A pleisztocén korban Eurázsiában élt a sztyeppi bölény (sztyeppei bölény avagy ősbölény, Bison priscus) ez a faj a jégkorszak végén halt ki.

A mai bölényeknél valamivel nagyobbra nőtt és a szarva is hosszabb volt. A hímek teste és szarva is lényegesen nagyobb, mint a nőstényeké.

Föltételezhetően a mai bölényekhez hasonlóan hatalmas csordákban éltek az eurázsiai sztyeppéken. Valószínűsítik, hogy ősei Ázsia trópusi régióiban fejlődtek ki, majd a hidegebb éghajlathoz alkalmazkodva a középső pleisztocénben (mintegy 700 000 éve) elterjedtek Eurázsia északi részein Nyugat-Európától Kelet-Szibérián át egészen Alaszkáig.

Őseink vadásztak rá, alakját gyakran barlangrajzokon örökítették meg. Európai populációjából mintegy 10.000 éve, az utolsó jégkorszak végére fejlődött ki az európai bölény.

Yvon Fruneau (Wikipedia) - UNESCO
/ CC BY-SA

Claude Valette (Wikimedia Commons) / CC BY-SA
 

A bölény (Bison) a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, a kérődzők (Ruminantia) alrendjébe és a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó tulokformák (Bovinae) egyik neme. A mérsékelt öv legnagyobb szárazföldi emlőse, amely 3,5 méter hosszúságot és 1,8 méter magasságot ér el.

Testfelépítése a szarvasmarháéhoz hasonló,
a következő különbségekkel:

Marja (válltája) jóval magasabb és púposan kiemelkedik.

Homloka szélesebb, szarvai a feje elejéből indulnak ki, nem pedig a homlokcsont hátsó szögletéből, mint a szarvasmarha és a bivaly szarvai, s ezek aránylag kicsik, hengeresek, simák, ki- és fölfelé hajlóak.

Bojtban végződő farka rövid, vastag, szőrzete puha, sűrű, a teste hátulsó felében rövid, sima, a homlokán, fején, nyakán és marján hosszú gubancos sörénnyé, az állán szakállá hosszabbodik. Testszíne barna, lábainak végei, valamint sörénye sötétebb, farkbojtja barnásfekete.

Az európai bölényt egész a legújabb időig sokszor összetévesztették a vad őstulokkal (Bos primigenius), amely az ókorban és középkorban szintén élt még Közép-Európában, és ezzel együtt a szarvasmarha ősének tekintették.

Az európai bölény a középkori Magyarországon gyakori vad volt, amit bizonyítanak a korabeli krónikák is. Európa legnagyobb részén az újkorban végleg kipusztították. 1735-ben a Bakony vadjai között még megemlítik. Az utolsó Kárpát-medencei példányt 1814-ben ejtették e Erdélyben, Udvarhely megyében, míg vadon élő európai bölény társát 1927-ben lőtték le a Szovjetunióban. Ekkorra csupán 50 egyed maradt különböző állatkertekben. 1951-ben, Lengyelországban kezdték visszatelepíteni őket a vadonba - valamennyi, ma vadon élő bölény őse az akkor visszatelepített 12 példány.

Az európai bölénnyel annyira közeli rokonok, hogy egymás között kereszteződhetnek, és az így létrejövő hibrid utódok is képesek tovább szaporodni. Ez alapján egyes kutatók egyetlen fajba vonják össze őket.

Az amerikai bölény Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse. Testhossza hímeknél legfeljebb 380 centiméter, nőstényeknél maximum 240 centiméter, farok hossza 90 centiméter, marmagassága hímeknél legfeljebb 180 centiméter, nőstényeknél 150 centiméter. A hím testsúlya akár 900 kilogramm, a nőstényé 450 kilogramm.

A test elülső fele és a mellkas hatalmas, a hátulsó fele viszonylag kicsi. Koponyája széles, alacsony, a szarvak hátra- és felfelé hajlanak, tompa hegyük kicsit befelé áll. Erős, akár 50 centiméter hosszú szőrzet borítja.

Korábban az Egyesült Államok és Kanada területén nagy hordákban élt a Nagy-tavaktól Mexikóig és kelet Oregontól majdnem az Atlanti-óceánig. Jelenleg csak néhány nemzeti parkban, főleg a kanadai Wood Buffalo Nemzeti Parkban (Északnyugati terület) és a wyomingi Yellowstone Nemzeti Parkban található. Élőhelye prérik és folyóvölgyek (préribölény alfaj) vagy erdők (erdeibölény alfaj).

Két alfaja van.

Síksági bölény vagy préribölény - (sima hátú) (Bison bison bison)

Erdei bölény (nagy púp van a hátán) (Bison bison athabascae)

Kicsi, rendszerint 4-20 tehénből, borjaikból és fiatal állatokból álló anyai közösségekben élnek, a felnőtt bikák ezektől távol maradnak. Az augusztusi szaporodási időszakban több száz állatból álló nagy csordákba verődnek.

Ha megriasztják őket, vágtában menekülnek, eközben az 50 kilométer/órás sebességet is elérhetik. Jól úsznak, és akkora lendület van bennük, hogy magasra kiemelkednek a vízből.

A hűvös napszakokban, kora reggel és késő este, de néha holdfényes éjszakákon is aktívak. Az erdei bölények leveleket, hajtásokat és fakérget esznek. A préribölények a préri füveit, egyéb lágyszárúit és bogyóit fogyasztják. A déli hőségben pihennek, kérődznek és porfürdőt vesznek, hogy távol tartsák a vérszívó rovarokat.

Elsősorban azért verődik csordákba, hogy eredményesen védekezhessen a farkasok és más ragadozók ellen.

Igen jó a szaglása és éles a hallása, viszont meglehetősen rosszul lát. Csordákban sokkal nagyobb az esélye, hogy idejekorán felismeri a veszélyt.

Júliusban a bikák ismét csatlakoznak a csordához, és megküzdenek egymással, hogy néhány tucat nőstényből álló háremet gyűjtsenek.

Leszegett fejjel és felemelt farokkal hívják ki egymást, majd egymásnak rontanak, de nem ejtenek sebet, végül az egyikük feladja.

9 hónapnyi vemhesség után egy 30 kilós borjú születik, mely néhány órán belül már lábra áll, és 1-2 nap múlva csatlakozik anyjával a csordához. 2-3 évesen ivarérettek és 25 évig élnek.

Az amerikai bölény közeli rokonával, az európai bölénnyel együtt a szarvasmarha legközelebbi rokona. Masszív testfelépítése és bozontos bundája lehetővé teszi, hogy a legkülönbözőbb éghajlati körülmények között is megéljen. Csordái előfordultak a meleg déli prériktől a hideg északi erdőkig, dacoltak hóval és hideggel, de hőséggel és szárazsággal is. Ha valahol már mindent lelegeltek, akkor továbbvonultak.

Egyetlen szárazföldi emlősnek sem alakultak ki olyan hatalmas csordái, mint az amerikai bölénynek. A 15. században még 60 millió bölény taposta Amerika földjét az Atlanti-óceántól majdnem a Csendes-óceánig és Mexikótól Kanadáig. Egy-egy csorda 100-200000 egyedből is állhatott.

Az amerikai bölény a prérin élő indián törzsek létének alapja volt. Számtalan módon hasznosították. Húsát fogyasztották, bőre sátrak és ruházatuk alapanyaga volt, húgyhólyagjukból tarisznyát csináltak. Vérét és epéjét testük festésére használták. A szárított bölényürülék tüzelőként szolgált, a csontokból a legkülönfélébb eszközöket készítették. A koponyákat tisztelték, és gondosan feldíszítették. A bölényekből hajtott ki a préri indiánok anyagi kultúrája. Ez az állat szellemi életükben is kimagasló helyet foglalt el.

A bevándorló európaiak 1830-ban nagyszabású akció keretében kezdték kiirtani a bölényeket. Ennek egyik oka a vadászat és a vasútépítő munkások élelmezése volt, de legfőképpen az engedetlennek tartott indiánok létalapját akarták elvenni. Szórakozásból robogó vonatokból lőtték le őket.

Ennek a kornak volt western hőse Buffalo Bill, aki később indán társaival cirkuszi attrakció főszereplőjeként járta be a világot.

Pár száz bölény véletlenül fennmaradt, mert még éppen idejében állatkertekbe és bekerített magánfarmokra menekítették őket. Néhány tucatnyit az 1872-ben alapított Yellowstone Nemzeti Park egyik nagy karámjában tartottak. Ez az "aranytartalék" képezte az alapját a tenyészprogramnak, és az állomány lassú, de biztató regenerálódásának.

1900 körül az Amerikai Egyesült Államokban kevesebb, mint 1000 állat maradt. 1972-ben az állomány ismét kb. 30000-re szaporodott. Az elkövetkező időkben az állatok száma tovább növekedett, és 1990-ben az összállományt legalább 120 000 állatra becsülték. Az 1990-es évek elején már kb. 1000 farmer tartott bölényeket a földjén, így számuk folyamatosan emelkedik. De a Yellowstone Nemzeti Parkban is gyarapodott az állomány, amelyben ma már több mint 3000 állatot tartanak nyilván. A népes csorda a gyönyörű természetvédelmi terület legértékesebb látványosságai közé tartozik. Ha az állatok megriadnak, patáik dübörgése emlékeztet a prérit megrengető mennydörgésre, amelyet a szabad, végtelen pusztaságban vágtázó hatalmas bölénycsordák keltettek valaha.

Az európai bölény Európa ma élő legnagyobb testű szárazföldi emlőse. A bikák testhossza elérheti a 350 centimétert, melyhez 60 - 80 centiméteres farok csatlakozik, marmagassága 180-195 centiméter, testtömege pedig akár az 1000 kilogrammot is elérheti. A tehenek valamivel kisebbek, átlagosan 300 - 550 kilogramm tömegűek.

Rövid, széles fején mindkét nemnél megtalálhatóak a szarvak. Szőrzete sűrű, színe az egészen sötét barnától a világos barnáig változik. Nyakán a szőre hosszabb, mely a nyak alsó részén és állán szakállt képez.

A történelmi Magyarországon is élt európai bölény. Vadászata Mátyás király korában még közönséges eseménynek számított.

Ahogy korábban előfordultak csaknem egész Európában a lombhullató erdőkben. Az elmúlt évszázadokban élőhelyük egyre csökkent, míg végül az európai bölény vadon élő állománya teljesen kihalt.

Ma visszatelepített állományok élnek Lengyelországban - a híres Bialowieza-i erdőben - Fehéroroszországban, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, valamint betelepítették a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is.

Az európai bölénynek régen három alfaja is volt, ebből kettőt mára teljesen kiirtottak, ezekről alig lehet tudni valamit.

Síksági erdei bölény (Bison bonanus bonasus) az egyetlen ma élő alfaj.

Kárpáti bölény (Bison bonanus hungarorum)- A Kárpátokban élt egykor, mára kihalt. Ez az alfaj élt a történelmi Magyarország területén.

Kaukázusi bölény (Bison bonanus caucasicus)- A Kaukázus környékén élt, mára kihalt.

Aktivitásukat az évszakok változása is befolyásolja, de többnyire nappal aktívak. Elsősorban reggel és este táplálkoznak, ritkán éjszaka is. Az európai bölények kizárólag növényevők. Fűféléket legelnek, kisebb mennyiségben azonban egyéb növényeket is fogyasztanak, így például lágyszárúakat, fakérget, mohákat, gombákat stb. Mindennap isznak, télen gyakran hó evésével fedezik folyadékszükségletüket.

Párzási időszakuk augusztustól októberig tart. Ilyenkor a hímek csatlakoznak a nőstények csordájához, és az ivarzó nőstényeket védelmezik a többi hímmel szemben. A párzás után azonban már nem mutatnak irántuk érdeklődést. A vemhességi idő 250 - 270 nap, melynek végén - május-július között - 1, ritkán 2 borjú jön a világra. A szüléshez a nőstények különválnak a csordától. A többi patáshoz hasonlóan a borjak a születés után pár órával már követik anyjukat. 6 - 8 hónapos korukig szopnak.

Az európai bölény a vadászat hatására az elmúlt évszázadokban fokozatosan kipusztult az élőhelyein, utolsó állománya a lengyelországi Bialowieza erdejében maradt fent. 1923-ban jött létre a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság, melynek célja a faj állatkertekben való megmentése. Jelenleg tenyészprogram keretében tartják a bölényeket, s állománya ma már stabil. A Keleti-Beszkidek lengyelországi részén nagyjából 400 példány található, néha átkóborolnak Szlovákiába és Ukrajnába. Szlovákiában a Kistapolcsányi Bölény Vadaskertben találhatók meg. Erdélybe az 1970-es években Lengyelországból telepítették Görgényszentimre (Maros megye) és Hátszeg (Hunyad megye) vidékére, ahol az utóbbi években számuk megcsappant, fennmaradásuk veszélyeztetetté vált.