A tengerimalac


A tengerimalac (Cavia porcellus) a rágcsálók (Rodentia) rendjén belül a Cavia nemhez tartozó, emlős. Őseinek természetes élőhelye Dél-Amerika (Brazília, Peru, Bolívia, Paraguay, Uruguay, Argentína, Chile).

A Cavia porcellus már teljesen háziasított faj, vad őse egyes feltételezések szerint a Peruban jelenleg is élő Cavia aparea. Mások a Cavia tschudii fajtól eredeztetik. Valójában azonban nem ismert, mely faj volt a háziasított tengerimalac őse.

   

A Cavia aparea vagy a Cavia tschudii fajok közül kerülhetett ki a Cavia porcellus őse

Amerika felfedezése után az Európába került tengerimalac a kontinensen mindenütt elterjedt, alakja és nagysága a tenyésztés módja szerint változott, méretben, színben, szőrfajtában igen különbözőek lehetnek, s egyik jelenleg vadon élő fajhoz sem hasonlítanak.

Egy kifejlett példány hossza eléri a 20 - 26 centimétert, tömege a 700 - 1100 grammot. A fej a test arányához képest nagy. A fejen a szemek a koponya oldalán helyezkednek el, és a fülek között is széles a távolság. Fülük viszonylag rövid és lelógó.

   

Teste egyenletesen izmos, a nyak rövid és erőteljes, a toka tekintélyt sugároz. A törzs hosszú, de látszatra zömök. A vállak szélesek, mélyen ülnek, és homorú ívet formálnak az állat gerincvonalán. A medencecsont széles terpesztésű, a gerinc lefutása a farokcsigolyák felé szépen ívelődő. A test kontúrja határozott kettős ívet mutat, amely a fej tetejétől indul ki.

   

A mellső végtagjaik egyenesek, a hátsók pihenő helyzetben "V" alakot alkotnak. A mellső végtagokon négy, a hátulsókon három ujj található. Farkuk nincs.

   



A tengerimalacnak - nevével ellentétben - rendszertanilag semmi köze a disznókhoz. Testfelépítésük sokkal inkább a nyulakéhoz hasonló.

Az elnevezés valószínűleg a német Meerschweinchen tükörfordítása. A "tengeri-" utalhat az állat tengeren túli származására, és arra is, hogy amikor a spanyolok felfedezték, tengeri hajósok juttatták el Európa területére a 16. században mint díszállatot a gazdagok szórakoztatására.

A malac név eredete sem tisztázott. Egyes feltételezések szerint a kismalacokéhoz hasonlító visító, olykor röfögő hangjának köszönheti, mások szerint pedig annak, hogy a már több ezer évvel ezelőtt háziasított fajtáját Dél-Amerikában a húsáért tartották, akárcsak a disznókat, illetve a középkorban a hajókon is előszeretettel fogyasztották. Létezik egy harmadik feltételezés is, miszerint a malac nevet annak köszönheti, hogy a földet túrva keresi táplálékát, akárcsak a disznók.

Tudományos elnevezése, a Cavia porcellus első tagja a karibi indián eredetű baszk cobaya latinosításából származik, a latin porcellus szó jelentése pedig disznócska.

Hallása rendkívül kifinomult, az ember által hallható hangoknál jóval szélesebb tartományra (50 - 50000 Hz) terjed ki. Fajtársaik egymással az ultrahang tartományban kommunikálnak.

A többi rágcsálóval ellentétben növényi táplálékkal, főleg fűfélékkel, szénával, gyümölcsökkel, zöldségekkel táplálkozik. A magvak fogyasztása természetes élőhelyükön nem jellemző. 6 - 8 évig is élnek. Népszerű házikedvenc is lehet.

1976-ban az angliai Leicesteri Egyetem pszichológia tanszékének kutatói kimutatták, hogy a tengerimalacok összesen 11-féle hangot tudnak kibocsátani, amelyekkel különböző érzések (éhség, fájdalom, félelem, elégedettség, izgalom stb.) kifejezésére képesek. A kutatás szerint a tengerimalac legjellemzőbb hangja, az éles visítás vagy füttyentés csak az emberrel való kommunikációban használatos, mint figyelemfelkeltés, és jelentése általában "élelmet akarok!".



A tengerimalacok gyorsan képesek tanulni és különböző dolgokat egymáshoz kötni, érzéseiket kifejezni (például a hűtőszekrényajtó nyitását vagy a zacskózörgést rövid idő alatt megtanulják azonosítani az élelem érkezésével, s a későbbiekben már reflexszerű hangos visítással jelzik az embernek kívánalmukat "élelem van a közelben!").

Főként azok a példányok tanulékonyak, amelyekkel sokat foglalkoznak, s egy kis figyelemmel az ember is hamar képes lesz felismerni, hogy mikor mit akarnak. Könnyen megszelídíthető, barátságos, ám rendkívül félénk állatok. Szorult helyzetben félelmükben gyakran harapnak, ami kisebb sérülést okozhat, ezért kerülni kell a hirtelen mozdulatokat. Ajánlatos társaságban (legalább párban) tartani őket, az egyedül tartott példányok ugyanis nagyon sok emberi törődést és időt igényelnek.

A kisebb testű rágcsálókkal ellentétben nem tudnak játszani a szakkereskedelemben kapható kisállat-játékokkal (mókuskerék, labda stb.), viszont szeretnek játszani fajtársaikkal és az emberrel.

Kellő türelemmel meg lehet őket tanítani bizonyos szavak, mondatok megértésére, vagy hogy hívásra az emberhez szaladjon. Mozgásuk nem túl fürge, a többi rágcsálóhoz és a nyulakhoz képest nem túl ügyesek, ám gyorsan tudnak futni és bizonyos akadályokat átugrani vagy felugrani rájuk. Örömüket vagy izgatottságukat sokszor egyhelyben ugrálással ("popcornozás") mutatják ki.



A tengerimalacok tenyésztése a 20. század második felében a brit szigeteken kezdődött, itt számos fajtát tenyésztettek ki és fejlesztettek tovább. Angliából az Amerikai Egyesült Államokba, Ausztráliába és Európa számos országába eljutottak.

   

   

   

Egyes fajták, színvariánsok megjelenése a gondos tenyésztési program mellett véletlen genetikai változásoknak is köszönhető. Ilyen spontán mutáció eredményeként jelent meg a kopasz tengerimalac is.

Napjainkban is keletkeznek új fajták, a meglévők pedig folyamatosan fejlődnek igen gazdag szőr- és színváltozatok kombinációit adva. A fajtákat az adott ország szabványai szerint bírálják el, ami kevéssé tér el az általánosan elfogadott brit standardtól, melyet a National Cavy Club ad ki. A standard sehol sem állandó, időnként (általában ötévenként, vagy amikor az adott fajta állománya ezt megköveteli) újrafogalmazzák, vagy kisebb módosításokat végeznek rajta.

A háziasított tengerimalac tenyésztők által létrehozott és törzskönyvezett sztenderd fajtáit szín- és szőrtípus alapján a következő táblázatban kíséreljük meg bemutatni.

 
Megnevezés Leírás, változatai
Egyszínű Fekete, szépia, lila, kék, csokoládébarna, kévébarna, bézs, vörös, arany, sáfrány, sárga, krém, fehér.
Aguti Aranyaguti, narancsaguti, lazacaguti, szürkeaguti, csokoládéaguti, citromaguti, krémaguti, ezüstaguti, fahéjaguti, bézs-arany argente, kék-arany argente, lila-sáfrány argente, bézs-sáfrány argente, lila-fehér argente, bézs-fehér argente, kék-fehér argente.
Többszínű Teknőctarka, japán, harántsávos, brindle, holland, himalája, dalmata, márványozott.
Skinny Szőrtelen tengerimalac, csak az orron, illetve a lábfejeken található néhány szőrrel fedett terület.
Angol rövidszőrű A szőrzet rövid, fényesen csillogó, egységes. Nincsenek rozetták (díszítő szörmintázat), és az egységes képet megtörő szőrszálak.
Angol bóbitás A fej tetején egy, a szőr színével megegyező forgó "bóbita" található.
Amerikai bóbitás A fej tetején egy fehér forgó található.
Abesszin Az állaton négy pár, szimmetrikusan elhelyezkedő rozetta található. E fajta egyik változata az ún. rozettás tengerimalac, melyen szintén forgók találhatóak, de nem a fajtasztenderdnek megfelelő módon, így kiállításon csak az ún. "kedvenc" kategóriában indítható.
Rex A szőrzet rövid és hullámos, érintésre ruganyos.
Sheltie Hosszú, hátrafele növő szőr jellemzi ezt a változatot.
Koronás A szőrzet hosszú és egyenes, az állat feje tetején egy forgó található.
Perui Az állat szőre hosszú, farán két rozetta található. A szőr a rozetták vonalától a fej irányában előre, a far irányában pedig hátrafelé nő.
Angóra A peruihoz képest többletrozetták találhatóak az állaton, számuk 4-8 között van, elhelyezkedésük szimmetrikus. Az állat összképe egységes.
Texel Szőre hosszú, mint a sheltié, csak göndör, azaz rexoid szőrminőségű.
Merinó Mint a texel, csak feje tetején egy rozettával.
Alpaka Mint a perui, csak rexoid szőrrel.
Mohair Mint az angóra, csak rexoid szőrrel.
Lunkarya Mint a perui vagy sheltie vagy koronás, csak curly szőrminőséggel.

 

A teljességra való törekvés nélkül néhány gyakoribb színváltozatot és megnevezését mutatjuk be:

Amennyiben úgy gondolod, hogy a látottak és olvasottak alapján nem tudsz meglenni az ilyen kedves, puha, furcsa hangokkal hálálkodó házi kedvencek nélkül, először vizsgáld meg, hogy tudod-e biztosítani nekik az élhető környezetet, alkalmas vagy-e arra, hogy gazdájuk, társuk légy!

A tengerimalacok lakásban is tarthatók. Számukra a 16 - 24 Celsius fokos hőmérséklet, a jól szellőztethető, de huzatmentes, világos, de tűző naptól védett helyek megfelelők. Célszerű legalább 100 x 50 centiméteres alapterületű, magas falú tálcával - mely az alom kiszórását megakadályozza - ellátott ketrecet beszerezni. Az üvegből készült (akvárium jellegű) "lakóhely" nem javasolt, az elégtelen szellőzés és a nehézkes tisztítás miatt.

   

   

Legyen benne szénarács, etető, önitató, az almozás legyen egyszerűen megoldható, tartalmazzon az állat számára egy kuckót, ahol meghúzódhat.

Ne feledd! A vele való foglalkozás nem csupán a simogatásból áll. Figyelni kell egészségi állapotát, súlyát, karmait, fogazatát, amennyiben szükséges fürdetését is meg kell oldanod.



A jó idő beköszöntével, - mikor a hőmérséklet már nem csökken 10 - 12 Celsius fok alá, - nyárilakba is költöztethetjük kedvenceinket, mely kellő biztonságot ad a kóborló macskák és más kisragadozókkal szemben.

   

Ha azt akarjuk, hogy tengerimalacunk jól érezze magát, egészségesebb és kiegyensúlyozottabb legyen, válasszunk mellé legalább egy társat. Mivel területvédők, mindegyiknek külön házat kell biztosítanunk a közös ketrecben, és elegendő táplálékkal kell őket ellátnunk, hogy emiatt ne legyen nézeteltérés.

Hobbiból, kedvencként tartott állatoknál célszerűbb az egynemű párok (hím-hímmel, nőstény-nősténnyel) tartása, mert így elkerülhető a szaporulat és a vele járó gondok, valamint a vemhességgel és a szüléssel felmerülő kockázatok. A hím állatok együtt tartása ugyanúgy lehetséges, mint a nőstényeké, de mindkét nemnél tanácsos úgy összeválogatni a társakat, hogy egy idősebb egyed mellé egy jóval fiatalabb kerüljön. Ebben a felosztásban ugyanis a rangsor az egyértelmű fizikai fölény miatt már eleve adott. Közel azonos korú társak összeszoktatásának megkísérlése nőstényeknél átmeneti vagy állandósuló civakodást, hímeknél egyenesen életveszélyes sérüléseket okozó verekedéseket eredményezhet.

A hímet a nőstény hosszú távon általában nem bántja, esetleg az összeszoktatási időben lehetnek átmeneti, kisebb-nagyobb nézeteltérések. Különnemű társak tartásakor számolni kell a szaporulattal. Fontos megjegyezni, hogy ha a nőstény tengerimalac egy éves koráig nem szült, vagyis 10 hónapos koráig nem vemhesült, akkor már nem ajánlatos hím társat tenni mellé, mert medencéje egy éves kora után fokozatosan becsontosodik, rugalmasságát elveszíti, ellehetetlenítve a kismalacok akadálytalan megszületését.

Általában 3 - 5 kismalac születik. Ezért aztán az egy évesnél idősebb, nemzőképes, de nem ellett nőstény ideális társa egy fiatalabb nőstény vagy egy ivartalanított hím lehet. Összeszokott nőstények tartásakor, ha az egyik kölyköket nevel, a harmónia általában teljes, a többi nőstény sok mindenbe besegít már a szülésnél is, a későbbiekben pedig a kölyköket a barátnők együtt nevelik, gondozzák, vigyázzák. A hím kölyköket 4 hetes koruk körül lehet, és el is kell választani, mivel a tengerimalacok 4 hetes korukra ivarérettekké válnak.

A kedvenc beszerzését megelőzően tájékozódj az interneten, hiszen mi csupán az érdeklődésed kívántuk felkelteni. Ott sok hasznos tanácsot kaphatsz és új ismeretekre tehetsz szert a tartással kapcsolatosan! Ha képes vagy ezeket teljesíteni, akkor bizonyosan nagyszerű gazdája és barátja leszel a tengerimalacaidnak.



CSAK AKKOR MENJ TOVÁBB, HA MEG KÍVÁNOD TEKINTENI A TEGERIMALACOT ÉLELMISZERKÉNT FELDOLGOZVA!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tengerimalacokat az Andokban eredetileg a húsukért háziasították. Az őslakosok számára hagyományosan ünnepi étkezési fogás volt, de 1960 óta társadalmilag általánosan elfogadott élelmiszerré vált. Jelentős részét alkotja az étrendnek Peruban és Bolíviában, különösen az Andok felvidéki területein, valamint Ecuadorban és Kolumbiában is.

Mivel rendkívül gyorsan szaporodnak és tartásuk is egyszerűbb mint a nagyobb testű haszonállatoknak, így sokkal jövedelmezőbb élelmiszer- és jövedelemforrás, mint a sertés és a szarvasmarha. Nem közömbös az sem, hogy akár városi környezetben is tenyészthető.

   

Húsa magas fehérje, de alacsony koleszterin- és zsírtartalmú, hasonló a nyúlhoz és a csirkéhez, mely sültnek, roston sütve, grillezve vagy pörköltnek egyaránt kiváló alapanyag. Szokásos "egy tál étel"- ként levesnek feldolgozni.

   

   

Népszerű a grillezett tengerimalac is, melyhez hagyományosan főtt kukoricát és kukoricasört fogyasztanak. Fogyasztása vásárokon, ünnepeken, piacokon ahol frissen készítik általános, de éttermek választékában is megtaláljuk.

   

   

Andoki bevándorlók a tengerimalacok húsát New Yorkba szállítják és eladják egyes etnikai éttermeknek, csemegeként a vendégek számára.

A peruiak évente körülbelül 65 millió tengerimalacot fogyasztanak el. Az állat annyira beépült az ottani kultúrába, hogy a cuscoi székesegyház "Utolsó vacsora" nevű híres festményén, Krisztus és a 12 tanítvány egy sült tengerimalac teríték körül ülnek.

   

Próbálkozások történtek, hogy a tengerimalacok tartását és tenyésztését - mint a fehérjében gazdag élelmiszer egyik forrását - általánossá tegyék a fejlődő országokban. Kamerunban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban a szavannai, a vidéki és a városi környezetben már folynak tenyésztések.

Tanzánia délnyugati térségében is megkezdődtek a tartások. Néhány televíziós valóságshow - mint egzotikus ételt - ugyan megkóstoltatja a versenyzőkkel, de fogyasztása Amerikában és Európában jelenleg tabunak számít.

Végezetül tekintsd meg a Nagaszaki Bio Parkban lévő tengerimalac paradicsomban készített videót!


Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza az EMLŐSÖK menübe