Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum 2014. december


HARMÓNIA?

Az utóbbi években egyre nagyobb számban tűnik fel egy katicabogár faj, a harlekinkatica, tudományos nevén Harmonia axyridis. Eredeti hazája Kelet-Ázsia ahol szintén levéltetvekkel táplálkozik, mint a nálunk őshonos hétpettyes katica. A kifejlett rovar 5-8 mm hosszú, 4-7 mm széles, tehát általában nagyobb, mint a többi hazai katicafaj. Színezete és mintázata rendkívül változó. A sok változatból hazánkban három színváltozata terjedt el. Nagyon falánk és hatékony ragadozó, a levéltetvek elleni biológiai védekezés céljából először az USA-ba, majd több nyugat-európai országba betelepítették. Nemcsak mohó, de sokkal mozgékonyabb és agresszívabb is, mint az őshonos európai katicafajok, melyeket könnyűszerrel kiszorít élőhelyükről, ezért a harlekin ma már több gondot okoz, mint amennyi hasznot hajt. A levéltetvek mellett más katicafajok lárváit is pusztítja, sőt a késő őszi gyümölcsösökben is kárt tud okozni. A harlekinkatica elterjesztése, korábbi életteréhez képest új élőhelyekre történő betelepítése az elhibázott biológiai védekezési módszerek iskolapéldája lett.

Kiállítás a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának Természetvédelmi Tanszékén.

 

gyujtes Vissza a kezdőlapra      gyujtes Vissza a KIÁLLÍTÁS 2014 menübe