A mocsári teknős


A mocsári teknős (Emys orbicularis), a teknősök (Testitudines) rendjébe és a mocsáriteknős-félék (Emydidae) családjába tartozik. Eurázsiai elterjedésű állatfaj, Magyarország egyetlen őshonos teknősféléje.

Maksim Yakovlev (Wikimedia Commons) / CC BY-SA

A mocsári teknős Dél- és Kelet-Európa nagy részén, Marokkóban, a Fekete-tenger anatóliai partvidéke mentén, a Kaszpi-tenger vidékén, keleten egészen az Aral-tóig előfordul.

Kedveli a sekély, iszapos síkvidéki állóvizeket. Európában ez a legészakibb, nagy területen elterjedt teknősfaj, a teknősök egyetlen, a Kárpát-medencében is honos faja.


Magyarországon elsősorban a síkvidékek iszapos álló- vagy lassan folydogáló vizeiben él. Kedveli a napsütötte, sűrűn benőtt erdei tavakat, a ligeterdőkkel szegélyezett holtágakat. Csak víz közelében él meg.

 

   

Hazánkban ma még aránylag nagy számban él, ám állományát számos veszély fenyegeti, egyedszáma csökken. A lecsapolások, építkezések következtében folyamatosan tűnnek el az élőhelyei (tavak, holtágak), tojásrakó helyeinek pusztítása és az autóforgalom pedig tovább csökkenti állományát. Egyes halastavakon a vélelmezett károkozás miatt irtják a teknősöket, annak ellenére, hogy védettek.

A faj ovális, hátrafelé szélesedő, 12 - 38 centiméter hosszú hátpáncélja és bőre zöldes- vagy barnásfekete, amit sárga vagy sárgásfehér pettyek és/vagy csíkok tarkítanak.

A nőstények általában nagyobbak. Páncéljukat közel 70 darab bőreredetű csont alkotja, ezek alakítják ki a domború, háti részt, amit "carapaxnak", és a hasi oldalt, amit "plasztronnak" hívnak. A plasztron sárgásbarna, gyakran sötét foltok találhatók rajta. A nőstényeké lapos, a hímeké kissé homorú, ami segíti abban őket, hogy párzáskor ne billegjenek annyira a nőstények hátpáncéljának tetején. A pajzsok szegélye olykor fekete.

Luis Fernández García (Wikimedia Commons) / CC BY-SA (Cropped)


Hátpáncélján - a fiatalabb egyedeket kivéve - nincs taraj. A hímek szivárványhártyája vörösesbarna vagy narancsszínű, a nőstényeké fehér vagy sárgás.

Cesco77 (Wikimedia Commons) / CC BY-SA

Márciustól októberig - novemberig főleg a reggeli és az esti órákban aktív. Október végén, november elején húzódnak el telelni, ekkor az iszapba vagy a parti fövenybe ássa be magát. Ha erre nincs mód, a jégpáncél alatt kerül nyugalmi állapotba. Az életfenntartáshoz szükséges oxigént szája és garatja nyálkahártyáján, illetve a végbélzacskók hajszálerein szívja fel.


A tavaszi időjárástól függően március végén, április elején ébrednek téli álmukból. Nemsokára, májusban párzanak, a nőstények június elején rakják le a fürjtojás méretű, puha héjú tojásokat a homokos parton ásott, 8 - 10 centiméter mély gödrökbe.


gubazsuzs (Országalbum) / CC BY

gubazsuzs (Országalbum) / CC BY

A tojásokat a nap melege költi ki. A hőmérséklettől függ, hogy a kikelő állományból a hímek és nőstények aránya milyen lesz. A fiatalok szeptember elején, vagy ha túl hűvös volt a nyár, csak a következő tavasszal kelnek ki. Ilyenkor nem ritka, hogy a ragadozók (madarak, kisragadozó emlősök stb.) hada várja a víz felé szaporázó, még puha páncélú kis teknősöket.

Katya (Flickr) / CC BY-SA

A tojások és a fiatal állatok főbb természetes ellenségei a róka, a vaddisznó és a borz, az idősebb egyedeket esetenként a rétisas zsákmányolja.

Nagyon jól úsznak, a vízben nagyobb biztonságban vannak. Nyáron csak a tojásrakó nőstények távolodnak el a víztől, különben legfeljebb a partig vagy valamilyen vízből kiemelkedő tárgyra merészkednek ki. A vízből kiálló tuskókon, köveken szeretnek pihenni.

   


Védekezésül a fejüket, a lábaikat és a farkukat is képesek elrejteni a páncéljukban.

Pierre Fidenci (Wikimedia Commons) / CC BY-SA (Cropped)

Táplálékuk is vízi eredetű, különféle ízeltlábúak, kétéltűek, puhatestűek és férgek kifejlett és lárvaállapotú egyedeit, dögöket fogyaszt.

A halak közül csak a beteg példányokat képes elfogni. A zsákmányt éles szarukáváik segítségével darabolják fel.



A mocsári teknőst szerte Európában visszaszorítja a gyorsan terjeszkedő Amerikából betelepített vetélytársa, a vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans). Eredetileg hobbiállatként tartottak, de gazdáik megunva őket szabadon bocsátottak azokat.

A vörösfülű ékszerteknős élőhely és táplálék igénye azonos a mocsári teknősével, de lényegesen agresszívebb annál. A telet akár közös földbe ásott szálláson is tölthetik hibernált állapotban. A vörösfülű azonban tavasszal korábban ébred mint a mocsári, s a még szunnyadó mocsárit zsákmánynak, eleségnek tekinti.


Állományát csökkenti a vizes élőhelyek szennyezése és pusztulása is. A kifejlett példányokat páncéljuk védi, de a kicsinyeket és a tojásokat sokszor felfalják a ragadozók.

A magyarországi teknősállomány egyelőre stabil, de elkezdték felmérését, hogy adott esetben hatékonyan védhessék. Mint minden kétéltű és hüllő, Magyarországon ez a faj is védett, eszmei értéke 50000 forint. Élettartamuk 40 - 60 év, bár feljegyeztek már 100 éves rekordot is, de ez igen ritka.


 

 Vissza a KISLEXIKON TÉMAVÁLASZTÓ menübe                                     Vissza a HÜLLŐK menübe