt a tengeráramlatok messzire elsodorhatják, így bizonyos fajok világhódítók, kozmopoliták lettek. Hajótestre történő tapadásuk, hihetetlen nagy számuk miatt, a hajótársaságok rémálmai, mivel a hajótest sima felületét érdessé téve a közegellenállást megnövelik, s ezzel fokozott üzemanyag fogyasztást idéznek elő.

        

Egyes fajok rögzülésre nem kemény, hanem félkemény, vagy puha alapot választanak. Ez lehet egy szivacstalap, melybe a tengeri makk mélyen beágyazódik, s mivel a szivacs puha, így a tengeri makk alja gömbszerűen kiboltozódik. A cetek bőrére, illetve a rákok páncéljára való település nem minden esetben előnyös, hiszen a gazdaállt vedlésével az „albérlő” tengeri makkoktól is megszabadul. Az élő szervezetre település nem azt jelenti, hogy a tengeri makk parazita életmódot folytat. A gazdaállattól sem táplálékot, sem annak vérét nem szívja el.

A tengeri makkok hímnősek, tehát egy egyeden belül hím és női ivarszerveket is találunk. Ennek ellenére az önmegtermékenyítés rendkívül ritka.

Szaporodáskor a tengeri makk a hímivarsejteket ivarszervén át a mellette lévő egyedbe vezeti.

A megtermékenyített peték hosszú időn keresztül még az állatban maradnak, s kikelést követően, lárva állapotban hagyják el azt.

A tengeri makk különleges életmódjáról, a környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodásukról, evolúciós szerepükről már Darwin is többkötetes tanulmányt írt, ami a mai kutatások mellett is tökéletesen megállja helyét. Napjainkban az orvostudomány a lárva által termelt erős ragasztó iránt érdeklődik, melyet elsősorban a fogorvoslás területén tudnának hasznosítani.