A tibeti jak


A jak (Bos grunniens) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, a tülkösszarvúak családjába és a tulokformák alcsaládjába tartozó állatfaj. Két alfaja a vadjak (Bos grunniens mutus) és a házijak (Bos grunniens grunniens).

A jak és a szarvasmarha fejlődése egy és öt millió évvel ezelőtt külön utakon ment végbe. Egyes vélemények szerint sokkal közelebbi rokonságban van a bölénnyel, mint a jól ismert szarvasmarhákkal. Mint vadon élő állat, Ázsia magas hegyeit lakja, nevezetesen Tibet és Közép-Kína magasabb területein, Közép-Ázsia fennsíkján honos, 5000 méter fölé is felhatol.



A vad jakok a legnagyobb marhafélék. A felnőttek marmagassága 1,6 - 2,2 méter, súlya 300 -1,000 kilogramm. A fej és a test hossza 2,5 - 3,3 méter, a farok 60 és 100 centiméter közötti, és olyan mint a lovaké. A tehenek súlya egyharmada, mérete nagyjából 30% - kal kisebb a bikákénál. A háziasított jakok sokkal kisebbek, a hímek súlya 350 - 580 kilogramm és a tehenek 225 - 255 kilogramm körüliek.

Erős testi felépítésű állatok, robosztus lábaikon lekerekített hasított patákkal. Az egyetlen ma élő marhaféle amelyik közel a talajig érő lógó, rendkívül dús, hosszú szőrzettel rendelkezik.

A vad jak általában sötét, feketés barnás. A háziasított jak színe sokkal változatosabb, nem ritka a tarka, márványozott, szürke, barna, sőt a fehér színváltozat sem. A nőstények tőgye és a hímek herezacskója kicsi és dús szőrzetű a hideg ellen. A nőstényeknek négy tőgybimbója van.

   

   

Füleik kicsik, homlokuk széles, szarvaik simák és általában sötét színűek. A bikák hengeres szarva először kifelé, azután előre és felfelé, illetőleg a vége ki- és hátrafelé hajlik. Hossza 50 - 100 centiméter közötti. A tehenek szarvai kisebbek, csak 25 - 65 centiméter hosszúak, és alakjuk egyenes.

   

Mindkét nemre jellemző a rövid nyak, és a púp a vállakon, bár ez bikáknál nagyobb és jobban látható.

A jak nagyon barátságos állat, és könnyen tanítható. Nagyon ritka az emberrel történő agresszív viselkedés, bár a tehenek rendkívül védik borjaikat ha fenyegetve érzik magukat.

A jak jól alkalmazkodott a nagy magassághoz, tüdeje, szíve lényegesen nagyobb mint más szarvasmarháké. Igaz, hogy alacsonyabb élőhelyen már a 15 Celsius fokos hőmérséklet kánikula számukra, melynek oka a bőrük alatti vastag zsírréteg, valamint az, hogy verejtékmirigyei szinte teljesen hiányoznak.

Bendője szokatlanul nagy, ez lehetővé teszi, hogy a gyenge tápanyagtartalmú eleségből nagyobb mennyiséget fogyasszanak. A vad jak étrendje nagyrészt füvekből és sásokból, perjefű- és libatopfélékből, cserjékből áll. Zordabb időben mohát és zuzmókat is esznek.

A jakok általában július és szeptember között párosodnak, a helyi környezettől függően. A nőstények évente egyszer ivarzanak, a ciklus azonban csupán néhány óráig tart. Az év fennmaradó részében az idősebb bikák vándorolnak, a fiatal hímek kis legény csoportokat alkotnak, s folyamatosan harcolnak egymással az erőfölény eldöntéséért. Egymással szemben ilyenkor fenyegetőek, kaparják, rugdalják a földet, üvöltő hangot hallatnak, szarvaikkal támadnak egymásra.

A terhesség 260 - 270 napig tart, általában egy borjú születik május - június hónapban. A tehén egy félreeső helyre vonul el szülni. A borjú 10 perccel a születését követően képes járni és a pár hamarosan visszatérhet az állományba. A nőstények, mind a vadon élők és háziasítottak, általában csak minden második évben lesznek vemhesek, ha az élelem ellátás jó, évenkénti vemhesség is lehetséges.

   

Borjakat egyéves korban választják el, s ettől kezdve függetlenné válnak. A vad borjak eredetileg barna színűek, és csak később fejlődik ki a sötétebb, felnőtt szőrzet. A nőstények első ellésére általában 3 - 4 éves korban kerül sor. Várható élettartamuk 20 év körüli, bár ez a vadonban általában rövidebb.


A vadjak


A vad jakok (Bos grunniens mutus vagy Bos mutus) csorda állatok. Egy- egy csapat akár több száz egyedből is állhat, bár sokkal kisebb csoportokba szoktak verődni. Az állományok elsősorban a tehenekből, a fiatal utódokból, és kisebb számban a felnőtt hímekből állnak.

Általában csordát alkotnak, tíz és harminc közötti egyeddel.

Az elsődleges élőhelye a fátlan-felvidék 3.000 és 5.500 méteres magasságokban lévő hegyi fennsíkok, havasi rétek, melyeken viszonylag vastag a füvek és sások szőnyege.

A hímek akár magányosan, vagy a jóval kisebb csoportokban 5 - 6 egyed, kóborolnak. Agresszívvé válhatnak ha ellenséget érzékelnek, vagy támadás éri őket, illetve a párzási időszakban, a tehenek birtoklásáért megküzdhetnek egymással. Általában kerülik az embereket, és gyorsan elmenekülnek, megközelítésük nem könnyű.

A vad jakra veszélyesek a tibeti farkasok, a barna medvék és hópárducok, melyeknek főleg a fiatal állatok vagy fogyatékkal élők lesznek áldozataik.



A háziasított jak


Háziasított jakot (Bos grunniens grunniens) több ezer éve tenyésztik. Szinte minden részét felhasználják. Így tejét, húsát, bőrét, szőrét, sőt járomba is fogják. A jak tejét Tibetben és Mongóliában feldolgozzák sajtnak, és vajat is készítenek belőle. Farkát valaha a pasák hatalmi jelvényként használták.

A jakok, ellentétben a szarvasmarhák jellegzetes tehénbőgésével, inkább röfögésszerű hangot hallatnak. Nem véletlen kapták tudományos nevüket, Bos grunniens (morgó bika), és Bos mutus (csendes bika).

   

   

      

   

Szárított ürüléke gyakran az egyetlen tüzelőanyag a fátlan nagy tibeti fennsíkon. A jakok kiváló áruszállítók. A helyi termelők és kereskedők, valamint a hegymászók és az expedíciók számára a hágókon történő átkelésekhez nélkülözhetetlenek.

   

   



Egyetlen hátránya, hogy a jak nem alkalmas hosszú utakra a kopár területeken, ugyanis nem eszik szemes takarmányt - búzát, kukoricát - számára a legelő léte, a szálastakarmány létfontosságú.

Tibetben és Karakorum vidékén A "jak racing" egyfajta szórakozás, hagyományos fesztivál, fontos része a kultúrának.

   

   

   



Sportcélokra is bevonják a háziasított jakot, mint a jak síelés, vagy jak polo, főképp turisztikai attrakcióként.

   

   

   

Botanika Vissza a kezdőlapra                                    Botanika Vissza a EMLŐSŐK menűbe