Az ürge


Az ürge (Spermophilus, korábban Citellus) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a mókusfélék (Sciuridae) családjába és a földimókusformák (Xerinae) alcsaládjába tartozó nem.

   

A nappal aktív, veszély esetén felegyenesedve jellegzetes füttyöt hallat, mely felhívja fajtársai figyelmét a közelgő ellenségre. Más emlőssel nehezen összetéveszthető, könnyen felismerhető faj. Jelenlétéről a 4 - 5 cm átmérőjű ürgelyukak felfedezésével is megbizonyosodhatunk.

   

Alapvetően növényevő, táplálékának zömét magvak, zöld növényi részek (levelek, hajtások, rügyek), bogyók, termések, tápanyagban dús rizómák, hagymák, gyökérdarabok alkotják. Alkalomszerűen az elébe kerülő, könnyen megszerezhető állati eredetű táplálékot - az egyenesszárnyúakat, a bogarakat és a pókokat - is szívesen elfogyasztja, de a talajszinten épült madárfészekaljak sincsenek biztonságban tőlük, sőt ritkán még kisebb gerinceseket is elfog. Vízszükségletét általában táplálékának víztartalma biztosítja, de ha nem, akkor a reggeli harmat vagy a kotorékjában lecsapódó vízből pótolja a hiányzó mennyiséget.

A táplálékot ügyesen a mellső lábaival - kezével - ragadja meg, és gyors rágó mozdulatokkal fogyasztja el.

   

Általában laza telepekben él, lehetőleg a rendszeresen legeltetett füves pusztákon.

A közös föld alatti járatokban társas, de külön vackában magányos. Kétféle kotorékot ás, külön éjszakai és téli búvóhelyet, és külön nappali, rövid időre használt menedéket.

Az üreg bejáratát kis földsánc veszi körül. Az alagutak hosszú járatként húzódnak a talajban, és egy kamrában végződnek. Itt jól kipárnázott fészket épít magának, ahová behúzódik éjszakára, és itt alussza késő ősztől tavasz elejéig tartó téli álmát is, miközben nem táplálkozik.

A két méternél is mélyebb lakosztálya - aminek bejáratát téli álma előtt betömi - megvédi a fagytól, eközben zsírtartalékaiból nyer energiát. Testfolyamatait "takarékra állítja", hőmérséklete 2 Celsius-fokra süllyed. Szíve csak néhányat ver percenként. Beleiből minden tápanyagot felszív, és teste zsírtartalékát is feléli.

A kamrákban elraktározott élelmiszer tartalékát - melyet a nyári időszakban pofazacskójában szállít a kamrájába - a tavaszi ébredést követően fogyasztja el, amikor még friss eleséghez nem tud hozzájutni.

Az új - ősszel mát már előkészített - bejáratot is csupán ekkor nyitja meg, meggátolva ezzel hogy téli álma alatt valamilyen ragadozó meglepje, vagy a hóolvadás vízzel árassza el lakhelyét.

Az ivarérettséget körülbelül egyéves korban éri el. Az ürge élettevékenységében szigorú menetrendet követ az év során. Kora tavasszal a nagyobb termetű hímek jelennek meg először a felszínen. Miután párviadalaikat lefolytatták a legjobb területekért a nőstények is előkerülnek. A legerősebb, győztes hímek jutalma, hogy génjeiket továbbörökíthetik. A párzási időszak március-május között van. A nőstények több hímmel is párosodhatnak, így a hímek többségének lehetősége nyílik arra, hogy utódai legyenek.

A párzást követően a nőstények kialakítják járataikban a szülőkamrákat, ahol száraz fűszálakból elkészítik az ellőfészket. A fűszálakat általában kotorékjaik környékéről gyűjtik össze.

Az ürgék vemhességi ideje a tapasztalatok szerint 25 - 28 nap, ami azt jelenti, hogy a kölykök rendszerint május elején, közepén születnek meg.

Az "ürgeév" rövid, csupán a nyári idényre korlátozódik, ezért évente legtöbbször csak egy, 5 - 8 kölyökből álló almot vet.

A kicsinyek 25 - 28 napos vemhesség után csupaszon és zárt szemmel születnek, mely nyolc napos korukban nyílik ki. Anyjuk három - négy hétig szoptatja őket a fialóvackon, míg el nem kezdenek kijárni az üregből. Két hónapos korukra már önállóak, ilyenkor kisebb csoportokat is láthatunk a felszínen együtt mozogni.

A hímek a párzást követően már nem foglalkoznak fajtársaikkal és területet sem védenek, ilyenkor már a táplálkozás köti le idejük nagy részét.

A nőstények és a fiatalok csak nyár közepén kezdhetik meg a téli álomhoz szükséges zsírkészletek felhalmozását. Ebből adódik a téli álomra vonulás ütemezése is. A nagy, kifejlett hímek már augusztus közepén elvonulhatnak lezárt üregeik mélyére, a felnőtt nőstények szeptemberben jutnak olyan állapotba, hogy ezt megtehessék, míg fiatal állatokat akár még október vége felé is megfigyelhetünk a felszínen.

A fiatalok belső nemi szervei a téli álom alatt fejlődnek ki. Ébredés után az az előző évben világra jött ürge nemzőképes. Életkoruk általában az 5 évet nem haladja meg.

Az ürge természetvédelmi szempontból közvetett módon is fontos szerepet tölt be a hazai faunában, hiszen fő tápláléka olyan védett állatainknak, mint a kerecsensólyom, a parlagi sas és a hermelin, vagy a molnárgörény is szívesen megfogja.

   

Kerecsensólyom és parlagi sas

   

Hermelin téli és nyári "öltözetben"

Molnárgörény

Valaha, az eljegesedések során több fajuk élt Európában, de az erdők terjeszkedésével sorra szűntek meg természetes élőhelyeik. A nembe tartozó 14 fajból csupán azt a kettőt említjük meg melyek Európában honosak:

- Közönséges ürge (Spermophilus citellus)

- Gyöngyös ürge (Spermophilus suslicus)


Közönséges ürge (Spermophilus citellus, korábban Citellus citellus)

Elterjedési területe viszonylag szűk. Közép- és Kelet-Európában, Lengyelország egyes részein, Csehországban és Ausztriában fordul elő. Keleten a Balkán-félszigetig található meg. Magyarországon szórványosan, de sokfelé honos.

A hazai állomány csökkenése a faj élőhelyének zsugorodása miatt következett be. Az ürge a rövidfüvű gyepterületeket kedveli, melyek gyakran az erdősítés vagy a beépítés áldozatává válnak. A parlagon hagyott rétek pedig a magasra nőtt fű és a megjelenő cserjék miatt nem biztonságosak az állat számára, mert a magas fűben nem lát elég messzire, és nem veszi észre időben a ragadozót.

   

A középhegységekben csak helyenként, a napos legelőkön telepszik meg, inkább a tágas síkságokon él. A nem túl magas és nem túl sűrű, de nem is túl gyér füvet igényli.

Az állat hossza 18 - 24 centiméter, farokhossza 4 - 9 centiméter, testtömege 170 - 430 gramm. Bundája felül szürkéssárga, a hasa sárgás, a torokrésze fehér.

   

Bundája puha, de nagyon vékony és ezért szinte tüskésnek hat. A rövid farkat sűrű szőrzet borítja, a vége sötétebb.

Szeme nagy, sötét és oldalt ül, hogy az állat körbelásson. Füle kicsi, épphogy kilátszik bundájából. Az erős, ügyes mellső láb ideális ásáshoz, és táplálkozáskor az állat meg tudja fogni vele az élelmet. Gyakran felágaskodik, futás közben pedig rövid farkát égnek emeli.

Figyelmeztető hangja éles füttyentés. Mikor elégedett, lágyan dörmög, vagy trillázó hangot ad. Veszély esetén villámgyorsan eltűnik földbe ásott járataiban.


Gyöngyös ürge (Spermophilus suslicus vagy Spermophilus guttatus, korábban Citellus suslicus)

Európában főleg a keleti sztyeppéken található meg Moldova, Ukrajna, Lengyelország, Fehéroroszország és Oroszország területén. A gyöngyös ürge elterjedési területe messze benyúlik Ázsiába, Szibéria nyugati és középső részeibe.

Elsősorban füves sztyeppék lakója, de előfordulhat réteken és szántóföldeken is. Szláv nyelvterületen ezt a fajt suslik néven ismerik. Az állat testfelépítésben és nagyságban nagyon közel áll a közönséges ürgéhez.

A hátán lévő, jól látható fehér "gyöngyözés" és rövidebb, kevésbé szőrözött farka különbözteti meg tőle. Testhossza 20 centiméter, farokhossza csak 4 centiméter. Súlya 200 - 350 gramm.

   

Háta sötétbarna jól látható fehér pöttyökkel. Hasa sárgásszürke. Mellén és nyakán is látható gyöngyözöttség, de ezek a pettyek jóval halványabbak, mint a háton levők.

Az ürgék "népszerű" élőhelyei a füves repülőterek, melyek előnye, hogy száraz területek, ezért alkalmasak járatépítésre, a gyepet rendszeresen kezelik, és viszonylag kevés közvetlen emberi zavarás éri az ott élő állatokat.

A füves kifutópályák lebetonozásával viszont csökken vagy megszűnik az adott populáció élőhelye. A faj védelme érdekében az elmúlt években több áttelepítés történt. Ekkor az állatokat az üreg nyílásánál felállított élvefogó csapdával fogják be. Ennek előnye az öntéssel szemben, hogy az állatok kisebb arányban sérülhetnek vagy pusztulhatnak el, mint öntéskor.

   

A megfogott egyedeket zárt ládákban elviszik az új helyszínre, ahol már előre lyukakat fúrnak a talajba. Az állatokat külön-külön járatba engedik be, majd azt földdugóval lezárják. Ennek célja, hogy így több időt tölt az új üregben, és amíg kivájja magát a földdugóból "megbarátkozik" az új otthonával. Mivel az áttelepítés stresszel jár, az állomány megerősödése érdekében az áttelepítést követően legalább egy hétig távol tartják a ragadozókat a területről.

A huszadik század közepéig az ürgét kártevőként tartották számon, és kíméletlenül irtották. Emellett sok helyen hagyományos ételnek számított (helyenként ma is az), ezért húsáért vadászták. Az elmúlt évtizedekben azonban annyira csökkent a faj állománya, hogy 1982-ben védetté nyilvánították, eszmei értéke 250000.- Ft.

A Magyar Néprajzi Lexikon (1982) ürgeöntés címszava alatt a következőket olvashatjuk:

"Az Alföldön, a Dunántúlon, a palócoknál az ürgét (lat. Citellus citellus) földalatti vackából kiöntik s az előbúvó állatot nyakánál megragadva, horoggal elkapva a földhöz csapják. A volt nagybirtokokon a fiatal béreslegények vasárnaponként jártak ürgészni s a levagdalt ürgefarkok után az uradalomtól kisebb pénzösszeget kaptak. Az ürgehúst egyes vidékeken (pl. a Pest megyei Monor környékén) sütve, főzve fogyasztották. A cigányok napjainkban is eszik. Az ürgemájat farkashályog ellen kenőcsként használták. A jászsági, a nagykunsági néphit szerint az ürge bőréből készült erszényből a pénz soha ki nem fogy."

Valamennyi ürgefaj szőrméje félnemes prém, szűcsipari alapanyag.

   

Ürgeöntés az 1900-as évek első harmadában

Petőfi Sándor: Arany Lacinak című költeménye a legismertebb irodalmi feldolgozás az ürgeöntésről. A költő verses meséjének szereplői kelnek életre a Cinemon Stúdió jóvoltából a rajzfilm részleten.

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a EMLŐSÖK menűbe