A cinegefélék (Paridae) a madarak osztályának, verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó családja. Magyarországon élő fajaikat, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, 1984-ben "Az év madaraivá" választotta. A népes családba 56 faj tartozik, melyek a Föld nagy részét benépesítik. Közülük csupán a hazánkban fellelhető fajok ismertetésére szorítkozunk.

Átlagos testtömegük 10-18 gramm, testhosszuk 11-14 centiméter, szárnyfesztávolságuk pedig 18-21 centiméter.

Elsősorban ízeltlábúakat fogyasztanak, étrendjükben leggyakrabban hernyók, pókok, lószúnyogok, bogarak, poloskák szerepelnek. Hasznos rovarpusztítók, szívesen irtják a lárvákat, hernyókat. A téli időszakban magvakkal, bogyókkal egészítik ki étrendjüket és nagy szükség esetén a táplálékkeresés miatt messzire kóborolhatnak. Sűrűn felkeresik a madáretetőket, sokszor más madárfajok társaságában is.

Az ivarérettséget egyéves koruk körül érik el. Költési időszakuk április-július között van. Két faj kivételével, évente kétszer költenek. A fészküket növényi részekkel és tollakkal bélelik ki, ide kerülnek a tojások. A 7-14 csupasz és vak fióka, 12-16 nap múltán kel ki.

A fiókákat mindkét szülő eteti, többnyire lárvákkal, bábokkal. A fiatal madarak 18-22 napos korukra tollasodnak meg annyira, hogy kirepülhetnek a fészekből.

Magyarországon előforduló cinegefélék

Barátcinege (Poecile palustris)

Búbos cinege (Lophophanes cristatus)

Fenyvescinege (Periparus ater)

Kék cinege (Cyanistes caeruleus)

Kormosfejű cinege (Poecile montanus)

Lazúrcinege (Cyanistes cyanus)

Széncinege (Parus major)

Barátcinege (Poecile palustris)

Az Ibériai-félsziget és Skandinávia nagy része, Írország és Skócia kivételével az egész kontinensen elterjedt. Anatólia fekete-tengeri partvidékén is előfordul. Leginkább bükk- és tölgyerdőkben találkozhatunk vele.

A barátcinege meglehetősen egyszerű kinézetű madár, főleg, ha a közismert szén- és kékcinkéhez hasonlítjuk. Háta, farka és szárnyai sötétebb, hasa és begye világosabb barna. Fehér arcfoltját, tarkóig nyúló fekete sapkája és torokcsíkja fogja közre.

Hangadása változatos, legjellemzőbb hangjai a "pitcsú" és a "hars-cséé" hívások, illetve a negatív hatást jelző "csikka-bí-bí-bí". Bükkösök és tölgyesek faodvaiban fészkel, olykor mesterséges fészekodúkat is elfoglal. A választott hely körül egy kis "saját udvart" tart fenn, amit védelmez a fészekfoglaló betolakodóktól. Évente csak egyszer költ.

A Kárpát-medencében gyakori, rendszeres fészkelő. Magyarországon az állomány a Dunántúli- és Északi-középhegységben, illetve a Mecsekben a legsűrűbb, az Alföld délkeleti részén viszont egyáltalán nem élnek barátcinegék.

Búbos cinege (Lophophanes cristatus)

A Földközi-tenger keleti medencéjét és a Brit-szigetek nagy részét kivéve, a kontinens egész területén találkozhatunk vele. Elsősorban hegyvidékeken és fenyőerdőkben fordul elő. A túlzottan hideg vidékeket (pld. Skandinávia északi részét) elkerüli. Kevéssé alkalmazkodott az emberek közelségéhez.

Háta barna, hasa némileg világosabb, a begy felé egészen kifehéredik. A fekete szem-, torok- és nyakszalagok ennél a fajnál is jelen vannak, bár a szeme feletti, csúcsával a tarkó felé mutató V-t formázó sáv, nem olvad a nyakszalagba.

Az arcrész fehéres halványbarna, míg a feje tetejét díszítő bóbita feketébe hajló sötétbarna, de világos peremű kis tollakból áll.

Énekhangja lágy, ám pergő trilla, de a cinegékre jellemző "tszí-tszí-tszí" hívását is hallatja. A búbos cinege öreg fenyvesekben és fenyőkkel elegyes lomberdőkben költ. Fészkéül különféle, sokszor maga vájta odvak szolgálnak, amiket mohával tölt fel és tollakkal bélel ki. Fészke környékét védi a betolakodókkal szemben. Magyarországon ritka, de rendszeres fészkelő az Alpokalján és kisebb egyedszámban az Északi-középhegységben.

Fenyvescinege (Periparus ater)

Európa nagy részén megtalálható, Skandinávia északi részét kivéve, illetve a Kárpát-medencében is ritka. Ahogy neve is mutatja, elsősorban fenyőerdőkhöz, főleg lucosokhoz kötődik.

A fenyvescinege alfajai meglehetősen változatos kinézetűek, van köztük sárgás és fehér alapszínű, barna, olajzöld és szürke hátú is. Európában legelterjedtebb a Parus ater ater alfaj, mely szürke és fehér, a fiókái még sárgásak. Mindig jellemző azonban az arcfolttal megegyező színű tarkófolt, amit a fekete sapka keretez, illetve a széles, fekete toroksáv.

Elsősorban fenyvesekben vagy kevert erdőkben fészkel, fák odvaiban, illetve a cinegékre nem jellemző módon, olykor sziklarepedésekben vagy akár az avar mélyedéseiben. Csésze alakú fészküket állati szőrből készítik és növényi részekkel teszik kényelmesebbé.
Hazai állománya az Alpokalján, a Zalai-dombságban és az Északi-középhegységben a legsűrűbb.

Kék cinege (Cyanistes caeruleus)

Az egész kontinens területén találkozhatunk vele, Észak-Afrika mediterrán területein és a Közel-Kelet kevésbé száraz vidékein is megél. Egyedül csak a különösen hideg övezeteket kerüli el. Az ember közelségéhez jól alkalmazkodott.

Ez a színpompás kis madár nevét kék fejtetőjéről és kékes szárny- és farokvégéről kapta. Csőre, torka, valamint a fehér arcfoltjait közrefogó szem- és nyakszalagja fekete, hasa sárga, háta és szárnyai zöldes színűek. A nemek egyformák.

Énekhangja vidám trilla, a sokféle hangadása közül legismertebb a "tszí-tszí-tszí-tszit".

A kékcinkék igen hasznos kis rovarpusztítók, fürgén kutatnak élelem után. Azonban vehemens természetükből fakadó agresszivitásuk, olykor fajtársaik felé is megnyilvánul.

A kék cinege szaporodása különféle természetes és mesterséges erdőkhöz kötődik, mivel fészkét faodvakban rendezi be. Gyakori vendég kihelyezett mesterséges fészekodvakban is, melyekben gyökerekből és fűszálakból építi fel fiókái jövendő lakhelyét, amit mohával és szőrszálakkal puhán kibélel.

Hazánkban gyakori, állománya az Északi-középhegységben, a Bakonyban, a Mecsekben és a Dél-Dunántúlon a legsűrűbb.

Kormosfejű cinege (Poecile montanus)

Elterjedésének nyugati határa Franciaországban és Nagy-Britanniában húzódik, délen az Appenninekben, a Balkánon és a Kárpátokban találkozhatunk vele. Ázsiában az oroszországi tajga lakója, elterjedési területe így kelet és észak felé tágabb, mint a barátcinegéé.

Barnás színű, a háta sötétebb, a hasa világosabb, szürkés. A feje tetején fekete sapka és a torkán ugyanilyen színű sáv látható, melyek világos arcfoltjait keretezik. A barátcinegétől nagyobb feje és a szárnyon látható matt terület különbözteti meg, illetve torokfoltja is nagyobb valamivel, mint a rokonáé.

Énekhangja dallamos, ám ritkán hallható. Egyébként a sokféle hangadása közül a legismertebb a "cí-dé-dé-dé" hívódallam. A barátcinege "pitcsú" kiáltását sosem hallatja.

A kormosfejű cinege szaporodása különféle tűlevelű és bükkerdőkhöz kötődik, fészkét saját maga vájta faodvakban rendezi be. A fészket a vájás közben keletkezett fahulladékkal és levéltörmelékekkel béleli ki, környékét védelmezi az esetleges beköltözőktől.

Magyarországon ritka, de rendszeresen fészkel. Állományai az Északi-középhegység és a Kisalföld vidékén élnek.

Lazúrcinege (Cyanistes cyanus)

Az Amur-vidéktől nyugat felé, Közép-Ázsia, Oroszország és Kelet-Európa lakója. A dús aljnövényzetű lombhullató erdők, a folyó menti füzesek és bozótosok gyakori fészkelője. Nem vándormadár, költőterületén állandó. Akár Franciaországig és Hollandiáig is elkóborolhat.

Testmérete megegyezik a kék cinegéével, ám farka valamivel hosszabb rokonáénál. A lazúrcinege a többi cinegefajnál sokkal világosabb, kék-fehér tollazata más fajokéval összetéveszthetetlen. Sapkája és egész alsó fele tiszta fehér. Gallérvonalban és a szemén keresztül keskeny sötétkék sáv húzódik a tarkóig. Hátoldala szürkéskék, sötétkék szárnyán széles, fehér sáv található. Melle közepén, feltűnő sötétkék folt díszeleg. Szeme koromfekete, lábai szürkéskékek. Mindkét nem egyforma. A fiatal egyedek sapkája, szárnya és hátoldala is szürkésebb, mint a felnőtt példányoké.

Rendkívül élénk madár, környezetének legkisebb változása sem kerülheti el figyelmét. Élelem utáni keresgélés közben akrobatikus mozdulatok egész tárházával, sokszor fejjel lefelé ügyeskedve kápráztatja el az őt figyelőt. Fészkét agresszíven csivitelve védi, ha megzavarják.

A párzási időszakban, már a párválasztástól kezdődően, a hím az első tojások lerakásáig rendszeresen eteti párját. Hívóhangjai a kék cinegééhez hasonlítanak.

Széncinege (Parus major)

Egész Európa területén találkozhatunk vele, a mediterrán Észak-Afrikában és a Közel-Kelet kevésbé száraz vidékein is megél. Ázsiában, Oroszországtól Japánig és Kínától Indiáig hatalmas területen honos. Egyedül a különösen hideg és a sivatagos övezeteket kerüli.

Színpompás kis madár, csőre, feje teteje és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, ezek egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe. A torok feketéje, a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik, a lábak között a hímek esetében jelentősen kiszélesedik. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok némileg sötétebbek. A szárnyakon fehér sáv fut végig. Díszes tollazatán kívül, a jellegzetes "nyitnikék" és "tí-cső" kiáltásairól is felismerhetjük.

A széncinege erdőkben, parkokban, kertekben fészkel, különféle faodvakban, de előszeretettel veszi igénybe a mesterséges fészekodúkat is. A mélyedésben igen puha, kényelmes fészeképítményt hoz létre gyökerekből, fűszálakból és mohából, amit szőrszálakból készített béléssel tesz teljessé. Fészke körüli területét énekelve védi a betolakodókkal szemben.

Mindenevő madár. Étlapján főleg rovarok, különféle ízeltlábúak, pókok, szöcskék, poloskák és hernyók szerepelnek. Azonban időnként képes hibernáló denevéreket, más, kisebb énekesmadarakat is (zsezséket, sármányokat, verebeket) elejteni, sőt, elhullott patás állatok maradványait is előszeretettel fogyasztja. A nagyobb vagy keményebb falatokat karmos lábával fákhoz szorítja, majd erős, hegyes csőrével feldarabolja (akár a fákból is kiszedi a hernyókat, petéket).

Az egész Kárpát-medencében gyakori. Magyarországon az Északi-középhegységben és a Dél-Dunántúlon a legsűrűbb az állománya, az Alföld délkeleti részén a legritkásabb. Az ember közelségéhez igen jól alkalmazkodott faj. 2011-ben az év madarának választották. Állandó madarunk, így segíthetünk neki téli madáretető kirakásával.

Tudj meg többet a madarak téli etetéséről! Elérheted a "TERMÉSZETBÚVÁR PRAKTIKÁK" menüből, vagy gyorsabb, ha ide klikkelsz:

Madarak téli etetése