A túzok




A túzok (Otis tarda) a madarak osztályának a darualakúak (Gruiformes) rendjébe, a túzokfélék (Otitidae) családjába tartozó túzok nem (Otis) egyetlen faja, többnyire egyszerűen csak túzoknak nevezzük.

Magyarország hivatalos madara. A Magyar Madártani Egyesület (MME) 1986-ban és 2014-ben "Az év madarává" választotta.

Ma Magyarországon, Oroszországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Szlovákiában, a Keleti-tenger déli partjain, Közép- és Kelet-Ázsiában él. Európai egyedszámát 15 ezerre becsülik, a legtöbb Spanyolországban található.

A legnagyobb egybefüggő európai udvarló- és fészkelőhelye Magyarországon, Dévaványa közelében, a Dévaványai Túzokrezervátumban a Körös-Maros Nemzeti Parkban található, de él túzok a Hortobágyon, a Nagykunságon és a Nagy-Sárréten is.

A 2010-es tavaszi számlálás 1481 túzokot regisztrált, ami nagy csökkenést jelent a második világháború előtti 10 - 12 ezres egyedszámhoz képest, de azt is jelzi, hogy az utóbbi évtizedekben az állomány stabilizálódott. (Az 1893 és 1900 közt kiadott Pallas nagy lexikona még így ír a túzokról: "Alföldi rónáinkon seregesen tanyázik.") A Dévaványai-síkon 559 példányt figyeltek meg, a Duna-völgyi síkság állománya 478 volt, a Hortobágyon és a Nagykunságban 147 egyed került a számlálók elé.

Pulyka nagyságú madár, ennek ellenére kitartóan képes repülni, erős futólábával a nyílt vidékek jellegzetes földlakó madara. Tollazata szürkésbarna piszkosfehér mellrésszel.

A Magyarországon is honos túzok az egyik legnagyobb túzokféle, szárnyfesztávolsága elérheti a 2,5 métert is. A kakas magassága 100 centiméter körüli, tömege 18 kilogramm is lehet (átlagosan 14 kilogramm), de a tyúk csak 4,5 kilogramm.

   

A kakasra jellemző a torok két oldalán, az alsó csőrkáva tövénél található, foszlott fehér dísztollszálakból álló bajusz.

   

Háta vöröses árnyalatú barnássárga, fekete és világos harántsávokkal, hogy az éppen költő madarat ne fedezzék fel a ragadozók. Hasa fehér, melltájéka világosbarna.

Lábán 3 ujj található, amelyeket szarupikkelyek borítanak.

   

Amikor a madár násztollazatot ölt, nyakpajzsa is kiszínesedik.

   

Élőhelye a füves puszta, a nagyobb gabona- és kukoricatáblák, de óvatos, rejtőzködő életmódja és a jelentősen lecsökkent egyedszám miatt nagyon ritkán látható. A világ legnehezebb repülő madara. A túzok számára fontos a zavartalanság. Ennek ellenére kultúrakövető faj, kedveli a mezőgazdasági területeket, különösen a repcét, hereféléket, lucernát, az őszi gabonaféléket, amikben jól elrejtőzhet. Fészkét is a termesztett növények közé rakja, dürgőhelynek azonban a réteket, alacsony füves területeket választja, táplálkozni is kijár ezekre. Fészkeit a mezőgazdasági művelés állandóan veszélyezteti.

Kedvenc élőhelyei a mozaikos, gyepekkel és mezőgazdaságilag művelt területekkel váltakozó, jól belátható, erdőkkel nem tagolt területek.



Mindenevő, nagyobbrészt fűfélékkel táplálkozik, de jelentős arányban fogyaszt rovarokat, csigákat, férgeket, különböző magvakat, sőt, néha rágcsálókat vagy kisebb madarakat is. Állati és növényi eredetű táplálékának aránya szezonálisan változó. Tavasszal és nyár elején jórészt növényeket eszik, nyár végén megnő étrendjében a rovarok aránya, ősz vége felé megint a növényi táplálék válik kizárólagossá.

A fiatal túzokok a felnőtt példányokkal ellentétben eleinte csak ízeltlábúakkal táplálkoznak, és csak fokozatosan térnek át a növényi étrendre. Téli táplálékában nagyon fontos szerepet játszik a repce.

A túzok a nyílt területek madara. Egyaránt megtalálja életfeltételeit a füves pusztákon és az extenzív mezőgazdasági környezetben is. A mezőgazdasági területek bővebb táplálékkínálatot, kedvezőbb mikroklímát biztosítanak számára, mint a természetes élőhelyek, ugyanakkor fészkei itt súlyosan veszélyeztetettek. Legkedveltebb élőhelyei a gyepek, a lucernások, a gabonatáblák és ezek tarlói, illetve télen a repceföldek. Az utóbbi években létrejött ugarok is egyre kedveltebb tartózkodási helyei.

A kifejlett kakasok nagy kiterjedésű territóriumot foglalnak el közvetlenül a szaporodási idő előtt. Különböző hangokkal, önmutogató, fenyegető magatartással próbálják megfélemlíteni riválisaikat. Jellegzetes tánccal udvarolnak a tojóknak, fejüket hátrahajtják, faroktollaikat felmerevítik, szárnyaikat kifordítják, torokzacskójukat felfújják, melybe 5 - 6 liter levegőt is képesek bepumpálni. Magát a jelenséget sátorozásnak, a tevékenység dürgésnek nevezzük.

A dürgés az időjárástól függően március végétől május elejéig tart. A kakasok ragaszkodnak hagyományos dürgőhelyükhöz, azokat évről évre felkeresik. A pusztában kilométerekről észlelhető dürgő túzokkakasok közül a tojók általában a legimpozánsabb, legidősebb kakasokat választják. A párzás pillanata igen ritkán figyelhető meg.

   

A tojók a termékenyülést követő hetekben megfelelő, ragadozóktól, emberi zavarástól mentes tojásrakó helyet keresnek maguknak. A tyúkok fészkelésre leggyakrabban a gyepet, a lucernát és az őszi búzát választják. A fészkelőhely kiválasztásában a növényzet magasságának van meghatározó szerepe. Fészket nem építenek. A földön kisebb mélyedést vájnak, fűvel bélelik ki és ebbe helyezik általában két olajzöld, barnán pettyezett tojásukat.

   

   

A kakasok a költés alatt a tyúkok közelében maradnak, "őrzik" azokat. A csibék átlagosan 23 - 28 napi kotlás után kelnek ki, s mivel fészekhagyók, néhány óra elteltével már követni tudják anyjukat, aki csőrből csőrbe fehérjedús rovartáplálékkal, óvatosan lecsípett, zsenge növényi részekkel etetgeti fiókáit még 4 - 6 hétig.

   

A fészkelés április végétől június közepéig tart, de ritkán még augusztusban is találkozhatunk röpképtelen fiókát vezetgető tojóval. Mivel csak egyszer költenek évente és kevés tojásuk van, ezért reprodukciós képességük nagyon gyenge. A kakasok 4 - 6, a tyúkok 4 éves korukra válnak ivaréretté.


A magyar túzokvédelem módszere kezdetben a veszélyeztetett fészekaljak mentése, a tojások keltetése, a fiókák mesterséges felnevelése, és egy vagy két lépcsőben történő visszavadítása volt. Ennek megvalósítására hozták létre a Dévaványai Túzokrezervátumot 1975-ben. Az 1980-as évek végétől a hangsúly a szabadtéri és az élőhelyvédelmi megoldások felé tolódott el.

Az MME által kidolgozott tojáscserés, illetve a tojásálcázási eljárás kiküszöböli a mesterséges nevelésből és visszavadításból adódó problémákat. A veszélyeztetett fészekaljak kikelését védőzóna kialakításával biztosítják. Ott, ahol a körülmények lehetővé teszik, a tojások a tyúk alatt maradnak, ha viszont a jelentős zavarás miatt a fészek elhagyására lehet számítani, akkor azok keltetése mesterségesen történik, de a tojót műtojások segítségével megpróbálják fészkéhez kötni. A mesterségesen keltetett tojásokat közvetlenül a kelés előtt visszahelyezik a vadon élő tyúk alá. Így a csibék már a szabadban kelnek ki és a tojó a természetben neveli fel őket. A módszer rendkívül munkaigényes és viszonylag költséges, de jó eredményeket lehet vele elérni olyan mezőgazdasági környezetben, ahol nincs lehetőség a túzokkímélő gazdálkodás megvalósítására.

A Kárpát-medencében élő túzokpopuláció általában nem vonul. A hideg, jeges, havas telek azonban gyakran dél felé kényszerítik. Ilyenkor eljutnak Olaszországba és Albániába is. Az ilyen nagy távolságú kóborlás során jelentős veszteség éri az állományt.

A túzok Magyarországon 1970 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke a legmagasabb kategóriát jelentő egymillió forint.

Botanika Vissza a kezdőlapra                Botanika Vissza a MADARAK menűbe