A közönséges vakond


A közönséges vakond (Talpa europaea) az emlősök (Mammalia) osztályába, a cickányalakúak (Soricomorpha) rendjébe és a vakondfélék (Talpidae) családjába tartozó faj.

Tartózkodási helyét ő maga árulja el, mert állandóan új túrásokat hány fel, hogy megélhessen. Ezek a halmok vagy túrások jelölik vadászterületének irányát és kiterjedését. Falánkságánál fogva ezt folyamatosan nagyobbítja és így földalatti járatain mindig dolgoznia kell.

Elterjedési területe Európán kívül Ázsián keresztül Japánig terjed.

A közönséges vakond teljes hossza 15 - 17 centiméter. Végtagjai nagyon rövidek és vízszintes helyzetűek. Széles tenyere mindig kifelé és hátrafelé fordul. Rövid ujjai széles, lapos, tompa élű, de erőteljes karmokkal rendelkeznek.

   

Gombostűfejnyi szeme teljesen a bundába rejtett. Az apró fülön nincs fülkagyló, van azonban egy kis bőrszegély, amely a hangjárat kinyitására és elzárására szolgál.

   

Az egyneműen fekete, bársonyos szőrzet mindenütt nagyon tömött, rövid és puha. A nőstény karcsúbb, mint a hím, s a fiatal állatok kissé szürkések.

A Kárpát-medencében a teljesen sárgásfehér vagy tiszta fehér színű példányok sem ritkák. Teljesen kopasz vakondot is fogtak már.

A vakond nagyon könnyen ás. Fő ásószervei a lapát alakú, mellső végtagjai erős karmokkal vannak ellátva, mert - kivált keményebb talajban - csak ezek segítségével hatolhat előre. Ha a járatban a kiásott föld fölhalmozódik, a vakond a földfelszín irányában kezd ásni, s ezen a kürtőn át - fejének erős lökéseivel - nyomja ki a földet. Ez a vakondtúrás keletkezésének oka és módja.

   

   

A vakond csontváza

A lapát alakú erős karmokkal ellátott mellső végtagok az ásást segítik elő.

A vakond koponyája és fogazata

A vakond nem alszik téli álmot, mint némely más rovarevő, hanem éjjel-nappal örökös mozgásban van, követi a gilisztákat, pajorokat és a rovarokat.

A gilisztakészlet gyűjtésének magyarázata az, hogy télen, fagyos időben nem tud vadászfolyosókat ásni, tehát élelmiszerkészletre van szüksége.

Az állat mozgása általában sokkal gyorsabb, mint hinnénk. Nemcsak a folyosókban, hanem a föld felületén is, ahol pedig nem otthonos, aránylag gyorsan fut. A vízben is otthonos, és tudunk esetekről, hogy nemcsak széles folyókat, hanem tengerszorosokat is átúszott. Általában véve a közönséges vakond éjjeli állat, de kivételesen önként is a napfényre jön.

   

Fő tápláléka a földigiliszta. Ezen kívül megeszi a bogarakat, például cserebogarat, a ganajtúró bogarat, a lótetűt, és minden más rovart, illetve ezek lárváit, sőt a csigák is kedvenc csemegéi.

Rendkívül finom szaglásával könnyen kiszimatolja őket. De nemcsak a saját építményein belül vadászik, hanem időről időre a föld felületéről, sőt a vízből is hoz magának zsákmányt. Itt-ott még a földön fészkelő madarak fiókáit is fölfalja.

Szaglása képessé teszi az állatot a táplálék felfedezésére anélkül, hogy azt látná vagy érintené, és eredményesen vezeti szövevényes folyosóin keresztül. A hegyes, rendkívül mozgékony orr egyúttal tapogató eszközül is szolgál a vakondnak.

   

Hallása is kitűnő. Fülkagylója nincs, de keskeny járataiban csak útjában volna. A földben különben az egész test, mint külső fül működik, igen érzékenyen reagál a rezgésekre.

A párok együtt ásnak közös közlekedési és vadászfolyosókat és a nőstény fészket készít kicsinyei részére. Körülbelül négyheti vemhesség után 3 - 5 vak kölyköt ellik a fészekben. Eleinte csupaszok és vakok s körülbelül akkorák, mint egy nagyobbacska babszem. Már a legfiatalabb korukban ugyanazt a falánkságot mutatják, mint szüleik, s azért nagyon gyorsan nőnek.

   

Az anya legnagyobb odaadással gondozza csemetéit, és nem retten vissza semmi veszélytől, ha megmentésükről van szó. Körülbelül 5 hét múlva elérik a szülők fél nagyságát, de még mindig a fészekben laknak és az öregektől várják a táplálékot, amelyet hihetetlen mohósággal fogyasztanak el.

A vakond nagyon hasznos a kerti kártevők ellen. Saját súlyának több mint másfélszeresét eszi meg naponta. Az állatok hatalmas táplálékigénye következtében sehol sem lehet túl sok belőlük, csak ott jelennek meg nagyobb számmal, ahol bőséges táplálék található, és ahol ez megfogyatkozik, onnan gyorsan továbbvándorolnak.

Nem érdemes gyümölcsösökben irtani, vagy elűzni, mert a fák gyökereit pusztító májusi cserebogár pajorjainak első számú fogyasztói.

A vakond jelenléte túrásai miatt a kertekben néha zavaróvá válik. Fiatal ültetvényekben és melegágyakban, melyekben értékes növényeket gondoznak, sokat közülük tönkretehet, mert ásása közben gyökereiket meglazítja és azok elszáradnak. Jól gondozott pázsitterületeken pedig a vakondtúrások a szemet sértik.

A gátakban és töltésekben nem szabad megtűrni, mert folyosói által a víznek utakat nyit, és ezzel gátszakadást okozhat.

Ahol kárt okoz, a vakondot ott sem szabad megölni (ami védettsége miatt amúgy is szabálysértés), mert hatékony eszközökkel el is lehet űzni.

Vegyi anyagokat, egyéb mérgeket, üvegcserepet ne szórjunk a földbe, mert velük a vakonddal együtt a környezetünket is pusztítjuk.

A vakondmentes kerthez vezető legbiztosabb megoldást az jelenti ha a vakondot elzárjuk az élelemforrástól, és fizikailag akadályozzuk meg, hogy a járataiban felhalmozódott földet a felszínre túrja.

 

Egy korszerű módszer az elektromos vakondriasztó használata. A vakond érzékeny az 1000 Hz alatti frekvenciájú hangra, így a készülék által kibocsátott 300 - 400 Hz (más esetben 100 - 700 Hz) frekvenciájú hangimpulzusok - melyek a földben több tucat méterre terjednek - irritálják az állatot, ezért elhagyja a területet.

 

A kertészek által is alkalmazott régi bevált módszer, hogy petróleummal vagy terpentinnel átitatott rongyokat helyeznek el a vakond főfolyosójának néhány helyén. Ezek szagát nem bírja az állat, nem képes zsákmányát kiszimatolni, ezért inkább elmenekül a területről.

A vakond állandó távol tartásához legjobb az adott területet keskeny, lehetőleg mély árokkal körülvenni, amely akadályt jelent az ásásban. Újszerű módszer a vakondháló használata, melyet vakondháló rögzítő szeggel erősítenek a talajhoz.

   

A melegágyakat úgy védhetjük meg, hogy feneküket vakondhálóval béleljük ki, vagy pedig a talaj és a trágyakéreg közé egy sor borókaágat rakunk be, ezek tövisei a vakondot akadályozzák az ásásban.

 

A nagy sárfű (Vakondűző fű Euphorbia lathyris), mint népies nevébe is benne van, távol tartja a kertből eme állatokat. Viszonylag igénytelen növény, könnyen elszaporodik a kertben. Hasonló hatású a császárkorona (Fritillaria imperialis) melynek erős szagú gyökerei tartják távol a vakondokat, egereket és egyéb rágcsálókat.

   

Régebben a mérgeket (pl. kalcium-karbid, sztrichnin, alumínium-foszfid), a kifüstölést és a csapdázást elterjedten alkalmazták, azonban ezek a módszerek elpusztítják az állatot, ezért kerülendők!

 

NE ÍGY ÓVD A KERTED!

A vakond fő ellenségei a görény, menyét, bagoly, sólyom, ölyv, holló és fehér gólya. Ezek gyakran lesben állnak, amikor a vakond a túrását felhányva, a felszínre jön. Az apró testű menyét a vakond járataiba is bemászik.

   

Görény és menyét

   

Bagoly és sólyom

   

Ölyv és holló

Fehér gólya

Csak a vörös róka, nyest, a sün és az előzőekben említett madarak eszik meg, a többi ellensége csak megöli és otthagyja.

   

Vörös róka és nyest

Sün

Ugye emlékeztek még a Kisvakond című csehszlovák televíziós rajzfilmsorozat kedvesen idétlenkedő főhősére?

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a EMLŐSÖK menűbe