A kabócák az egész földön elterjedtek. A Kárpát-medencében közel 600 fajuk él többségük nem éri el a 10 mm-t sem, de legnagyobb itteni képviselőik, az énekes kabócák hossza az 1-4 cm tartományba esik.

Szájszervük szúró-szívó jellegű. Ezzel megszúrják a fák leveleit és gallyait, és ezek nedveit szívják. A föl nem szívott nedv a levegőn tömörül, ebből lesz az úgynevezett manna-cukor.

A hímek ivarszervei a kilencedik potrohszelvényen helyezkednek el, alakjuk rendszerint a fajra jellemző és így elkülönítő bélyeg. A nőstények tojócsöve fűrészes, ezzel vágják fel a növény szövetét, hogy elhelyezhessék benne petéiket.

Lárváik növények gyökereibe bújnak, és azok nedveit szívogatva, több vedléssel nőnek fel. A kifejlett lárva először kimászik a föld felszínére, és ott reped fel hátán a bőr, hogy előbújjon belőle a kifejlett, ekkor még halványzöld kabóca.

A déli napfényben hangadó hártyáikat rezegtetve igen élénken, éles, cirregő hangon ciripelnek. Hangadó készülékük a test oldalán, az első haslemezen kifejlődött finom hártyácskák sora. Ez mindkét ivar egyedeinél megtalálható, de a nőstényeké csenevész.

A trópusokon élők sokszor lepkéket meghazudtolóan színpompásak, bizonyos fajok pedig hatalmas méretűek.  

Kiállítás az Agrártudományi Egyetem Természetvédelmi Tanszékén.