Darázsgarázs


Nem minden darázs vagy méh él társasan, vagy alkot kolóniát. A magányos, egyedül élő méhek nem építenek jellegzetes, hatszögletű sejtekből álló lépet, sőt mézet sem gyűjtenek, azonban jelentős szerepük van a virágok megporzásában.

A nőstény méh utódai biztonságos fejlődéséhez egy hosszú, csőszerű odút keres, melyben fészket épít, s abba rakja megtermékenyített petéit. Ebben a fészekben fejlődnek lárvái, biztonságban, sötétségben.

Sok fajnál a nőstény méh még a bejáratot is befalazza, sárból, növényi részekből álló masszával tömi be a nyílást. A nálunk is előforduló kőműves méh nevében is hordozza tehetségét. A kikelő, új nemzedék első feladata majd az, hogy ezen a falon átrágja magát.

Annak ellenére, hogy magányos méheknek nevezzük őket, alkothatnak telepet, igaz a telep minden egyes tagja önálló, s nincs köztük kapcsolat. Ezt aggregációnak nevezzük.

Védjük ezeket a magányosan élő méheket, darazsakat, poszméheket! Hasznosak. Készítsünk számukra házikót, darázsgarázst. Válasszunk olyan – lehetőleg természetes – anyagot, mely jól tűri az időjárás változásait, s a kertbe, a természetbe is jól illeszkedik. Ne legyen rikító, figyelemfelhívó.

Kérges fatörzsdarabból is kialakíthatjuk, ekkor különböző átmérőjű csigafúrókkal 10 – 15 centiméter mély furatokat kell készítenünk a leendő lakók számára.

A ház csövei 10 – 15 centiméter hosszúak legyenek, a rajtuk lévő lyukak átmérője 3 – 10 milliméter között változhat.

Mivel a kisebb termetű méhfajok gyakoribbak, így a kisebb átmérőjű csövecskék valószínűleg kedveltebbek lesznek.

Egy 15 – 30 darab, különböző átmérőjű csövecskéből megépített darázsgarázs már tökéletes fészkelőhely.

Remek darázsgarázs valósítható meg bambusz, vagy nádpálcából, az üreges rudacskákba előszeretettel fészkelnek majd a kis szárnyasok.

A régi nád, vagy zsúptetőkben sokszor tömegesen fészkelnek.

Egy maréknyi nádpálca darabka összekötésével, vagy más módon történő rögzítésével könnyen készíthetjük.

Ne feledjük! A darázs szúrása soha nem kellemes, amennyiben mégis megtörténik, ecetes borogatással tudjuk enyhíteni a méreg hatását.

Egyesekben allergiás reakciót válthat ki, mely elhárítására azonnali orvosi beavatkozás szükséges!

A darázsgarázst nagy kertben, s ott is olyan – nem napsütötte - helyen létesítsünk, ahol keveset tartózkodunk, s nem zavarjuk egymást.

gyujtes Vissza a kezdőlapra      gyujtes Vissza a TERMÉSZETBÚVÁR PRAKTIKÁK odalra