A HIÚZOK


A hiúz (Lynx) a ragadozók rendjébe tartozó macskafélék családjának egyik neme.




A hiúzfajok elterjedési területe egykor az északi félteke szárazföldjeinek tekintélyes hányadát magába foglalta, manapság Európa és Ázsia bizonyos területein, Alaszkában, Kanadában és az USA nyugati területein honos, de a legtöbb élőhelyen ritka, gyér az állománya.




A hiúzok testhossza 1 m körüli, további 15-25 cm az állat farka. Marmagassága átlagosan 70 cm. Pettyes bundája és sajátos szakálla mellett egyik feltűnő jellegzetessége a fülek hegyén viselt szőrbojt (pamacs), amelyet a régebbi időkben fülpamatnak is neveztek.


 


Szőrük színe a középbarnától az aranysárgán át a bézsfehérig változik és időnként sötétbarna foltok tarkítják. Minden hiúzfaj szőre a mellkasán, a hasán és a lábak belső oldalán fehér. Színezetük, szőrzetük hossza és mancsméretük az elterjedési területük éghajlatától függően változik.

Hallása, látása és szaglása kiváló, remekül rejtőzködik. Hosszú végtagjai és izmos teste még a mély hóban is lehetővé teszik, hogy egyetlen, 3-4 m-es ugrással támadja meg áldozatát. Erős, éles karmú mancsa a sikeres zsákmányfogást segíti.



A hidegebb északi éghajlaton a szőrük vastagabb és világosabb, valamint szőrrel jobban benőtt, párnázottabb mancsuk jól biztosítja a havon történő járást.


A végtagok nagy, erős és kerekded mancsokban végződnek. Főként télen, amikor ezek szőrzete a legerősebb és a legtömöttebb, kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az állat tömegét nagy felületen oszlatják szét: körülbelül 40 gramm jut egy négyzetcentiméterre. A hóban úgy halad, mintha csak hótalpakon járna. A mély, kevésbé összeállt hóban sem süpped be úgy, mint például a szürke farkas, a puma vagy a tigris.


Mellső lába a hátsó hosszának csupán 80 százalékát éri el, ezért úgy tűnik, mintha fara nehezebb volna. Így már alkata is arra enged következtetni, hogy a hiúz gyors vágtára és hatalmas ugrásokra képes. Hátsó lábán a karmok kevésbé erősen görbültek, mint a mellsőn, ahol a körülbelül 4 centiméteres karmok szinte sarlószerűen hajlanak hátra. Futás közben az állat visszahúzza őket hüvelyükbe. Rossz távfutó.




Éjszakai ragadozó, különféle madarak, kisrágcsálók éppúgy szerepelnek étlapján, mint nyulak, őzek, rókakölykök, szarvasborjak vagy vadmalacok.



A hiúz koponyája a macskafélékre jellemző, rövid, hatalmas szemfogak ülnek benne, amelyeken vékony barázda, "vércsatorna" húzódik.


Magaslati erdőkben, sűrű cserjékkel, náddal és magas fűvel borított területeken él és változatos méretű, 10-100 négyzetkilométer kiterjedésű területet birtokol. A terület központjában földi üregekben, vagy sziklahasadékokban rendezi be vackát. Bár ez a macskaféle a földön vadászik, képes fákra mászni és gyorsan úszni, halakat fogni.




A párok csak a párzási időszakban (melynek időpontja a fajtól függ) vannak együtt. A vemhességi idő 70 nap, az utódok száma ellésenként 2-3 szokott lenni. A kölykök 2-3 éves korukban válnak ivaréretté. Várható élettartamuk vadon 10-12 év.



Altalában magányos, bár egy kisebb hiúzcsapat időnként együtt vándorolhat és vadászhat.



Néhány általános, de legalább ugyanennyi különleges tulajdonságát ismertünk meg a hiúzoknak.

Ismerkedjünk meg részletesebben a négy fajjal!






 

Bővítsük ismereteinket együtt!

 

A következő oldalakon a hiúzok négy fajának képeit és rövid ismertetőit láthatod.

Kérlek tekintsd meg a képeket, figyelmesen olvasd el és értelmezd az ismertetőben leírtakat!

 

Kattints ide és máris indulunk!

 

Utolsó frissítés: