Karneváli kerékpáros városnézés Debrecenben

2024. augusztus 19-én, egy nappal a karnevál előtt, izgatottan indultunk a Karneváli kerékpáros városnézésre. A Past and future programunk minden várakozást felülmúlt. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy pár nap alatt beteltek a helyek, és a résztvevők, mint mindig, most is lelkesen érkeztek rendhagyó módon, két keréken, hogy felfedezzék Debrecen történelmi és természeti értékeit, valamint a Virágkarnevál kulisszatitkait.

A programot Erdei Nóra idegenvezető és Váradi Zoltán, a Természettár vezetője és a Zöld Munkacsoport tagja vezette. A túra során számos érdekességet megtudtunk a Debreceni Virágkarnevál történetéről is, amely az 1900-as évek elejére nyúlik vissza, és 1966 óta évente megrendezésre kerül. Megtudhattuk, hogyan alakult át az évek során a karnevál, és hogy milyen fontos szerepet játszik a város kulturális életében. A kerékpározás során érintettük Debrecen legszebb zöld övezeteit is, ahol Váradi Zoltán elkalauzolt bennünket a város természeti csodái közé.

A túra végén egy különleges élményben volt részünk, hiszen ellátogattunk a virágkocsik készítésének helyszínére. Itt mindenkit megelőzően bepillantást nyertünk abba, hogyan készülnek a lenyűgöző virágkocsik, amelyek minden évben a karnevál fő attrakcióját képezik. A mesterek épp az utolsó simításokat végezték a kocsikon, így testközelből láthattuk, milyen aprólékos munkával és kreativitással készülnek ezek a műalkotások.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

2024. 08. 19.

Még több fénykép a Természettár Facebook oldalán. Elérhető közvetlen a Facebookon, vagy a www.termeszettar.hu lap fő oldaláról.

 

 

gyujtes Vissza a kezdőlapra      gyujtes Vissza a PROGRAMOK/ LÁTOGATÓINK 2024. menübe